17. Fejezet. Alexander

A terem fényárban úszott, a hatalmas kristálycsillárnak köszönhetően. Fénye megvilágította a falon látható festményeket és a márvány járólapokat. A terem falait vörös színű, bársonyszerű kárpittal vonták be, melynek közepén egy gyönyörű barokk stílusú ülőgarnitúra volt elhelyezve, amely szintén vörös színben pompázott. A bejárattól jobbra, néhány arannyal szegélyezett széket helyeztek a fal mellé. Természetesen, itt sem maradhatott el a vörös bársony bevonat. Az ajtóval szemközt pedig egy márvány kandallót pillantottam meg, amelyben kellemes meleget árasztva lobogott a tűz. Alexander ismét nem hazudtolta meg, úriember mivoltát, mikor hellyel kínált.  A hideg pincétől igencsak átfáztam, ezért a egyik széket, a kandalló mellé húztam és ott telepedtem le. Ebben a pillanatban fedeztem fel, az elrablómat , Josht. Az ajtó mellett állt és figyelte minden mozdulatomat. A lángokba bámulva, olyan érzés fogott el, mintha egy időutazás részese lennék…
Hűs szellő suhintotta meg az arcom, s anélkül, hogy oldalra fordultam volna, tudtam ki ült le mellém. Érdekes módon, ahogy megláttam Damont, az agyamat elborító ködfátyol, egy szempillantás alatt elillant. A tudatom kitisztult ugyan, de félelmet továbbra sem éreztem. Nem mertem a szemébe nézni. Tisztában voltam vele, hogy pokolian haragszik rám. Viszont arra még álmomban sem gondoltam, hogy szövetkezik Alexanderral.
- Damon, ő az a lány, akit el kell vinned Sebastianhoz, még a telihold beállta előtt. – hallottam meg Alexander hangját. Lélekben felkészültem arra, hogy Damon bosszút áll rajtam a szökés miatt, de a gondolat, hogy épp Ő fog a Gonosz kezére adni, ledöbbentett. A beszélgetést, már csak fél füllel hallgattam. Reményvesztetten ültem a széken és Josht figyeltem, aki úgyszintén meglepődött, amikor megtudta, miért kellett elrabolnia. Arca őszinte megbánást tükrözött. Megbocsájthatatlan bűnt követett el ellenem, ezért hiába is remélt bűnbocsánatot, tőlem nem kaphatta meg. Képtelen voltam megbocsátani neki. Megrettenve meredtem Alexanderre, aki lassan közeledett felé.


- A küldetésedet bevégezted, a lányt elhoztad, mostantól viszont Damon veszi át a helyed! – jelentette ki, mélyen Josh szemébe nézve. A lelkem mélyén tudtam, mi következik. Josh halála elkerülhetetlen. Alexandernek már nincs rá szüksége, így egyszerű táplálékként fogja végezni. Szememet szorosan lehunytam, fülemet befogtam. Sem látni, sem hallani nem akartam, Josh haláltusáját.
Percek teltek el, mire ismét ki mertem nyitni a szemem. Nyomban feltűnt Josh vérben fürdő, élettelen teste. Alexander szája szélén, pediglen még ott csillogott néhány vércsepp. Josh fiatal élete, kegyetlen véget ért. Sajnálatos módon, tudatában voltam, annak a cseppet sem elhanyagolható ténynek, hogy a következő áldozat én leszek. Fejben gyorsan utánaszámoltam, mikor esedékes a következő telihold. Azonnal megértettem, még van négy napom a menekülésre, ha ezt a kastélybéli kalandot épp bőrrel megúszom. Ismételten elmerengtem, így Damon hangja terelt vissza valóságba. Elképzelésem sem volt, mit akarhat tőlem, azok után, hogy így elárult.
- Vivien, - súgta – Nyugodj meg! Tudom, hogy Josh halála felkavart, de ígérem, hamarosan eltűnünk innét. Addig viszont még van egy kis dolgunk.
- Mégis mi? – kérdezetem rá dühösen.
- Meg kell állítanunk Alexandert. Megölni sajnos nem tudjuk, de ha iszom a véréből, megerősödhetek annyira, hogy a következő összecsapásnál már elpusztíthassam. Selena varázsigéje, egy hétig hatásos, de ehhez neked is együtt kell működnöd. Alexander a véredet kívánja, nem fogja hagyni, hogy kisétálj a kastélyból. Amint visszatér, te leszel terítéken. Nem tudom megakadályozni, hogy a nyakadnak essen, de te igen, ha ezt a karót a szívébe szúrod. – a szavaival egyidőben, a kezembe nyomott egy hegyes karót, amit a hátam mögé rejtettem. Szinte még abban a percben , nyílt az ajtó és visszatért a Josh gyilkosa.


Damon valóban jól mondta, hogy a véremet akarja. Lassú, kimért léptekkel indult el felém, tekintetemet kutatva. Zöld szeme, ami alig egy órával ezelőtt még elvarázsolt, most vörösen izzott, lassanként szemfogai is elővillantak. Tudtam, hogy nagyon észnél kell lennem, ha élve akarom elhagyni a börtönömet.
Damon észrevétlenül tűnt el mellőlem, Alexander viszont egyre közeledett, és rövidesen arra eszméltem, hogy közvetlenül előttem áll.
- A véred édeskés illata, úgy lengi körül a testedet, mint egy csábító parfüm, melynek nehéz ellenállnom. – mondta halkan. A lélegzetem elakadt, beszédre képtelenül néztem a szemébe. A kezemben tartott karó, szerencsére észhez térített. Vártam, hogy fölém, hajoljon, és minden erőmet beleadva, a szívébe döftem. Alexander, merev testtel, vágódott el a márvány padlón. Damon egy szempillantás alatt a test mellett termett. Fogait a nyakába mélyesztve ivott néhány korty vámpírvért és halkan mormolni kezdett egy számomra érthetetlen szöveget.


“Corpus septem diebus et septem noctibus somnum et omni castello reliquisset!"


Harmadszor ismételte meg a mondatot, amikor Alexander teste hirtelen szürkülni kezdett, majd, néhány perc leforgása alatt mumifikálódott. 
Mindketten egyszerre indultunk az ajtó felé, egyetértettünk abban, hogy minél előbb el kell hagynunk a kastélyt. Ugyanis, ha Sebastian megneszeli az imént történteket, elveszítjük, azt a pár nap előnyt is, amit Alexander megbénításával szereztünk. Az ajtó előtt, Damon hirtelen elkapta a derekam, szorosan magához ölelt és rövid, szenvedélyes csókot nyomott az ajkaimra.
- Elkezdtünk valamit, még a szökésed előtt. – pillantott rám, vágytól fűtötten. – Valld be, hogy vonzódsz hozzám.
- Majd ha biztonságban leszünk, mesélek az érzéseimről! - mosolyogtam rá, amit egy kacsintással meg is toldottam. Váratlanul Damon karjaiban találtam magam. Karjaimat a nyaka köré fonta, ezután szédületes gyorsasággal indult el a kijárat felé. Immár sokadszorra hunytam be a szemem, s mire ismét kinyitottam, a kocsijának támaszkodtunk. Az utcai lámpa fénye, adott némi fényt, így láthattam az arcát. Damon annyira közel állt hozzám, hogy a hátammal a kocsinak szorultam. Lassan elengedte a kezemet és megcirógatta az arcom.
- Nos? – kérdezte bársonyos hangján.
- Köszönöm, hogy megmentettél! Áruld már el, mit mormogtál Alexander teste felett!
- Selena varázsigéjét, ami így hangzik „ A tested hét nap, hét éjjel aludjon, s minden erőd elhagyjon.”
Damon fürkésző tekintetére és elbűvölő mosolyára, testem azon nyomban válaszolt. Nem tagadhattam tovább, hogy levett a lábamról. Számomra azonban még nem jött el az ideje, hogy ezt a szemébe is mondjam. Tekintetemet mélyen az övébe fúrtam, ujjammal ráérősen körberajzoltam ajkai vonalát. Próbáltam elodázni a választ. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mégis hogyan talált rám, amire rá is kérdeztem.
- A beszélgetésünk után, elindultam az általad megadott címre. A összetört telefonból, azonnal tudtam, hol keresselek. Elmentem Josh lakására, ahol a feljegyzései közt találtam rá Alexanderre és a kastélyra. Alexandert ellenben meghagytam abban a hitben, hogy én viszlek el Sebastianhoz. Tudod, egyáltalán hol vagyunk most? – nézett rám kérdőn. 
- Nem! Hol? – csakugyan érdekelt merre tartott fogva a Nagy Úr.
- Egy Gairloch nevű városkában,a Skót Felföldön.
A hely neve nem mondott semmit. Viszont amikor megemlítette Damon, Skóciát, rájöttem, milyen messzire hurcolt el Josh. Gyors fejszámolást követően, már tudtam, legkevesebb ötszáz mérföldet kell megtennünk, Askhamig, onnét pedig újabb négyszáz mérföld vár ránk Modbury-ig.
- Damon, Askhamban van minden ruhám, vissza kell mennünk oda. – jelentettem ki.
- A kocsimban van a bőröndöd! Sem a faludba, sem Modburybe nem megyünk vissza! Ott keresne először Alexander és Sebastian. Öltözz át, és indulhatunk is.
- Elárulod az úti célt? – puhatolóztam.
- Gondolom, már te is rájöttél, hogy négy nap múlva, újabb telihold várható. Sebastian, minden követ meg fog mozgatni, hogy megtaláljon minket. Így csak egy lehetőségünk maradt. El kell hagynunk az országot. – egy rövid hatásszünet következett, majd így fojtatta – Úti célunk, Dánia!