9. Fejezet Megigézve

A gondolattól, hogy Damon látott ruha nélkül, iszonyú zavarba jöttem. Fejvesztve menekültem a fürdőszobába. Mielőtt becsuktam magam mögött az ajtót, még hallottam a gúnyos kacaját. Próbáltam húzni az időt az öltözéssel és csupán remélhettem, hogy már nem lesz a szobámban, mire visszamegyek. Félve nyitottam ki az ajtót, majd óvatosan körbepillantottam. Damon szerencsére magamra hagyott. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, bár a gondolat, hogy a „vetkőzőszámom” után, újra a szemébe kell néznem, felkavart.

Az ajtón kilépve, Rowenába botlottam, azonnal feltűnt a kezében tartott bőröndje.
- Hát te? - bámultam értetlenkedve.
- Hazamegyek! Utána kell néznem, hogy halad a felújítás! Köszönöm, hogy befogadtál, de rájöttem, nem élhetek tovább vissza a vendégszereteteddel.
A megdöbbenéstől, szóhoz sem jutottam. - Rowena és kedvesség? Nem él tovább vissza a vendégszeretetemmel? Ő aki, a mindenkin átlép? Itt valami nagyon nem stimmel. Alig pár napja költözött csak hozzám, most pedig nagy hirtelenjében elutazik. – töprengtem.
Amint megpillantottam Damont a lépcső aljában, azonnal megértettem Rowena elutazásának okát. Gyanítottam, hogy az ő keze van a dologban. Emlékezetembe idéztem, mit mesélt Stefan a megigézésről.

„Társaságban nem árthat neked, de ha kettesben maradsz vele, megigézhet. Akarat nélküli bábot formálhat belőled, így bármit megtehet
veled.”

Most a saját szememmel láthattam, milyen egy akarat nélküli báb. Rowena, üveges tekintettel, mint egy alvajáró sétált le a lépcsőn és hagyta el a házat. Udvariatlanság lett volna részemről, ha nem kísérem ki, ezért gyorsan utána szaladtam. Már a kocsiban ült, amikor kiértem a ház elé. Megköszönte, hogy befogadtam és elviseltem a kitöréseit, amiből rögtön beigazolódott a gyanúm Damonnal kapcsolatban. Még utoljára megsimogattam Damon (a kutya) buksiját, és jó utat kívánva elbúcsúztam Rowenától. Néztem az egyre távolodó autót,majd amikor végleg eltűnt a szemem elől, elindultam Jasonhoz, akit már jócskán megvárakoztattam. A nappaliba lépve, újabb meglepetés fogadott, Jasonnek ugyanis nyoma veszett.
Ismertem már annyira, hogy tudjam, soha nem lépne le köszönés nélkül, ha csak rá nem veszi valaki a gyors távozásra. Ez a valaki pedig csak Damon lehetett, vagyis nem csak Rowenát, Jasont is megigézte.

Rowena hazautazott, Jason lelépett, persze egyikük sem önszántából. Én pedig egyedül maradtam… Damonnal. Mert abban holtbbiztos voltam, hogy Damon itt van a házban, sőt azt is tudtam, hol keressem. Határozott léptekkel indultam ismét a szobámba. Kivételesen most nem feküdt, hanem ült az ágyamon, és laptopomat tanulmányozta.
- Ez mi volt? – kérdeztem rá Rowena és Jason viharos eltűnésére.
- Az unokahúgod, végre belátta, hogy nem lóghat a nyakadon.
- És Jason? - faggattam tovább.
- Sürgős teendője akadt, a kávézóban. – vigyorgott Damon.
- Aha, és neked persze semmi közöd a távozásukhoz! - gúnyos félmosolyát látva, immár másodszor éreztem úgy, hogy jól pofon kellene vágni, de türtőztettem magam. - Ugyan Damon! Tudom, hogy mindkettejüket megigézted. Rowena „figyelmessége” buktatott le. Soha semmiért nem kérne elnézést, épp ellenkezőleg, ő az udvariasság fogalmát még hírből sem ismeri. Nem tudom, mit adtál be neki, de engem nem sikerült megtévesztened.

Damon egy szempillantás alatt előttem termett, és a következő pillanatban már az ágyon találtam magam. Gyorsan az ágy végébe húzódtam, amit szerencsére nem akadályozott meg.Árgus szemekkel figyeltem, ahogy összecsukja a laptopot az asztalra teszi és lefekszik. Feje alatt a kezeit ismét  összekulcsolta. Amíg Damon elnyúlt az ágyamon, addig én, mint egy riadt kis őzike, az ágy végében kuporogtam. Nyugtalanított a közelsége.
- Na, így mindjárt más. Neked is kényelmesebb, mint az ajtóban ácsorogni. – tekintetével szinte levetkőztetett.
- Szeretném tudni, miért tetted? – tudakoltam, figyelmen kívül hagyva tüzes pillantását.
 - Meguntam Rowena csacsogását és hazaküldtem, amivel valljuk be, neked is jót tettem. Csak egy kis szikra hiányzott, ahhoz, hogy megtépjétek egymást. – válaszként csak bólintottam, hisz nem tagadhattam, Damonnak igaza van, és valóban örülök Rowena elutazásának.
- Rowenát értem, de Jason… - Damon nem hagyta, hogy befejezzem a megkezdett mondatot.
- Már megint Jason! – húzta el a száját haragosan. – Mi ő neked?
- A barátom! – jelentettem ki.
- Nem hiszem, hogy szimplán csak barát – nézett mélyen a szemembe.
- Nem kértem mélylélektani elemzést! – förmedtem rá. Damon elégedetten vigyorgott, ami még jobban felbosszantott.
- Rendben, bevallom, nekem ő több mint egy barát, de már elfogadtam a tényt, hogy több úgysem lesz köztünk. Viszont azt nem értem miért érdekel téged ennyire, a szerelmi életem?
- Talán azért, mert Rowenánál jobb időtöltést találtam magamnak… - perzselő tekintete szinte égetett, amiből rájöttem, hogy ezúttal engem szemelt ki, "jobb időtöltés" gyanánt.
- Ha nincs ló, jó a szamár is alapon? Kösz, de ebből nem kérek. – feleltem.
- Nem tudod, mit hagysz ki!
- Már értem! – kiáltottam fel. – Mielőtt megölsz, még eljátszadozol velem… az ágyban. Ezt tervezted, ugye?
- Jól szórakoznánk… és ígérem kíméletesen, végzek veled, ha rád unok.