Boldog Karácsonyt kívánok,minden kedves olvasómnak!

19. Fejezet Edward.

- Nem szívesen zavarom meg az újabb vetkőzőszámodat - szólalt meg Damon csevegő stílusban - , de nehezedre esne, ha kevésbé riszálnád, azt a formás kis hátsódat?
- Nem, nem riszálom a fenekem! – jelentettem ki felháborodottan. Damon úgy nézett rám, ahogy egy ragadozó szemrevételezi az áldozatát.
- Ebből a szögből teljesen úgy látszott, és őrülten csábos volt.
- Damon, légy szíves nem bámuld a fenekem! – fel nem foghattam mi ütött belé.
- Sajnálom, férfi vagyok nem szerzetes.
- Jó, akkor esetleg próbáld meg elképzelni, hogy én meg apáca vagyok! - Damon hangos nevetéssel fogadta a válaszomat. Én pedig zavarral, vegyes kétségbeeséssel meredtem rá. Tüzes pillantásával, lassan, tetőtől talpig végigmért.
- Bocs, de egyszerűen nem tudlak elképzelni apácának. – megrázta a fejét és újra felnevetett.

Kezdett dühíteni, hogy rajtam szórakozik, ezért gyorsan elvettem az ágyról a ruhámat és pillanatok alatt, magamra kapkodtam.
- Vivien, meddig akarsz még menekülni? A sorsod elöl, úgysem futhatsz el. – bölcselkedett Damon.
- Te nem is olyan régen, már vázoltad a sorsomat. Eljátszadozol velem és majd ha rám unsz, kíméletesen ugyan, de megölsz. Köszönöm, de ebből nem kérek! És ha most megbocsátasz, szeretnék végre enni, pár falatot!
Némán indultam a konyhába, felderíteni az élelmiszerkészletet. A gyomrom már igencsak méltatlankodott, hiszen, az utóbbi időben, alig ettem valamit. Készítettem két igen kiadós sonkás szendvicset, töltöttem hozzá egy pohár tejet és elindultam a nappaliba. Még a hajó a felderítése közben felfedeztem az egyik polcon, az Alkonyat DVD-t, és elhatároztam amint lehetőségem lesz rá, újra megnézem.

Tagadhatatlan, hogy Edward Cullen már az első pillanatban megfogott, annak ellenére, hogy képzeletbeli személy. Azóta megismertem két, hús-vér vámpírt, és most a páros gonoszabb felével, együtt hajózunk egy számomra ismeretlen szigetre. Tudom Damonnak határozott szándékai, vannak, ezzel az utazással. Ezek közül az egyik az, hogy megtörje az akaratomat, és az ágyába csaljon. Hát, ehhez nekem is lesz egy- két szavam, kitartok az elhatározásom mellett, kitérek Damon útjából, és erős maradok. Jó, tudom, ezt nehéz lesz megoldani, főleg itt a hajón, ahol szinte össze vagyunk zárva. Damon már elkezdte az ostromot, és addig nem is fog leállni, amíg el nem éri a célját. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hidegen hagynak az érintései és a csókjai, sajnos épp az ellenkezője igaz. A testem minden porcikája beleremeg, ha csak hozzám ér. Hacsak a szembe néz, a pulzusom azonnal felszökik az egekbe, a csókjáról nem is beszélve. Viszont a tudat, hogy csak játszik velem, erőt ad ahhoz, hogy ne hódoljak be neki. Tudom, ha más lenne a helyemben, biztosan nem lázadozna, és készségesen teljesítené, Damon minden kívánságát. – elmélkedtem magamban.

A tv-hez léptem és elindítottam a DVD-t. A türelmetlenségem dacára, sem tekertem bele a filmbe. Türelmesen néztem végig, Bella költözését, közben kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén. Hamarosan következett a az ebédlői jelenet, megjelent Edward az ajtóban, én pedig ismételten kikerekedett szemekkel bámultam. Lenyűgözött a megjelenése. Mint egy szerelmes kamasz, tapadtam a képernyőre, és lestem minden mozdulatát.


- Na, ne! – törte meg a varázst Damon gúnyos hangja – Te ezekre, a nyálas szépfiúkra buksz? Damon haján, még néhány vízcsepp fénylett, fekete pólóját, ingre cserélte. Észbontóan szexin nézett ki. Gyanítottam, hogy az ostrom folytatására készül. A hangjában megbúvó mellékzönge, ellenben megragadta a figyelmemet. Hangszíne nemtetszésről árulkodott, ami bevallom igencsak meglepett.
- Edward, álmaim pasija lenne, ha létezne! – vágtam vissza.
Damon tekintete elsötétült, ajkait összepréselte, megragadta a vállamat és mélyen a szemembe nézett.
- Miért kezdtél el kutatni utánunk?
- Ez a film , adta az ötletet, hogy nézzek utána a létezéseteknek. – mutattam a képernyőre. – Jobban mondva Edward Cullen karaktere.

- Egy kitalált alak miatt kezdtél vámpírkutatásba? – hangja csöpögött a gúnytól. – Vagy netalán, belezúgtál a színészbe, aki eljátszotta Edwardot?
Tekintetével szinte felnyársalt, úgy mért végig tetőtől- talpig.
- Nem zúgtam bele, hogy a te szavaiddal éljek. Bár bevallom, nem rossz pasi. Viszont te le sem tagadhatod, hogy egy képzeletbeli személyben ellenfelet látsz! – ütöttem vissza a labdát – Csak nem vagy féltékeny?
- Túl sokat képzelsz magadról Vivien! Nekünk vámpíroknak nincsenek érzéseink. Ha pedig történetesen, a férfias vágyaimat akarom kiélni, bármikor és bárhol találok egy készséges leányzót.
- Aha! – morogtam a bajszom alatt.
- Ami rólad egyáltalán nem mondható el. Sőt, ha még sokáig játszadozol, az idegeimmel… – sziszegte Damon, elharapva a mondat végét.
 Szeme kékje pillanatok alatt, feketébe váltott. Ajkai között, megjelenő szemfogai láttán, nem kellett Einsteinnek lennem, hogy tudjam, épp most, fenyegetett meg halálosan. Azonnal a meggondolatlan ígéretem, jutott eszembe. Csupán néhány órája, hogy felajánlottam neki a vérem. Már nem visszakozhatok, kettesben vagyunk, nincs senki, aki megvédhetne tőle. Lelkileg megtörve, csendben hagytam el helyiséget. A félelem uralta minden mozdulatomat és léptemet. Kis idő múlva a fedélzeten találtam magam. A hullámok, lágyan fodrozódtak, a végtelen víztükrön. Víz és víz amerre csak a szem ellát. Erre a látványra volt, most a legkevésbé szükségem. Az amúgy sem rózsás, hangulatomon, a végeláthatalan víztömeg látványa csak még inkább rontott. Ráébresztett mennyire ki vagyok szolgáltatva Damonnak. Magamban elátkoztam azt a napot, amikor rátaláltam a neten a Salvatore testvérekre. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, mindent másképp csinálnék, és kordában tartanám, az amúgy fékezhetetlen kíváncsiságomat, ami miatt most, nyakig ülök a pácban. Gondolataimba merülve, bámultam a végtelen tengert, a korlátnak támaszkodva. Néhány pillanattal később pedig már tehetetlenül zuhantam a vízbe. A fájdalom átjárta az egész testemet, a halántékomből vér csordogált. Mielőtt összecsaptak a fejem fölött a hullámok, minden erőmet összeszedve, tettem egy utolsó kísérletet a menekülésre. Hatalmas kínok közt, felhúztam magam a víz felszínére, és amilyen hangosan csak tudtam, Damon nevét kiáltottam, és hagytam, hogy  körülöleljen  a sötétség!

18. fejezet. A " Csábítás "

- Dánia? Ugye csak viccelsz? – néztem rá meglepetten.
 - Öltözz át és ne kérdezősködj! Elég, ha egyelőre ennyit tudsz! – fagyos tekintetéből megértettem, hogy cseppet sincs vicces kedvében. Letettem a további kíváncsiskodásról. Jobbnak láttam, ha mostantól kezdve, csak akkor szólalok meg, ha feltétlenül muszáj. Némán vettem elő a bőröndöt és gyorsan átöltöztem. Damon minden mozdulatomat árgus szemmel leste. Figyelő tekintetétől kísérve, szálltam be a kocsiba. Tudtam, hogy csak a Harwich - Esbjerg közt közlekedő komppal juthatunk el Dániába. Viszont erre a kompra a helyfoglalást, már napokkal az utazás előtt jelezni kell. Kíváncsi voltam, Damon gondolt-e erre, mégsem szóltam egy szót sem. A kellemes meleg, olyannyira elbágyasztott, hogy a szememet már csak nehezen bírtam nyitva tartani. Lassan erőt vett rajtam a fáradtság, és kimerülten álomba merültem.

 Csaknem a teljes utat végig aludtam. Damon lágy hangja, ébresztett.
 - Ébresztő Csipkerózsika! A hajó, ami kiskegyedet elviszi Dániába, előállt. – mutatott a kikötőre.
 A hajót megpillantva, azonnal leesett, hogy nem a kompot választotta, úti célunk eléréséhez. A kikötőben egy fekete jacht horgonyzott, oldalán hatalmas betűkkel a „ Csábítás” felirat virított.
- Ez nem a Harwich-Esbjerg komp! – kínomban csak ennyit sikerült kinyögnöm.
 - De nem ám! – vigyorgott rejtélyesen Damon – Senki sem fog zavarni minket! Itt nem tudsz elmenekülni előlem, hacsak nem ugrasz a tengerbe.
- Nehogy azt mondd, hogy te leszel a hajóskapitány! – néztem rá kérdőn.
 - Miért? Talán elképzelhetetlen, hogy el tudom kormányozni, ezt a bárkát? – felhúzott szemöldöke és csúfondáros mosolya elárulta szándékát. Titokban reméltem, hogy ez is csak a szokásos, gonosz tréfáinak egyike és hamarosan megpillanthatom a kompot. Azonban minden reményem tovaszállt, s helyét a harag vette át, amint Damon kiszállt a kocsiból és elindult a hajó irányába. Félúton megfordult, kezével intett, hogy kövessem. Dühösen indultam utána, biztos voltam benne, hogy ő ezt már a kiszabadításom előtt eltervezte. Erre utalt a kikötőben horgonyzó jacht is.
 - Aljas vagy! Tőrbe csaltál! Azért akarsz Dániába vinni, hogy bevégezd Alexander tervét, ugye? - mérgesen estem neki, ott püföltem ahol értem - Személyesen akarsz átadni Sebastiannak? Tudod mit, akkor inkább a tengert… - Damon nem várta meg, hogy befejezzem a mondatot. Szorosan magához ölelt, majd pillanatokon belül a hajón találtam magam.
 - Na, ide figyelj! – sziszegte a fogai közt. Szemei mérgesen villogtak, - A te külön utad és az önfejűséged miatt kellett megterveznem a szökésünket. Sem a kompot, sem a vonatot nem vehetjük igénybe. Mindkettőt könnyű lenyomozni, és a te Sebastianod is ezekkel fogja kezdeni. Egy ismerősöm, tartozott egy kis szívességgel, így jutottam a "csábításhoz", még évekkel ezelőtt. És, hogy megnyugtassam azt a makacs kis fejecskédet, könnyedén elkormányozom, akár több ezer mérföldre is!
 
Damon szavai ráébresztettek arra, milyen igazságtalanul bántam vele. Tudtam, hogy sürgősen bocsánatot kell kérnem tőle, különben tényleg a sorsomra hagy.
- Sajnálom… - mondtam halkan, fejemet lehajtva – Hogyan tehetném jóvá? – elhatároztam, bármit is kér, megteszem.
- Hm.. – mosolygott Damon, arca lassan közeledett az enyémhez – A szökésünk tervezésekor, mindenről gondoskodtam, kivéve egy dolgot…
- Miről feledkeztél meg? – puhatolóztam, bár sejtettem hogy a válasz nem lesz ínyemre.
 - A tengeren nem tudok vadászni, úgyhogy önkéntes véradóra lesz szükségem. – szavaitól kirázott a hideg. A gondolattól, hogy Damon belém mélyeszti hegyes szemfogait, még a lélegzetem is elállt. Mégis úgy döntöttem, teljesítem a kérését.
 - Rendben, vállalom! – válaszoltam, remegő hangon.
- Jól meggondoltad? – bámult rám, hitetlenkedve – Akár meg is ölhetlek. A véred illata, átkozottul ínycsiklandó, nehéz lesz leállnom, ha egyszer megkóstolom.
 - Bízom benned! – hirtelen ötlettől vezérelve, gyors csókot nyomtam ajkára. 


Mielőtt ideje lett volna belemélyedni a csókba, gyorsan elhúzódtam és ráparancsoltam, hogy hozza fel a fedélzetre a bőröndömet. Az a férfi aki soha életében nem tűrte el senkitől a parancsolgatást, most, némán indult a kocsihoz. Éreztem, hogy sikerült megint felhúznom, ezért gyorsan elindultam, a felfedező körutamra. Három keskeny lépcső vezetett egy aprócska konyhába. A bejárat mellett, egy kényelmes sarokgarnitúrát pár lépésre tőle egy konyhaszekrényt és egy gáztűzhelyt pillantottam meg. Tovább haladva a hajó belsejébe, tágas nappalit fedeztem fel, amiben kényelmes kanapé, két fotel, beépített bár, és egy szintén beépített, hatalmas LCD - TV szolgálta a lakók kényelmét. Ebben a helyiségben a fehér és kék szín uralkodott. A falakat halványkékre festették, amihez színben passzoló puha szőnyeget választottak. Az összhatást azonban a hófehér bőrkanapé, a hozzá tartozó fotelek és a padlóig érő királykék sötétítőfüggöny tette tökéletessé. A látvány lenyűgözött. A kábulatból magamhoz térve, elindultam a kabinok irányába. A következő ajtón benyitva, nem várt meglepetés fogadott. A helység, amit kabinnak gondoltam, nem volt más, mint egy raktár. Azonnal tudtam, csak egyetlen hálófülke van a hajón. A szívem a torkomban dobogott, úgy indultam tovább a következő és egyben utolsó ajtóhoz. Belépve a szobába, azonnal szembetűnt, a tükörfal, ami egy gardróbot rejtett. Szemben a gardróbbal, csaknem az egész szobát betöltő, franciaágy állt. Az ágytól balra, nyílt a fürdő, amiben egy süllyesztett kád, egy mosdó, és egy zuhanyfülke kapott helyet. A hajón látottaktól, kezdett érlelődni bennem a gyanú, hogy a „Csábítás” nem hétköznapi jacht. 


Megfordultam, hogy elinduljak a fedélzetre, amikor az ajtóban Damonba ütköztem. Hiába próbáltam kikerülni, elállta az utamat és lépésről-lépésre terelt vissza a kabinba. Sajnos csak későn jöttem rá, mire készül. Addig hátráltam, amíg az ágy szélében meg nem botlottam. Tehetetlenül zuhantam az ágyra, amit Damon azonnal ki is használt. Combjaimat satuba fogva, térdelt fölém. Szemeiben izzott a vágy, miközben ujjaival végigsimított az arcomon, és mélyen a szemembe nézve, hajolt egyre közelebb.
- Ugye, jól gondolom, hogy ez nem egy szokványos jacht? - törtem meg a csendet.
 - Igaza van Miss. Holmes, magácskának semmi sem kerüli el a figyelmét! A „Csábítás” olyan pároknak készült, akiknek nem hiányzik a kiszolgálás, akik kettesben akarják élvezni az élet örömeit a nyílt tengeren, vagy óceánon. Nászutasok bérelték ki, a mézesheteik kellemes eltöltésére.
Elképzeltem, mi minden történhetett ezen a hajón, és a gondolatba szó szerint belepirultam. Éreztem, hogy az arcom tűzben ég. Elfordítottam a fejem, és a kabin ablakát kezdtem tanulmányozni. Majd tekintetem lassan a tükrös gardróbra tévedt, ahol megpillantottam, önmagam és Damont. Az arcom, kipirult, hajam összekócolódott, Damon, fölöttem térdelt, és a nyakamon vadul lüktető vénára tapadt a tekintete. Már nem csak az arcom tüzelt. Minden porcikámban eluralkodott a vágy. Felhevült testemre válaszolva, Damon csókkal zárta le az ajkaimat. Csókja égette a számat, miközben nyelvével bebocsátást kért. Mialatt nyelveink érzéki táncot jártak, kezei sem maradtak tétlenek. Egyik kezével, a derekamat ölelte, másikkal a nyakamat cirógatta, majd a felsőm alá csúsztatta. Érintéseinek nyomán, égett a bőröm. Ajkai szenvedélyesen ostromolták az enyémeket. Hirtelen azonban vége szakadt a szenvedélyes ölelkezésnek.
- Ideje elindulnunk. – közölte Damon rideg hangon, amitől azon nyomban kijózanodtam. – Azt viszont megígérem, hogy hamarosan folytatjuk, amit most elkezdtünk.
- Azt te csak hiszed! – vágtam vissza.
- Vivien, legkevesebb egy hétig, össze leszünk zárva. Nem tagadhatod, elég, ha csak megcsókollak, máris a karjaimba omlasz. Mégis, hogyan akarsz kitérni előlem, ezen az öklömnyi helyen?
- Egy hétig? – kérdeztem vissza ledöbbenve – Dániába, még komppal is max, 16 óra az út.
- Az meglehet, viszont a mi úti célunk a Bornholm sziget, ami régen a templomos lovagok rejtekhelyéül szolgált. – jelentette ki Damon.
- Hallottam már róla. Svédország, Lengyelország és Dánia közt fekszik. Hivatalosan negyven éve csatolták Dániához.
- Mi pedig Svédországot és Norvégiát megkerülve, Lengyelország felől fogjuk megközelíteni a Templomosok szigetét.
- Miből gondolod, hogy itt nem fog ránk találni Alexander és Sebastian? – puhatolóztam.
  - Mert ezt a szigetet, csak a hajóstérképeken jelölik. A normál földrajzi térképeken névtelenként szerepel. Most viszont, valóban ideje felhúzni a horgonyt, mielőtt kifutunk az időből. Egy szempillantás alatt, tűnt el mellőlem. Tekintetemet körbejáratva a szobán, a bőröndömet kezdetem keresni, amit az ágy mellett meg is találtam. Kivettem a kedvenc farmerom és egy lila pólót. A fürdőben, beálltam a zuhany alá, és hosszan folyattam magamra a meleg vizet. A raboskodás, minden nyomát le akartam mosni magamról. A frissítő zuhanyt követően, egy szál törölközőben léptem a hálófülkébe. Az ágyon fekvő Damon, azonnal dejavu érzést keltett bennem. Nem is olyan régen, a szobámban játszódott le hasonló jelenet…

17. Fejezet. Alexander

A terem fényárban úszott, a hatalmas kristálycsillárnak köszönhetően. Fénye megvilágította a falon látható festményeket és a márvány járólapokat. A terem falait vörös színű, bársonyszerű kárpittal vonták be, melynek közepén egy gyönyörű barokk stílusú ülőgarnitúra volt elhelyezve, amely szintén vörös színben pompázott. A bejárattól jobbra, néhány arannyal szegélyezett széket helyeztek a fal mellé. Természetesen, itt sem maradhatott el a vörös bársony bevonat. Az ajtóval szemközt pedig egy márvány kandallót pillantottam meg, amelyben kellemes meleget árasztva lobogott a tűz. Alexander ismét nem hazudtolta meg, úriember mivoltát, mikor hellyel kínált.  A hideg pincétől igencsak átfáztam, ezért a egyik széket, a kandalló mellé húztam és ott telepedtem le. Ebben a pillanatban fedeztem fel, az elrablómat , Josht. Az ajtó mellett állt és figyelte minden mozdulatomat. A lángokba bámulva, olyan érzés fogott el, mintha egy időutazás részese lennék…
Hűs szellő suhintotta meg az arcom, s anélkül, hogy oldalra fordultam volna, tudtam ki ült le mellém. Érdekes módon, ahogy megláttam Damont, az agyamat elborító ködfátyol, egy szempillantás alatt elillant. A tudatom kitisztult ugyan, de félelmet továbbra sem éreztem. Nem mertem a szemébe nézni. Tisztában voltam vele, hogy pokolian haragszik rám. Viszont arra még álmomban sem gondoltam, hogy szövetkezik Alexanderral.
- Damon, ő az a lány, akit el kell vinned Sebastianhoz, még a telihold beállta előtt. – hallottam meg Alexander hangját. Lélekben felkészültem arra, hogy Damon bosszút áll rajtam a szökés miatt, de a gondolat, hogy épp Ő fog a Gonosz kezére adni, ledöbbentett. A beszélgetést, már csak fél füllel hallgattam. Reményvesztetten ültem a széken és Josht figyeltem, aki úgyszintén meglepődött, amikor megtudta, miért kellett elrabolnia. Arca őszinte megbánást tükrözött. Megbocsájthatatlan bűnt követett el ellenem, ezért hiába is remélt bűnbocsánatot, tőlem nem kaphatta meg. Képtelen voltam megbocsátani neki. Megrettenve meredtem Alexanderre, aki lassan közeledett felé.


- A küldetésedet bevégezted, a lányt elhoztad, mostantól viszont Damon veszi át a helyed! – jelentette ki, mélyen Josh szemébe nézve. A lelkem mélyén tudtam, mi következik. Josh halála elkerülhetetlen. Alexandernek már nincs rá szüksége, így egyszerű táplálékként fogja végezni. Szememet szorosan lehunytam, fülemet befogtam. Sem látni, sem hallani nem akartam, Josh haláltusáját.
Percek teltek el, mire ismét ki mertem nyitni a szemem. Nyomban feltűnt Josh vérben fürdő, élettelen teste. Alexander szája szélén, pediglen még ott csillogott néhány vércsepp. Josh fiatal élete, kegyetlen véget ért. Sajnálatos módon, tudatában voltam, annak a cseppet sem elhanyagolható ténynek, hogy a következő áldozat én leszek. Fejben gyorsan utánaszámoltam, mikor esedékes a következő telihold. Azonnal megértettem, még van négy napom a menekülésre, ha ezt a kastélybéli kalandot épp bőrrel megúszom. Ismételten elmerengtem, így Damon hangja terelt vissza valóságba. Elképzelésem sem volt, mit akarhat tőlem, azok után, hogy így elárult.
- Vivien, - súgta – Nyugodj meg! Tudom, hogy Josh halála felkavart, de ígérem, hamarosan eltűnünk innét. Addig viszont még van egy kis dolgunk.
- Mégis mi? – kérdezetem rá dühösen.
- Meg kell állítanunk Alexandert. Megölni sajnos nem tudjuk, de ha iszom a véréből, megerősödhetek annyira, hogy a következő összecsapásnál már elpusztíthassam. Selena varázsigéje, egy hétig hatásos, de ehhez neked is együtt kell működnöd. Alexander a véredet kívánja, nem fogja hagyni, hogy kisétálj a kastélyból. Amint visszatér, te leszel terítéken. Nem tudom megakadályozni, hogy a nyakadnak essen, de te igen, ha ezt a karót a szívébe szúrod. – a szavaival egyidőben, a kezembe nyomott egy hegyes karót, amit a hátam mögé rejtettem. Szinte még abban a percben , nyílt az ajtó és visszatért a Josh gyilkosa.


Damon valóban jól mondta, hogy a véremet akarja. Lassú, kimért léptekkel indult el felém, tekintetemet kutatva. Zöld szeme, ami alig egy órával ezelőtt még elvarázsolt, most vörösen izzott, lassanként szemfogai is elővillantak. Tudtam, hogy nagyon észnél kell lennem, ha élve akarom elhagyni a börtönömet.
Damon észrevétlenül tűnt el mellőlem, Alexander viszont egyre közeledett, és rövidesen arra eszméltem, hogy közvetlenül előttem áll.
- A véred édeskés illata, úgy lengi körül a testedet, mint egy csábító parfüm, melynek nehéz ellenállnom. – mondta halkan. A lélegzetem elakadt, beszédre képtelenül néztem a szemébe. A kezemben tartott karó, szerencsére észhez térített. Vártam, hogy fölém, hajoljon, és minden erőmet beleadva, a szívébe döftem. Alexander, merev testtel, vágódott el a márvány padlón. Damon egy szempillantás alatt a test mellett termett. Fogait a nyakába mélyesztve ivott néhány korty vámpírvért és halkan mormolni kezdett egy számomra érthetetlen szöveget.


“Corpus septem diebus et septem noctibus somnum et omni castello reliquisset!"


Harmadszor ismételte meg a mondatot, amikor Alexander teste hirtelen szürkülni kezdett, majd, néhány perc leforgása alatt mumifikálódott. 
Mindketten egyszerre indultunk az ajtó felé, egyetértettünk abban, hogy minél előbb el kell hagynunk a kastélyt. Ugyanis, ha Sebastian megneszeli az imént történteket, elveszítjük, azt a pár nap előnyt is, amit Alexander megbénításával szereztünk. Az ajtó előtt, Damon hirtelen elkapta a derekam, szorosan magához ölelt és rövid, szenvedélyes csókot nyomott az ajkaimra.
- Elkezdtünk valamit, még a szökésed előtt. – pillantott rám, vágytól fűtötten. – Valld be, hogy vonzódsz hozzám.
- Majd ha biztonságban leszünk, mesélek az érzéseimről! - mosolyogtam rá, amit egy kacsintással meg is toldottam. Váratlanul Damon karjaiban találtam magam. Karjaimat a nyaka köré fonta, ezután szédületes gyorsasággal indult el a kijárat felé. Immár sokadszorra hunytam be a szemem, s mire ismét kinyitottam, a kocsijának támaszkodtunk. Az utcai lámpa fénye, adott némi fényt, így láthattam az arcát. Damon annyira közel állt hozzám, hogy a hátammal a kocsinak szorultam. Lassan elengedte a kezemet és megcirógatta az arcom.
- Nos? – kérdezte bársonyos hangján.
- Köszönöm, hogy megmentettél! Áruld már el, mit mormogtál Alexander teste felett!
- Selena varázsigéjét, ami így hangzik „ A tested hét nap, hét éjjel aludjon, s minden erőd elhagyjon.”
Damon fürkésző tekintetére és elbűvölő mosolyára, testem azon nyomban válaszolt. Nem tagadhattam tovább, hogy levett a lábamról. Számomra azonban még nem jött el az ideje, hogy ezt a szemébe is mondjam. Tekintetemet mélyen az övébe fúrtam, ujjammal ráérősen körberajzoltam ajkai vonalát. Próbáltam elodázni a választ. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mégis hogyan talált rám, amire rá is kérdeztem.
- A beszélgetésünk után, elindultam az általad megadott címre. A összetört telefonból, azonnal tudtam, hol keresselek. Elmentem Josh lakására, ahol a feljegyzései közt találtam rá Alexanderre és a kastélyra. Alexandert ellenben meghagytam abban a hitben, hogy én viszlek el Sebastianhoz. Tudod, egyáltalán hol vagyunk most? – nézett rám kérdőn. 
- Nem! Hol? – csakugyan érdekelt merre tartott fogva a Nagy Úr.
- Egy Gairloch nevű városkában,a Skót Felföldön.
A hely neve nem mondott semmit. Viszont amikor megemlítette Damon, Skóciát, rájöttem, milyen messzire hurcolt el Josh. Gyors fejszámolást követően, már tudtam, legkevesebb ötszáz mérföldet kell megtennünk, Askhamig, onnét pedig újabb négyszáz mérföld vár ránk Modbury-ig.
- Damon, Askhamban van minden ruhám, vissza kell mennünk oda. – jelentettem ki.
- A kocsimban van a bőröndöd! Sem a faludba, sem Modburybe nem megyünk vissza! Ott keresne először Alexander és Sebastian. Öltözz át, és indulhatunk is.
- Elárulod az úti célt? – puhatolóztam.
- Gondolom, már te is rájöttél, hogy négy nap múlva, újabb telihold várható. Sebastian, minden követ meg fog mozgatni, hogy megtaláljon minket. Így csak egy lehetőségünk maradt. El kell hagynunk az országot. – egy rövid hatásszünet következett, majd így fojtatta – Úti célunk, Dánia!

16. Fejezet. A Rablás.

.Damon némi hallgatás után szólalt meg újra, rám hozva a frászt.

-    Vivien, azonnal menj be a házba, mert veszélyben vagy! A garázs, a ház azon része, ahova a vámpírok invitálás nélkül is beléphetnek. Ezt jól tudja a titokzatos üldöződ is.

Lélek szakadva rohantam a garázsból, fel a lakásba. Iszonyú félelem járta át minden porcikámat, majd remegő lábakkal rogytam le a nappali szőnyegére. Damon a vonal túlsó végén, türelmesen várta, hogy ismét megszólaljak.

- Rettenetesen félek! – rebegtem. A kezem annyira remegett, hogy a telefont is alig bírtam megtartani. Eluralkodott rajtam a halálfélelem.

- Van is rá okod! Kellett megszöknöd!  – gonoszkodott.

- Sajnálom! Tudom, hogy haragszol rám, de meg kell értened, nem hagyhattam, hogy csalinak használj! – feleltem, remegő hangon.

- Az enyhe kifejezés, hogy haragszom! Csak kapjalak a kezem közé, meglátod mennyire, felhúztál az önfejűségeddel! Nem akartál csali lenni, most mégis tálcán kínáltad fel magad!

- Damon, kérlek, gyere értem! – könyörögtem, könnyeimmel küszködve – Tisztában vagyok vele, hogy hatalmas ostobaságot követtem el, amikor elszöktem. Megérdemelném, hogy a sorsomra hagyj... - Damon dühösen vágott a szavamba.

- Mond meg hol, bujkálsz!

Már nem láttam értelmét a további titkolózásnak, hisz az életem forgott kockán.. Elmagyaráztam Damonnak, hogyan találja meg a falut. Mielőtt elbúcsúztunk volna egymástól, még tett, egy számomra megfontolandó  megjegyzést, amit sajnos félvállról vettem.

- Addig is tartsd nyitva a szemed, amíg oda nem érek. Még a barátaidban se bízz! Gyanús nekem ez a Josh!  Vigyázz vele!

Alig telt el pár óra, Damon hívása óta, amikor megszólalt a csengő. Lassan, kimért léptekkel indultam az ajtóhoz. Résnyire kinyitva az ajtót, megpillantottam Josht. Mosolyogva üdvözölt, én pedig gyanútlanul behívtam a lakásba. Nem is sejtettem, milyen aljas dologra készül, egészen addig, amíg meg nem láttam a kézében a telefonom.

- Erre már nem lesz szükséged! – jelentette ki ördögi vigyorral az arcán, és teljes erővel a falhoz vágta. A telefon, apró darabokban hullott a padlóra. Ekkor szakadt meg minden kapcsolatom, a külvilággal. – Most pedig velem jössz! A Nagy Úr már türelmetlenül vár.

- Milyen nagyúr? - puhatolóztam óvatosan. Josh rideg arca,és jéghideg tekintete halálra rémített.

- Fogd be a szád és indulj! – ordított rám. Sajnos elkövettem , azt a hibát, hogy hátat fordítottam Joshnak. A következő pillanatban minden elsötétült körülöttem, a fájdalom, az egész testemet megbénította. Lassan süllyedtem a jótékony félhomályba, míg az teljesen körül nem ölelt.

Egy dohos szagú, omladozó vakolatú helyiségben, tértem magamhoz. Első ránézésre pincének tűnt. A fájdalomtól elgyötörten, próbáltam megkapaszkodni a falban és elvánszorogni, az ablakhoz. Amint kinéztem, a vastag rácsokkal felszerelt ablakon, vérfagyasztó látvány tárult a szemem elé. Néhány méterre tőlem, pontosan szemmagasságban, síremlékek tucatjait pillantottam meg.

Tudtam, hamarosan üt életem utolsó órája! Miután, végre enyhült a fejemben a lüktetés és átgondoltam mi történhetett, rájöttem, hogy egy ördögi terv áldozata lettem. Josh még a lakásban leütött és elhurcolt egy Isten háta mögötti helyre. Mielőtt összeestem, valami Nagy Úrról magyarázott, aki türelmetlenül vár rám. Hetedik érzékem ismét működésbe lépett, és azt súgta, hogy a Selena által említett vámpíroknak és a Nagy Úrnak, köze van egymáshoz.

Most bántam csak igazán, hogy nem fogadtam meg, Damon tanácsát a barátokról… - elmélkedésemet a zár csörgése zavarta meg.

Rövidesen kitárult az ajtó, amin egy halálra vált, fiatal lányt lökött be egy sebhelyes arcú férfi. A lányra pillantva, úgy éreztem magam, mintha egy középkategóriás horrorfilmbe, csöppentem volna. Szőke haját és a ruháját is vérfoltok tarkították. Csuklóján és nyakán pedig harapásnyomok látszottak. Szegény alig állt a lábán, így odaléptem hozzá és leültettem a keskeny ágyra. Hálásan köszönte meg a segítségemet, majd kérés nélkül kezdett el mesélni a kastélyról és a Nagy Úrról. Mint kiderült, Laurának hívják, és őt a lerobbant autója mellől rabolták el, egy viharos éjszakán. Elvesztette az időérzékét, emiatt nem tudta megmondani, mióta raboskodik a kastélyban. Annyit azonban sikerült megtudnom, hogy minden nap „táplálkozik belőle” a titokzatos Nagy Úr. Kíváncsian kérdeztem rá, hogy néz ki az Ura.

- Életemben nem láttam még olyan vonzó férfit, mint Ő. A tekintete valósággal rabul ejt, a hangja és az illata pedig ellenállhatatlan. – áradozott a fogva tartójáról . - Hidd el, nincs még egy olyan pasi a világon, mint Ő. Alexanderben minden megvan amit, egy nő egy férfiban keres. Ő a megtestesült elegancia…

- Mit mondtál, mi a neve? – vágtam a szavába, rosszat sejtve.

- Alexander… Alexander Kenway!

A név hallatán, minden reményem elszállt! Rosemary holtteste a mai napig kísértett. Ezek után, végleg lemondtam arról, hogy valaha is élve kerülök ki a kastélyból. Damon, már biztosan megérkezett Askhamba, és feltehetően, az összetört telefonomat is megtalálta. Teljesen kétségbeestem. A vékony felsőm nem nyújtott elég védelmet a hideg ellen, testem minden ízében remegtem. Az éhség és a fagyos pince pedig megtette hatását, így az este beálltával, a kimerültségtől, lassan álomba szenderültem.

Félálomban érzékeltem, hogy nyílik a pince ajtó és valaki a nevemen, szólít! Azonnal ráismertem a titokzatos idegenre. Ő volt az aki, a téren megszólított. A hang irányába fordítottam a fejem. Amint megláttam az ajtófélfának támaszkodó férfit, abban a pillanatban megfeledkeztem az éhségről és a hidegről.

Laura csakugyan nem túlzott, amikor leírta Alexander külsejét. A halvány fény, ami a folyosóról szűrődött be, megvilágította a férfi arcát. Hollófekete haja, és zöld szeme, vonzotta tekintetem. A fekete farmer és pulóver kiemelte izmos testét. Ahogy Laura is megjósolta, elakadt a lélegzetem a látványtól.
És valóban, a világ legvonzóbb pasija állt előttem. Megbabonázott és elkápráztatott!
A józan eszem cserben hagyott, a mosolyával immár végleg levett a lábamról. Vérem izzott, a pulzusom az egekbe szökött, a gyomromban pedig a pillangók táncukat járták. Teljes önkívületben indultam utána. Úgy éreztem, képes lennék a világ végére is követni Őt. Alexander némán lépdelt előttem. Az alagsorból felvezető lépcsőn, úriemberhez méltóan, a karját nyújtotta, amit én készségesen el is fogadtam. Ismét egy sötét folyosó következett, aminek a végén egy kétszárnyas ajtót, tárt ki előttem. Az éles fény,egy pillanatra elvakított, így kezemből, szemellenzőt formálva, néztem körül.... és  megpillantottam  Damont...

15. Fejezet. Csapdába esve!

Az elkövetkezendő egy hét, teljes nyugalomban telt. Damon már nem hívogatott, amin igencsak meglepődtem. Gyanítottam, azon mesterkedik, hogy megtaláljon. Mosolyt csalt az arcomra, ahogy arra gondoltam, az általa kiszámolt ötszáz-ötven mérföldes körben kutat utánam. Természetesen nagyon, is tisztában voltam vele, hogy a végtelenségig úgysem bujkálhatok előle. Askhamba érkezésem második napját, a ház kitakarításának szenteltem. Estére, ragyogott minden helyiség. Sikerült arra a napra, száműzni a gondolataimból Modburyt és Damont. Aznap este újfent, fáradtan, dőltem be az ágyba. A következő napokat viszont, már kizárólag csak pihenéssel töltöttem. Eltelt egy hét, és kezdett megcsappanni az élelmiszer készletem. Már nem kerülhettem el, hogy lemenjek a faluba. Akkor még nem is sejtettem, kivel hoz össze a sors…


Felvettem a kabátomat, mivel az utóbbi napokban, igencsak borongósra fordult az időjárás. A kocsit továbbra is, a garázsban, rejtegettem, azt csak végszükség esetén szándékoztam használni. Alig tíz perces séta után, leértem a faluba. Jobbnak láttam, ha még egy ideig, meghúzom magam a házban, ezért, újabb egy hétre, vásároltam be. Eszemben sem volt Modburybe, de még csak a környékére se, visszamenni. Már indultam az ajtó felé, amikor odalépett hozzám egy szőke hajú srác, akit rögtön felismertem, még a nagyinál töltött nyarak idejéből.


-    Szia Viv! Örülök, hogy látlak.
-    Szia Josh! Úgyszintén. – viszonoztam az üdvözlést.
-    Mi járatban vagy itt, ahol szinte a madár sem jár? – viccelődött.
-    Pihengetek a nagyi, vagyis mostmár az én házamban.
-    Nem is tudtam, hogy ide költöztél. – nézett rám hitetlenkedve.
-    Még Modburyben lakom. – közöltem vele – Itt Askhamban, mondjuk inkább úgy, nyaralok.
-    Ma este tartunk egy közös mozizást. Örülnék, ha eljönnél. Emlékszel még Bryanre és Scottra?
-    Persze, hogy emlékszem! – nevettem. –  Sok csintalanságot követtünk el együtt. Még most is előttem, van, Mary arca, amikor meglátta mit műveltünk a kutyájával.- Josh már hangosan kacagott.


Az első itteni nyaralásom alkalmával történt, hogy, Miss.Tanner, azaz Mary, Brúnó nevű, hófehér bernáthegyijéből, óriáspandát varázsoltunk némi fekete festék segítségével. Egy kis idő elteltével, már a hasamat fogtam a nevetéstől, ahogy Josh felidézte a régi gaztetteinket!
-    Ha nem zavar, hogy pasikkal leszel körbevéve, akkor szívesen látunk. – invitált meg ismét.
Rövid habozás után, elfogadtam a meghívást. Josh, Bryan, és Scott, mindig meg tudott nevettetni. A magányosan eltöltött, egy hét után, már amúgy is vágytam a társaságra. Mielőtt elbúcsúztunk egymástól, még megbeszéltük, hogy Josh, este nyolcra értem jön. Az üzletből kilépve, már, az előttem álló este körül forogtak a gondolataim.


A csomagok súlyát megérezve, azonnal megbántam, hogy a kocsit a garázsban hagytam. A nehéz szatyrok, lehúzták a karjaimat. Alig tettem meg pár lépést, amikor a táska füle végleg megadta magát. – Hogy az a jó… Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Most mi a francot csináljak?  - szitkozódtam hangosan.


-    Ejnye-ejnye, hát szabad egy hölgynek ilyen ízléstelen szavakat a szájára vennie? – hallottam meg egy mély férfias hangot, közvetlenül a hátam mögött.
-    Szabad! – feleltem, gondolkodás nélkül.
-    A káromkodással, nem oldódnak meg a gondjaid! – tegezett le, az idegen.
Igyekeztem gyorsan összeszedegetni a kiborult táska tartalmát, hogy minél előbb eltűnhessek a faluból. Rossz előérzet gyötört, az idegennel kapcsolatban. Az ízes beszéde, mi több a bódító illat, ami felőle áradt, és amit eddig csak Damon közelében éreztem, még látatlanul is gyanússá tette. Szó nélkül, hátra sem pillantva indultam haza. Az eszem azonnal riadót fújt. Tudtam, hogy Damon, sok-sok mérfölddel van távol tőlem, amennyiben esetleg, mégis rám találna, Ő, az ajtómig meg sem állna. Megszaporáztam a lépteimet, szinte futva tettem meg hazáig az utat.


A konyhában, lerogytam egy székre és próbáltam átgondolni az imént történteket. Mostmár bántam, hogy nem fordultam meg és néztem meg a férfit. A lelkem mélyén éreztem, hogy a rejtélyes idegen, sötét titkokat rejteget. – elmélkedésemet a telefonom csörgése szakította félbe. Meg sem nézve a hívót, vettem fel a telefont.


- Tessék! – szóltam bele.
- Szia Viv! Mikor szándékozol haza jönni? – érdeklődött Jenny.
- Most kezdem csak igazán jól érezni magam, ma estére már van is egy meghívásom. – tértem ki a válasz elől.
Beszélgetés közben, bosszús férfihang szűrődött ki a háttérből.
- Jen, ki van ott nálad? – kíváncsiskodtam.
- Damon! – felelte – Mióta leléptél, teljesen kifordult önmagából. 
Beszélsz vele? – hangja szinte könyörgőre váltott, így megszántam,és megkértem, adja át neki a telefont. Hamarosan meghallottam Damon bársonyos hangját.
- Helló Viven! Élvezed a magányt? – csipkelődött.
- Szia Damon! Egy hét egyedüllét bőven elég volt. Ma este, újra társaságban leszek!
- Hol és kivel? – faggatózott dühösen.
- A barátaimmal! Ellenben történt valami… – kezdtem bele. Úgy éreztem, el kell mondanom neki, mi történt az utcán.
- Mesélj!


Én pedig meséltem a barátaimról, a csomagokról és a titokzatos idegenről. Damon némán hallgatott, egészen addig, amíg az idegen beszédstílusát és illatát meg nem említettem.
 - Vivien, amit most elmondtál, az mind ránk, vámpírokra jellemző. A te rejtélyes ismerősöd, is közülünk való. Nem véletlen tűnt fel a közeledben! 
Rád vadászik! Ne várj estig, azonnal indulj el! - hangján éreztem a féltést, ami rendkívül meglepett.
Damon válasza, iszonyatosan megrémített, ezért úgy döntöttem, hallgatok rá, és hazautazom.
- Összepakolok és indulok vissza Modburybe. – nyugtattam meg.
- Menj, nézd meg a kocsidat, indul-e! És Vivien a telefont nehogy le tedd! – kérte Damon.
A garázsba belépve meghűlt bennem a vér! A kocsimat megrongálta valaki. A gumikat szétvágták, a vezetékeket és kábeleket kitépték. Jó pár perc kellett, hogy meg tudjak szólalni.
 - D…d…Damon… szóltam bele a telefonba, remegő hangon  - A kocsi használhatatlan! Itt ragadtam…

14. Fejezet A szökés

Az Askhami házikó

Damon csókja elképesztő érzelmi vihart kavart bennem. A lábaim annyira remegtek, hogy azt hittem ott helyben össze rogynak. A vágy és a düh keveréke tombolt minden porcikámban. Vágytam az újabb érintésekre és csókokra, már-már hajlottam rá, hogy elfogadjam az ajánlatát. A józan eszem viszont azt súgta, hogy minél előbb hagyjam el a házat, sőt a várost is, és utazzak el, olyan messzire, amilyen messzire csak lehet, hisz Damon csak játszadozik velem. Mindent számba véve, a józan eszemre hallgatva, az utazás mellett döntöttem. Úti célnak egy apró falut Askham-ot választottam, tudniillik, ebben a faluban áll szegény megboldogult nagyim háza, amit a végrendeletében rám hagyott. És amiért egész éltemben hálás leszek neki. Még gyerekként sok nyarat töltöttem nála, de sajnos az évek múlásával egyre kevesebb időm jutott rá. A ház egy hálószobából, egy aprócska nappaliból, fürdőből és egy konyhából áll. Igazi erdei kunyhó, a béke szigete, ahol végre megpihenhet a fáradt utazó. Döntésemet még az, sem gátolta, hogy négyszáz mérföldet kell vezetnem, ami hat órás autóútnak felel meg. Senki sem  tudott, a házikóról, még a barátaimnak sem beszéltem róla, amiért most áldottam az eszemet. Már csak azt kellett kitalálnom, hogyan rázzam le Damont és szökjek el.


Magabiztosan álltam a pillantását, miközben kijelentettem, nem élek az ajánlatával.
- Egyszer úgy is megtörik a jég! - jelentette ki, mélyen a szemembe nézve – Tudom, hogy már nem kell sokat várnom, hogy az enyém légy.
- Nem… csak ítélet napig! – vágtam vissza.
 A további vitától, Stefan feltűnése mentett meg. A kölcsönös üdvözlést követően, a szobámba siettem. A szekrény aljából, elővettem a bőröndöt és pillanatok alatt tele is pakoltam. Sietnem kellett, mert várható volt, hogy Damon rövidesen megjelenik. A becsomagolt bőröndöt az ágyam alá rejtettem, a polcról levettem egy könyvet, lefeküdtem az ágyra és úgy tettem, mint aki elmerülten olvas. És valóban, pár perc múltával, nyílt a szobám ajtaja, amin Damon lépett be. Tüzes tekintetével, végigmért, majd így szólt.
- Érdekes a könyv?
- Igen, nagyon! – feleltem.
- Valóban? – faggatózott, cinikus mosollyal az arcán, miközben letelepedett mellém az ágyra.
- Igen, valóban! – vágtam rá gyorsan, bár nem értettem, miért érdekli ennyire a kezemben tartott könyv.
- Vivien… - hajolt fölém, tekintetemet rabul ejtve – Legközelebb fordítsd meg a könyvet, mielőtt olvasni kezdesz.


Mielőtt észbe kaphattam és védekezhettem volna, Damon ajkaival pecsételte le a számat. Vadul, vágytól fűtötten csókolt. A vágy őrült erővel tört rám. Térdét a combjaim közé tolta, amitől, tetőtől talpig elöntött a kéj. Már csak a ruháink választották el a testünket. Halk sóhaj szakadt fel a torkomból, amit Damon azonnal ki is használt. Nyelvével mélyen a számba hatolt. A szívem majd ki ugrott a helyéről, testem és a vérem izzott. Amint azonban megéreztem az ujjait, combom belső felén, úgy éreztem, itt kell abbahagynunk.
- Damon… kérlek, engedj el! – sóhajtottam a vágytól rekedten, és próbáltam kiszabadulni az ölelésből. Damon azonnal elengedett, pár másodpercig fürkésző tekintettel nézett rám, majd az ajtó felé indult. Mielőtt elhagyta a szobát, még vissza szólt.
- Stefannal van egy kis elintézni valónk a városban. Amíg távol leszek, légy jó kislány és ne engedj be senkit. – oktatott ki, mintha csak egy gyerekhez beszélne. – Az ajánlatomra pedig este visszatérünk. Hiába is tagadod, már nem tudsz ellenállni nekem.


Ha sejtené, mire készülök, nem hagyna egy pillanatra sem egyedül. Kíváncsi leszek, hogy fogadja majd a szökésem. Az ablakból figyeltem, ahogy Stefannal a nyomában elhagyja a házat. Amint úgy láttam, hogy „tiszta a levegő”, elővettem az ágy alól a bőröndömet, és nagy nehezen le cipeltem a kocsihoz. Korgó gyomorral indultam útnak. Hiányzott a reggeli, viszont egy perc vesztegetni való időm sem maradt. Ezért úgy döntöttem, majd útközben bepótolom az elmaradt étkezést. Szorongva hajtottam végig a Modburyn, s csak akkor nyugodtam meg, amikor végre magam mögött hagytam a várost. Három óra kocsikázás után, már annyira kínzott az éhség, hogy muszáj volt beiktatnom egy kis pihenőt. Mielőtt ráhajtottam az autópályára, még bevásároltam egy hétre elegendő élelmiszert és kávét, majd egy hangulatos kisvendéglőben megebédeltem. Amint ismét az autóban ültem, fél szemmel a telefonomra pillantottam, amit még indulás előtt előrelátóan lenémítottam. A tíz nem fogadott hívásból, azonnal tudtam, Damon felfedezte az eltűnésemet. Szerettem volna látni az arcát, amikor rájött, hogy leléptem. Az autópályán eltöltött, újabb három óra elteltével, késő délután, végre megérkeztem Askham-ba.


Mire mindent kipakoltam, már kezdett sötétedni. A hosszú út, igen csak kimerített, nem vágytam már semmi másra, csak egy jó meleg fürdőre és egy kiadós alvásra. Viszont tisztában voltam azzal is, hogy hírt kell adnom magamról, különben a rendőrséggel kezdenek el kerestetni. Kikerekedett szemmel bámultam a telefonom kijelzőét, amin a hívások száma már a duplájára emelkedett. Minden hívás rejtett számról érkezett, emiatt meg kellett várnom, hogy ismét jelentkezzen a hívó, aki igencsak kitartónak bizonyult.
A forró fürdőt követően, vacsorát készítettem magamnak. Épphogy leültem az asztalhoz, amikor ismét jelzett a telefonom. Sejtettem, ki lesz a vonal túloldalán, ami be is igazolódott.
- Azonnal mond meg, hol vagy! – dörrent rám Damon.
- Neked is szép estét! – köszöntem.
- Kérdeztem valamit! – a hangjából, úgy ítéltem meg, hogy a haragtól majd szétrobban.
- Távol tőled, ahol végre béke és nyugalom van. – feleltem flegmán.
- Áruld el, hogy sikerült megszöknöd!
- Egyszerűen! Még a nappaliban kiterveltem. Ahogy megjelent az öcséd, gyorsan bepakoltam a bőröndömet és elrejtettem az ágy alá. Amikor Stefannal elhagytátok a házat, én is útnak indultam… - Damon ingerülten szakított félbe.
- Az, hogy nyolc órán keresztül, nem válaszoltál a hívásaimra, csak egyet jelenhet. Addig voltál úton, ami kb. ötszázötven mérföld távolság. Látod Vivien, nem vetted számba azt a lehetőséget, hogy a száz- egynéhány év alatt, némi tudás is megragadt bennem. Ha a térképen bejelölöm az ötszázötven mérföld sugarú kört, könnyebb lesz megtalálni, mint gondolnád.
- Azt kötve hiszem! – vágtam vissza magabiztosan, mivel tudtam, Damon jócskán elszámolta magát.

13. Fejezet A vonzás hatalma.

A sokkoló tudósítást követően, még hosszú percekig ültem, néma csendben.
Miközben az agyamon ezernyi gondolat cikázott át. Szerencsétlen Rosemary-vel rendkívül brutálisan végeztek. Lassanként kezdtem megérteni, miért a „szörnyeteg” jelzővel illette a két vámpírt Selena, a félelem, amit eddig tudatosan mellőztem, most úrrá lett rajtam. Eddig fel sem fogtam, mekkora veszedelmet szabadítottam a városra, s mindennek a fékezhetetlen kíváncsiságom az oka. Ha nem kezdek el megszállottan kutatni a vámpírok után, most nyoma sem lenne Sebastiannak,  Alexandernek és a Salvatore testvéreknek. Rosamary pedig, ma is élne.  – aggodalmaskodtam.


A Salvatore testvérek gondolatára, eszembe jutott Damon, akit látszólag megrázott a hír. Tekintetemmel őt kerestem, az már meg sem lepett, hogy eltűnt mellőlem. Az ablak előtt állt, pohárral a kezében. Pillantását rámszegezve, kimért léptekkel indult felém.
- Ezt idd meg! – nyomta a kezembe a poharat. Gépiesen emeltem a számhoz, és nagyot kortyoltam belőle, amit azon nyomban meg is bántam. A torkomat égette az ital, szemeim könnybe lábadtak és szinte azonnal heves köhögés rázta meg a testemet.  
Amikor végre meg tudtam szólalni, kérdőre vontam Damont.
- Milyen ital volt, ebben az átkozott pohárban?
- Bruichladdich! – felelte, titokzatos mosollyal az arcán - Lassan, kis kortyokban szabad csak inni. Talán nem említettem még, de ez a világ legerősebb itala, az alkoholtartalma 92,4%.


Damon ismét az én káromra szórakozott. Szánt szándékkal itatta meg velem azt a pokolian erős italt, csakis azért, hogy lássa a szenvedésemet. Csendben elszámoltam tízig, a poharat letettem az asztalra, és kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban. Nem hagytam, hogy Damon megint felhúzzon, hiszen mint mindig, az imént is éppen ez volt a szándéka. Amíg arra vártam, hogy újra megszólaljon, egy terv kezdett körvonalazódni a fejemben, a visszavágásra. Elhatároztam, hogy a beszélgetésünk végén meg is valósítom.
-    Te vagy a megtestesült nyugalom mintaképe! – szólalt meg Damon, mély iróniával a hangjában – Csak, nem jógaórákat vettél a tudtom nélkül?
-    Szállj már le rólam! Ne engem elemezgess! – a mondanivalómmal ellentétben a hangom, teljes higgadtságról árulkodott – Jobban érdekel, hogyan akarjátok elkapni, ezt a két elvetemült szörnyeteget.
-    Egyszerűen! – jelentette ki Damon – Te leszel a csali!
Nem mertem elhinni, hogy komolyan is gondolja, amit mond, egészen addig a pillanatig, amíg a szemébe nem néztem. Arca és tekintete elszántságot tükrözött. Ekkor döntöttem, úgy, hogy a véget vetek a beszélgetésnek. Minden szavával egyre csak szította a haragomat, amit nem hagyhattam, hogy eluralkodjon rajtam. Tudva, hogy a düh kitörésemmel, Damon elérné a célját. Mielőtt elhagytam volna a szobát, felkészültem a visszavágóra. A poharat felvettem az asztalról, Damon elé álltam, és egy szó nélkül a fejére borítottam, a pohár tartalmát.Egy rövid pillanatig, még figyeltem ahogy a barna folyadék, lecsorog a haján és az arcán, majd a bosszúmat követően igyekeztem minél gyorsabban elhagyni a szobát.


Már az ajtónál jártam, amikor Damon elkapta a karom és testével a falhoz szorított.
-    Ezt nem kellett volna. – sziszegte.
Megbabonázva meredtem hideg kék szemébe. Leküzdhetetlen izgalom járta át a testem. Mélyet lélegeztem, amitől némileg a kitisztult a fejem.
-    Igazad van,valóban nem kellett volna ezt tennem. Gyerekes dolog volt. -igyekeztem türtőztetni magam -  Most viszont nagyra értékelném, ha nem állnád el az utat, és engednél elmenni.
-    Sehová sem akarsz menni, és ezzel te is pontosan tisztában vagy! - incselkedett Damon  - Te is ugyanannyira szeretnéd, mint én.
A csípőmnél fogva magához húzott, hasztalan próbáltam kiszabadulni az ölelésből. Damon nem engedett el.
-    Jut eszembe! - szeme hamiskásan ragyogott - Eljátszadozhatnánk egy kicsit…
-    Ne! – kiáltottam, tisztában voltam vele mit ért Damon játszadozás alatt.
-    Hiába tagadod Vivien, vonzódsz hozzám! Szeretnéd tudni, milyen a karomban, milyen a simogatásom! - suttogta. A szája annyira közel volt az enyémhez, hogy ajkaimon éreztem a leheletét.


Bizony, ismertem el magamban, nem vagyok kőből. Nézz szembe a valósággal! Damon szemét alak, önző, erőszakos, öntelt zsarnok, de olyan mérhetetlenül vonzó és izgalmas, hogy egy márvány szobrot is megbolondítana.
Damon nem hagyott időt a válaszra, csókkal zárta le ajkaimat, úgy, hogy alig kaptam levegőt. Csókja erőszakos és követelőző volt, minden gyengédséget nélkülözött.
 Olyan erővel szorított magához, hogy a testem szinte eggyé olvadt az övével. Felháborodásom félelemmé változott. Kiáltani és kapálózni akartam, de nem tudtam. Mozdulni sem bírtam Damon ölelésében. Ellent mondásos érzések gyötörtek. Csókja hosszú és követelődző volt. Ezzel is csak büntetni és megalázni akar?
Azért ver a szívem olyan hevesen, mert félek! - próbáltam elhitetni magammal - Dühös vagyok, és gyűlölöm Damont...
Mégis azt kellett tapasztalnom, hogy a dühöm egyre csökken. Testem válaszolt a csókra,és hozzásimultam. Hamarosan azonban új érzés fogott el, amely majd az eszemet vette. Érzéki izgalom lett úrrá rajtam és minden ellenállásom semmivé lett. Damon ezt azonnal észrevette. Felsóhajtott, és csókja még hevesebb és követelőzőbb lett. Nyelvével ajkaimat ostromolta, míg az meg nem nyílt előtte. Egész testemben remegtem, szívem lázasan dobogott, testem izzott a vágytól.  Magával ragadott egy addig ismeretlen izgalom ,így akaratlanul is még jobban Damonhoz bújtam.  


Hirtelen azonban elszégyelltem magam, hogy Damon ilyen sötét, ismeretlen erőket ébresztett fel bennem. Kezemet a mellkasának feszítve sikerült ajkaimat kiszabadítani a csókból.
-    Hagyd abba! - lihegtem. - Eressz el! - Damon vonakodva bár, de elengedett.
-    Még él az ajánlatom.  – súgta a fülembe, miközben lágyan végigsimított az arcomon...…

12. Fejezet Halál a Modbury Erdőben.

Selena terve, kiverte nálam a biztosítékot, amit nem átallottam szóvá tenni.
- Na, azt már nem! A költözést kényszerűségből még elviselem, de hogy szerelmespárt alakítsunk ezzel az ”Ősbunkóval”? - böktem dühösen Damon felé - Azt felejtsétek el. Még ha az életem múlik rajta, akkor sem… inkább a halál.
Jenny és Stefan együtt érzően, Selena szemrehányóan, Damon pedig a tőle megszokott gúnnyal fogadta a dühkitörésemet. Mélykék szemében megvillant a düh szikrája, arca megfeszült. Szemei azt sugallták, hogy, a legelső adandó alkalommal, revansot vesz majd, a sértett a büszkeségéért. Selena belátta, hogy a döntésem megingathatatlan, ezért nem is forszírozta tovább az „egy pár” dolgot. Az elkövetkezendő egy órában, Damon, Selena és Stefan megvitatta, a vámpírirtás stratégiáját. Jenny és én csendben hallgattuk őket. Akkor értettem meg igazán, hogy mire is készülnek, amikor Alexander és Sebastian lefejezését megemlítették. Valahol a lelkem mélyén féltettem őket, hisz ahogy Selena is mondta „A legapróbb hiba is az életükbe kerülhet.”

Bármennyire is gyűlöltem Damont, a halálát azért nem kívántam. Az összeköltözés gondolatára viszont, végigfutott a hátamon a hideg. Mégis, mélyen munkált bennem a kíváncsiság, milyen lehet vele élni. Ez a kettősség, csakis annyit jelenthet, hogy a gyűlölet, amit iránta érzek, tán nem is igazán gyűlölet. Lehet, hogy a vonzódásom elnyomása, amit még magamnak sem merek beismerni? – tettem fel magamnak a kérdést, amire egyelőre, még én sem tudtam a választ. Azt azonban be kellett látnom, hogy, mint férfi nem hagy hidegen. A tekintetemet ismét ráemeltem, ezután alaposan szemügyre vettem. A fekete nadrág és a bőrdzseki, úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Szoborszerű arcán, hiába kerestem hibát, egy icipicit sem találtam. Ajkai, vonzották a tekintetemet, szinte csókra csábítottak. Gyanítottam, hogy az évszázados tapasztalatoknak köszönhetően, mestere a csábításnak. Nehezen ugyan, de sikerült elszakítanom a tekintetem ajkairól és pillantásom a szemére szegeztem. A mélykék szemekben, már nyoma sem volt gúnynak, ellenben ravasz csillogást fedeztem fel bennük, amitől a pulzusom meglódult és az egekbe szökött. Belül viszont rettegtem, mert tisztában voltam vele, hogyha Damon észreveszi, milyen hatással van rám, az számomra katasztrofális következményekkel járna. Ezért Damon tekintetét, gondosan kerülve, feszülten vártam, hogy Jenny bejelentse, az indulásunkat. Amikor végre-valahára megtette, a gyors búcsúzkodás után, mint egy fuldokló rohantam a kocsihoz. Jenny a hazaúton, nem faggatott, tapintatosan kerülte a Damon dilemmát. Stefanról viszont, ódákat zengett. Soha nem hittem benne, hogy létezik szerelem első látásra, de Jenny és Stefan megcáfolta az elméletemet. Selena kérésére, az alig néhány órája kipakolt holmimat, összeszedtem és hazaköltöztem. Ami azt is jelentette, hogy búcsút kellett mondanom a Jennivel együtt töltött, pihentető hétnek. Az előttem álló, napokra gondolva, még az étvágyam is elment. A boszinál töltött idő, mind testileg, mind szellemileg megviselt, így egy viszonylag gyors zuhanyt követően, elcsigázottan dőltem be az ágyba.


Másnap reggel, egy bársonyos férfihang ébresztett.
 - Szép, jó reggelt, lakótársam. – ült le Damon az ágyam szélére. Parázsló tekintettel mért végig, amitől iszonyú zavarba jöttem. Fülig pirulva, húztam feljebb magamon a takarót.
- Emlékeztetlek rá, hogy már nem titok számomra, mi rejlik a ruhád alatt. – ajkai gúnyos mosolyra húzódtak.
Az agyam ismét elborult, és megfeledkezve arról, hogy csak egy póló van rajtam, kiugrottam az ágyból. Az ágy mellett állva, farkasszemet nézve, álltam szembe Damonnal. Amint a tekintete, lejjebb vándorolt a testemen, ráébredtem, hogy a póló, amit alváshoz felvettem, alig takar valamit.
Elhatároztam, hogy nem riadok meg a fürkésző tekintetétől, és előtte öltözök fel. Lassú léptekkel a szekrényhez léptem, kivettem egy kék pólót és egy szintén kék farmert, és Damon tekintetétől nem zavartatva magam, felöltöztem.
 - Vetkőző show-ban már volt részed, amit titokban néztél végig. – kommentáltam, a totálisan elképedt Damonnak. – Most pedig részesültél egy csak neked szóló,
nyilvános öltözőshow-ban!
Teljes elégedettséggel indultam a konyhába. Damon, még mindig nem mozdult az ágyamról. Valószínűleg sokkolta az előbbi kis műsorom.
Főztem magamnak egy kávét, beültem a nappaliba, és bekapcsoltam a TV-t. Damon meglepett arckifejezése, nem ment ki a fejemből. A szemében felcsillant a vágy szikrája, amiből arra következtettem, hogy nem tett le arról a tervéről, hogy „ágyba” vigyen.
Lassan kezdtem bevallani magamnak, hogy vonzódom hozzá, és igenis vágyom az érintésére, sőt továbbmegyek, a csókjára. De ez csak vágyálom maradhat, erős leszek és ellenállok neki – döntöttem el. Bár a lelkem mélyén tudtam jól, ha Damon valóban el akar csábítani, nem fogok tudni nemet mondani. Néhány perc elteltével, megjelent a gondolataimat megszálló személy is.
.
- Készítsek egy kávét neked is? – kérdeztem, jó vendéglátó módjára.
- Nekem jó a tiéd is. – azon nyomban előttem termett, és kivette a kezemből a poharamat. Kényelmesen elhelyezkedett a szemközt álló fotelban az én kávémat kortyolgatva.
 Egy szó nélkül, indultam újra a konyhába, egy újabb adag kávéért. A fejem füstölgött, a pofátlansága miatt, viszont szántszándékkal nem hagytam, hogy bosszantson. A csésze kávéval a kezemben, ismét a nappaliba indultam, és letelepedtem a szőnyegre a tv elé. Tudtam, hogy egy újabb dühkitörésre számít, azonban nem adtam meg neki azt örömet, hogy ismét rajtam gúnyolódjon. A tv-re csak fél szemmel figyeltem, de amikor Modbury képe megjelent a képernyőn, már teljes figyelemmel kísértem az adást.  Damon is felfigyelt a hírre.

„Állattámadás a Modbury erdőben.” – jelent meg a felirat. 

   A tudósító, elmondta, hogy brutális állattámadás történt a Modbury-i erdőben. Egy tizenkilenc éves lány, bizonyos Rosemary Brent, megcsonkított holtestére bukkant rá, ma reggel egy arra sétáló turista. Ezután felhívták a figyelmet, hogy, csak az erősebb idegzetű nézőknek ajánlják, a helyszínen készült képek megtekintését. A szemem sarkából Damonra néztem, arcán mélységes aggodalom tükröződött. Nem bírtam ki, hogy ne menjek oda hozzá, így a fotelja karfájára ültem és onnét néztem tovább a híradást.
 Az erdőben készült képek valóban megrázóak voltak. A lány szívét kitépték, csontjait szilánkokra  zúzták. Mindenki azt találgatta,vajon milyen állat támadhatta meg. Mi viszont nagyon is tudtuk, hogy nem vadállat, hanem egy vámpír, egy rettenetes szörnyeteg végzett Rosemaryvel.
A vadászat elkezdődött!

11. Fejezet Selena és az Ősatya

Jenny kérdéseire viszont, már nem maradt idő. Amint elhangzott a számból az utolsó mondat, megszólalt a telefonja, és mint kiderült Selena hívta, hogy azonnal induljunk el hozzá.
A lelkem mélyén éreztem, hogy, rendkívül fontos dolgot akar közölni velünk. Sőt mi több abban is biztos voltam, hogy a vámpírokhoz van köze. Egy pillanatig sem hezitáltunk, kocsiba ültünk és elindultunk Paymoutba. A közel egyórás út, néma csendben telt. Mindketten azon tanakodtunk, mi vár majd ránk a boszinál. Már besötétedett mire, megérkeztünk Paymoutba.
Jenny egy takaros kis házikó előtt állította le a kocsit, amiről senki meg nem mondta volna, hogy ez egy boszorkány otthona. Az ajtó hirtelen kitárult és megjelent egy a negyvenes éveiben járó, alacsony, kicsit tömzsi, víg kedélyű nő.
- Szervusztok! Örülök, hogy ilyen gyorsan ideértetek. Fáradjatok beljebb!
A házba belépve, gyorsan körbejártattam tekintetem a berendezésen, titokban a boszi szentélyét keresve.
- A mindentlátó üveggömböt keresed? – érdeklődött barátságosan.
- Ühüm… - motyogtam zavartan.
- Azt még az őseim használták, a modern technika bennünket, boszikat is utolért. Menjetek a fogadószobába, azonnal jövök én is. Jennifer te már ismered az utat, mutasd meg a barátnődnek.
A fogadószobában ért az első kellemetlen meglepetés. Amint beléptem megpillantottam a Salvatore testvéreket. Stefan egy világosbarna bőrkanapén ült, Damon pedig hanyag testtartásban támaszkodott a szoba sarkában elhelyezett bárpultnak.
- Ezek meg mit keresnek itt? – néztünk össze Jennivel. Stefantól hamarosan meg is kaptuk a választ.
- Selena felhívott minket, hogy azonnal jöjjünk ide.
- Nekünk is ugyanezt mondta. – válaszolta Jenny.
- Mi még nem ismerjük egymást! A nevem Stefan Salvatore. – lépett közelebb Stefan a barátnőmhöz Jenny csaknem dadogva mutatkozott be, amit Stefan kézcsókkal köszönt meg.  Tekintetüket le sem véve egymásról, kezdtek halk beszélgetésbe. Damon mindezt egy gúnyos mosollyal nyugtázta. Stefan és Jenny helyet foglalt a kanapén, én pedig bevackoltam magam a Damontól legtávolabb eső fotelba. Szerettem volna már választ kapni az ittlétünk okára. Pár perc elteltével végre megjelent az ajtóban Selana.
- Rendkívül gonosz erő jelenlétét érzékeltem a városotokban, és itt most nem a Salvatore testvéreket értem. – tekintett Damonra, akinek egyből eltűnt a gúnyos vigyor a képéről.
- Hogy jobban megértsétek milyen veszedelmes erővel, van dolgunk, térjünk vissza a kezdetekhez! A vámpírok Ősatyjához. Káinból, az első gyilkosból lett a legelső vámpír. Mint tudjátok, a Biblia szerint Éva két gyermeket szült Ádámnak: Káint és Ábelt. Mikor Káin és Ábel áldozatot mutatott be Istennek az Úr Ábel áldozatát örömmel fogadta, Káinét viszont nem. Káin ezért megölte testvérét, s e bűnért Isten száműzte őt. Három angyal kereste fel Káint száműzetésében, s elmondták neki, hogy csupán kérnie kell Istent, hogy bocsásson meg neki és száműzetése véget ér. Ő ezt háromszor utasította vissza, s ezért Isten megátkozta, így ő lett az első vámpír, minden vámpírok atyja. A vámpírok generációja azt jelöli, hogy a Vértestvér milyen messze áll Káintól, minden vámpír apjától. Minél messzebb állnak Káintól annál hígabb a vérük, s annál gyengébbek. Egy Vértestvér egy Káinhoz közelebb álló vámpír vérének megivása által átkerül annak nemzedékébe.
- Ez azt jelenti, hogy Damon és én a Vérvonal legalján vagyunk, és csak akkor lehetünk erősebbek, ha egy Ősvámpír véréből iszunk? – kérdezte Stefan.
- Pontosan!  Ti mondhatni a leggyengébbek vagytok, a vámpírok nemzedékében. Még nem birtokolhatjátok azt a tudást, amit a Káinhoz közel állók. A gonosz erő, ami most jelen van Modburyben , viszont sok évszázadra nyúlik vissza, így különösen nehéz lesz elpusztítani.
- Akkor mégis hogyan, végezzünk vele? – kíváncsiskodott Damon. Arca elgondolkodóvá vált. Látszott rajta, hogy az eddig elhangzottak, valóban felkeltették a figyelmét.
- Míg benneteket a szívbe szúrt karó elpusztít, addig az ősi vámpírokat csupán megbénítja. Mélyálomba, tetszhalott állapotba kerülnek, amely addig tart, amíg a sebeik be nem gyógyulnak. Ilyenkor viszont a szívük védetté válik a beléhatoló karó ellen, mely egyszerűen porrá omlik.  Elpusztítani csak úgy lehet őket, ha levágjátok, a fejüket és elégetitek a testüket.
- Jó lenne tudni, mégis kit kell majd lefejezni és felgyújtani? – puhatolózott Damon.
 - Tudomásom szerint, ezen a környéken csak két vámpír birtokolja azt az erőt, aminek a jelenlétét érzem. Mindketten közel járnak már az ezredik évükhöz. Veszedelmes szörnyetegek, akik megszámlálhatatlan ember életét oltották ki az elmúlt évszázadok alatt.
- Neveket kérünk! – szólalt meg egyszerre Stefan és Damon.
- Alexander Kenway és Sebastian Lewin. Nagyon óvatosan és megfontoltan kell eljárnotok, a vadászat során. A legapróbb hiba is az életetekbe kerülhet.Most viszont térjünk át, arra, amiért Vivient és Jennifer elhívtam. Az egész várost, nem tudom megóvni, viszont benneteket igen. – nézett rám bátorítóan Selena, hisz észrevette, hogy az eddig hallottaktól, iszonyatosan megrémültem. Az arcomra tette a kezét, aminek hatására eltűnt a félelmem, majd pillanatokon belül végtelen nyugalom árasztott el. Amint megbizonyosodott róla, hogy megnyugodtam, a Salvatore testvérek felé fordult és így szólt.
- Srácok, a ti dolgotok lesz megvédeni a Jennifert és Vivient.
- Számíthatsz ránk! – szólalt meg Stefan, Jenny kezét szorongatva.
- Damon? – nézett rá kérdőn a boszi. Damon válaszképpen csak bólintott. Mélyen belül éreztem, hogy Selena még tartogat valami meglepetést.
- A vadászat idejére, költözzetek oda a lányokhoz. Úgy gondolom, ésszerű a javaslatom. Egyetértetek vele? – puhatolózott óvatosan Selena.
- Nagyszerű elgondolás… – válaszolt Damon, a kaján vigyor ismét visszatért az arcára – Stefan beköltözik Jennihez, én pedig Vivienhez.
- Nagyon jó! Viszont, van valami, amit még tudnotok kell. Alexander és Sebastian, képesek arra, hogy más vámpírok számára is láthatatlanok maradjanak. Ezért azt javaslom, hogy a külvilág felé, játszátok el, hogy egy pár vagytok...
-

Egy kis szösszenet.

Sziasztok!


A következő részektől, megkezdődnek a véres támadások, amik felkavarják az eddig nyugodt kisváros életét. A történetbe belép két új állandó szereplő is, akik mellett Damon gonoszsága eltörpül.
A napokban, komolyabban utánanéztem a vámpírlegendáknak,a Bibliai Káintól kezdve , egészen napjainkig. Bevallom igen érdekes dolgokat találtam róluk, amit veletek is meg fogok osztani, a történetbe beleszőve.


Ui: Az új szereplők képei már fent vannak az oldalon.


Myka

10. Fejezet Újra egyedül!

 
Nem hittem a fülemnek. Hidegvérű gazember! Leplezetlen megvetéssel mértem végig. Az acélkék szempár pillantásától végigfutott a hátamon a hideg.
- Ennyire ostobának tartasz? - elképedve bámultam Damonra - Majd ha a nyárfa havazik. Vagy még akkor sem...
- Ha, nem, hát nem! – törődött bele látszólag a visszautasításba. Azonban azzal nagyon is tisztában voltam, hogy Damon nem tűri az ellentmondást. Szemmel láthatóan hozzászokott, hogy minden az akarata szerint történik, ezért biztos voltam benne, hogy nem fogja annyiban hagyni az imént történteket.
- Mikorra tervezitek a boszilátogatást? – váltott hirtelen témát.
Aha, tényleg nem lehetnek előtte titkaim, még Selenáról is tud. Ami csak egyet jelenhet. Kihallgatta a beszélgetésünket Jennivel. A barátnőmre gondolva elszégyelltem magam. Napok óta felé se néztem, még csak fel sem hívtam, ezért elhatároztam, amint Damon méltóztat végre magamra hagyni, felhívom. Nem tagadom, fúrta az oldalamat a kíváncsiság, miért érdekli őt ennyire Selena, így nem állhattam meg, hogy ne kérdezzek rá.
- Talán a Selenával is terveid vannak?
 - Meglehet… - jött a rideg válasz. Egy pillanatra mintha fájdalmas kifejezés jelent volna meg a szemében, ám azon nyomban ki is hunyt. Újból a kemény, hideg Damon tekintett rám közönyösen.
- Netalán azt tervezed, hogy elkísérsz minket? – puhatolóztam.
- A barátnőd itthon marad, csak te és én megyünk. – jelentette ki.
- Arról ne is álmodj! - vetettem oda ingerülten.
- Megvannak a módszereim, hogy engedelmességre bírjam az olyan makacs lányokat is mint te. – válaszolta vészjóslóan lágy hangon, s gúnyosan felhúzta a szemöldökét.
- Gondolom… – morogtam.

Tudtam, hogy ennek a beszélgetésnek minél előbb véget kell vetnem. A kezeim ökölbe szorultak, alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne essek neki. A pofátlansága, pedig egyre csak szította a dühömet. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy szántszándékkal bosszant.
Talán valóban az a célja, hogy elboruljon az agyam, és ismét felpofozzam? Ha viszont erre vár, ideje keresztülhúzni a számításait. Nyugodtan odasétálok az ajtóhoz, és kitessékelem rajta. – határoztam el. A döntést tett követte. A nyitott ajtóban állva, szólaltam meg újra.
- Szeretném, ha most elmennél. Menj vadászni, vagy cserkész be egy óvatlan csajszit, csak hagyj végre magamra. – fakadtam ki. Szerencsére Damon, értette a célzást, és szinte azonnal az ajtónál termett. A haragtól állkapcsa megfeszült, kék szeme mérgesen villogott.
- Visszajövök, méghozzá nemsokára. Megígérem! – szólt jéghidegen, majd egy szempillantás alatt köddé vált.

Mintha egy mázsás kődarab szakadt volna le a mellkasomról, olyannyira megkönnyebbültem, Damon távozását követően. Felkaptam a telefonom, és azonnal tárcsáztam Jennit.
- Szia Viv, már azt hittem, megfeledkeztél rólam. – szólt bele.
- Ne haragudj Jenny, nagyon sajnálom, hogy csak most jelentkezem! – szabadkoztam – Az életem alapjaiban változott meg ebben a pár napban. Rengeteg a mesélnivalóm, és lenne egy kérésem is.
- Na, ki vele! – viccelődött.
- Néhány napra, elfogadnál lakótársadnak?
- Ilyen nagy a baj? – kíváncsiskodott. – Mindig szívesen látlak. Mikor jössz?
- Összepakolom a holmimat és indulok! És Jenny köszönöm, hogy befogadsz! – feleltem hálásan. Húsz perc elteltével, már úton voltam Jennihez.

A barátnőm már a kapuban várt, amint meglátott elém szaladt, és a nyakamba borult.
- Szia, elveszett barátnőm! – kacsintott rám – Most szépen bemegyünk, és mindent elmesélsz…
A szobámban, gyorsan kipakoltam a ruháimat. A nyitott ajtón keresztül megcsapta az orromat, a frissen főtt kávé illata, ezért egyenesen a konyhába indultam. Jenny már türelmetlenül várta a beszámolómat. Mindkettőnknek töltött, egy-egy csésze kávét, elindult a nappaliba és amint végre kényelmesen elhelyezkedtünk, belekezdtem a mondandómba, de előre figyelmeztettem, hogy ne vágjon közbe egyszer sem.

- Másnap, miután hazamentem tőled, megjelent nálam Rowena. Állítólag a házát újítják fel, ezért befogadtam. Tudtam, hogy bajt hoz rám, mégis befogadtam. Te is tudod, mennyire elmaradtam a fordítással, a vámpírhistória miatt – Jenny válaszképp bólintott, ezért folytattam tovább a mesélést.
 - Egész nap a kéziratokon dolgoztam, Rowena pedig este bement a városba. Szokás szerint nem egyedül tért haza. Pechemre a Salvatore testvéreket szedte fel, és hívta be a házamba. Elegem lett a bújkálásból ezért Damon előtt felfedtem a kilétemet majd felpofoztam. Mint kiderült végig tudott rólam, és csak játszadozott velem. Ma reggel elmenekültem a rétemre, ahol kibékültem Jasonnel. Hazaérve, Damon a szobámban várt rám, végignézte, ahogy leveszem a vizes ruháimat, majd nem sokkal ezután megigézte Rowenát és Jasont. Mindketten eltűntek , sőt Rowena végleg hazautazott. Amikor az igézéssel elérte, hogy ketten  maradjunk a házban,felajánlotta, hogy legyek a szeretője, én pedig kidobtam. Röviden, ennyi lenne a történet. Mostmár kérdezhetsz!

9. Fejezet Megigézve

A gondolattól, hogy Damon látott ruha nélkül, iszonyú zavarba jöttem. Fejvesztve menekültem a fürdőszobába. Mielőtt becsuktam magam mögött az ajtót, még hallottam a gúnyos kacaját. Próbáltam húzni az időt az öltözéssel és csupán remélhettem, hogy már nem lesz a szobámban, mire visszamegyek. Félve nyitottam ki az ajtót, majd óvatosan körbepillantottam. Damon szerencsére magamra hagyott. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, bár a gondolat, hogy a „vetkőzőszámom” után, újra a szemébe kell néznem, felkavart.

Az ajtón kilépve, Rowenába botlottam, azonnal feltűnt a kezében tartott bőröndje.
- Hát te? - bámultam értetlenkedve.
- Hazamegyek! Utána kell néznem, hogy halad a felújítás! Köszönöm, hogy befogadtál, de rájöttem, nem élhetek tovább vissza a vendégszereteteddel.
A megdöbbenéstől, szóhoz sem jutottam. - Rowena és kedvesség? Nem él tovább vissza a vendégszeretetemmel? Ő aki, a mindenkin átlép? Itt valami nagyon nem stimmel. Alig pár napja költözött csak hozzám, most pedig nagy hirtelenjében elutazik. – töprengtem.
Amint megpillantottam Damont a lépcső aljában, azonnal megértettem Rowena elutazásának okát. Gyanítottam, hogy az ő keze van a dologban. Emlékezetembe idéztem, mit mesélt Stefan a megigézésről.

„Társaságban nem árthat neked, de ha kettesben maradsz vele, megigézhet. Akarat nélküli bábot formálhat belőled, így bármit megtehet
veled.”

Most a saját szememmel láthattam, milyen egy akarat nélküli báb. Rowena, üveges tekintettel, mint egy alvajáró sétált le a lépcsőn és hagyta el a házat. Udvariatlanság lett volna részemről, ha nem kísérem ki, ezért gyorsan utána szaladtam. Már a kocsiban ült, amikor kiértem a ház elé. Megköszönte, hogy befogadtam és elviseltem a kitöréseit, amiből rögtön beigazolódott a gyanúm Damonnal kapcsolatban. Még utoljára megsimogattam Damon (a kutya) buksiját, és jó utat kívánva elbúcsúztam Rowenától. Néztem az egyre távolodó autót,majd amikor végleg eltűnt a szemem elől, elindultam Jasonhoz, akit már jócskán megvárakoztattam. A nappaliba lépve, újabb meglepetés fogadott, Jasonnek ugyanis nyoma veszett.
Ismertem már annyira, hogy tudjam, soha nem lépne le köszönés nélkül, ha csak rá nem veszi valaki a gyors távozásra. Ez a valaki pedig csak Damon lehetett, vagyis nem csak Rowenát, Jasont is megigézte.

Rowena hazautazott, Jason lelépett, persze egyikük sem önszántából. Én pedig egyedül maradtam… Damonnal. Mert abban holtbbiztos voltam, hogy Damon itt van a házban, sőt azt is tudtam, hol keressem. Határozott léptekkel indultam ismét a szobámba. Kivételesen most nem feküdt, hanem ült az ágyamon, és laptopomat tanulmányozta.
- Ez mi volt? – kérdeztem rá Rowena és Jason viharos eltűnésére.
- Az unokahúgod, végre belátta, hogy nem lóghat a nyakadon.
- És Jason? - faggattam tovább.
- Sürgős teendője akadt, a kávézóban. – vigyorgott Damon.
- Aha, és neked persze semmi közöd a távozásukhoz! - gúnyos félmosolyát látva, immár másodszor éreztem úgy, hogy jól pofon kellene vágni, de türtőztettem magam. - Ugyan Damon! Tudom, hogy mindkettejüket megigézted. Rowena „figyelmessége” buktatott le. Soha semmiért nem kérne elnézést, épp ellenkezőleg, ő az udvariasság fogalmát még hírből sem ismeri. Nem tudom, mit adtál be neki, de engem nem sikerült megtévesztened.

Damon egy szempillantás alatt előttem termett, és a következő pillanatban már az ágyon találtam magam. Gyorsan az ágy végébe húzódtam, amit szerencsére nem akadályozott meg.Árgus szemekkel figyeltem, ahogy összecsukja a laptopot az asztalra teszi és lefekszik. Feje alatt a kezeit ismét  összekulcsolta. Amíg Damon elnyúlt az ágyamon, addig én, mint egy riadt kis őzike, az ágy végében kuporogtam. Nyugtalanított a közelsége.
- Na, így mindjárt más. Neked is kényelmesebb, mint az ajtóban ácsorogni. – tekintetével szinte levetkőztetett.
- Szeretném tudni, miért tetted? – tudakoltam, figyelmen kívül hagyva tüzes pillantását.
 - Meguntam Rowena csacsogását és hazaküldtem, amivel valljuk be, neked is jót tettem. Csak egy kis szikra hiányzott, ahhoz, hogy megtépjétek egymást. – válaszként csak bólintottam, hisz nem tagadhattam, Damonnak igaza van, és valóban örülök Rowena elutazásának.
- Rowenát értem, de Jason… - Damon nem hagyta, hogy befejezzem a megkezdett mondatot.
- Már megint Jason! – húzta el a száját haragosan. – Mi ő neked?
- A barátom! – jelentettem ki.
- Nem hiszem, hogy szimplán csak barát – nézett mélyen a szemembe.
- Nem kértem mélylélektani elemzést! – förmedtem rá. Damon elégedetten vigyorgott, ami még jobban felbosszantott.
- Rendben, bevallom, nekem ő több mint egy barát, de már elfogadtam a tényt, hogy több úgysem lesz köztünk. Viszont azt nem értem miért érdekel téged ennyire, a szerelmi életem?
- Talán azért, mert Rowenánál jobb időtöltést találtam magamnak… - perzselő tekintete szinte égetett, amiből rájöttem, hogy ezúttal engem szemelt ki, "jobb időtöltés" gyanánt.
- Ha nincs ló, jó a szamár is alapon? Kösz, de ebből nem kérek. – feleltem.
- Nem tudod, mit hagysz ki!
- Már értem! – kiáltottam fel. – Mielőtt megölsz, még eljátszadozol velem… az ágyban. Ezt tervezted, ugye?
- Jól szórakoznánk… és ígérem kíméletesen, végzek veled, ha rád unok.

8. Fejezet A kibékülés

Életemben először sikerült tudatosan mellőznöm a félelmet. Lehunytam a szemem és gondolatban végigpörgettem magam előtt az elmúlt három hét minden mozzanatát. Viszonylag gyorsan túlléptem a Damonnal történteken. Tisztában voltam vele, hogy azon nem változtathatok. Azonban egy napot mégsem sikerült kivernem a fejemből. Mégpedig azt, amelyiken elvesztettem Jasont. Igaz csak pár napja történt, de nekem éveknek tűnt.


Így tiszta fejjel átgondolva, beláttam mennyire gyerekesen, viselkedtem.  A harag, már régen elillant. A helyében viszont maradt a kínzó magány. Elmartam magam mellől a legfontosabb embert az életemben. Hogy lehettem ekkora hülye, nem ártott ő nekem soha, azt az egy napot kivéve, de szerintem arra is van magyarázat. – szidtam magam.


A virágok bódító illatát lassan egy erőteljes férfias illat váltotta fel, majd nem sokkal ezután megéreztem, hogy valaki egyre közelebb hajol hozzám. Tudtam,  csak Damon lehet olyan pofátlan, hogy még ide is utánam jön. Amint rászántam magam, hogy felnézzek,legnagyobb meglepetésemre egy smaragdzöld szempár nézett vissza rám. Nem mertem hinni a szememnek, azt gondoltam, csak a képzeletem játszik velem. Nem, nem lehet ekkora szerencsém – mondogattam magamban – Épp ő… és itt?


-    Viv! – szólalt meg mély érzéki hangján.
-    Te… hogy… mit… - dadogtam.
-    Látom, nem találod a szavakat. – kacsintott rám Jason. Ő, aki miatt eddig ostoroztam magam, s akinek a megjelenése végtelenül boldoggá tett.
-    Hogy kerülsz ide? – tudakoltam.
-    Meséltél egyszer erről a helyről, ha jól emlékszem „elvarázsolt édenkertnek” nevezted. - tekintetét körbe hordozva a tájon folytatta. – Tegnap és ma is eljöttem ide, reméltem, hogy itt összefutunk! És lám… sikerült!
Túláradó örömömben hatalmas puszit nyomtam az arcára.
-    Bevallom, nem számítottam ilyen viharos fogadtatásra. Főleg azok után nem, ahogy elváltunk. – tekintett le rám Jason, bűnbánó arccal.
-    Mindketten hibáztunk! – feleltem halkan.
- Viv, nagyon sajnálom! Talán annyit hozhatok fel mentségemre, hogy elborult az agyam amint kérdezősködni kezdtél a Salvatore testvérekről… Nem akartam, hogy közöd legyen hozzájuk.
- Ezzel már elkéstél. – feleltem, s közben mélyen a szemébe néztem. Tekintete elfelhősödött, zöld szemei, elsötétültek. A remény ismét fellángolt bennem. Kétséget kizáróan a féltékenység jelei mutatkoztak, drága barátomon.
- Hogyan? – sziszegte Jason.
- Rowena tegnap meginvitálta őket hozzánk.
- És… – barátom kérdő tekintete és ökölbe szorított kezei mindent elárultak az érzéseiről.
- Stefant az első pillanatban megkedveltem.- Jason türelmetlenül vágott közbe.
- És Damon?
- Damont felpofoztam – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- Annak a srácnak még a szeme sem áll jól. Mit követett el, hogy ennyire felhúzott?


Az agyamban a fogaskerekek ezerrel kezdtek el kattogni. Elő kell állnom egy hihető magyarázattal. Hisz mégsem mondhatom azt neki, hogy, Damon egy vámpír, aki a kíváncsiságom miatt jött a városba. Sőt mi több, azért pofoztam fel mert rájöttem, nekem szánta a vad szerepét amivel eljátszadozhat, mielőtt megöli. 
A féktelen fantáziám, sok szorult helyzetből kihúzott már, de most valahogy nem akart megszületni a válasz. A hallgatásomat Jason szerencsére úgy  értelmezte, hogy bármi történt is,biztos nem szívesen beszélek róla. Ezért nem erőltette tovább a választ, így megmenekültem egy újabb hazugságtól.


Pár másodperc elteltével,megéreztem, a csuklómon Jason ujjait,majd egy határozott mozdulattal felhúzott a fűből. A lábaim remegtek, amin szívből nevetett s közben karjait a derekam köré fonta. Nem tudom meddig álltunk így, a végtelenségig maradtam volna a karjai közt. Amikor…


Szinte a semmiből jelentek meg az addig tükörsima égbolton az esőfelhők, amiből heves zivatar kerekedett. Mindketten pillanatok alatt eláztunk.
A szakadó esőben futva tettük meg az utat a házamig. Amint a hazaértünk, gondolkodás nélkül hívtam be. Főztem Jasonnek egy erős kávét és leültettem  a nappaliba. Igyekeztem gyorsan megszárítkozni és átöltözni. A szobámban azonnal megszabadultam a vizes ruháimtól. A frissítő zuhany után, a testem köré tekert törölközőben, léptem a szekrényhez. A választásom egy fekete farmerra és egy fehér hosszú ujjú felsőre esett.
- Jó választás! Jason biztosan értékelni fogja.
Villámgyorsan fordultam a hang irányába. A látványtól egy pillanatra még a  lélegzetem is elakadt. Damon az ágyamon feküdt. Fekete ingének felső gombjait kigombolva, karjait a feje mögött összekulcsolva, fürkésző tekintettel méregetett.
- Hogy jöttél be? – kérdeztem felháborodva.
- Beengedtem magam. – válaszolta pimasz vigyorral az arcán.
- Szeretnék felöltözni. – közöltem vele.
- Csak rajta! Nem a szégyenlősségemről vagyok híres. – átható pillantásával tetőtől talpig végigmért.
- Én viszont igen, úgyhogy ha megbocsátasz, szeretnék egyedül maradni. – Minden erőfeszítésem hiábavalónak bizonyult. Damon nem mutatott hajlandóságot a szobám elhagyására.
- Már így is megvárattam Jasont, nyilván unatkozik.
- Azt kétlem! Rowena lefoglalta. – vigyorgott titokzatosan. – Inkább mesélj, hogy került ide. Tegnap még hallani sem akartál róla, ma pedig már együtt érkeztetek.
- Honnét tudod… – Damon a szavamba vágott.
- Hogy együtt jöttetek? Figyeltelek az ablakból. Kihasználtam a távollétedet és körülnéztem a szobádban.Viszont arra a kérdésemre, hogy került ide Jason, még mindig nem válaszoltál.
- Kibékültünk! A barátságunk immár töretlen. – magyaráztam.
- Hol esett meg a nagy találkozás? – kíváncsiskodott Damon, amit nem igazán értettem.
- Az erdőben.  – válaszoltam. Damon bosszúsan húzta el a száját,amiből arra következtettem, hogy reggel követett a rétre.  
- Ha a szobám átkutatása helyett, a rejtekhelyeden maradsz, még az ölelkezésünket is láthattad volna. - vágtam a képébe, majd emelt fővel indultam a fürdőszoba felé. Ám Damon hangja megállásra késztetett.
- Vivien… Tetszett a vetkőzőszámod! Páholyból nézhettem végig, ahogy az átázott ruhadarabok egyenként lekerültek rólad!