13. Fejezet A vonzás hatalma.

A sokkoló tudósítást követően, még hosszú percekig ültem, néma csendben.
Miközben az agyamon ezernyi gondolat cikázott át. Szerencsétlen Rosemary-vel rendkívül brutálisan végeztek. Lassanként kezdtem megérteni, miért a „szörnyeteg” jelzővel illette a két vámpírt Selena, a félelem, amit eddig tudatosan mellőztem, most úrrá lett rajtam. Eddig fel sem fogtam, mekkora veszedelmet szabadítottam a városra, s mindennek a fékezhetetlen kíváncsiságom az oka. Ha nem kezdek el megszállottan kutatni a vámpírok után, most nyoma sem lenne Sebastiannak,  Alexandernek és a Salvatore testvéreknek. Rosamary pedig, ma is élne.  – aggodalmaskodtam.


A Salvatore testvérek gondolatára, eszembe jutott Damon, akit látszólag megrázott a hír. Tekintetemmel őt kerestem, az már meg sem lepett, hogy eltűnt mellőlem. Az ablak előtt állt, pohárral a kezében. Pillantását rámszegezve, kimért léptekkel indult felém.
- Ezt idd meg! – nyomta a kezembe a poharat. Gépiesen emeltem a számhoz, és nagyot kortyoltam belőle, amit azon nyomban meg is bántam. A torkomat égette az ital, szemeim könnybe lábadtak és szinte azonnal heves köhögés rázta meg a testemet.  
Amikor végre meg tudtam szólalni, kérdőre vontam Damont.
- Milyen ital volt, ebben az átkozott pohárban?
- Bruichladdich! – felelte, titokzatos mosollyal az arcán - Lassan, kis kortyokban szabad csak inni. Talán nem említettem még, de ez a világ legerősebb itala, az alkoholtartalma 92,4%.


Damon ismét az én káromra szórakozott. Szánt szándékkal itatta meg velem azt a pokolian erős italt, csakis azért, hogy lássa a szenvedésemet. Csendben elszámoltam tízig, a poharat letettem az asztalra, és kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban. Nem hagytam, hogy Damon megint felhúzzon, hiszen mint mindig, az imént is éppen ez volt a szándéka. Amíg arra vártam, hogy újra megszólaljon, egy terv kezdett körvonalazódni a fejemben, a visszavágásra. Elhatároztam, hogy a beszélgetésünk végén meg is valósítom.
-    Te vagy a megtestesült nyugalom mintaképe! – szólalt meg Damon, mély iróniával a hangjában – Csak, nem jógaórákat vettél a tudtom nélkül?
-    Szállj már le rólam! Ne engem elemezgess! – a mondanivalómmal ellentétben a hangom, teljes higgadtságról árulkodott – Jobban érdekel, hogyan akarjátok elkapni, ezt a két elvetemült szörnyeteget.
-    Egyszerűen! – jelentette ki Damon – Te leszel a csali!
Nem mertem elhinni, hogy komolyan is gondolja, amit mond, egészen addig a pillanatig, amíg a szemébe nem néztem. Arca és tekintete elszántságot tükrözött. Ekkor döntöttem, úgy, hogy a véget vetek a beszélgetésnek. Minden szavával egyre csak szította a haragomat, amit nem hagyhattam, hogy eluralkodjon rajtam. Tudva, hogy a düh kitörésemmel, Damon elérné a célját. Mielőtt elhagytam volna a szobát, felkészültem a visszavágóra. A poharat felvettem az asztalról, Damon elé álltam, és egy szó nélkül a fejére borítottam, a pohár tartalmát.Egy rövid pillanatig, még figyeltem ahogy a barna folyadék, lecsorog a haján és az arcán, majd a bosszúmat követően igyekeztem minél gyorsabban elhagyni a szobát.


Már az ajtónál jártam, amikor Damon elkapta a karom és testével a falhoz szorított.
-    Ezt nem kellett volna. – sziszegte.
Megbabonázva meredtem hideg kék szemébe. Leküzdhetetlen izgalom járta át a testem. Mélyet lélegeztem, amitől némileg a kitisztult a fejem.
-    Igazad van,valóban nem kellett volna ezt tennem. Gyerekes dolog volt. -igyekeztem türtőztetni magam -  Most viszont nagyra értékelném, ha nem állnád el az utat, és engednél elmenni.
-    Sehová sem akarsz menni, és ezzel te is pontosan tisztában vagy! - incselkedett Damon  - Te is ugyanannyira szeretnéd, mint én.
A csípőmnél fogva magához húzott, hasztalan próbáltam kiszabadulni az ölelésből. Damon nem engedett el.
-    Jut eszembe! - szeme hamiskásan ragyogott - Eljátszadozhatnánk egy kicsit…
-    Ne! – kiáltottam, tisztában voltam vele mit ért Damon játszadozás alatt.
-    Hiába tagadod Vivien, vonzódsz hozzám! Szeretnéd tudni, milyen a karomban, milyen a simogatásom! - suttogta. A szája annyira közel volt az enyémhez, hogy ajkaimon éreztem a leheletét.


Bizony, ismertem el magamban, nem vagyok kőből. Nézz szembe a valósággal! Damon szemét alak, önző, erőszakos, öntelt zsarnok, de olyan mérhetetlenül vonzó és izgalmas, hogy egy márvány szobrot is megbolondítana.
Damon nem hagyott időt a válaszra, csókkal zárta le ajkaimat, úgy, hogy alig kaptam levegőt. Csókja erőszakos és követelőző volt, minden gyengédséget nélkülözött.
 Olyan erővel szorított magához, hogy a testem szinte eggyé olvadt az övével. Felháborodásom félelemmé változott. Kiáltani és kapálózni akartam, de nem tudtam. Mozdulni sem bírtam Damon ölelésében. Ellent mondásos érzések gyötörtek. Csókja hosszú és követelődző volt. Ezzel is csak büntetni és megalázni akar?
Azért ver a szívem olyan hevesen, mert félek! - próbáltam elhitetni magammal - Dühös vagyok, és gyűlölöm Damont...
Mégis azt kellett tapasztalnom, hogy a dühöm egyre csökken. Testem válaszolt a csókra,és hozzásimultam. Hamarosan azonban új érzés fogott el, amely majd az eszemet vette. Érzéki izgalom lett úrrá rajtam és minden ellenállásom semmivé lett. Damon ezt azonnal észrevette. Felsóhajtott, és csókja még hevesebb és követelőzőbb lett. Nyelvével ajkaimat ostromolta, míg az meg nem nyílt előtte. Egész testemben remegtem, szívem lázasan dobogott, testem izzott a vágytól.  Magával ragadott egy addig ismeretlen izgalom ,így akaratlanul is még jobban Damonhoz bújtam.  


Hirtelen azonban elszégyelltem magam, hogy Damon ilyen sötét, ismeretlen erőket ébresztett fel bennem. Kezemet a mellkasának feszítve sikerült ajkaimat kiszabadítani a csókból.
-    Hagyd abba! - lihegtem. - Eressz el! - Damon vonakodva bár, de elengedett.
-    Még él az ajánlatom.  – súgta a fülembe, miközben lágyan végigsimított az arcomon...…