40. Fejezet A Fürdőház 1.

                                                                      +18


A Damon által kiválasztott, vérvörös bikinivel a kezemben vonultam be, a fürdőbe, a ház egyetlen nem üvegfalú helységébe, ahol pillanatok alatt magamra kaptam, a tenyérnyi ruhadarabot.
- El a kezekkel a pasimtól! – lépett nesztelenül mögém Cora – Azt hiszed, nem látom, milyen játékot űzöl? 
- Na milyen játékot? – fordultam felé, lazán megvonva a vállam. Damon barátnője, gyilkos tekintettel méregetett.
- Damonra hajtasz! Egy fehérmájú kis hülye vagy, aki azt hiszi, Damon majd az ágyába viszi! 
- A legkevésbé sem vágyom az ágyába, bőven elég volt egyszer belőle. – soha nem fogom elfelejteni, Cora arckifejezését, amikor, eljutott a tudatáig, az utolsó mondatom. Arcára kiült a döbbenet, szemei kidülledtek, szája lekonyult.
- Hazudsz! – mordult rám.
- Emlékszel arra a napra, amikor felhívott, hogy épp Svédország felé hajózik?
- Honnét tudsz te erről?
- Történetesen onnét, hogy én is vele voltam. Amikor, elment hozzád, leléptem, így kerültem ide.
- Ezt, hogy érted, hogy elég volt vele egyszer? – faggatózott, hitetlenkedve.
- Hát… nem egy szexisten. Én a helyében megnézetném magam egy urológussal. – vágtam rá, bár még én is megdöbbentem a saját égbekiáltó hazugságomon. De ha, egyszer kimondtam, már nem szívhattam vissza. 


- Miért?


- Hogy is mondjam... – vakartam meg a fejem, mint aki nagyon gondolkodik valamin - Nehezen áll fel neki, és ha végre sikerül is, túl gyorsan elsül.
Istenem, hogy mondhattam ekkora marhaságot és épp Damonról, aki lehet, hogy most is épp hallgatózik. Az amulett a farmerom zsebében lapul, így minden szavamat hallhatta. 
- Szerinted potencianövelőt kellene szednie? – puhatolózott tovább Cora.


  Megpróbáltam a beszélgetés alatt, nem elnevetni magam, ami csak igen komoly erőfeszítés árán sikerült, már csak azért is, mert belül szakadtam a nevetéstől. Még hogy Damon potencia gondokkal küzd? És Cora bevette minden egyes szavamat. 


A válaszomat azonban már nem várta meg. Egy szó nélkül viharzott ki a fürdőből. Nem tehettem mást, én is követtem a példáját, de ahelyett hogy a medencébe vetettem magam , mint ahogy ő tette, leültem a szélére, a vízbe lógatva a lábam. Damon és Rob a medence másik végében beszélgetett, de érkezésünkre mindketten felkapták a fejüket. Örömmel tapasztaltam, hogy sem Rob, sem pedig Damon, nem képes rólam elszakítani a tekintetét. Cora gyors karcsapásokkal közeledett Damonhoz, Rob pedig hozzám.
 - Igazán dögös ez fürdőruha! Legszívesebben letépném rólad! – kacsintott rám, s közben a bokámat átfogva, lassan húzott a vízbe. Testünk összesimult, kezét a derekamra csúsztatta, kezemet a nyakába húzta, jelezve, hogy karoljam át.
- Második felvonás – olvastam le a szájáról. Mivel nem látott ellenvetést, a tettek mezejére lépett. Testével a medence csempézett falának szorított, térdét a lábaim közé tolta és úgy tett, mint aki épp megcsókolni készül. 
- Cora, valami potencia zavarról motyog hősünknek. 
- Basszus! – kaptam a szám elé a kezem.
- Ebbe is benne van a kezed? – vigyorgott rám Rob.
- Minek kérded, ha úgy is tudod? - villantottam rá egy 32 fogas mosolyt.
- Kíváncsian hallgatom. – cirógatta meg az arcomat.
- A történet röviden annyi, hogy öltözés közben Cora rám parancsolt, szálljak le Damonról. Mert szerinte, semmire sem vágyok jobban, mint, hogy Damon ágyában kössek ki. 
- Te pedig, beadtad neki, hogy Damon potencia zavarral küzd? – vigyorgott Rob mint a tejbe tök. Hangos köhögéssel próbálva leplezni, feltörni készülő röhögését.
- Aha – feleltem tömören.
- Az első dolga az lesz, hogy bosszút áll rajtad. Egy férfi sem tűri el, hogy a férfiasságát becsméreljék. Főleg nem Damon. Hogy jutott eszedbe, egyáltalán ilyet állítani róla.
- Ha én azt tudnám! – sóhajtottam fel- Nem tudom, mi ütött belém. Még én is ledöbbentem, a saját szavaim hallatán.
- Késő bánat! Damon tajtékzik a dühtől, és biztos vagyok benne, hogy nem kell sokat várnunk a revansra.
- Gondolod, hogy az elszólásom miatt, félnem kéne tőle? 
- Azt nem mondom, hogy félned kell… - habozott a válasszal. 


Láttam az arcán, hogy ő sem biztos benne, hogy nem esik bajom.
A váltás, ami ezután következett, azonban nagyon meglepett. Rob, már nem erőltette a Damon témát. Ehelyett, rábeszélt, hogy ússzunk néhány hosszt, amibe gondolkodás nélkül bele is mentem. Persze egy pillanatra sem sikerült megfeledkeznem Damon jelenlétéről, és arról hogy a Domoklész kardja lebeg a fejem felett, amely bármikor lesújthat. Mostanra ugyan, megbántam minden egyes szót, amit Damonról mondtam, de már nem tehettem, meg nem történtté. Úszás közben egy röpke pillantást vetettem a Damon - Cora párosra. Cora birtokló mozdulattal ölelte át Damont, amint észrevette, hogy figyelem őket. Damon tekintette, a hideg víz ellenére is égetett. Szeméből csak úgy sütött az elfojtott indulat és még valami más… A következő pillanatban pedig arra eszméltem, hogy valaki a derekamnál fogva lehúz a víz alá. Prüszkölve jöttem fel a felszínre és agyamban már kovácsoltam is a haditervet a visszavágásra. Élveztem Rob játékát, és boldogan kapcsolódtam bele az önfeledt lubickolásba. Megvártam, míg hátat fordít nekem, majd ekkor lebukva a víz alá, elkaptam a bokáját és a víz alá rántottam, és amilyen gyorsan csak tudtam, elúsztam a közeléből. Így is szinte egyszerre bukkantunk fel a víz felszínén, pár méter távolságra egymástól. 
- Beszállhatunk mi is? – hallottam meg Damon hangját, majd a következő pillanatban két kezet éreztem meg a bokámon, ami lassan vándorolt egyre feljebb a combomon. 
  A lélegzetem is elállt amikor, a cirógató ujjak a combjaim közé csúsztak. Eközben, Rob, Corát támadta, így az érzéki pillanatokból egyikük sem észlelt semmit. Abban a pillanatban, amint Damon szája is bekapcsolódott a kínzásomba, a lábaim megremegtek. Nyelvjátékába beleremegett a testem, vérem zubogott, a szívem pedig őrült ritmusban kalapált. Damon, nagyon jól tudta, mit váltanak ki belőlem az intim érintések és kihasználva, a gyengeségemet a bokámnál fogva felemelt, és egy laza mozdulattal újra a vízbe dobott. Neki sem akartam adósa maradni, és nála még tervet sem kellett kieszelnem. Ösztönösen tudtam, mit kell tennem. Úgy tettem, mint aki beleunt a játszadozásba, kiúsztam a medence szélére, jó nagy levegőt vettem, majd lebukva a víz alá egyenesen Damonhoz úsztam. Ujjaimat végigfuttattam a bokáján, a vádliján, majd egyre feljebb, egészen az alsójáig. Kezemet a férfiasságára szorítottam, majd egy röpke pillanatra, az alsón keresztül, ajkaim közé vettem, a már meredező hímtagját, fogaimmal végig súrolva azt.  Damon, teste azonnal válaszolt az erotikus játékra, és mivel tudtam, hogy őt képtelenség lerántani a víz alá, ezért beértem azzal, hogy sikerült felizgatnom, majd sietve faképnél hagytam. Felhúztam magam a medence szélére, ezután nemsokkal Rob is kijött a vízből.


- Ugye nem haragszol, ha most magadra hagylak? – szemében huncut csillogás ült. Arcáról könnyen leolvastam, mi tervez. Kettesben akart hagyni Damonnal.
- Ha egy kicsit is kedvelsz, nem hagysz itt vele. – suttogtam.
- Vivien, nem kockáztatom meg, hogy Damon kinyírjon. Mi lesz szegény rajongóimmal? – vágott elkínzott arcot.
- Már miért nyírna ki? – néztem rá kérdőn.
- Nem vagyok vak, láttam mit műveltetek egymással. Damon akar téged, és minden vetélytárs szálka a szemében. Ilyen vagyok én is. Úgy érzem, hogy az én szerepem, itt véget ért. De még itt leszek pár hétig, és csak hogy tudd, mindig számíthatsz rám! - magyarázta miközben, megtörölközött, majd felöltözött. 
Ezután, már csak azt vettem észre, hogy Rob eltűnt, némi űrt hagyva maga után. Alig két napja ismerem, de mégis úgy tűnt, mintha már évek óta barátok lennénk. Rob távozása után, Cora is szedelődzködni kezdett, de mielőtt távozott, még leült mellém egy rövid, de annál tartalmasabb beszélgetés erejéig. Így ejtve egyik ámulatból a másikba.
 - Örülök, hogy megismerhettelek. Damon oda van érted, így már nekem, nincs itt semmi keresnivalóm. – szólalt meg a legbarátságosabb hangnemben. Hiába kerestem rajta az igézet nyomait. Mivel nem találtam semmi erre utaló jelet, így kénytelen voltam elfogadni a tényt, hogy Cora, komolyan gondolja minden egyes szavát.
- Én is örülök, hogy megismerhettelek és sajnálom, hogy így alakult. 
- Ne sajnáld! Damon velem csak eljátszadozott, amit már régen elfogadtam, de irántad sokkal többet érez. Megkockáztatom még azt is, hogy szerelmes beléd! – ecsetelte Damon irántam való érzelmeit.
- Bár csak… - kezdtem bele, de Cora félbeszakított.
- Azt akartad mondani, bárcsak igazam lenne. – kacsintott rám – Hidd el, igazam van. Damon szeret téged, csak még magának sem képes bevallani.
- Be kell vallanom valamit! – úgy éreztem, tudnia kell, hogy hazudtam Damon férfiasságáról – Nincsenek potencia zavarai, azt csak úgy kitaláltam, bár magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy juthatott ilyen ostobaság eszembe.
- Tudom, az viszont valóban meglepett, hogy az ideérkezésem óta egyszer sem próbált az ágyába csalni. Egészen mostanáig nem is tudtam mire vélni a tartózkodását… - vallomásától majdhogynem leesett az állam. Hihetetlennek tűnt, hogy Damon nem feküdt le vele, pedig bőven lett volna rá alkalma. 


Néhány percen belül Cora is lelépett így kettesben maradtunk Damonnal, aki már a nyolcadik hosszt úszta le, kivételesen emberi tempóban. Mivel nem figyelt rám, így Láttam rá némi esélyt, hogy feltűnés nélkül magára hagyjam. De mint általában, most is elszámítottam magam, ugyanis amint elindultam az ideiglenes öltöző felé, abban a pillanatban, Damon mellettem termett és egy rántással letépte rólam a bikini felsőt, a következő pillanatban pedig ismét a medence kristálytiszta vízében találtam magam. Még egyszer megkíséreltem a „szökést”, amivel csupán csak annyit értem el, hogy a testével a medence falának szorított, és karjait a fejem mellé támasztava, ejtett csapdába. Óvatosan pillantottam fel rá.
- Figyelmeztettelek, hogy ne játssz a tűzzel! – durván magához rántva keményen és erőszakosan csókolt meg.
- Kérlek ne! – próbáltam kiszabadulni a szorításból. – Damon nevetett, de nem engedett el. Szemében semmi más nem volt, csak harag.
- Szóval szerinted nehezen áll fel és gyorsan elsülök? Hm… – suttogta a fülembe.
- Sajnálom, nem gondoltam komolyan! – nyögtem ki nagy nehezen.
- Tudod Vivien, soha nem futamodtam meg a kihívások elől. Soha senki nem panaszkodott még az ágyban nyújtott teljesítményemre. Te vagy az első!
 - Damon, csak ismételni tudom magam! Sajnálom, hogy egyáltalán kiszaladt a számon. – mentegetőztem, remélve, hogy végre elenged, de ő meg sem hallva a szavaimat folytatta tovább – Nem vagyok semmi jónak az elrontója, ezért ma mindent bevetek annak érdekében, hogy élvezd velem a szexet, és csak akkor teszlek magamévá, amikor már könyörögni fogsz. – mormolta, s közben térdével szétfeszítette a combjaimat. - Azt, mondtad neked egyszer bőven elég volt? Képzeld, nekem nem! Éppen ezért maradunk itt  estig, és ezalatt annyiszor szeretkezünk, amíg meg nem csömörlünk tőle…

39. Fejezet, Függöny Fel!

A kudarcba fulladt este után, ismét fáradtan, hatalmas karikákkal a szemem alatt ébredtem. Utólag átgondolva a történteket, rájöttem, hogy életem eddigi legnagyobb baklövését követtem el. Hogy is juthatott eszembe, egyedül, szó nélkül kimenni Sebastianhoz? Már alulról szagolnám az ibolyát, ha az amulett nem véd meg. Ami, az utolsó percig kérdéses volt. Damon joggal haragudott rám, és csak örülhetek, hogy ennyivel megúsztam. Bocsánatot kell kérnem tőle. – futott az agyamon a gondolat.

Egy kiadós zuhany után, némileg felfrissülve indultam a földszintre. A remény, hogy egyedül lehetek, azonnal elszállt, amint meghallottam a nevetgélő társaságot a konyhában. Sejtettem, hogy Damon gúnyolódásának célpontja leszek, és ez be is bizonyosodott, amint beléptem az ajtón.
- Ma este, is nézz ki az utcára! Ki tudja, talán ma Alexander fog várni. Neki talán még sikerül is kitekernie, a csinos nyakacskádat.
 Fájt, nagyon fájt a cinizmusa, de némán tűrtem. Csupán egy pillantást vetettem rájuk, mindenki az asztal körül ült. Stefan és Jen, kérdően néztek rám. Cora, Damonhoz bújt. Rob, pedig a gondolataiba merülve, kortyolgatta a kávéját. Egy csészébe töltöttem magamnak kávét, azonban ahelyett, hogy leültem volna közéjük, sietős léptekkel, a nappali felé vettem az irányt, ahol a lábaimat magam alá húzva, kényelmesen elhelyezkedtem, a kanapén. Most a legkevésbé sem vágytam, arra, hogy a tegnap estére emlékeztessenek. Amúgy is rettenetesen szégyelltem magam miatta. Tekintetem az ablakra szegeztem, és a szemem elé táruló látványban gyönyörködtem. Chris háza mögött, egy rendszeresen gondozott, jókora park terült el, amit eddig sajnos, nem volt szerencsém közelebbről is szemügyre venni, pedig már jó néhány napja a házban lakom. Már amúgy is nagyon elegem volt a bezártságból, ezért elhatároztam, hogy ezt a napot, ennek a parknak a felfedezésének szentelem. 

- Jó, reggelt! – csendült fel Rob vidám hangja az ajtóból.
- Neked is! – mosolyogtam rá.
- Ahogy látom, ma nem vagy harci kedvedben. – telepedett le mellém.
- Nem, ma nem. Ezért is választottam, a megfutamodást.
- De az sem megoldás, ha kerülöd őt. – fogta meg a kezem, és nézett mélyen a szemembe. Az smaragdzöld szempár, most is lefegyverzően hatott rám. – Hogy akarod vallomásra bírni, ha, nem mész a közelébe? Hm?
- Hallottad mit mondott a konyhában?
- Hallottam! De ez a megnyilvánulása is azt bizonyítja, hogy vannak érzései, és ha ügyesen játszunk, olyan féltékennyé tehetjük, hogy rajtad kívül, másra, már nem is fog tudni gondolni. – bölcselkedett.
- Honnét fogjuk tudni, hogy a közelben van? – tettem fel az engem már a terv kiötlése óta, foglalkoztató kérdést.
- Josh, lehetne a „szemem”. Ő jelezhetné Damon közeledtét.
Rob valóban mindenre gondolt, tényleg nagyon azon van, hogy segítsen, már csak Josht kell rávenni, hogy segítsen. Rob vigyora, azonban elárulta, hogy Josh már bele is ment a „lelki szem” szerepébe. Álmélkodva, figyeltem, az arcát és a szédítő mosolyát, amiért lányok és nők milliói vannak oda. Itt ül mellettem, ez a világhírű, és észvesztően jóképű, filmsztár, akit első alkalommal, igencsak félre ismertem és akibe ha, nem lenne Damon, bele is tudnék szeretni. – agyaltam Robon.
- Ha azt akarod, hogy minden flottul menjen, mindig tedd, amit mondok. Akkor se lépődj meg, ha hirtelen magamhoz húzlak, udvarolni kezdek, netán megcsókollak. Mostantól, hogy Josh a „szemem”, mindig tudni fogom, mikor kell lépnem. Most például, szorosan magamhoz foglak húzni, ugyanis Damon és Cora egyenesen ide tart. - megszólalni se volt időm, máris Rob karjaiban találtam magam. Tekintetemet fogva tartva, közeledett ajkaival, amikor az ajtóból meghallottam Corát.
- Nézd már! A nagy szívtipró nem vesztegette az idejét. Ezúttal Vivienre vetette ki a hálóját. Szép pár, nem? – csacsogott tovább. 
- Damonnak ökölbe szorult a keze és majd szétveti az ideg – súgta, szinte a számba Rob - Kíváncsi vagyok, mit tesz, ha nem csak imitáljuk a csókot. Benne vagy? – apró bólintással jeleztem, a beleegyezésem és a következő pillanatban már éreztem is Rob forró ajkait az enyémen.

Gyengéd, amolyan ismerkedős első csókra számítottam, de ehelyett, egy vad, követelőző csókban, egyesültek ajkaink. A meglepetéstől ajkaim megnyíltak, amit Rob azonnal ki használt, és nyelvével mélyen a számba hatolt. Egy idő után, már én is viszonoztam a vérforraló csókot, amitől, rövid ideig a mennyországban éreztem magam. Egy pillanatra, még a nézőközönségünkről is megfeledkeztem. Ők viszont gondoskodtak róla, hogy gyorsan észhez térjek és kibontakozzak az ölelésből.

- Mindjárt felfalják egymást! – hallottam még újfent Cora hangját – Ugye, milyen édesek együtt?

Damon továbbra sem válaszolt. Ami csak egyet jelenthetett, mégpedig azt, hogy belül forr a méregtől, mert nagyon nincs ínyére, ami a szeme előtt zajlik. Az első felvonás tehát sikerrel zárult.
- Nem akartok bejönni? – fordult feléjük Rob.
- Csak ha nem zavarunk. – jelentette ki Cora.
- Dehogy zavartok! Ugye kicsim? – kacsintott rám, Rob.
- Mára egy kis sétát terveztünk a parkba. Nincs kedvetek, csatlakozni hozzánk? – mentem bele én is a színészkedésbe. 
- De, nagyon szívesen. – csillant fel Cora szeme – Mindjárt hozom a kabátomat.
Amint Cora elindult a kabátjáért, nekem is beugrott, hogy szükségem lesz, az enyémre is. Rob mintha olvasott volna a gondolataimban, felajánlotta, hogy a sajátjával együtt, az enyémet is lehozza, amire persze rögtön igent mondtam. Csak abba nem gondoltam bele, hogy így ismét kettesben maradok Damonnal, aki Rob távozását követően, azonnal támadásba lendült.
- Élvezted? – hangja visszafojtott dühről árulkodott.
- Mit?
- Ne add az ostobát! – rivallt rám, majd egy szempillantás alatt, előttem termett – A csókját!
- Mire vagy kíváncsi? Arra, hogy jól csókol-e? – kérdeztem vissza, amivel csak még jobban feldühítettem.
- Abból. amit láttam, nem kezdő. – felelte, miközben a derekamat átkarolva, vont közelebb magához -Szándékosan bosszantasz?
- Nem! Csupáncsak megpróbálom jól érezni magam.
- Velem is jól érezhetnéd magad!
- Tudom, az ágyadban! - emeltem rá tekintetem, tengerkék szemében, kigyúlt a vágy szikrája. Ölelése szorosabbá vált - Sajnos peched van. Soha nem érdekeltek, a foglalt pasik! 

Rob és Cora szinte egyidőben érkeztek vissza, így Damon kénytelen volt elengedni. Rob, mint egy úriember, rám segítette a kabátomat.
 - Nem tudom, mit mondtál Damonnak, de akármi is volt az, a földbe döngölted vele. A szeme, szikrákat szór, ahogy figyel minket. Ha pillantással ölni lehetne, én már nem élnék. – szólalt meg halkan, vigyázva, nehogy meghalljanak minket.
- Miután újra felajánlotta ágybéli szolgálatait… - A mondat felénél, Rob arcán óriási vigyor jelent meg – Közöltem vele, hogy nem érdekelnek a foglalt pasik.
 Ekkor már a hasát fogta a nevetéstől, nem értettem mi olyan mulatságos azon, amit mondtam. Damon és Cora, szintén értetlenül meredtek ránk. Mivel félő volt, hogy Rob elszólja magát, elkaptam a karját és kirángattam a folyosóra. 
- Nyugi! – állított meg – Sajnálom, hogy kinevettelek, de látnod kellett volna az arcodat, ahogy előadtad magad. – ezután, mintha mi sem történt volna, a derekamat átkarolva, indult a kert felé.

A kép, ami a szemem elé tárult, minden aggodalmamat feledtette. Közvetlenül a ház mögött, rendszeresen nyírt pázsit terült el. Bal kéz felől, megpillantottam több, műanyag asztalt, és széket, mindegyik mellé letámasztva, egy-egy összecsukott napernyőt. Elképzeltem, a kertet nyáron, amikor minden virágba borul, bár valahol tudtam, hogy akkor én már nem leszek itt. Továbbhaladva egy kaviccsal felszórt útra jutottunk, melynek mindkét oldalát, fenyők szegélyezték.
 
- Tetszik? – kérdezte Rob.
- Csodálatos! Tudod, mi jut róla eszembe?
- Mi?
- A béke és a nyugalom.
- Ezt nem hiszem el! – torpant meg hirtelen – Hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk! Nekem is ez volt az első gondolatom, amikor először kijöttem ide -  valahogy, belőle néztem volna ki a legkevésbé, a romantikus érzületet.
- Nekem pedig az, hogy hideg van. – törte meg a varázst Cora.
- Hallom, beszéltél Sebastiannak, Gaelről – szólalt meg Damon. Szemem sarkából, rápillantottam, ami nem kerülte el figyelmét. Rejtélyes mosolyából, arra következtettem, hogy készül valamire – Egyébként bocs, a tegnapiért. Kicsit elszállt az agyam.
- Jogos volt! Megérdemeltem! Élek és ami a legfőbb, Sebastian, már tud Gael érkezéséről. - tudtam le a bocsánatkérést.
 
A beszélgetés után, ismét csend telepedett ránk. Rob és én élveztük a táj szépségét, Cora pedig Damont fárasztotta.
Néhány perc séta után, egy épület körvonalai rajzolódtak ki a szemem előtt.
- Ez mi? – kérdeztem rá kíváncsian.
- A fürdőház. – jelentette ki teljes lelki nyugalommal Rob.
- A micsoda? – habogtam, a megdöbbenéstől. Ugyanis most tudatosodott bennem igazán, Chris vagyonának nagysága.
- Látom, nem nyugszol addig, amíg a saját szemeddel nem láttad. - húzott maga után Rob, de Damon hangja megállásra késztette.
- Elszökni nem ér! Együtt jöttünk, együtt is megyünk vissza!
- Nem szökünk sehova! Viviennek mutatom meg a fürdőházat. – közölte Damonnal, Rob.
- Mi is megyünk! - kiáltott ránk Cora – Én is látni akarom azt a fürdőt.
Így négyesben indultunk tovább. Hamarosan, egy üvegfalú épület előtt álltunk meg, amelyben, egy tekintélyes méretű medence kapott helyet.
- Istenem, ha nálam lenne a fürdőruhám… sóhajtott fel Cora.
 - Válogass kedvedre! Egy egész gyűjtemény van odabent – nyitotta ki az ajtót Damon, majd felém fordult – Vivien?
- Kösz, de én nem élek vele! 
- Ne már, ne legyél nyuszi,  Damonnal együtt, mi is csatlakozunk hozzátok. – tolt be Rob az ajtón.
 Cora már javában keresgélt, a tömérdek fürdőruha és bikini közt. Én viszont tanácstalanul álldogáltam, zavarba hozott a hatalmas választék.
- Ezt vedd fel! – súgta a fülembe Damon, és a kezembe nyomott egy vérvörös, néhány pántból álló bikinit. – persze nem bírtam ki, hogy ne forduljak a hang irányába. Bárcsak ne tettem volna. Damon, egy szál alsóban állt előttem, a szívemre megsemmisítő hatást mérve. Abban a pillanatban, ahogy megpillantottam, a pulzusom az eget kezdte verdesni, testemen kisebb remegéseket okozva.
- A medencében várlak! - jelentette ki, és egy röpke csókot követően, fejest ugrott a medencébe.

38. Fejezet. A vendégség

 
Este, Eric és Alexa, telefonon jelezték, az indulásukat, így még maradt egy kis időm arra, hogy felfrissítsem magam és átöltözzek. Amikor elindultam a bejárathoz, ismét belebotlottam abba a személybe, akit jelenleg a hátam közepére sem kívántam.
- Hova, hova? – állta el testével az utat - Csak nem Eric barátodat várod?
- De, pontosan őt. Hamarosan megérkeznek, és ezért most tényleg arra kérlek, engedj az ajtóhoz.
- Megérkeznek? – nézett rám fürkésző tekintettel.
- Eric, a húgát, Alexát is hozza. Rob, belegyezett, hogy találkozik vele.
- Menjünk, ne várakoztasd meg őket!
- Te is jössz? – bámultam rá hitetlenkedve.
 - Persze! Csak nem gondolod, hogy kihagyom az alkalmat, hogy megismerhessem a barátaidat? - nem tehettem mást, minthogy beletörődtem a jelenlétébe. 


A bejárati ajtóhoz érve, rájöttem, hogy elkéstem, de amint meghallottam Rob hangját, a kezdeti idegességem egy csapásra eltűnt. Úgy látszik, Rob megelőzött és fogadta a vendégeket, ráadásul már be is vonta őket, egy baráti beszélgetésbe. Eric amint észrevett, ölelésre tárt karokkal arcán hatalmas mosollyal lépett elém. Észrevétlenül, húzott távolabb a társaságtól.
- Nem akarlak megijeszteni, de egy gyanús alakot láttam a kapu előtt. Szóljak a barátodnak, hogy nézzen körül? – súgta a fülembe, hogy rajtunk kívül senki más ne hallhassa.
- Nem kell! – gyors oldalpillantást vetettem a többiekre, de kivételesen, senki nem figyelt ránk. Igyekeztem feltűnésmentesen elővenni az amulettet, amit a Josh-sal folytatott beszélgetés óta, folyamatosan magamnál tartottam. – Ez a talizmán, megvéd attól, hogy árthassanak nekem. Kimegyek, körülnézek, de megkérlek, senkinek se szólj a távozásom okáról.
 - Nyugodtabb lennék, ha Damon nézne körül, de ha te ezt akarod, ám legyen. Mielőtt itt hagysz minket, szeretném bemutatni Alexát. – fordult a húgához.
 Eric húga első ránézésre, tizennyolc, talán tizenkilenc éves lehetett. Derékig érő, koromfekete haja, és zöld szeme, vonzotta a pasik tekintetét. Damont és Robot sem hagyta hidegen Alexa látványa. Nem tűnt elkényeztetettnek, úgy láttam, örül a találkozásunknak és nagyon hálás azért, hogy összehoztam a kedvenc színészével.
 - Jaj, milyen udvariatlan vagyok! Nem hagyhatom, hogy itt ácsorogjatok. A nappaliban mégiscsak kényelmesebb! – invitáltam be a két vendéget abba a helyiségbe, amit már a beköltözésem napján megcsodáltam. A padlótól a mennyezetig érő hatalmas ablakok, csodás kilátást nyújtottak a kivilágított parkra. Ülőhelyben sem volt hiány. A szobába belépve egy hófehér kanapé, kissé távolabb pedig egy halványsárga sarokgarnitúra, biztosította a vendégek kényelmét. A szoba sarkában kialakított bár, pedig gazdag ital kínálatával, gondoskodott arról, hogy a látogatók ne maradjanak szomjasak. A bár látványa, adta az ötletet arra, hogyan lépjek le úgy, hogy senkinek ne szúrjon szemet.
- Damon, megtennéd, hogy megkínálod a vendégeinket egy-egy itallal? – nem lepett meg a gúnyos arckifejezés, amivel a kérésemre reagált. Az viszont igen, hogy szó nélkül a bárhoz sétált. 


Ezt a pillanatot használtam ki a távozásra. A torkomban dobogó szívvel, léptem ki, a kocsi feljáróra, majd erőt véve magamon, elindultam a kapuhoz, a szememet végig az amuletten tartva. Minél közelebb értem a kapuhoz, annál vörösebben izzott a három szimbólum. A hetedik érzékem újfent működésbe lépett, és azt súgta, nem szabad kilépnem az utcára. Mielőtt kinyitottam a kaput, még Josh is megpróbált figyelmeztetni, a közelgő veszélyre, de most az egyszer, elnyomtam megérzésemet, és Joshra sem hallgattam. Éreztem, hogy akármi is vár a kapu túloldalán, nem szabad megfutamodnom. Nagy csikorgás közepette, ki is nyílt, majd a következő pillanatban, a sötét utcán találtam magam.
- Hello Vivien! – szólalt meg, szinte azonnal egy ismeretlen hang.
- Hello, neked is, bár nem tudom ki vagy! – köszöntem vissza.
Az utcai lámpa fényében, ekkor megpillantottam, a titokzatos ismeretlent, aki kimért léptekkel közeledett felém. Hosszú fekete kabátot és kalapot viselt. A gyenge fényben, annyit sikerült kivennem, hogy barna, vállig érő haja van. Eszembe jutott az amulett, amiből tudtam, hogy akárki is az illető, nem jó szándékkal közeledik felém.
- Még mindig nem tudod, ki vagyok? – hangja vészjóslóan csengett.
- Nem… - feleltem a félelemtől remegő hangon
- Ostoba vagy! Most nincsenek itt a barátaid, hogy megmentsenek. – sátáni kacajától, kirázott a hideg – A parkolóban megúsztad, hogy elkapjalak, de most tálcán kínáltad fel magad.
 Amikor megemlítette a parkolót, megfagyott az ereimben a vér. Csak egy személy lehetett aki, megigézte Jennit és el akart raboltatni, és ő nem más, mint Sebastian Lewin. Ezért próbált Josh lebeszélni a tervemről. Mert ő tudta, kivel fogok találkozni. A felelőtlenségem miatt, egyedül csak az amulettben bízhattam. A próbán nem engedte a közelembe Damont, talán itt is beválik. Azzal nyugtattam magam, hogy ez a találkozó elkerülhetetlen volt, és mindenképp bekövetkezett volna. Gael közeledtét pedig amúgy is tudatnom kell, ezzel a szörnyeteggel. Sebastian lassan, nagyon lassan, győzelme teljes tudatában, lépkedett felém. Tőlem néhány lépésnyire azonban megtorpant, úgy, mint délelőtt Damon. Órási szerencsémre a burok, ismételten megvédett. Sebastian hangosan szitkozódott, amikor rájött, hogy egy ujjal sem érhet hozzám.
 - Akármivel is próbálsz távol tartani, egyszer elkaplak, és örömmel fogom kitépni a szíved. Nem, mégsem öllek meg rögtön, először a nyelvedet harapom ki, majd a sebeidet sóval szórom be és addig kínozlak, amíg ver a szíved. Amikor, az utolsókat rúgja, na, akkor fogom kitépni.
 Jeges rémület futott végig, minden porcikámon, ahogy hallgattam a szavait. Akár, egy horrorfilmbe is beillettek volna, a kínzási módszerei. Most, hogy már az amulett védelmét, élvezhettem én sem, hagytam szó nélkül az ördögi tervét.
- Nem tudsz kárt tenni bennem. Ha véletlen mégis sikerülne, amit nem hiszek, te is követnél, a halálba.
- Kicsikém, én hallhatatlan vagyok, engem nem olyan egyszerű megölni.
Alig vártam, hogy az undorító vigyort lefagyasszam az arcáról. Úgy döntöttem, bevetem az adumat.
- Nekem nem is, de a régi öregek egyikének igen. – a mondat elhangzása közben, figyeltem az arcát. Egy csepp érzelmet sem, sikerült felfedezni rajta.
- Nocsak! – rántotta meg a vállát közömbösen – És ki lenne az?

Egyre jobban dühített ez a párbeszéd, úgy éreztem ideje véget vetni és visszamenni a házba. Óvatosan hátráltam egészen addig, amíg meg nem éreztem a hátam mögött a kapu rácsait, majd egy határozott lépéssel, újra a feljárón álltam.
Sebastian a kapu túloldaláról, még tett egy utolsó megjegyzést.
- Csak a szád jár, nem tudsz te semmit a nagy öregekről!
Mielőtt, elindultam volna a ház felé, még válaszoltam Sebastian gúnyolódására.
- Mond neked az a név valamit, hogy Gael? Na, ő az, aki rád is vadászik.

 A házba belépve, meglepett, hogy senki sem keres. Arra összpontosítottam, hogy megnyugodjak, majd amikor úgy éreztem, hogy sikerült lehiggadnom, a nappali felé vettem az irányt. Visszatértemre mindenki felkapta a fejét. Már az ajtóban, észrevettem hogy a távollétemben Cora is csatlakozott a többiekhez.
- Merre jártál? – fürkészett Damon, parázsló tekintettel. Dühös arckifejezése semmi jót nem ígért.
- Szívtam egy kis friss levegőt. – egyenlőre, ennyire futotta tőlem. Sajnos a hazudozásban soha nem voltam jó.
- Damon utánad ment, de nem talált. – szólalt meg Cora.
- Még egyszer megkérdezem, hol jártál? – termett előttem egy szempillantás alatt Damon – És ne hazudj, mert megvannak a módszereim, hogy kiszedjem belőled az igazat.
Azon filóztam, mit tegyek. Nem hazudhatok, mert Damon azt nyomban észre veszi. Néhány másodpercnyi töprengés után, úgy határoztam, hogy Ericet nem belekeverve, elmondom az igazat.
- Kimentem az utcára, mert úgy éreztem, valaki figyel minket! 
- Mivel, közel fél órát elmaradtál, gondolom, megtaláltad a kukkolót. – Damon egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
- Igen. Megtaláltam!
- Ne kelljen harapófogóval, kihúzni belőled a választ! Ki volt az?
- Sebastian. – nyögtem ki halkan.
- Kicsoda??? – akadt, ki mint a kakukkos óra. Elkapta a vállamat és úgy megrázott, mint a rongyot, majdnem hogy kirázva belőlem a lelket is, ezután egy kézzel, a kanapéra lökött – Te nem vagy eszednél. Azon vagyunk, hogy megvédjünk tőle, erre te tálcán kínálod fel magad.
  A fejemet fogtam, szédültem és apró csillagok cikáztak a szemem előtt, rövidesen már forgott velem a világ, és a hányinger kerülgetett.
- Jól vagy? – hallottam meg Rob aggódó hangját.
- Nem igazán. – emeltem fel a fejem – Segítenél feljutni a szobámba?.
 - Persze. – egy mozdulattal felkapott, és elindult velem az emeletre, a jelenlévők, és legfőképp Damon legnagyobb döbbenetére.
 
Intettem Ericnek,  hogy ő is kövessen minket.
 A szobámban Rob, egyenesen az ágyhoz vitt, majd ő is telepedett mellém. A külső szemlélő szemében, valódi szerelmespárnak tűntünk. Rövidesen megjelent Eric is.
 Tudtam, hogy majd szétveti őket a kíváncsiság, és vártam mikor kérdeznek rá, mi történt az utcán.
- Mesélj! – faggatott Rob – Mit tettél, hogy ennyire felhúztad Damont.
Nagy vonalakban meséltem, Alexanderről, a rablásról, és arról hogy ismertem meg Ericet.
  - Mostmár értem, miért reagált így Damon. – gondolkodott el a hallottakon Rob – És mit akart Sebastian?
 - Természetesem a halálomat. Az amulettnek köszönhetően, maradtam életben. Ráadásul még hidegvérrel ecsetelte azt is, hogyan végez majd velem.
- És hogyan? – firtatta a dolgot Eric, ami enyhén szólva is meglepett.
 
- Azt mondta, nem öl meg rögtön. Először kiharapja a nyelvemet, sóval szórja be a sebeimet… - Rob szakította félbe a mondandómat.
   - Uhh…Ez nagyon durva. Ez a Sebastian egy vadállat és nem kétlem, hogy meg is tenné. Ezek után, kíváncsian várom, hogy vesszük rá, az együttműködésre. Mert esélyt nem látok rá. Egy ilyen szörnyeteget, nehéz lesz meggyőzni, és arra sincs garancia, hogy nem fordul ellenünk.
Rob szavai, engem is elgondolkodtattak. Hiszen, ha Sebastian megmakacsolja magát, azzal aláírja a halálos ítéletünket. Valahogy mégis a lelkem mélyén reménykedtem benne. hogy a "szörnyeteg", segíteni fog, amit szóvá is tettem.
  
- Megemlítettem neki Gaelt, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy hamarosan hallatni fog magáról.

37. Fejezet. A Színjáték kezdete.

Érdemes egyáltalán megpróbálni? Egy vámpírt átverni, nem egyszerű feladat. Főleg nem Damont. Igazán hitelesen kell eljátszani a szerepünket, különben azonnal gyanút fog. Az sem elhanyagolható tényező, hogy rendkívül kifinomultak az érzékei, beleértve a hallását is. Basszus, tényleg a hallása! Lehet, hogy fültanúja volt, a Rob és köztem elhangzott beszélgetésnek is? – cikáztak a kérdések a fejemben.
- Nem tud a tervetekről! – hallottam meg Josh hangját – Az amulett, megakadályozza, hogy bárki a fejedbe lásson, vagy kihallgathassa a beszélgetéseidet.
- És ezt miért csak most mondod ? – kérdeztem meghökkenve.
- Szándékosan hallgattam el. Rajtad kívül senki nem tudhatja. – adta a tudtomra Josh, majd hozzátette – Rob várja a válaszodat.
 
Újfent Robra emeltem a tekintetem, és megpróbáltam elképzelni, magunkat egy párként, ami meglepően könnyen ment. Megszületett a fejemben a döntés és ezt azonmód közöltem is vele.
- Elfogadom az ajánlatod! Nem tudom, mi fog kisülni belőle, de állok elébe.
- Reméltem, hogy ezt mondod. – kacsintott rám.
- Ki kell dolgoznunk egy stratégiát, ha azt akarjuk, hogy elhiggye, együtt vagyunk. – jelentettem ki, enyhe nyugtalansággal a hangomban – Damon mégis csak egy vámpír, és nem hiszem, hogy könnyű lesz őt megvezetni.
- Bízol bennem? – nézett rám komoly arccal.
- Igen!
- Ha valóban így van, akkor nyugodtan rám bízhatod a kivitelezést. Hidd el, sokkal jobb, ha spontán történnek a dolgok, mint az, ha mindent előre megbeszélünk. Egyébként, gratulálok a konyhai nagy jelentedhez. Azt, az alakítást látva, bizton állíthatom, hogy játszi könnyedséggel fogod alakítani a barátnőmet. Nem gondolkodtál még azon, hogy pályát módosíts? – hajolt lassan a fülemhez, majd halkan a következőt súgta – Ugye tudod, hogy a testi érintkezést, nem kerülhetjük el?
- Tu…dom. – dadogtam, nem számítottam rá, hogy a közelsége ilyen felkavaróan hat majd rám.
- Nem hagylak hidegen és ez jó. – terült szét az arcán a mámorító mosolya, ami még a jégcsapot is megolvasztotta volna – Ennek igazán örülök, ugyanis, ahhoz, hogy valóban meggyőzőek legyünk, az ölelés és a csók szintén elengedhetetlen kelléke lesz az előadásunknak.
- A csók? – kérdeztem igencsak meglepve.
- Az ám! – vigyorgott – Azt mondják, a puding próbája az evés. Szerintem tegyünk mi is egy próbát. – szavaival egyidőben, lassan magához húzott, és számomra teljesen érthetetlen módon eszembe sem jutott ellenkezni. Tekintetünk összekapcsolódott, a pulzusom megzavarodott, és én csak álltam ott, és hagytam, hogy Rob az ajkaimra hajoljon. A csók mindössze néhány másodpercig tartott, de bennem egy lavinát indított el. Ellentmondásos érzések tucatjai, zavarták meg a mostanában igencsak labilis, lelki világomat. Elvileg én Damonba vagyok szerelmes, akkor mégis hogy lehet, ilyen döbbenetes hatással rám, ez a pasi, akit alig néhány órája ismerek? Neki ez semmit sem jelent. Ő egy színész, aki már sok-sok csókjeleneten van túl, és aki most velem ad elő egy újabb színjátékot. – agyaltam az érzéseimen, amik hirtelen, mint a villámcsapás törtek rám.
- Ennyire rossz volt? – nézett rám kérdőn Rob.
- Nem, dehogyis, csak megleptél. – válaszoltam, még mindig remegő hangon.
- Lesz ez még jobb is. Idővel majd belejövünk.

Az előadás „próbáját”, egy hangos dallam szakította félbe. Az előbbiekben átéltek hatása alatt, az is csak lassan jutott el a tudatomig, hogy az én mobilom csörög.
- Szia! Mondjad! – szóltam bele, a kijelezőre egy pillantást sem vetve.
- Helló hercegnőm! Alexa kérdezi, hogy beszéltél-e már az imádottjával. – tolmácsolta Eric, húga kérdését.
- Épp itt van mellettem… - szavaimat követően, egy hatalmas sikoly hallatszott a telefonból.
- Mint hallhattad, a húgom örömujjongásban tört ki. Mint egy megkergült liba, úgy rohangál a szobában. – nevetett Eric.
 
Rob kíváncsian hallgatta, a beszélgetést és szinte azonnal leesett neki, hogy róla van szó. A sikoltozásra természetesen ő is felfigyelt.
- Alexa szeretne veled találkozni. – fordultam felé – Megoldható?
Rövid gondolkodás után, belement a találkozóba, de csak azzal a feltétellel, hogy Alexa eljön Chris házába. Így az esti találkozót, módosítottuk, Eric és Alexa látogatására. Azt mondanom sem kell, hogy Alexával madarat lehetett volna fogatni, annyira boldoggá tette, hogy Rob hajlandó találkozni vele.
Miután egyeztettük az esti programot. Rob átment a saját szobájába, én pedig Jennihez. A biztonság kedvéért az amulettet a zsebembe rejtettem, nem akartam, hogy Damon, idő előtt tudomást szerezzen a terveimről.

Kopogásomra nem jött válasz, de mivel tudtam, hogy bent van, lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába. Jenny az ágyon hasalt és DVD-zett. A képernyőről Robert tekintett vissza rám. Azt rögtön megállapítottam, hogy ez nem a Twilight, így csendben letelepedtem mellé és én is bekapcsolódtam a filmnézésbe.
- Mi a címe? – kérdeztem rá kíváncsian.
- Remember Me! Rob eddigi legjobb filmje. Már legalább hússzor láttam, mégsem tudom megunni. – áradozott csillogó szemekkel.
Mint kiderült, már közel a film végénél kapcsolódtam be, ahol a lány apja, szétválasztja a fiatalokat. Jenny röviden elmagyarázta az előzményeket, így nagyjából megértettem a film mondanivalóját. Rob, valóban hatalmasat alakított benne. Tyler karakterét, mintha neki találták volna ki. Néhány perccel a vége előtt, Jen egy köteg papír zsepit nyomott a kezembe, amit nem tudtam mire vélni, egészen addig, amíg rá nem eszméltem, hogy a film záró akkordja, 2001. szeptember 11.-ét dolgozza fel. Tyler (alias Robert Pattinson) pedig a tornyok egyikében volt, ami a halához vezetett. Jennek, már potyogtak a könnyei, sorra használta el a zsepiket. Lassan az én szememből is legördült egy könnycsepp, nemsokkal ezután pedig ,már Jennivel együtt sirattam, Tylert. Miután elapadtak a könnyeink, végre előállhattam Rob ötletével.
- Rob felajánlotta, hogy segít féltékennyé tenni Damont.
- Nem mondod komolyan? Nemrég még martátok egymást! – bámult rám hitetlenkedve.
- Azóta, változott egy, s más a kapcsolatunkban.
- Remélem, igent mondtál! Rob el fogja érni, hogy Damon színt valljon. – válaszképp csak bólintottam.
Az ajtó kinyílt és Stefan lépett be, Damonnal a nyomában. Damon amint meglátta, a DVD- borítóját, gúnyosan elhúzta a száját. Jobbnak láttam, ha gyorsan búcsút veszek a kis társaságtól és visszamegyek a szobámba, de elszámítottam magam, ugyanis arra egyáltalán nem gondoltam, hogy Damon követni fog.

Alighogy kiléptem a folyosóra, Damon megragadta a karomat és meg sem állt velem a szobájáig. Corának nyomát sem láttam. Hallottam, ahogy a kulcs elfordul a zárban és rájöttem, csapdába estem. Egy szempillantás alatt, az ágyon találtam magam. Damon a combjaimat satuba fogva, térdelt fölöttem, kezeimet a fejem fölé szorítva. Tekintete perzselt, ahogy pillantása végigvándorolt a testemen. Elég volt, csak egy pillantást vetni az arcára, mindjárt tudtam, hogy ezt nem úszom meg egykönnyen.
- Mit akart tőled ez a Rob gyerek? – faggatott.
- Elnézést kért a viselkedése miatt.
- Na ne etess, nem most jöttem le a falvédőről! – sziszegte, összeszorított fogakkal.
- Higgy, amit akarsz! – vettetem oda közömbösen.
- Érzem rajtad, az illatát. Megcsókolt?
- És ha igen, mit érdekel az téged?

 Ez a mondat volt az, amit nem szabadott volna kimondanom, mert abban a pillanatban, ahogy elhangzott, Damon éktelen haragra gerjedt és minden gyengédséget nélkülözve, kezdte ostromolni az ajkaimat. Közben a pólómat egy reccsenő hang kíséretében, tépte le rólam.
    A vágy és ijedtség keveréke lett úrrá rajtam. Soha, még nem bánt így velem, ami egyrészről megrémített, másrészről viszont izgalomba is hozott. Már én sem tudtam eligazodni, saját magamon. Lassan már azt sem tudtam megmondani, fiú vagyok-e, vagy lány. Mint egy tehetetlen báb, hagytam, hogy kikapcsolja a melltartómat, és ajkaival járja be, fedetlenné vált felsőtestemet. Egyik kezével, továbbra is béklyóban tartotta a kezeimet, a másikkal pedig, a belső combomat kezdte simogatni, a nadrágon keresztül. Még a farmer anyagán keresztül is éreztem, az érintéseit, amivel szinte az őrületbe kergetett. A józan eszem azonban, erősebbnek bizonyult és azonnal riadót fújt, amint Damon megpróbált a nadrágomtól is megszabadítani.
- Damon engedj el! – néztem esdeklően, parázsló tekintetébe.
- Kívánlak! – suttogta, vágytól izzó hangon - A hajón ízelítőt kaptam belőled, de nekem az nem elég! Nem tudom kiverni a fejemből a testedet! Azt akarom, hogy az enyém légy.
- Neked ott van Cora! - emlékeztettem a barátnőjére.
- Ő nem számít! 
- De nekem igen. Miattad jött, nekem nem ártott, ezért nekem sem áll szándékomban, őt megbántani.

Damont meglepte a válaszom, hirtelen elengedte a kezemet, felkelt az ágyról, a szekrényéből elővett egy fekete inget és felém nyújtotta.
- Ugye nem hiszed, hogy pont veled fog összeállni? - tudtam kire céloz. Cinizmusa feldühített, már csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb eltűnhessek a szobából.
 Felvettem az inget, az ajtóhoz léptem és egy frappáns visszavágáson törtem a fejem, ami gyorsan meg is született.
 - Azt kérdezted megcsókolt-e Rob! A válaszom, igen. Úgyhogy, ha tetszik, ha nem, már össze is állt velem. 

36. Fejezet Váratlan fordulatok.

,

Megcsináltad! Nagy voltál! Megmutattad, hogy veled nem packázhat! – ujjongtam magamban. Már csak azért megérte határozottnak lenni, hogy láthassam Damon ledöbbent arcát. Sejtettem, hogy nem fogom ilyen könnyen megúszni, az előbbi jelenetet és említett személy hamarosan megkeres. A gondolataimba merülve indultam az emeletre, de már az első lépcsőfoknál, elkapta valaki a karomat. Az első gondolatom az volt, hogy Damon máris utánam jött, de ezt a feltevést azonnal elvetettem, amint meghallottam egy ismeretlen, mégis ismerős hangot.
- Te meg ki a franc vagy és hogy találtál meg?
 
Rosszat sejtve fordultam a hang irányába, és amint megpillantottam a hang gazdáját, még a lélegzetem is elakadt. Azt hittem káprázik a szemem. De miután megismételte a kérdést, ráébredtem hogy nem csak a képzeletem játszik velem. hanem  valóban ott áll a lépcső aljában a nők bálványa, a híres vámpír, Edward Cullen megformálója,  Robert Pattinson. 
- A füleden ülsz? Kérdeztem valamit! - szólalt meg ismét, a karomat szorongatva. Kezdett dühíteni a helyzet. Először Damon és Cora, most meg ez a bájgúnár… Nem csalódtam a megérzésemet illetően. Ez a pasi tényleg elszállt magától, jó nagy bunkó. Azt hitte, majd én is körbeudvarolom? Hát alaposan tévedett.
- Na ide figyelj, Mr. Szépfiú! Jó nagy bakot lőttél! – morogtam haragosan – Csak hogy tudd! Nem a te becses személyed miatt vagyok itt. Jó lenne, ha elengednéd a karomat, mert dolgom van.
Rob ujjai továbbra is bilincsként fonódtak a csuklóm köré. Ahogy elnéztem esze ágában sem volt elengedni.
- Ha nem a rajongóm vagy, akkor mégis ki? – faggatott, gúnyos mosollyal az arcán.
- Ő Vivien, a barátnőm! – jelent meg Damon mintegy végszóra.
- Nem Damon! - emeltem rá a tekintetem - A te barátnőd a konyhában vár rád.
- Cora el van magában is. – lépett közelebb - Viszont nekünk, még van egy kis megbeszélnivalónk.
- Ha fejre állsz, akkor sem fogom megváltoztatni a döntésem az estével kapcsolatban. Már megmondtam, ma Ericnél alszom. – vágtam a képébe.
- Vivien, ne mondj olyat, amit te sem gondolsz komolyan – vigyorgott önelégülten – csak gondolj a hajóutunkra. Hol végezted? … Az ágyamban! Nem tudsz nekem ellenállni, hiába is küzdesz ellene…
 
Rob csak ide- oda kapkodta a fejét, értetlenkedve hallgatta a vitánkat.  Becsmérlő tekintettel mért végig, majd végül lekezelően elhúzta a száját. Az arcára volt írva, mit tart felőlem. A szemében én nem voltam más, mint egy pasifaló nőszemély, aki a két férfit szédít egyszerre. Ekkor jött el az a pillanat amikor, már én sem bírtam tovább türtőztetni magam. Már szinte felrobbantam a méregtől, csak egy icipici szikra hiányzott a robbanáshoz. Egyetlen rántással, téptem ki magam, Rob szorításból.
- Damon, menj vissza a konyhába, és boldogítsd Corát! Te pedig , - böktem az ujjammal Robra – már most félreismertél! Túl hamar és tévesen ítélkeztél. Azt hiszed, nem tudom, minek tartasz? Anélkül, hogy mondanád rájöttem, hogy egy ribancnak könyveltél el.
 Egy pillantásra sem méltatva őket, siettem a szobámba. A biztonság kedvéért, még az ajtót is kulcsra zártam. Nem értettem, mit esznek rajta a csajok, hisz nem más, mint egy, faragatlan, üresfejű, modortalan, seggfej. Ha tudná milyen jelzőkkel illettem, nem hordaná így fent az orrát. Pasik! Elegem van belőlük! Remélem, ma már egyiküket sem kell látnom!

- Sajnos ezt a kérésedet nem tudom teljesíteni. – szólalt meg Josh. Kivételesen most nem a fejemben. Az ablakpárkánynak támaszkodott.
 - Miért is? – kérdeztem rá.
 - Tíz percen belül, mindenki, aki számít, itt lesz a szobádban. Beleértve Damont és Robertet is.
- Te idecsődítetted a házat? – förmedtem rá – Rob mégis, hogy jön a képbe? Ő is tud, a vámpírok létezéséről?
- Igen, tud! Nyugi Vivien! Amíg így füstölögsz, nem lehet veled értelmesen beszélni. Próbálj megnyugodni! – csitítgatott Josh.
- Könnyen beszélsz! Nem téged tartanak ribancnak! – mérgelődtem.
- Hidd el, rövidesen belátja a tévedését. Bár szerintem téged inkább Damon viselkedésmódja irritál.
- Ezt hagyjuk!
 
Érdekfeszítő beszélgetésünket egy erőteljes kopogás zavarta meg. Az ajtóhoz léptem, elfordítottam a kulcsot a zárban és szélesre tártam az ajtót. A folyosón Stefan és Jenny állt.
- Josh, kérte, hogy jöjjünk a szobádba. – szólalt meg Stefan.
- Ti tudtok Joshról? – néztem meglepetten Stefanra. Időközben Damon és Rob is csatlakozott hozzájuk.
- Ki az a Josh? – kérdezte flegmán Rob – Ő is egy újabb pasi a gyűjteményedből?
Stefan és Jen vigyorogva nézett össze, Damon lazán megvonta a vállát, én viszont közel álltam hozzá, hogy lekeverjek neki egyet. Válaszra sem méltatva léptem a szobámba, nyomomban a kis csoporttal. Miután mindenki elhelyezkedett, „megjelent” Josh.
Rob kikerekedett szemekkel bámulta a szellemalakot.
- Mi ez? Valami vicc? – hördült fel.
- Ő Josh, a gyűjteményem szellem tagja. – világosítottam fel, Josh személyéről, megnyomva, a gyűjteményem szót. Meglepett, hogy egy szellem megjelenése, ennyire kiborítja, holott a vámpírok létét, teljesen természetesnek veszi.
- Mint tudjátok, – kezdett bele Josh – Damon és Vivien tegnap éjjel, megszerezte a kriptából a tőrt és az amulettet. A tőrrel elpusztíthatjátok Alexandert és Sebastiant, az amulett pedig Vivien védelmét fogja szolgálni. A tőrre visszatérve, egyenlőre jobb, ha nem használjátok, hamarosan elmondom azt is, miért…
- Hogyan véd meg az amulett? - vágtam türelmetlenül a szavába.
- Ha valaki bántani akar, abban a pillanatban az amulett vörösre színeződik és mintegy burkot vonva köréd, megóv attól, hogy bárki is árthasson neked. Szeretnél tenni egy próbát?
- Igen! – feleltem, habozás nélkül.
- Vedd elő a fiókból az amulettet és tartsd a tenyeredben.
Úgy tettem, ahogy Josh mondta, és ahogy ismét feléjük fordultam, abban a pillanatban, a három kígyó szimbólum, vörösre színeződött. Damon lassan elindult felém, majd tőlem egy méterre megtorpant. Valami megakadályozta, hogy közelebb jöjjön hozzám.
- Damon, hiába próbálkozik az amulett, nem engedi a közeledbe. – szólalt meg ismét Josh.
- Ha az amulett távol tartja tőlem a gonoszt, akkor akár haza is mehetek Modburybe. – lobbant fel bennem a remény halvány szikrája a „szabadulásra”.
- Nem Vivien! Te csak itt vagy biztonságban. – jelentette ki Josh. Éreztem, hogy még tartogat valami meglepetést. – Alexander és Sebastian csak a kisebbik rossz!
Joshnak sikerült annyira rám ijesztenie, hogy ha nem ülök, a lábaim biztosan összerogytak volna alattam. Sokkolt a kijelentése. Elképzelésem sem volt, milyen erő lehet az, ami gonoszabb, a gyűlölt ellenségeimnél.
- Hogy érted, hogy ők a kisebbik rossz? – kérdezett rá Rob.
- A nagy öregek közül egy, szintén úton van, de ő már nem csak Vivient akarja. Ő leszámolásra készül.
- Elpusztíthatatlan? – tudakolta Stefan.
- Mondhatni. – hozta rám ismét a szívbajt Josh – de Sebastian birtokában van annak tudásnak, amivel… - most Damon vágott a szavába.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem ölhetjük meg Sebastiant, sem Alexandert, ha le akarjuk győzni, az öregek egyikét? 
- Pontosan! – bólintott Josh – Sőt mi több! Rá kell vennetek őket az együttműködésre, különben, mindannyian meghaltok, őket is beleértve.
- Ez a nagy öreg, mennyire öreg? – tudtam, hogy zavaros a kérdésem, de most a válasz sokkal jobban érdekelt, a helyes megfogalmazásnál. 
- Nem mondom az évei számát, mert azzal csak megrémítenélek. – fordult felém Josh – Legyen elég annyi, hogy Sebastian és Alexander, hozzá képest csecsemők.
Kíváncsian néztem körbe a jelenlevőkön, látni akartam kiből mit váltottak ki Josh szavai. Stefanon látszott, hogy nagyon töri a fejét, Jen, padlóra került a hallottaktól. Damon és Rob, pedig engem fürkésztek. Eddig fel sem tűnt, hogy Cora nem tartott Damonnal, csak most a beszélgetés vége felé szúrt szemet.
- Van neve is ennek a nagy öregnek? – törte meg a néhány másodpercnyi csendet Rob.
- A neve Gael.
- Honnét fogjuk tudni, ha ideér? – szerettem volna minél többet megtudni erről a felettébb érdekes nevű vámpírról. A megérzésem ugyanis azt súgta, hogy Bibliai eredetű ez a neve.
- Az amulett fogja jelezni. Amint a közelbe ér, elszenesedik. Azonban azt tudnod kell, hogy a védőburok, nála nem hatásos, ezért nem mehetsz vissza a városodba.
- Van még valami? – Damon már kezdett türelmetlenkedni.
- Egyelőre ennyi! – zárta le a beszélgetést Josh.


Rövidesen mindenki elhagyta a szobát, Rob kivételével. Gőzöm sem volt róla, mit akarhat azok után, ahogy vélekedett rólam. 
- Nagyon sajnálom! – szólalt meg, hangjában öszinte megbánást véltem felfedezni – Az a nagy baj velem, hogy mindig előbb beszélek, mint gondolkodok. Hogy is mondják? Ami a szívemen, az a számon. Számtalan embert megbántottam már, a meggondolatlanságom és a heves természetem miatt. 
- Hát, elég bunkón viselkedtél! – néztem rá rosszallóan.
- Nem kellett sok idő, hogy beismerjem a tévedésem. A közös beszélgetés óta, pedig egészen más szemmel nézek rád és fejet hajtok a bátorságod előtt. Mondták már, hogy belevaló csajszi vagy?
- Igen... mostanában elég sokszor – mosolyogtam rá. Ez a mosoly már szívből jött. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
- Lehet egy indiszkrét kérdésem? – nézett mélyen a szemembe.
- Kérdezz! Legfeljebb nem válaszolok.
- Szereted Damont? – a kérdésre azonnal felkaptam a fejem.
- Ennyire látszik? – árultam el magam.
- Igen! De ha ennyire odavagy érte, akkor miért nem teszel valamit az ügy érdekében?
- Mégis mit? – kérdeztem vissza.
- Féltékennyé tehetnéd, ha arra nem lép, akkor semmire – arcára kiült, a filmbéli híres félmosolya, amitől, kocsonyaként kezdtek remegni a lábaim. Most rajtam volt a sor, hogy tetőtől- talpig megnézzem magamnak. A látványtól persze azonnal megszaladt a pulzusom.
- Nos, mi az ítélet? – nevetett fel.
- Amikor először láttam a filmedet, a Szívdöglesztő jelző jutott eszembe rólad. Be kell vallanom, most is ugyanez a véleményem. – vallomásom, pirulásra késztetett, amit Rob, egy újabb pulzusemelő mosollyal díjazott.
- Szeretnéd féltékennyé tenni, Damont? – határozottsága meglepett.
- Persze, hogy szeretném, de nincs kivel. Mint látod a jelentkezők nem állnak sorba az ajtóm előtt.
- Van egy jelentkező, aki szívesen segít neked. – vigyorgott rejtélyesen.
- Igen? És ki az?
- Mr. Szépfiú, áll szolgálatára. – hajolt meg színpadiasan…

35. Fejezet. Az éjszakai látogató

 Abban a pillanatban, ahogy Damon szavai elhangzottak, fülig pirulva fordultam az ablak felé.
 - Josh mondta el? – kérdeztem remegő hangon.
 - Nem, Joshnak ehhez semmi köze. – hangján hallatszott, hogy élvezi a zavaromat – Te magad mondtad. A magyarázata, olyannyira meglepett, hogy a pipacsvörösre gyúlt arcomról is megfeledkezve, fordultam ismét felé.
- Hogyan? Én? – néztem rá értetlenül.
- Hangosan kimondtad a gondolataidat. – suttogta, már szinte a számba. Időközben, ugyanis olyan közel hajolt hozzám, hogy ajkaimon éreztem a leheletét.
- Azt csak a félelem mondatta velem. – hazudtam, így próbálva meg kivágni magam, a már igencsak szorult helyzetemből.
- Igen? – nézett mélyen a szemembe. Tudtam, hogy egy szavamat sem hiszi el – Én azért tennék egy próbát.

Totálisan összezavart. Elképzelésem sem volt, a próbát illetően, egészen addig, amíg el nem kezdett vetkőzni. Jézus Mária, csak nem akar itt a kocsiban... – futott át az agyamon. Szerencsére csak a bőrdzsekijét vette le, de így is elérte a célját, mert tekintetemet egy pillanatra sem sikerült elszakítanom a testéről. A nyugalmam viszont, csupán néhány másodpercig tarthatott. Damon ujjai végtelen lassúsággal vándoroltak ingjének gombjaira. Pillantása perzselt miközben a felső két gombot, kigombolta, tekintetét egy percre sem véve le rólam.
Hatalmasat nyeltem, tüdőmben megrekedt a levegő, remegő kezeimet összekulcsoltam az ölemben. Felkavart a látvány, még annak ellenére is, hogy tudtam, Damon a kis játékával arra törekszik, hogy elveszítsem az önuralmamat.
- Meleg van itt, ugye nem zavar, ha leveszem az ingem? – súgta a fülembe, rekedt vágytól izzó hangon.
Meg sem várva a válaszomat, egy szempillantás alatt megszabadult az ingtől. Megbabonázva bámultam, meztelen mellkasát. Egy pillanatra, még arról is megfeledkeztem, hogy hol vagyunk. A józan eszem azonban, riadót fújt.
- Damon kérlek, öltözz fel! Bárki megláthat. – könyörögtem, tekintetemet erővel elszakítva csodás testéről.

Damon viszont nem könyörült rajtam. Egy határozott mozdulattal az ölébe húzott. Egyik keze a combomra simult, a másikkal derekamat ölelte át. Majd eszemet vette, az illat, ami a testéből áradt. A következő pillanatban megragadta a csuklómat, és tenyeremet a mellkasára húzta.

- Ezt akarod? - kérdezte rekedten.
A fejem zsongott, testem elgyengült, már az sem érdekelt, hogy egy kocsiban akar elcsábítani. Az érzéki pillanatot, Damon telefonjának csörgése törte meg.

- Hello Cora! – szólt bele.
 A hívó nevének említése azonnal visszahozott a jeges valóságba. Gyorsan visszaültem a helyemre, de fél füllel azért hallgatóztam. Annyit sikerült kivennem a beszélgetésből, hogy Cora úton van Chris házához. Damon miután befejezte a beszélgetést, egy pillantásra sem méltatva, a gondolataiba merülve indított. Nem erőltettem a társalgást. A hideg közönye amúgy is mindent elmondott. Nem kellett Einsteinnek lennem ahhoz, hogy felfogjam, ejtett a kedves Corája miatt. Egyik percről a másikra, az érzéki pasiból, egy érzéketlen tuskó lett. Elkeseredettségemből Josh hangja a fejemben, rázott fel.

- Nézd meg a telefonod!
Gépiesen nyúltam a telefonomért és amint megláttam a kijelzőt, ha egy kis időre is, de sikerült megfeledkeznem a mellettem ülő érzéketlen alakról. Boldogan olvastam Eric sms-ét.
 

„ Szia, hercegnőm! Hívj fel, ha ráérsz egy kis baráti csevelyre! Akár hajnalban is. Unatkozom!
Eric!”

Gondolkodás nélkül tárcsáztam a számát, abban a reményben, hogy valóban nem fogja zavarni, ha hajnali 2h-kor hívom.
Már az első csörgés után felvette és vidáman üdvözölt, miközben viszonoztam az üdvözlést, fél szemmel Damonra pillantottam. Arca bosszúságról árulkodott. Kezeivel erősen markolta a kormányt.
- Hogyhogy nem alszol? – faggatózott.
- Még nem vagyok otthon.
- Bulizol? Nélkülem? – viccelődött.
- Nem, egy temetőben éjszakáztam. – vártam nagyon, hogy reagál rá.
- Huh, kislány! A frászt hozod rám! Egyedül voltál? – tudtam, mire kíváncsi.
- Nem!
- Damonnal?
- Igen.
- Ott van veled?
- Igen!
- Ha gondolod, ma este összefuthatnánk.– a meghívás ennél jobbkor nem is jöhetett volna. Egy percig sem agyaltam rajta, hogy elfogadjam-e.
- Örömmel! – vágtam rá gyorsan.
Még hosszú percekig, beszélgettünk. Jonas turnéja is szóba került, így megtudtam, hogy a nagy szívtiprót kikosarazta egy angol leányzó. A beszélgetés vége felé, igen érdekes dolgot említett meg Eric, Chris házával kapcsolatban.
- Szeretném, ha megismerkednél a húgommal, aki nagy Rob fan és mióta megtudta, hogy Christian Leavold házában laksz, teljesen be van zsongva.
- Szívesen! Bár nem értem mi köze a húgod imádatának tárgyának, Chris házához. – értetlenkedtem.
- Chris nem mondta el?
- Mit kellett volna elmondania? – még mindig nem értettem, hova akar kilyukadni.
- Rob, sok időt tölt abban a házban. Az emeleten saját szobája is van.
Rob, Rob, de milyen Rob? Várjunk csak… - ekkor már kezdett összeállni a kép. Csak nem az a Rob, aki Edward Cullent játssza?
- Eric? Te Robert Pattinsonról beszélsz? – kérdeztem rá nyíltan.
- Persze, hogy róla! Már évek óta visszatérő vendége a Leavold háznak.
- És miből gondolod, hogy találkozni fogok vele? – mostmár én faggattam.
- Alexa mesélte, hogy két napja fejeződött be egy több hónapos filmforgatás, amiben ő játssza a főszerepet. Egy újságnak azt nyilatkozta, hogy most egy hónapra eltűnik a nyilvánosság szeme elől, hogy kipihenhesse a forgatás fáradalmait. Ebből az következik, hogy Chris házában fogja meghúzni magát. Annál a háznál, jobb búvóhelyet keresve sem találhatna.

Ez egyre érdekesebb! Személyesen is találkozhatok, annak a karakternek a megformálójával, aki az egész életemet fenekestől felfordította. Már ha valóban felbukkan Chris házában. A nagy álmodozás közepette villant be, hogy Eric a vonal túloldalán várja a válaszomat.

- Ebben igazad van. – végre én is beláttam, hogy elméletük a színész bujkálásáról, nagyon is helytálló - Megmondhatod a húgodnak, ha itt lesz, megpróbálom összehozni a találkozót. De nem ígérek semmit.
- Ok! Este hatra jó, ha ott vagyok érted?
- Persze! De mostmár hagylak aludni. Jó éjt! – köszöntem el.

Alig tettem le a telefont, Damon gúnyolódó hangja csendült fel.
- Épp ideje! A csacsogásod, már kezdett az agyamra menni. - a csúfondáros hang felbőszített.
- Szállj le rólam! – kiáltottam rá, dühösen
- Miért tenném?- felelte még mindig gúnyos hangnemben, de a szeme dühösen szikrázott.
- Azért mert én így akarom, és mert mostantól semmi közünk egymáshoz!
Szótlanul fordultam el tőle, és kibámultam az ablakon. Megkönnyebbülten vettem észre, hogy végre ismerős környéken járunk, és rövidesen a szobámban lehetek.

Sóhajtva vetettem le magam az ágyra, a hosszú pihentető fürdő után. Csalódtam Damonban, de mit is vártam! Megmondta, hogy soha nem fog szeretni. Neki itt lesz Cora. Bele kell törődnöm és tovább lépnem. Nem hagyom, hogy ez a csalódás, beárnyékolja az itt tartózkodásomat. Igenis jól fogom érezni magam a barátaimmal. Ezzel a gondolattal merültem álomba.

Másnap reggel, nyúzottan, fáradtan ébredtem. Szinte egész éjjel forgolódtam, és még álmomban is Damon gúnyos arca kísértett. Elhatároztam, hogy a bánat nyomát sem fogja látni rajtam senki. A hangulatomtól, igencsak eltérő ruházatot választottam. A piros felső és a fehér farmer, jó választásnak tűnt. A lelkemben sötét viharok dúltak, de ezt egyedül csak én tudhattam. Nagy levegőt vettem és elindultam a konyhába. Már a lépcsőn, beszélgetés hangjai ütötték meg a fülemet. Egy pillanatra ledermedtem, amikor meghallottam Damon hangját. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne szaladjak vissza a szobámba.

 A konyhába belépve, azonnal észrevettem Damont és az őt, ölelgető lányt. Mosolyt erőltetve az arcomra, üdvözöltem őket. Damon, felhúzott szemöldökkel fürkészett.
Töltöttem magamnak egy kávét, majd nekitámaszkodva a pultnak, kezdtem figyelni a gerlepárt, miközben lassan kortyolgattam a kávémat. Amikor először meghallottam a nevét, egy gyönyörű, fiatal lányt képzeltem magam elé. Ezzel szemben, egy átlagos, szőke rövid hajú lány ült előttem, akire még jóindulattal sem mondhattam volna, hogy gyönyörű. Szinte már megsajnáltam, hisz Damon őt is csak kihasználta.
- Ugye te vagy Cora? – próbáltam udvarias társalgást kezdeményezni. A lány bólintott, én pedig úgy döntöttem, hogy ideje kicsit megleckéztetni Damont, ezért így folytattam a beszélgetést – Damon már sokat mesélt rólad! Nem mutatja ki, de oda van érted.
A lány szeme felcsillant és még szorosabban bújt Damonhoz.
 - Te vagy Vivien? Én is sokat hallottam rólad. – mosolygott rám. Talán úgy érezte, hogy bennem jó barátra lelt, így mindjárt fel is ajánlott egy délutáni közös programot.
- Sajnos ma nem megy! – élveztem, hogy játszhatok Damon idegeivel – Este nem leszek itthon. De Damon biztosan elszórakoztat, ha szépen megkéred.
Amikor Damonra emeltem a tekintetem, a szeme parázslott a benne tomboló dühtől.
Ajkai némán formálták a következő mondatot.
- Ma éjjel meglátogatlak.
  Rögtön tudtam, mit kell válaszolnom, hogy Damon pofára essen és megértse, hogy velem nem játszadozhat. Lassan elindultam az ajtó felé, majd mielőtt kiléptem a folyosóra, még visszaszóltam a vállam felett.
- Oh, most jut eszembe! Ma este nem jövök haza. Ericnél alszom.

Emelt fővel, a méltóságomat megőrizve indultam a szobámba, magam mögött hagyva a mit sem sejtő Corát és a teljesen elképedt Damont.

34. Fejezet. Éjszaka a temetőben 2.

Úgy ugrottam fel, mint akit bolha csípett meg, amikor megéreztem a mozgó falat a hátam mögött. Tekintetemmel azonnal Damont kezdtem keresni. A csapda mellett állt, és a vasrudakat tanulmányozta. Megérezhette, hogy figyelem, mert hirtelen felegyenesedett és szemét le sem véve az arcomról, indult felém. Hirtelen elszállt  belőlem minden félelmem, gondolataim már teljesen más irányba kalandoztak. A kimért léptekkel közeledő Adonis, foglalta le minden gondolatomat. Minden porcikám utána sóvárgott. Iszonyúan vágytam a csókjára, és az ölelésére. Legszívesebben letéptem volna róla az inget és ott helyben a földre, teperem. Perzselő tekintete, mely ajkaimon állapodott meg, arról árulkodott, hogy ő sincs ezzel másképp. 
- Jól vagy, nem sérültél meg? – hangjából valódi aggodalom csendült ki
- Az ijedtségen kívül, nem esett semmi bajom, – nyugtattam meg - viszont megtaláltam a lejárót.


Azonnal el kell tűnnöd a közeléből! Teljesen elvette az eszed! Így nem fogsz tudni, arra koncentrálni, amiért itt vagy. Most szépen összeszeded magad, elindulsz a lejáró felé és vigyázol, hogy a három lépés távolság megmaradjon köztetek. - szólalt meg egy hang a fejemben. Ebben a pillanatban világosodott meg előttem, hogy ez a hang, nem más, mint a titokzatos segítőm.
Elhatároztam, hogy próbára teszem. Ha gondolok rá, válaszol-e?
- Ki vagy te? – kérdeztem rá.
- Ha eljön az ideje, megtudod!- szólalt meg a túlvilági hang.
- És mikor jön el az ideje? – faggatóztam tovább, de válasz helyett, Damon dühös arca jelent meg előttem. 
- Vivien áruld el, mit titkolsz előlem! Olyan képet vágtál az előbb, mint aki szellemet lát.
Ha tudná, mennyire közel járt az igazsághoz. Bár nem láttam csak hallottam, és sajnos gőzöm sincs róla, ki lehet ő.
- Ha elmondom, azt fogod gondolni, hogy elment az eszem. – próbáltam kibújni a válasz alól.
- Azt hagy döntsem el én! – türelmetlenkedett – Addig nem megyünk le, amíg mindent el nem mondtál.
- Valaki a gondolataimon keresztül segít nekem. Így találtam meg a kriptát is, holott még soha nem jártam erre. – válaszoltam, a fejemet lehajtva.
- És? – faggatott tovább.
- Az előbb ismét szólt hozzám...
- Igen? – lépett még közelebb, arcomon a hazugság jelét keresve.. – Netán újabb tanácsot adott?
- Most rólad beszélt, de azt már nem fogom elárulni, hogy mit. – közöltem vele, ezután elindultam a lejáró felé. Alig tettem meg pár lépést, amikor hátulról, egy kéz fonódott a derekamra, a következő pillanatban pedig egy forró száj érintette a nyakamat.
- Akárki is a segítőd, jobban teszi, ha felfedi magát, különben végignézheti, ahogy belekóstolok a kis védencébe. – suttogta, s nem sokkal ezután, megéreztem a hegyes szemfogakat, a bőrömön.


 Valahol a lelkem mélyén tudtam,, hogy nem fog bántani, és gyanítottam azt is, hogy mi a célja ezzel a kis színjátékkal. Ennek ellenére, volt bennem egy kis félsz attól, mi lesz, ha a segítőm nem mutatja meg magát, Damonnak pedig nem sikerül legyőznie, a benne rejtőző szörnyeteget és megteszi, amivel most még csak fenyegetőzik. Csak remélhettem, hogy a „titokzatos segítőmnek", jelentek annyit, hogy megóvja az életemet.. 


- Látni akartál, hát, tessék itt vagyok! Csak Vivient ne bántsd! – szólalt meg egy halk hang a hátunk mögött. 
Villámgyorsan fordultunk a hang irányába. Lélegzet visszafojtva figyeltem, ahogy a sötétből egy alak rajzolódik ki. Damon továbbra is szorosan ölelt, és szemeivel a lassan előtűnő alakot kémlelte.
És ekkor a sötétből előlépett, egy férfi, akit mindketten nagyon jól ismertünk, az a férfi, aki rútul becsapott, elrabolt, és akit Alexander a szemünk láttára ölt meg a kastélyában.


- Josh! – nyögtem ki, elfúló hangon.
- Te? Hogyan? - hitetlenkedett Damon és egy szempillantás alatt Josh előtt termett, de mikor felé nyúlt csak a levegőt markolta.
- Nem tudsz ártani nekem! – szólalt meg Josh – Meghaltam, és mondjuk úgy, kaptam még egy esélyt arra, hogy a hibáimat helyrehozzam. Ezért vagyok most itt.


Láttam és hallottam a párbeszédet, viszont nem tudtam elhinni. Ez már nekem is túl sok volt. Igaz a vámpírok titkának felfedezésekor, a véleményem és a hozzáállásom is gyökeresen megváltozott a nem evilági dolgokról. mi több, a szellemek léte, már a vámpírok felbukkanása előtt is foglalkoztatott, és most, amikor itt áll előttem egy, mégsem merek hinni a szememnek. Ezt egyszerűen nem értem, hogy lehet. – elmélkedtem csendben.
- Te vezettél minket ide? - puhatolózott Damon.
- Igen! Meg kellett várnom, hogy Vivien meg találja a verset és megfejtse a jelentését. Csak ezután segíthettem nektek. Jól sejtettétek, a könyv nem magától esett le. Tudnotok kell, hogy Sebastian és Alexander hamarosan újra próbálkozik, hogy elkapják Vivient. Ezért volt annyira fontos, hogy gyorsan megszerezzétek az amulettet és a tőrt, ami akkor is megvéd benneteket, ha összefognak.
- Hogyan véd meg az amulett? – kérdeztem kíváncsian, miután kicsit kitisztult a fejem.


Josh, most felém fordult, amikor a szemembe nézett, szemében kihunyt a fény, és tekintetében, végtelen megbánás tükröződött. A megérzésem azt súgta, hogy miattam van itt, amiatt, amit ellenem elkövetett. Akkor a kastélyban, képtelen voltam neki megbocsátani. Talán ez az oka, hogy újra felbukkant az életemben? Josh megtört hangja, beigazolta a feltevésemet.
- Igen Vivien! Miattad! Ha majd sikerül elnyernem a bűnbocsánatodat, akkor én is békében nyugodhatok. Addig azonban, amíg ki nem mondod azt az „egy szót”, melletted leszek, mint az őrangyalod. Az amulett szintén a te védelmedet szolgálja majd. De amíg nincs a kezedben, nem mondhatok többet.
- Mi vár még ránk, ha lemegyünk azon a lépcsőn? – kérdezte Damon Josh-tól.
- Rád semmi! Viviennek kell megtalálnia, mindkét tárgyat. Ha okosan dönt, nem nyílik ki újabb csapda. A döntésben viszont segíthetsz neki. Együtt talán könnyebben megtaláljátok a jó megoldást.


Csendben indultam el a falon keletkezett kb. egy méter széles rés felé, ahonnan hosszú lépcsősor vezetett le a mélybe. Hangosan nyikorgott a lépcső és attól tartottam, hogy összeomlik alattam. Még az a tudat sem nyugtatott meg, hogy egy vámpír és egy szellem vigyáz rám. Óvatosan tettem lábaimat, egyik lépcsőfokról a másikra. Hosszú percek múltán végre ismét szilárd talajt éreztem a lábam alatt. A megkönnyebbüléstől, hatalmas sóhaj szakadt fel torkom mélyéről. Kíváncsian jártattam végig, lámpám fényét a magas falakon, s már az első percben rájöttem, hogy a lépcsők egy barlangba vezettek. Szemben velünk három alacsonyabb fal állt, amit belepett a pókháló, de hál istennek csontot, sehol nem láttam. A pókhálókat pillanatok alatt eltüntette Damon, így előtűnt a három folyosó. 
- Ez lenne a helyes út? És most hogyan tovább? – kérdeztem Josh-t.
- Mindhárom, folyosó végén találsz egy-egy amulettet és egy-egy tőrt. A te dolgod az, hogy megtaláld  mindkettőből az eredetit.
- Mi történik, ha rosszul döntök?
- Beomlik a barlang! – hangzott el az a válasz, amitől kivert a hideg veríték..


Úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább az időt, és lesz, ami lesz alapon, szerencsét próbálok. Először a bal kéz felőli, folyosóba léptem be, Damonnal a nyomomban. A közelsége, némi megnyugvást hozott, a már igencsak megtépázott idegeimnek. A folyosó nem volt más, mint egy pici barlang, ahol gyorsan rá is találtam az első két tárgyra, egy kiálló sziklán, de nem értem hozzájuk. Az első tőr markolatát több színben pompázó kövek díszítették, pengéjét enyhén meghajlították. Az amulett is, inkább tűnt, valami ékszernek, mint szerencsehozó talizmánnak. 
- Megtaláltad? – szólat meg a hátam mögött Damon. Hihetetlennek tűnt, hogy ő nem látja egyiket sem.
- Igen! Itt vannak előttem! Damon, te valóban nem látod? – kérdeztem rá, hitetlenkedve.
- Nem! – felelte tömören, majd rám parancsolt, hogy mondjam el, mit látok.
Figyelmesen hallgatta a tárgyak leírását, és a véleményemet, majd megrázta a fejét és így szólt.
- Igazad van, túl díszesek! Ezek nem azok, amiket mi keresünk! Ez lesz az egyik csapda. Irány a középső barlang.


A középső barlangban, egy sziklamélyedésben, pillantottam meg a keresett tőrt és talizmánt. Damon azonnal kérdezgetni kezdett, a látottakról.
- Sem a tőr sem az amulett nem díszes. A tőr pengéje vékony és egyenes, markolatába egy kígyót véstek az amulettbe szintén, csak azzal a különbséggel, hogy abba nem egyet, hanem hármat Ha jól látom, mind a tőr, mind az amulett ezüstből készült.
- Te mit gondolsz? .. – nézett mélyen a szemembe.
- Szerintem nézzük meg a harmadik barlangot is, bár én nagyon efelé hajlok. Valami azt súgja nekem, hogy itt jó helyen járunk.
- Az elmondásod alapján, én is erre a kettőre szavazok., de tudni akarom, mi van az utolsó folyosón. – szavaival egy időben, szorosan magához ölelt és szinte suhantunk, a jobb szélső és egyben utolsó barlangba. 


.Már amikor letett a földre, szembetűnt a szikla peremén kirakott két tárgy. Mindkettő egyértelműen a vámpírokra utalt, amit szóvá is tettem.
- Mondd el, mit látsz? – kért meg ismét.
- A tőr markolata, egy vámpírt formáz. Látszanak a szemei a szemfogai és karmai. Ijesztő! Az amulett denevér alakú, és mindkettőnek vér csorog a szájából.– szó szerint kirázott a hideg a látványtól.
- Ez a második csapda! – jelentette ki.
- Miből gondold? – fordultam felé.
- Túl egyszerű lenne. Senki sem olyan hülye, hogy ennyire meg is könnyítse dolgunkat… Az pedig, hogy mindkét tárgyat, vámpír motívum díszíti, alapból gyanús. Menjünk vissza az előző barlangba. Biztos vagyok benne, hogy ott van, amit kerestünk. Néhány másodperc múltán, újra a középső barlangban álltunk és végre Josh is csatlakozott hozzánk.


Remegő lábakkal léptem a sziklamélyedéshez. Pulzusom az egekbe szökött, amit Damon is észrevett.
- Vivien! Nézz rám! – fordított hirtelen maga felé, gyengéden végigsimított arcomon, majd lágy csókot lehet az ajkaimra. Tudtam, hogy így akar erőt önteni belém, ami meg kell mondjam, pillanatok alatt sikerült is neki.
Csókjától teljesen megrészegülve, léptem ismét a mélyedéshez. Vettem egy nagy levegőt,  felemeltem  a szikláról a tárgyakat és ebben a pillanatban újabb fal mozdult el. Halálra váltan figyeltem mit nyitottam meg. Elmormoltam egy imát magamban és reménykedtem a csodában, ami rövidesen be is következett. A csigalassúsággal megnyíló fal túloldalán, a csillagos eget pillantottam meg. Soha még, nem örültem ennyire az éjszakai égbolt látványának..


Alig húsz perc elteltével már a kocsiban ültünk. Damon mielőtt indított, arcán kaján vigyorral fordult felém.
- Hm... Szóval szívesen letépnéd az ingem és a földre tepernél?