52. Fejezet Vallomások órája.

/Damon szemszöge/


Végre elaludt.  Álomba sírta magát, így hatott rá Gael terve. Pedig ha tudná, mi mindent elhallgattam előle. Ha nem vigyázok, még a végén átragad rám is Stefan érzelgőssége. Néhány napja, gondolkodás nélkül átharaptam volna a torkát, annyira haragudtam rá. Nem is haragudtam, egyenesen gyűlöltem őt. Ha csak rá gondoltam, az ideg elborította az agyamat. Tudtam, hogy eljön az a nap, amikor bosszút állhatok rajta, hiszen egy pasi sem tűrné, hogy így pofára ejtsék, nemhogy egy vámpír. 
Aznap amikor megjelent Modburyben, amúgy sem voltam jó passzban. Egy időre besokalltam a zacskós vértől, és friss emberi vérre vágytam. A kis szöszi, magától jött oda hozzám és szólított le. A vére illata, arra csábított, hogy belemerítsem a fogaimat, a vadul lüktető nyaki verőérbe és addig igyam, amíg a leányzó össze nem esik. Már a siker kapujában álltam, amikor a szemem sarkából megpillantottam egy kis piros Mazdát és a volánnál Vivient El sem akartam hinni, hogy ekkora mázlim lenne, hogy Vivien (képletesen szólva) a karjaimba sétál. Tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem, ha nem akarom szem elől téveszteni. Pillanatok alatt lekoptattam, a szőke csajt, és elindultam a kocsi felé. Vivien, mint a villám lőtt ki, amint a lámpa zöldre váltott. A kis liba azt, hitte, ezzel lerázhat, de gyorsan rájött mekkorát tévedett. Alig pár perc alatt beértem, és leszorítottam az útról. Nem adta egykönnyen magát, ami még valamilyen szinten tetszett is. Így utólag belegondolva, az utóbbi napokban valóban mindent megtettem, hogy egy pillanat nyugta se lehessen. Kezdve a kocsijával és az irataival, amit a legnagyobb élvezettel vettem el tőle. Az i-re a pontot, pedig a költözésemmel tettem fel. Majd felrobbant mérgében, amikor közöltem vele mi a szándékom. A kis vadmacska, próbálta védeni a territóriumát előlem, de már az első nap sikerült megtörnöm az akaratát. A szökése után az lebegett a szemem előtt, hogy megleckéztessem, erre módom is nyílt, amint hazafuvaroztam.  Ő ugyan, megkísérelte bizonyítani az igazát. amit meg sem hallgattam. Nem érdekeltek a hazugságai. Azóta persze, megváltozott a véleményem és beláttam, felült Josh szövegének. Valahol örülök neki, hogy kényszer hatására lepett meg, annak meg főként, hogy Robbal megmaradtak csak barátoknak és nem alakult ki köztük, mélyebb érzelem. Vivien nincs tudatában annak, mennyire szép nő. Ha akarná, bárkit az ujja köré csavarhatna. Nálam is majdnem sikerrel járt. A teste azonban, még most is vonz. Lépten, nyomon megkívánom. Képtelen vagyok kiverni a fejemből, milyen szenvedélyes és tüzes az ágyban. Éppen ezért fogadtam meg hogy, addig nem engedem el magam mellől, amíg meg nem unom. Nem tagadom, ennyire még egy nőt sem akartam, mint őt. Adrian színre lépése, pedig csak fokozta bennem a vágyat és azt, hogy magamnak tudhassam. Ami viszont a legmeglepőbb, hogy a férfiúi ösztön mellett egy másik is felszínre került, amit eddig sikeresen elnyomtam. A védelmező ösztönöm. Azon senki nem lepődött meg, hogy Vivien feltűnésével, csőstől jöttek a bajok, amit nagy részben én okoztam, hiszen minden percben azon voltam, hogy megkeserítsem az életét. Az is biztos, nem rólam mintázzák majd az erény szobrát, de mégsem vagyok az a pokolfajzat, aki azért öl, mert örömét leli benne. Vagyis már nem azért. Gael, akinek a kiléte még rejtély előttünk, viszont éppen ezt teszi. És most Vivienre fáj a foga. Adrian és Gael felbukkanása óta, féltem őt. Mióta Jennifer bogarat ültetett a fülembe az ősök képességeiről, legszívesebben állandóan magam mellett tartanám Vivient, nehogy baja essen. Ugyanis Jen azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy az „öregeknek” nincs szükségük behívásra. Mindenben úgy viselkedhetnek, ahogy az emberek, így az sem kizárt, hogy a gyermek nemzésre is képesek.
Nem hagy nyugodni a tudat, hogy Adriannel együtt Gael is megjelent. Ha igaz, amit Jen állít, akkor nagy a valószínűsége, hogy Adrian és Gael egy személy. Ahhoz viszont, hogy ezt kideríthessem, el kell utaznom és Vivient is magammal, kell vinnem. Nem kockáztatom meg, hogy Adrian újabb látogatást tegyen nála. Ha ő az, akinek gondolom, akkor Vivien nagyon nagy veszélyben van, és felelőtlenség lenne magára hagyni. 
Az sem elhanyagolható tényező, hogy Gael néhány nap leforgása alatt, immár másodszor gyilkolt. Egy vérszomjas vadállat, aki Viv ismeretségi körét vette célba. Stefannal úgy döntöttünk, jobb, ha egyelőre, nem szólunk egy szót sem, a svéd barátjáról Ericről, aki úgyszintén a boszi sorsára jutott.Vivien így csak egy áldozatról, Selenáról tud.  Eric haláláról ma reggel szólt Christian. Chris, Ericnél, mi pedig Selena házban, tüntettük el a nyomokat. Közben kiderült, hogy a boszival tegnap este, Erickel, pedig már három napja, végzett ez a patkány. Érzem, hogy ez még csak a kezdet, nem fog megállni két gyilkosságnál. Az ocsmány féreg, Selena és Eric lakásában is vérfürdőt rendezett, mindkettejük, szívét kitépte, amit hiába kerestünk. Gyanítottam, hogy nem ok nélkül vitte magával, az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy Viviennek szánja. A fejemet tenném rá, hogy a másik csomag, amit sikerült Vivien előtt meg kaparintanom, rejti a barátjáét.


/Vivien szemszöge/


Kínzó fejfájással ébredtem, még arra sem emlékeztem, milyen úton-módon, kerültem be az ágyamba. Homályos, emlékfoszlányok villantak fel csupán, egy dobozról, véres szívről, Selenáról, aki talán már nem is él, és egy szó visszhangzott folyamatosan a fejemben
„Utód”
Próbáltam visszaemlékezni az elmúlt órákra, de a fejfájás, ami szinte az elviselhetetlenségig fokozódott, megakadályozta. Tudtam, hogy ahhoz, hogy elnyomja az elmém a történteket, sokkoló dolognak kellett történnie. Lassan, majdhogynem félve nyitottam ki a szemem. Damon az ágyam szélén ült és az arcomat fürkészte. 
- Tudsz róla, hogy horkolsz? – vigyorgott rám, szemében huncut szikrákkal.
- Horkol a nénikéd térde kalácsa. – vágtam vissza megjátszott haraggal.
- Ismét a régi vagy, ennek örülök.  – nyomott egy puszit az arcomra, a szememre, majd legvégül a számra.
- Damon, miért gondolok állandóan az utód szóra? 
- Mert gyakorolni akarod az utód készítés technikáját? – kérdezett vissza rejtélyesen.
- Veled? 
- Ki mással? – hajolt lassan fölém. – Ha akarod, máris elkezdhetjük a gyakorlást.
- Ne játssz velem. – szorítottam a kezemet a homlokomra, ami Damon figyelmét sem kerülte el.
- Fáj a fejed? - 
- Majd szétrobban!  Ha szerzel nekem egy fájdalomcsillapítót, hálám örökké üldözni fog. 


/Damon szemszöge/


Itt a nagy alkalom, ezt nem hagyhatom kihasználatlanul. Így van esélyem arra, hogy beengedjen az ágyába. El kell mulasztanom a fejfájását, még mielőtt újra emlékezni nem kezd. Elkínzott arcából, egyértelműen látszik, hogy szenved. Miért érzem úgy, hogy minden rossztól meg kell őt óvnom? Talán ez érzés, már nem csak a vágyról, sokkal többről szól? Lehet, hogy mégis sikerrel járt és meghódította s szívemet? Ezért akarok éjjel nappal vele lenni, és mindig magam mellett tudni? Ezért rettegek attól, hogy elveszíthetem? 
 - Gyógyszert nem tudok szerezni. – súgtam a fülébe, s közben lágyan megérintettem a mellét –  Az ujjaim viszont csodákra képesek.
Szándékosan fogalmaztam kétértelműen, látni akartam hogyan reagál az erotikus töltetű szavakra. Sejtettem, vagy legalábbis reméltem, hogy nem hagyja hidegen. A szeme elsötétedett a vágytól, ajkait megnyalta, ami egyértelmű jele annak, vette az adást. Meg sem várva a válaszát, lehúztam róla a takarót, feltérdeltem az ágyra és fejét, az ölembe húztam.Ujjaimat végigfuttattam a hajában, majd a fejbőrén. Érintésemre, megremegett és én pontosan ezt szándékoztam elérni.
A kitartó és erőteljes masszírozásnak, rövidesen meglett az eredménye. A fejfájás elmúlt és helyét átvette a perzselő vágy. A masszírozás utolsó perceiben, egyre gyakrabban hagyta el halk sóhaj Vivien ajkait, amik csókra szomjaztak. Az én csókomra. 
- Elmúlt a fejfájásod? – néztem mélyen a vágytól elsötétült szemekbe.
- Igazad volt. – mosolygott megkönnyebbülten, már nyoma sem volt az a fájdalomnak - Valóban csodára képesek az ujjaid. – húzta ajkához a kezemet, és egy-egy puszit nyomott az ujjaimra. Számomra még most is érthetetlen, amit ez a lány művel velem. Elég csak egy eltévedt érintés, és teljesen kész vagyok.  A nadrágom sem a benne elrejtett tőrtől feszül annyira, hogy majd szétreped. Ezt eddig senkinek sem sikerült elérnie.
- Ez a hála, ami örökké üldözni fog?  – céloztam a kezemre adott puszikra – Kevés, nagyon kevés. Nem érem be, egy-két puszival, nekem több kell. 
- Mit kérsz a csoda tévő ujjaidért cserébe?
- Egy éjszakát veled. – közöltem a feltételemet, amit nem viccnek szántam
Az egymástól távol töltött hónapok alatt, sem szűntem meg kívánni őt. Elég volt behunynom a szemem, máris láttam a meztelen testét. Nőre még ennyire nem vágytam, mint Vivienre. Még a hajón elhatároztam, amint lehetőségem lesz rá, újra beviszem a zuhany alá, és ott szeretkezek vele. Vivien ajkai újfent szólásra nyíltak.
- Néhány perc masszírozásért, egy egész éjszaka? – nyelt egy nagyot, mielőtt folytatta – Nem túl nagy ár ez? 
Láttam rajta, hogy nem veszi komolyan egy szavamat sem, abba a tudatba ringatva magát, ez is csupán a szópárbaj része. Nem hagytam neki, időt a tétovázásra. Egy mozdulattal, hanyatt fektettem, majd testemmel az ágyhoz szorítottam. 
- Vivien, ez már régen nem játék. – csúsztattam be a pólója alá a kezem. 
Mellbimbója, abban a pillanatban felágaskodott. Ha akarta, se tudta volna letagadni,  ugyanúgy akar, mint én őt. Testének egyértelmű jelei, a megszaporodó érzéki sóhajok, az apró, alig érzékelhető remegések, a megfeszülő izmok, mind, mind elárulták őt.
- Damon. – nyögött fel halkan. Már lassan el is felejtettem, milyen felemelő érzés, a nevemet az ő szájából hallani, miközben minden ízében remeg a vágytól. 
- Igen? – támasztottam meg kezeimet a feje mellett.
- Ugye nem csak álmodtam, amit Gael gyerekéről mondtál? - ijedt szinte rémült tekintettel, várta a válaszomat.   
Tehát emlékszik. A fejfájás elmúltával, visszatértek az emlékei is.
- Nem, nem álmodtad. – leheletem a félig elnyílt ajkaira – Gael téged szemelt ki a gyermeke anyjának. Amit viszont nem tud, hogy RÁD én tartok igényt. A testedre és a lelkedre is. Harcolni fogok érted. Nem fogom hagyni, hogy elérje a célját, bármit tervez is. Te csakis az én gyermekemet, hordhatnád a szíved alatt. Már ha lehetne...