14. Fejezet A szökés

Az Askhami házikó

Damon csókja elképesztő érzelmi vihart kavart bennem. A lábaim annyira remegtek, hogy azt hittem ott helyben össze rogynak. A vágy és a düh keveréke tombolt minden porcikámban. Vágytam az újabb érintésekre és csókokra, már-már hajlottam rá, hogy elfogadjam az ajánlatát. A józan eszem viszont azt súgta, hogy minél előbb hagyjam el a házat, sőt a várost is, és utazzak el, olyan messzire, amilyen messzire csak lehet, hisz Damon csak játszadozik velem. Mindent számba véve, a józan eszemre hallgatva, az utazás mellett döntöttem. Úti célnak egy apró falut Askham-ot választottam, tudniillik, ebben a faluban áll szegény megboldogult nagyim háza, amit a végrendeletében rám hagyott. És amiért egész éltemben hálás leszek neki. Még gyerekként sok nyarat töltöttem nála, de sajnos az évek múlásával egyre kevesebb időm jutott rá. A ház egy hálószobából, egy aprócska nappaliból, fürdőből és egy konyhából áll. Igazi erdei kunyhó, a béke szigete, ahol végre megpihenhet a fáradt utazó. Döntésemet még az, sem gátolta, hogy négyszáz mérföldet kell vezetnem, ami hat órás autóútnak felel meg. Senki sem  tudott, a házikóról, még a barátaimnak sem beszéltem róla, amiért most áldottam az eszemet. Már csak azt kellett kitalálnom, hogyan rázzam le Damont és szökjek el.


Magabiztosan álltam a pillantását, miközben kijelentettem, nem élek az ajánlatával.
- Egyszer úgy is megtörik a jég! - jelentette ki, mélyen a szemembe nézve – Tudom, hogy már nem kell sokat várnom, hogy az enyém légy.
- Nem… csak ítélet napig! – vágtam vissza.
 A további vitától, Stefan feltűnése mentett meg. A kölcsönös üdvözlést követően, a szobámba siettem. A szekrény aljából, elővettem a bőröndöt és pillanatok alatt tele is pakoltam. Sietnem kellett, mert várható volt, hogy Damon rövidesen megjelenik. A becsomagolt bőröndöt az ágyam alá rejtettem, a polcról levettem egy könyvet, lefeküdtem az ágyra és úgy tettem, mint aki elmerülten olvas. És valóban, pár perc múltával, nyílt a szobám ajtaja, amin Damon lépett be. Tüzes tekintetével, végigmért, majd így szólt.
- Érdekes a könyv?
- Igen, nagyon! – feleltem.
- Valóban? – faggatózott, cinikus mosollyal az arcán, miközben letelepedett mellém az ágyra.
- Igen, valóban! – vágtam rá gyorsan, bár nem értettem, miért érdekli ennyire a kezemben tartott könyv.
- Vivien… - hajolt fölém, tekintetemet rabul ejtve – Legközelebb fordítsd meg a könyvet, mielőtt olvasni kezdesz.


Mielőtt észbe kaphattam és védekezhettem volna, Damon ajkaival pecsételte le a számat. Vadul, vágytól fűtötten csókolt. A vágy őrült erővel tört rám. Térdét a combjaim közé tolta, amitől, tetőtől talpig elöntött a kéj. Már csak a ruháink választották el a testünket. Halk sóhaj szakadt fel a torkomból, amit Damon azonnal ki is használt. Nyelvével mélyen a számba hatolt. A szívem majd ki ugrott a helyéről, testem és a vérem izzott. Amint azonban megéreztem az ujjait, combom belső felén, úgy éreztem, itt kell abbahagynunk.
- Damon… kérlek, engedj el! – sóhajtottam a vágytól rekedten, és próbáltam kiszabadulni az ölelésből. Damon azonnal elengedett, pár másodpercig fürkésző tekintettel nézett rám, majd az ajtó felé indult. Mielőtt elhagyta a szobát, még vissza szólt.
- Stefannal van egy kis elintézni valónk a városban. Amíg távol leszek, légy jó kislány és ne engedj be senkit. – oktatott ki, mintha csak egy gyerekhez beszélne. – Az ajánlatomra pedig este visszatérünk. Hiába is tagadod, már nem tudsz ellenállni nekem.


Ha sejtené, mire készülök, nem hagyna egy pillanatra sem egyedül. Kíváncsi leszek, hogy fogadja majd a szökésem. Az ablakból figyeltem, ahogy Stefannal a nyomában elhagyja a házat. Amint úgy láttam, hogy „tiszta a levegő”, elővettem az ágy alól a bőröndömet, és nagy nehezen le cipeltem a kocsihoz. Korgó gyomorral indultam útnak. Hiányzott a reggeli, viszont egy perc vesztegetni való időm sem maradt. Ezért úgy döntöttem, majd útközben bepótolom az elmaradt étkezést. Szorongva hajtottam végig a Modburyn, s csak akkor nyugodtam meg, amikor végre magam mögött hagytam a várost. Három óra kocsikázás után, már annyira kínzott az éhség, hogy muszáj volt beiktatnom egy kis pihenőt. Mielőtt ráhajtottam az autópályára, még bevásároltam egy hétre elegendő élelmiszert és kávét, majd egy hangulatos kisvendéglőben megebédeltem. Amint ismét az autóban ültem, fél szemmel a telefonomra pillantottam, amit még indulás előtt előrelátóan lenémítottam. A tíz nem fogadott hívásból, azonnal tudtam, Damon felfedezte az eltűnésemet. Szerettem volna látni az arcát, amikor rájött, hogy leléptem. Az autópályán eltöltött, újabb három óra elteltével, késő délután, végre megérkeztem Askham-ba.


Mire mindent kipakoltam, már kezdett sötétedni. A hosszú út, igen csak kimerített, nem vágytam már semmi másra, csak egy jó meleg fürdőre és egy kiadós alvásra. Viszont tisztában voltam azzal is, hogy hírt kell adnom magamról, különben a rendőrséggel kezdenek el kerestetni. Kikerekedett szemmel bámultam a telefonom kijelzőét, amin a hívások száma már a duplájára emelkedett. Minden hívás rejtett számról érkezett, emiatt meg kellett várnom, hogy ismét jelentkezzen a hívó, aki igencsak kitartónak bizonyult.
A forró fürdőt követően, vacsorát készítettem magamnak. Épphogy leültem az asztalhoz, amikor ismét jelzett a telefonom. Sejtettem, ki lesz a vonal túloldalán, ami be is igazolódott.
- Azonnal mond meg, hol vagy! – dörrent rám Damon.
- Neked is szép estét! – köszöntem.
- Kérdeztem valamit! – a hangjából, úgy ítéltem meg, hogy a haragtól majd szétrobban.
- Távol tőled, ahol végre béke és nyugalom van. – feleltem flegmán.
- Áruld el, hogy sikerült megszöknöd!
- Egyszerűen! Még a nappaliban kiterveltem. Ahogy megjelent az öcséd, gyorsan bepakoltam a bőröndömet és elrejtettem az ágy alá. Amikor Stefannal elhagytátok a házat, én is útnak indultam… - Damon ingerülten szakított félbe.
- Az, hogy nyolc órán keresztül, nem válaszoltál a hívásaimra, csak egyet jelenhet. Addig voltál úton, ami kb. ötszázötven mérföld távolság. Látod Vivien, nem vetted számba azt a lehetőséget, hogy a száz- egynéhány év alatt, némi tudás is megragadt bennem. Ha a térképen bejelölöm az ötszázötven mérföld sugarú kört, könnyebb lesz megtalálni, mint gondolnád.
- Azt kötve hiszem! – vágtam vissza magabiztosan, mivel tudtam, Damon jócskán elszámolta magát.