46. Fejezet. Álom vagy Valóság?

Damon arca lassanként távolodott el tőlem, mígnem teljesen elnyelte a sötétség.
- Vivien. – jutott el lassan a tudatomig egy hang, amely engem szólongatott. Óvatosan nyitottam ki a szemem, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az ágyamban fekszem.
- Vivien. – hajolt fölém Robert – Már azt hittem átalszod az egész napot.
- Rob? Te hogy kerülsz ide? Hol van Damon és miért vagyok az ágyamban?   – meredtem rá értetlenül.
- Damon? Nem vagy lázas? – fogta meg a homlokomat – Ennyire kikészített a tegnapi házavató buli? 


Végre kezdett összeállni a kép. Damon megjelenését csak álmodtam, ami azt jelenti, hogy valójában nem találthatott rám, hiszen az az sms sem lett elküldve, amit Stefan helyett ő kapott meg. Akkor mégis miért van az az érzésem, hogy ez nem csupán egy álom, hanem több annál? Minden annyira valósnak tűnt. A reggeli beszélgetésünk, az sms-ek, a meglepetés reggeli, és a talán legfontosabb mozzanat Damon felbukkanása. Semmi értelme ezen törnöm a fejem. Mit számít, hisz nem történt meg, amitől a legjobban tartottam.  – ugrottam ki boldogan az ágyból. 


Rob időközben elhagyta a szobámat, én pedig gyorsan magamra kaptam egy fehér halásznadrágot és egy halványkék pólót. A tükörbe pillantva, egy igencsak nyúzott arc nézett vissza rám. Hideg vízzel megmostam az arcomat, ami mint mindig, most is csodát művelt, és pillanatok alatt eltűntette a fekete karikákat a szemem alól. A hajammal már nem vacakoltam sokat, az ujjaimmal kicsit átfésültem és rohantam is a konyhába, az éltető kávé adagomért. 
Rob a konyhapultnak támaszkodott, és a gondolataiba merülve bámult ki az ablakon. Elnézve őt, újra az álmom jutott eszembe. Ott is ugyanez történt, annyi különbséggel, hogy a helyszín volt más. Nyomasztó előérzet lett úrrá rajtam.  Töltöttem magamnak egy csésze kávét, hátha attól kitisztul a fejem és eltűnnek a nyugtalanító gondolatok. 
- Nem bírok ki még egy ilyen napot, ezért lenne egy ötletem, hogy biztonságban tudhassalak. - szólalt meg Rob, aminek hallatán, kis híján elejtettem a kezemben tartott csészét.
 Atya Úr Isten! Ez a mondat az álmomban is elhangzott! Sőt mi több, ez indította el a lavinát. Ha most azt mondja, amire gondolok, itt fogok lehidalni. 
- Legalább Stefannak el kéne árulnunk az új címedet. Tudom, hogy tartaná a száját, így attól nem kéne tartanunk, hogy Damon tudomást szerez róla. De azt sem hagyhatom, hogy egyedül, kiszolgáltatottan legyél itt.


Ez már nálam is betette a kiskaput. Sokkolt a tudat, hogy megálmodtam a jövőt, hisz minden pontosan úgy zajlott le, mint az álmomban. Arra azonban nem jutott időm, hogy tovább agyaljak a történteken, mert Rob már vette is elő a telefonját. Mint aki megkergült úgy ugrottam fel a székről és téptem ki a kezéből a telefont.
- Ez meg mire volt jó? – mordult rám dühösen.
- Meg kellett akadályoznom, hogy elküld az sms-t. 
- Honnét tudtad, hogy sms-t akartam írni? 
- Tudom, és azt is, hogy nem az, kapta volna meg, akinek szántad. – bizonygattam az igazamról.
- Na, most szépen leülsz arra a székre, és elmondod mi is volt ez az egész.  – mutatott a mögöttem lévő székre.
Engedelmesen leereszkedtem a székre, és belekezdtem az álmom mesélésébe. Robert türelmesen hallgatott, míg az elbeszélésben Damon üzenetéig nem jutottam.
- Szóval azt állítod, hogy Stefan helyett Damon kapta meg az üzenetet?
- Nem csak ezt állítom, tudom. És ez még nem minden… 
- Hallgatlak.
- Az sms elküldése után egy órával megjelent a kertben Damon… - haboztam a folytatással, amit Rob azonnal ki szúrt.
- Aha, és mit hallgatsz még el előlem? 
- Megpróbált elcsábítani. – motyogtam halkan, a fejemet lehajtva.
- Nem is Damon lenne, ha nem próbálkozott volna – lépett hozzám és egyik ujjával az állam alá nyúlva, felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen – Szemtanúja voltam a nagy csábítási jelenetnek?
- Nem. Te bejöttél a házba. Viszont… 
- Viszont?- kérdezett vissza
- Hogy is mondjam… – köszörültem meg a torkomat zavaromban.
- Velem kapcsolatos? – faggatózott tovább.
- Igen. 
- Ne csigázz tovább! Mondd már! – türelmetlenkedett.
- Magaddal akartál vinni Los Angelesbe. – böktem ki nagy nehezen.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy bepróbálkoztam nálad? 
- Pontosan. 
- Viv, ez miatt nem kell zavarban lenned. Tiszteletben tartom, hogy te Damont szereted, Nem mondom, hogy nem próbálkoznék, ha ő nem lenne, hiszen én is férfiból vagyok. – nézett mélyen a szemembe.
- Örülök, hogy a barátomnak tudhatlak és hidd el, ha nem lenne Damon, én sem utasítanám vissza a közeledésed. – öleltem magamhoz, majd jobbról és balról, egy-egy puszit nyomtam az arcára.   
- Lassan indulnom kell. – bontakozott ki az ölelésből - De ígérem, amint tehetem, újra meglátogatlak. 


Rövidesen már a kocsi behajtón álltunk. Rob a sporttáskáját bedobta a kocsi hátsó ülésére, majd mielőtt beszállt a kocsiba, még utoljára magához húzott.  
- Vigyázz magadra! Attól pedig nem kell tartanod, hogy Damon rád talál. Ha mégis, az nem miattam lesz. 
- Jó utat és vigyázz magadra! – búcsúztam el tőle.
Rob beszállt a kocsiba és indított. Alig tett azonban meg néhány métert, amikor hirtelen tolatni kezdett.
- Még egy kérdés és már itt sem vagyok. – villantotta rám, szívdöglesztő mosolyát – Damon az álmodban megbocsátott neked?
- Sajnos nem! Gyűlölt és kijelentette, hogy csak a testemet és a véremet akarja. – vallottam be letörten.
- Ha az álmod, a jövőt vetítette eléd, akkor Damon gyűlölete is valós és talán az is beigazolódik, hogy a mai nap folyamán összefutsz vele. – fejtette ki a véleményét, majd sietve hozzátette – Sajnálom! Így viszont tudod, mire számíthatsz, ha újra találkoztok. Szerintem csak idő kérdése, hogy minden helyreálljon köztetek. Damon egyszer úgyis megtudja az igazat Josh aljas tervéről és kénytelen lesz belátni, hogy rosszul ítélt meg téged.
- Én is ebben bízom…
- Fel a fejjel, kicsim! Hidd el, minden jóra fordul! – intett még utoljára, majd lassan eltűnt a szemem elől.


Miután Robert elutazott, úgy éreztem valamivel el kell terelnem a figyelmemet az álmomról és a fejemben dúló kusza gondolatokról, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba és veszek pár doboz festéket, a már igencsak időszerű szobafestéshez. Hiába volt tegnap a ház avató buli, és látszatra minden helység frissen festettnek tűnt, azt viszont senki sem tudhatta, hogy az én szobám kimaradt az újrafestésből, és még mindig az előző tulajdonos által felvitt zöld színben díszelegtek a falak. Az általam megálmodott hálószoba szín egy a sárga sötétebb árnyalata volt, amit már régóta terveztem megvalósítani, de valahogy erre eddig nem került sor. Na majd most. Nem is tétováztam sokat, gyorsan bekaptam pár falat kekszet, reggeli gyanánt, felkaptam a slusszkulcsot, és már vágtam is be magam a kocsiba. Az üzletben nem jártam sikerrel, mert az általam keresett színt még kikeverni sem tudták. Már nyitottam az ajtót, amikor az eladó utánam szólt.
- Várjon hölgyem! A másik üzletünkben lényegesen nagyobb a választék és bármilyen színt képesek kikeverni.
- És hol van ez az üzlet? – kérdeztem rá rosszat sejtve.
- Modburyben. Kocsival alig fél óra az út, ha gondolja, elmagyarázhatom az útirányt. – ajánlotta fel segítőkészen.
- Köszönöm, ismerem az utat. – hárítottam el a felajánlott segítséget.
Újabb dilemma elé kerültem. Menjek, ne menjek? Mi lesz, ha belebotlok Damonba? Mekkora a valószínűsége, hogy az álmom, ezen része is megvalósul? Modburyben mégiscsak ő van hazai terepen. Pár percnyi töprengés után, arra az elhatározásra jutottam, hogy lesz ami lesz alapon szerencsét próbálok. Elszoruló torokkal, hajtottam át a Modbury kezdetét jelző táblán, és egyenesen a festék szaküzlethez hajtottam, ahol annak idején sokszor megfordultam. Az üzletben, néhány perc alatt kikeverték az általam elképzelt színt és már az utolsó festékes dobozt pakoltam a csomagtartóba, amikor egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.
- Hello Vivien, téged is lehet látni? 
- Szia Jason! Hogy vagy? – mosolyogtam rá boldogan. Szívből örültem a viszontlátásnak.
- Kösz, megvagyok! Hallom elköltöztél. – nézett rám fürkész tekintettel Jason.
- Igen, végre megtaláltam álmaim házát. – kacsintottam rá. 
- És hol van ez az álomház? 
- Sparkwallben.
- Hm… - túrt bele a hajába – azt hiszem, hamarosan ellátogatok a városba, és ha nem bánod, hozzád is.
- Bármikor szívesen látlak. 
- Mi újság barátok terén? – sejtettem mire kíváncsi. De szándékosan nem azt a választ adtam, amire számított.
- Vannak. Sőt mi több, három hónapja, nem más, mint Robert Pattinson is bővítette a barátaim körét.
- Na nem már! Ne várd, hogy ezt el is higgyem.
- Akár elhiszed, akár nem,akkor is igaz.  – hagytam rá a hitetlenkedést.
- És mizujs Damon téren? 
- Biztos jól van. Már régóta nem láttam. És te?
- Az utóbbi napokban, elég gyakran látni. – észrevettem, hogy az utca túloldalán álló fekete Corvettet méregeti – Nézd csak, az a kocsija, úgyhogy ő is itt lesz a közeleben.


Jason kijelentése, miszerint Damon a közelben lehet, arra késztetett, hogy minél előbb elhúzzam a csíkot a városból. Jason figyelmét sem kerülte el, a nyugtalanságom, amire azonnal rá is kérdezett.
- Jól látom, hogy nem akarsz Damonnal összefutni?
- Igen, jól látod! Épp ezért fogok most gyorsan eltűnni innét.
- Azért a számodat megkaphatom?
- Persze!  - villámgyors számcsere után, már ültem is be a kocsiba.
Még az utca végéig sem jutottam, amikor megpillantottam Damont. Egy fiatal szőke leányzót fűzögetett, teljes erőbedobással. Ugyanazt a ruhát viselte, mint az álmomban. A tenyerem izzadt, úgy szorítottam a kormányt és csak reménykedhettem benne, hogy nem vesz észre. Már- már megkönnyebbültem, hogy megúszom a vele való találkozást, amikor pillantásunk találkozott. Arcán merhetetlen düh suhant át. Súgott valamit a lánynak, amire az beleegyezően bólintott, majd elindult az ellenkező irányba. Damon a tekintetemet fogva tartva indult felém, de szerencsére ebben a pillanatban a lámpa zöldre váltott. Nem foglalkoztam a sebesség korlátokkal, és gázt adtam. Csakis az lebegett a szemem előtt, hogy sürgősen magam mögött hagyjam a várost. Azonban épp hogy átléptem a város határát jelző táblát, feltűnt a távolban a fekete Corvett, ami Jason szerint Damoné. Kitartóan nyomtam a gázpedált, de a távolság köztem és Damon között fokozatosan csökkent, mígnem egy viszonylag egyenes szakaszon, a távolság csupán alig néhány méterre fogyatkozott. Újabb percekig tartó macska- egér játék után, mellém került, majd hirtelen félre rántotta a kormányt, és teljesen leszorított az út szélére. Nem kockáztathattam meg egy baleset lehetőségét, így nem tehettem mást, minthogy félreálltam a kocsival. A fekete Corvett szintén megállt mögöttem. A visszapillantó tükörből láttam, ahogy Damon kiszáll a kocsiból, dühtől eltorzult arccal elindul felém, majd a következő pillanatban arra eszméltem, hogy feltépi az ajtót és ellentmondást nem tűrő hangon, kitessékel a kocsiból.
- Szállj ki de azonnal, és nem ajánlom, hogy ellenkezz, mert te húzod a rövidebbet!