5. Fejezet. A Salvatore Testvérek

A vér kiszaladt az arcomból, teljesen összezavarodtam. A férfi, aki előttem állt…

A fényképről már jól ismert, acélkék szemű, sármos és rendkívül vonzó Damon Salvatore.

A lábaim rogyadozni kezdtek, a testemből elszállt minden erő, a szívem örült ütemben kezdett verni, a pulzusom pedig az egekbe szökött.. Gyorsan észhez kellett térnem, ha nem akartam elárulni magam. Mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam, amitől kitisztult a fejem.

Szerencsére Rowena felbukkanása megmentett.

- Hát itt bujkálsz, édes? – ragadta karon Damont, magával húzva a nappali felé.

Pillantása, amit felém sugárzott, azt sugallta „El a kezekkel tőle, Ő az enyém.”

Damon ellenben, nem hagyta, hogy bábként rángassák. Egy laza mozdulattal, lesöpörte Rowena kezét a karjáról. Unokahúgom kénytelen volt belátni, Damon nem fog úgy ugrálni, ahogy ő fütyül. Felöltötte a bűbájos kislány álarcát, és így szólt.

- Gyere te is Vivien, csatlakozz hozzánk! .

Pár perce még ölni tudott volna a tekintetével, mert féltette a tulajdonát, ez esetben Damont. Most viszont negédesen mosolyog. Sejtettem, hogy ez megint egy taktika része. Kíváncsi voltam, mi a célja a meghívással, úgyhogy követtem őket a nappaliba.

A szobába belépve megpillantottam Stefant. Mint egy igazi úriember, felkelt és bemutatkozott.

- Szia! Stefan Salvatore és benned kit tisztelhetek?

- Vivien Porter és örülök, hogy megismerhettelek. - Már az első pillanatban megkedveltem. A tekintetéből emberség és jóindulat tükröződött. Mellette biztonságban éreztem magam, amit Damonról viszont nem mondhattam el. Tudatában voltam annak, hogy két vámpír tartózkodik a lakásomban, és mostantól bármikor megjelenhetnek nálam. Mégsem volt bennem egy csepp félelem se. Leültem a még szabad fotelba, Stefan pedig töltött nekem egy pohár bort.

Rowena és Damon a szoba egyetlen kanapéján foglalt helyet. Rowena már szinte Damon nyakába mászott és közben szempilláit rezegtette. Annyira komikus volt a helyzet, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül. Halk kuncogásomra mindenki felém fordult. Stefan és Damon értetlenül meredt rám, Rowena pedig majd megpukkadt mérgében, hisz az előbbi színjátéka nekem szólt.

Bocsánat! – kértem elnézést - Csak eszembe jutott egy humoros rész, az egyik kéziratomból.

- Író vagy? – kérdezte Stefan.

- Nem. Regényeket és novellákat fordítok. – magyaráztam

- Miről szól a regény? - tudakolta Damon. Eddig azt hittem teljesen leköti Rowena. Hirtelen belém bújt a kisördög.

- A vámpírok felbukkanásáról a világunkban. – feleltem. Dermedt csend fagyasztotta meg a szoba levegőjét. Rowena mindebből semmit sem vett észre. Stefan arcán látszott a döbbenet. Damon pedig haragosan húzta össze a szemöldökét és majd felnyársalt a tekintetével.

- Érdekes… - szólalt meg – Mesélj a regénybeli vámpírokról. Leplezetlenül mohó tekintetével szinte levetkőztetett. Próbáltam kiagyalni, miként mászhatnék ki ebből a hazugságból. Jenny jutott eszembe, és az, amit a boszinál tett látogatásról mesélt.

- Nincs sok mesélni valóm. – közöltem Damonnal – Csak pár oldallal vagyok kész. A regényben csak annyit írnak róluk, hogy, nem öregszenek, vonzóak, és nem árt nekik a nap.

Reméltem, hogy ezzel a magyarázattal beéri. Ha belemélyed a témába, nekem végem. Akkor holtbiztos, hogy elszólom magam. Ami mint tudjuk egyenlő a lebukásommal. Szerencsére Damon nem faggatott tovább.

Hm… Ezt megúsztam – sóhajtottam fel.

- Találkoztam, a barátoddal Jasonnel. Kávézót nyit. – jelentette ki Rowena, majd gúnyolódva hozzátette – Te miért nem segítesz neki? Ennyire önző lettél?

Jason nevének említésére felment bennem a pumpa.

- Na ide figyelj! – mondtam lassan és tagoltan, mintha egy értetlen gyerekhez beszélnék – Jenny és én hetekig dolgoztunk azon a rohadt kávézón. Jason csak kihasznált minket... Többé hallani sem akarok róla!

Rowena már szólásra nyitotta a száját, de Stefan a kérdésével megelőzte.

- Jason Gardner a barátod? – kérdezett rám.

- A volt barátom. – közöltem haragosan.

- Szóval te ajánlottad a meleg bárt? Miből gondoltad, hogy szükségünk lehet rá? - érdeklődött fejcsóválva. Látszott, hogy remekül szórakozik.

- Igen én. A faragatlan viselkedésetek miatt, ahogy átnéztetek rajtunk. – válaszoltam és mindketten elnevettük magunkat. A hangos nevetésre Rowena és Damon is felfigyelt.

- Mi olyan vicces? – kíváncsiskodott Damon.

- Emlékszel Jasonre és a meleg bárra? – kérdezte Stefan a bátyját.

- Persze, a kávézós srác aki valami Paymouthi bárt említett. Mi van vele? – értetlenkedett Damon.

- Azt a helyet úgy ajánlotta valaki. Jason csak üzenet adott át. – világosította fel Stefan.

- Aha… Csak kaphatnám a kezem közé az üzenethagyót .- morgott Damon.

- Tessék, itt vagyok! – válaszoltam.

- Te? - Damon elkapott a karomnál fogva, és olyan vadul fordított maga felé, hogy meg kellett kapaszkodnom benne. Rémülten néztem jéghideg szemébe.. Kezét a nyakamra csúsztatta, majd ujjai a tarkómat simogatták. Testemet elöntötte a forróság, a vér kiszaladt a tagjaimból. Minden egyes érintést kínzásnak éreztem. Kétségbeesetten kapkodtam levegő után. Bár féltem ettől a veszélyes férfitól, mégsem tudtam elfojtani a testemet elöntő szenvedélyes vágyat. Egy pillanatra behunytam a szemem.

.- Még mindig úgy gondolod, hogy hidegen hagynak a nők? – Már a hangja is elbódított, a simogatása, pedig maga volt a gyönyörűség.

- N..n…nem - dadogtam zavartan.

- Rejtélyes nő vagy Vivien, de úgyis megtudom, mit titkolsz előlem. – súgta, hangja nem sok jót ígért. Kis idő elteltével Stefan hangja térített magamhoz.

- Vivien, megmutatnád a konyhát? – értetlenül bámultam rá. Számomra felfoghatatlan volt, miért akarja látni a konyhát. Felkelt a helyéről és Damonnak hátat fordítva állt elém. Az ujjával mutatta, hogy olvassak a szájáról. Így ezt olvastam le.. „Beszélnünk kell”. Bár sejtelmem sem volt, miről akar velem beszélni négyszemközt, mégis elindultam a konyhába.

Damon békésen aludt az ajtó előtt. A konyhában leültünk az asztalhoz. Majd Stefan tollat és papírt kért. Írás közben fennhangon dicsérte a kifinomult ízlésemet. Totálisan összezavarodtam. Mostmár végképp nem tudtam mire vélni a viselkedését. Amint a lapot elém tolta, és elolvastam, azonnal megértettem, miért volt, ez a fene nagy titkolózás.

„Nem beszélhetünk hangosan, Damon minden szavunkat hallja. Tudsz róla, hogy megszállottan keres téged?”

Kezembe vettem a tollat és a következőképpen válaszoltam.

„Most már igen… Mióta tudod, hogy engem keres?”

Ismét papírcsere következett, most Stefan válaszolt.

„A barátnőddel beszélgettél egyik este. Szerintem elég, ha annyit mondok, hidegvérű barát. Szerencséd, hogy én hallottam meg és nem Damon. Tedd azt, amit én, keress egy témát, amiről beszélgethetünk. Ha Damon nem hallja a hangod, gyanút fog.”.

Követtem Stefan példáját, hangosan megköszöntem a bókot és elmeséltem neki, hogyan kerültem ebbe a városba. Közben ezt írtam a papírra.

„Nem is sejtettem, hogy figyel valaki! Mit tenne velem Damon, ha megtalálna?”

 Eddig bele sem gondoltam, mekkora veszélyben vagyok, de Damon nevének hallatán, kezdett tudatosulni bennem, hogy már nem vehetem félvállról a fenyegetéseit.

„Nem tudom mennyire, ismered az, úgymond táplálkozási szokásainkat?”

Fejrázással jeleztem, hogy nem ismerem, ezért így folytatta.

„Tőlem nem kell tartanod, nem élek embervéren. Damon viszont igen. Ami azt jelenti, hogy veszélyben vagy. Damon hirtelen haragú, kiszámíthatatlan és a velejéig gonosz. De ne félj rám mindenben, számíthatsz, megpróbállak megóvni tőle és a titkod is biztonságban, van nálam."

A tudat, hogy Stefan mellettem áll, reménnyel töltött el. Ezernyi kérdés merült fel bennem. Közülük az egyiket számomra talán legfontosabbat le is írtam.

„Mire kell vigyáznom, Damon közelében?”

„Társaságban nem árthat neked, de ha kettesben maradsz vele, megigézhet. Akarat nélküli bábot formálhat belőled, így bármit megtehet veled.”

Stefan váratlanul elhallgatott, majd pillanatok alatt ezernyi apró darabra tépte a lapot, a papírfecniket pedig a zsebébe szórta. Kérdő tekintetemet látva, újra a szájára mutatott, így ismét onnan kellett leolvasnom a választ.

„Damon elindult felénk.”

Alig fejezte be a mondatot, megjelent Damon.