12. Fejezet Halál a Modbury Erdőben.

Selena terve, kiverte nálam a biztosítékot, amit nem átallottam szóvá tenni.
- Na, azt már nem! A költözést kényszerűségből még elviselem, de hogy szerelmespárt alakítsunk ezzel az ”Ősbunkóval”? - böktem dühösen Damon felé - Azt felejtsétek el. Még ha az életem múlik rajta, akkor sem… inkább a halál.
Jenny és Stefan együtt érzően, Selena szemrehányóan, Damon pedig a tőle megszokott gúnnyal fogadta a dühkitörésemet. Mélykék szemében megvillant a düh szikrája, arca megfeszült. Szemei azt sugallták, hogy, a legelső adandó alkalommal, revansot vesz majd, a sértett a büszkeségéért. Selena belátta, hogy a döntésem megingathatatlan, ezért nem is forszírozta tovább az „egy pár” dolgot. Az elkövetkezendő egy órában, Damon, Selena és Stefan megvitatta, a vámpírirtás stratégiáját. Jenny és én csendben hallgattuk őket. Akkor értettem meg igazán, hogy mire is készülnek, amikor Alexander és Sebastian lefejezését megemlítették. Valahol a lelkem mélyén féltettem őket, hisz ahogy Selena is mondta „A legapróbb hiba is az életükbe kerülhet.”

Bármennyire is gyűlöltem Damont, a halálát azért nem kívántam. Az összeköltözés gondolatára viszont, végigfutott a hátamon a hideg. Mégis, mélyen munkált bennem a kíváncsiság, milyen lehet vele élni. Ez a kettősség, csakis annyit jelenthet, hogy a gyűlölet, amit iránta érzek, tán nem is igazán gyűlölet. Lehet, hogy a vonzódásom elnyomása, amit még magamnak sem merek beismerni? – tettem fel magamnak a kérdést, amire egyelőre, még én sem tudtam a választ. Azt azonban be kellett látnom, hogy, mint férfi nem hagy hidegen. A tekintetemet ismét ráemeltem, ezután alaposan szemügyre vettem. A fekete nadrág és a bőrdzseki, úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Szoborszerű arcán, hiába kerestem hibát, egy icipicit sem találtam. Ajkai, vonzották a tekintetemet, szinte csókra csábítottak. Gyanítottam, hogy az évszázados tapasztalatoknak köszönhetően, mestere a csábításnak. Nehezen ugyan, de sikerült elszakítanom a tekintetem ajkairól és pillantásom a szemére szegeztem. A mélykék szemekben, már nyoma sem volt gúnynak, ellenben ravasz csillogást fedeztem fel bennük, amitől a pulzusom meglódult és az egekbe szökött. Belül viszont rettegtem, mert tisztában voltam vele, hogyha Damon észreveszi, milyen hatással van rám, az számomra katasztrofális következményekkel járna. Ezért Damon tekintetét, gondosan kerülve, feszülten vártam, hogy Jenny bejelentse, az indulásunkat. Amikor végre-valahára megtette, a gyors búcsúzkodás után, mint egy fuldokló rohantam a kocsihoz. Jenny a hazaúton, nem faggatott, tapintatosan kerülte a Damon dilemmát. Stefanról viszont, ódákat zengett. Soha nem hittem benne, hogy létezik szerelem első látásra, de Jenny és Stefan megcáfolta az elméletemet. Selena kérésére, az alig néhány órája kipakolt holmimat, összeszedtem és hazaköltöztem. Ami azt is jelentette, hogy búcsút kellett mondanom a Jennivel együtt töltött, pihentető hétnek. Az előttem álló, napokra gondolva, még az étvágyam is elment. A boszinál töltött idő, mind testileg, mind szellemileg megviselt, így egy viszonylag gyors zuhanyt követően, elcsigázottan dőltem be az ágyba.


Másnap reggel, egy bársonyos férfihang ébresztett.
 - Szép, jó reggelt, lakótársam. – ült le Damon az ágyam szélére. Parázsló tekintettel mért végig, amitől iszonyú zavarba jöttem. Fülig pirulva, húztam feljebb magamon a takarót.
- Emlékeztetlek rá, hogy már nem titok számomra, mi rejlik a ruhád alatt. – ajkai gúnyos mosolyra húzódtak.
Az agyam ismét elborult, és megfeledkezve arról, hogy csak egy póló van rajtam, kiugrottam az ágyból. Az ágy mellett állva, farkasszemet nézve, álltam szembe Damonnal. Amint a tekintete, lejjebb vándorolt a testemen, ráébredtem, hogy a póló, amit alváshoz felvettem, alig takar valamit.
Elhatároztam, hogy nem riadok meg a fürkésző tekintetétől, és előtte öltözök fel. Lassú léptekkel a szekrényhez léptem, kivettem egy kék pólót és egy szintén kék farmert, és Damon tekintetétől nem zavartatva magam, felöltöztem.
 - Vetkőző show-ban már volt részed, amit titokban néztél végig. – kommentáltam, a totálisan elképedt Damonnak. – Most pedig részesültél egy csak neked szóló,
nyilvános öltözőshow-ban!
Teljes elégedettséggel indultam a konyhába. Damon, még mindig nem mozdult az ágyamról. Valószínűleg sokkolta az előbbi kis műsorom.
Főztem magamnak egy kávét, beültem a nappaliba, és bekapcsoltam a TV-t. Damon meglepett arckifejezése, nem ment ki a fejemből. A szemében felcsillant a vágy szikrája, amiből arra következtettem, hogy nem tett le arról a tervéről, hogy „ágyba” vigyen.
Lassan kezdtem bevallani magamnak, hogy vonzódom hozzá, és igenis vágyom az érintésére, sőt továbbmegyek, a csókjára. De ez csak vágyálom maradhat, erős leszek és ellenállok neki – döntöttem el. Bár a lelkem mélyén tudtam jól, ha Damon valóban el akar csábítani, nem fogok tudni nemet mondani. Néhány perc elteltével, megjelent a gondolataimat megszálló személy is.
.
- Készítsek egy kávét neked is? – kérdeztem, jó vendéglátó módjára.
- Nekem jó a tiéd is. – azon nyomban előttem termett, és kivette a kezemből a poharamat. Kényelmesen elhelyezkedett a szemközt álló fotelban az én kávémat kortyolgatva.
 Egy szó nélkül, indultam újra a konyhába, egy újabb adag kávéért. A fejem füstölgött, a pofátlansága miatt, viszont szántszándékkal nem hagytam, hogy bosszantson. A csésze kávéval a kezemben, ismét a nappaliba indultam, és letelepedtem a szőnyegre a tv elé. Tudtam, hogy egy újabb dühkitörésre számít, azonban nem adtam meg neki azt örömet, hogy ismét rajtam gúnyolódjon. A tv-re csak fél szemmel figyeltem, de amikor Modbury képe megjelent a képernyőn, már teljes figyelemmel kísértem az adást.  Damon is felfigyelt a hírre.

„Állattámadás a Modbury erdőben.” – jelent meg a felirat. 

   A tudósító, elmondta, hogy brutális állattámadás történt a Modbury-i erdőben. Egy tizenkilenc éves lány, bizonyos Rosemary Brent, megcsonkított holtestére bukkant rá, ma reggel egy arra sétáló turista. Ezután felhívták a figyelmet, hogy, csak az erősebb idegzetű nézőknek ajánlják, a helyszínen készült képek megtekintését. A szemem sarkából Damonra néztem, arcán mélységes aggodalom tükröződött. Nem bírtam ki, hogy ne menjek oda hozzá, így a fotelja karfájára ültem és onnét néztem tovább a híradást.
 Az erdőben készült képek valóban megrázóak voltak. A lány szívét kitépték, csontjait szilánkokra  zúzták. Mindenki azt találgatta,vajon milyen állat támadhatta meg. Mi viszont nagyon is tudtuk, hogy nem vadállat, hanem egy vámpír, egy rettenetes szörnyeteg végzett Rosemaryvel.
A vadászat elkezdődött!