39. Fejezet, Függöny Fel!

A kudarcba fulladt este után, ismét fáradtan, hatalmas karikákkal a szemem alatt ébredtem. Utólag átgondolva a történteket, rájöttem, hogy életem eddigi legnagyobb baklövését követtem el. Hogy is juthatott eszembe, egyedül, szó nélkül kimenni Sebastianhoz? Már alulról szagolnám az ibolyát, ha az amulett nem véd meg. Ami, az utolsó percig kérdéses volt. Damon joggal haragudott rám, és csak örülhetek, hogy ennyivel megúsztam. Bocsánatot kell kérnem tőle. – futott az agyamon a gondolat.

Egy kiadós zuhany után, némileg felfrissülve indultam a földszintre. A remény, hogy egyedül lehetek, azonnal elszállt, amint meghallottam a nevetgélő társaságot a konyhában. Sejtettem, hogy Damon gúnyolódásának célpontja leszek, és ez be is bizonyosodott, amint beléptem az ajtón.
- Ma este, is nézz ki az utcára! Ki tudja, talán ma Alexander fog várni. Neki talán még sikerül is kitekernie, a csinos nyakacskádat.
 Fájt, nagyon fájt a cinizmusa, de némán tűrtem. Csupán egy pillantást vetettem rájuk, mindenki az asztal körül ült. Stefan és Jen, kérdően néztek rám. Cora, Damonhoz bújt. Rob, pedig a gondolataiba merülve, kortyolgatta a kávéját. Egy csészébe töltöttem magamnak kávét, azonban ahelyett, hogy leültem volna közéjük, sietős léptekkel, a nappali felé vettem az irányt, ahol a lábaimat magam alá húzva, kényelmesen elhelyezkedtem, a kanapén. Most a legkevésbé sem vágytam, arra, hogy a tegnap estére emlékeztessenek. Amúgy is rettenetesen szégyelltem magam miatta. Tekintetem az ablakra szegeztem, és a szemem elé táruló látványban gyönyörködtem. Chris háza mögött, egy rendszeresen gondozott, jókora park terült el, amit eddig sajnos, nem volt szerencsém közelebbről is szemügyre venni, pedig már jó néhány napja a házban lakom. Már amúgy is nagyon elegem volt a bezártságból, ezért elhatároztam, hogy ezt a napot, ennek a parknak a felfedezésének szentelem. 

- Jó, reggelt! – csendült fel Rob vidám hangja az ajtóból.
- Neked is! – mosolyogtam rá.
- Ahogy látom, ma nem vagy harci kedvedben. – telepedett le mellém.
- Nem, ma nem. Ezért is választottam, a megfutamodást.
- De az sem megoldás, ha kerülöd őt. – fogta meg a kezem, és nézett mélyen a szemembe. Az smaragdzöld szempár, most is lefegyverzően hatott rám. – Hogy akarod vallomásra bírni, ha, nem mész a közelébe? Hm?
- Hallottad mit mondott a konyhában?
- Hallottam! De ez a megnyilvánulása is azt bizonyítja, hogy vannak érzései, és ha ügyesen játszunk, olyan féltékennyé tehetjük, hogy rajtad kívül, másra, már nem is fog tudni gondolni. – bölcselkedett.
- Honnét fogjuk tudni, hogy a közelben van? – tettem fel az engem már a terv kiötlése óta, foglalkoztató kérdést.
- Josh, lehetne a „szemem”. Ő jelezhetné Damon közeledtét.
Rob valóban mindenre gondolt, tényleg nagyon azon van, hogy segítsen, már csak Josht kell rávenni, hogy segítsen. Rob vigyora, azonban elárulta, hogy Josh már bele is ment a „lelki szem” szerepébe. Álmélkodva, figyeltem, az arcát és a szédítő mosolyát, amiért lányok és nők milliói vannak oda. Itt ül mellettem, ez a világhírű, és észvesztően jóképű, filmsztár, akit első alkalommal, igencsak félre ismertem és akibe ha, nem lenne Damon, bele is tudnék szeretni. – agyaltam Robon.
- Ha azt akarod, hogy minden flottul menjen, mindig tedd, amit mondok. Akkor se lépődj meg, ha hirtelen magamhoz húzlak, udvarolni kezdek, netán megcsókollak. Mostantól, hogy Josh a „szemem”, mindig tudni fogom, mikor kell lépnem. Most például, szorosan magamhoz foglak húzni, ugyanis Damon és Cora egyenesen ide tart. - megszólalni se volt időm, máris Rob karjaiban találtam magam. Tekintetemet fogva tartva, közeledett ajkaival, amikor az ajtóból meghallottam Corát.
- Nézd már! A nagy szívtipró nem vesztegette az idejét. Ezúttal Vivienre vetette ki a hálóját. Szép pár, nem? – csacsogott tovább. 
- Damonnak ökölbe szorult a keze és majd szétveti az ideg – súgta, szinte a számba Rob - Kíváncsi vagyok, mit tesz, ha nem csak imitáljuk a csókot. Benne vagy? – apró bólintással jeleztem, a beleegyezésem és a következő pillanatban már éreztem is Rob forró ajkait az enyémen.

Gyengéd, amolyan ismerkedős első csókra számítottam, de ehelyett, egy vad, követelőző csókban, egyesültek ajkaink. A meglepetéstől ajkaim megnyíltak, amit Rob azonnal ki használt, és nyelvével mélyen a számba hatolt. Egy idő után, már én is viszonoztam a vérforraló csókot, amitől, rövid ideig a mennyországban éreztem magam. Egy pillanatra, még a nézőközönségünkről is megfeledkeztem. Ők viszont gondoskodtak róla, hogy gyorsan észhez térjek és kibontakozzak az ölelésből.

- Mindjárt felfalják egymást! – hallottam még újfent Cora hangját – Ugye, milyen édesek együtt?

Damon továbbra sem válaszolt. Ami csak egyet jelenthetett, mégpedig azt, hogy belül forr a méregtől, mert nagyon nincs ínyére, ami a szeme előtt zajlik. Az első felvonás tehát sikerrel zárult.
- Nem akartok bejönni? – fordult feléjük Rob.
- Csak ha nem zavarunk. – jelentette ki Cora.
- Dehogy zavartok! Ugye kicsim? – kacsintott rám, Rob.
- Mára egy kis sétát terveztünk a parkba. Nincs kedvetek, csatlakozni hozzánk? – mentem bele én is a színészkedésbe. 
- De, nagyon szívesen. – csillant fel Cora szeme – Mindjárt hozom a kabátomat.
Amint Cora elindult a kabátjáért, nekem is beugrott, hogy szükségem lesz, az enyémre is. Rob mintha olvasott volna a gondolataimban, felajánlotta, hogy a sajátjával együtt, az enyémet is lehozza, amire persze rögtön igent mondtam. Csak abba nem gondoltam bele, hogy így ismét kettesben maradok Damonnal, aki Rob távozását követően, azonnal támadásba lendült.
- Élvezted? – hangja visszafojtott dühről árulkodott.
- Mit?
- Ne add az ostobát! – rivallt rám, majd egy szempillantás alatt, előttem termett – A csókját!
- Mire vagy kíváncsi? Arra, hogy jól csókol-e? – kérdeztem vissza, amivel csak még jobban feldühítettem.
- Abból. amit láttam, nem kezdő. – felelte, miközben a derekamat átkarolva, vont közelebb magához -Szándékosan bosszantasz?
- Nem! Csupáncsak megpróbálom jól érezni magam.
- Velem is jól érezhetnéd magad!
- Tudom, az ágyadban! - emeltem rá tekintetem, tengerkék szemében, kigyúlt a vágy szikrája. Ölelése szorosabbá vált - Sajnos peched van. Soha nem érdekeltek, a foglalt pasik! 

Rob és Cora szinte egyidőben érkeztek vissza, így Damon kénytelen volt elengedni. Rob, mint egy úriember, rám segítette a kabátomat.
 - Nem tudom, mit mondtál Damonnak, de akármi is volt az, a földbe döngölted vele. A szeme, szikrákat szór, ahogy figyel minket. Ha pillantással ölni lehetne, én már nem élnék. – szólalt meg halkan, vigyázva, nehogy meghalljanak minket.
- Miután újra felajánlotta ágybéli szolgálatait… - A mondat felénél, Rob arcán óriási vigyor jelent meg – Közöltem vele, hogy nem érdekelnek a foglalt pasik.
 Ekkor már a hasát fogta a nevetéstől, nem értettem mi olyan mulatságos azon, amit mondtam. Damon és Cora, szintén értetlenül meredtek ránk. Mivel félő volt, hogy Rob elszólja magát, elkaptam a karját és kirángattam a folyosóra. 
- Nyugi! – állított meg – Sajnálom, hogy kinevettelek, de látnod kellett volna az arcodat, ahogy előadtad magad. – ezután, mintha mi sem történt volna, a derekamat átkarolva, indult a kert felé.

A kép, ami a szemem elé tárult, minden aggodalmamat feledtette. Közvetlenül a ház mögött, rendszeresen nyírt pázsit terült el. Bal kéz felől, megpillantottam több, műanyag asztalt, és széket, mindegyik mellé letámasztva, egy-egy összecsukott napernyőt. Elképzeltem, a kertet nyáron, amikor minden virágba borul, bár valahol tudtam, hogy akkor én már nem leszek itt. Továbbhaladva egy kaviccsal felszórt útra jutottunk, melynek mindkét oldalát, fenyők szegélyezték.
 
- Tetszik? – kérdezte Rob.
- Csodálatos! Tudod, mi jut róla eszembe?
- Mi?
- A béke és a nyugalom.
- Ezt nem hiszem el! – torpant meg hirtelen – Hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk! Nekem is ez volt az első gondolatom, amikor először kijöttem ide -  valahogy, belőle néztem volna ki a legkevésbé, a romantikus érzületet.
- Nekem pedig az, hogy hideg van. – törte meg a varázst Cora.
- Hallom, beszéltél Sebastiannak, Gaelről – szólalt meg Damon. Szemem sarkából, rápillantottam, ami nem kerülte el figyelmét. Rejtélyes mosolyából, arra következtettem, hogy készül valamire – Egyébként bocs, a tegnapiért. Kicsit elszállt az agyam.
- Jogos volt! Megérdemeltem! Élek és ami a legfőbb, Sebastian, már tud Gael érkezéséről. - tudtam le a bocsánatkérést.
 
A beszélgetés után, ismét csend telepedett ránk. Rob és én élveztük a táj szépségét, Cora pedig Damont fárasztotta.
Néhány perc séta után, egy épület körvonalai rajzolódtak ki a szemem előtt.
- Ez mi? – kérdeztem rá kíváncsian.
- A fürdőház. – jelentette ki teljes lelki nyugalommal Rob.
- A micsoda? – habogtam, a megdöbbenéstől. Ugyanis most tudatosodott bennem igazán, Chris vagyonának nagysága.
- Látom, nem nyugszol addig, amíg a saját szemeddel nem láttad. - húzott maga után Rob, de Damon hangja megállásra késztette.
- Elszökni nem ér! Együtt jöttünk, együtt is megyünk vissza!
- Nem szökünk sehova! Viviennek mutatom meg a fürdőházat. – közölte Damonnal, Rob.
- Mi is megyünk! - kiáltott ránk Cora – Én is látni akarom azt a fürdőt.
Így négyesben indultunk tovább. Hamarosan, egy üvegfalú épület előtt álltunk meg, amelyben, egy tekintélyes méretű medence kapott helyet.
- Istenem, ha nálam lenne a fürdőruhám… sóhajtott fel Cora.
 - Válogass kedvedre! Egy egész gyűjtemény van odabent – nyitotta ki az ajtót Damon, majd felém fordult – Vivien?
- Kösz, de én nem élek vele! 
- Ne már, ne legyél nyuszi,  Damonnal együtt, mi is csatlakozunk hozzátok. – tolt be Rob az ajtón.
 Cora már javában keresgélt, a tömérdek fürdőruha és bikini közt. Én viszont tanácstalanul álldogáltam, zavarba hozott a hatalmas választék.
- Ezt vedd fel! – súgta a fülembe Damon, és a kezembe nyomott egy vérvörös, néhány pántból álló bikinit. – persze nem bírtam ki, hogy ne forduljak a hang irányába. Bárcsak ne tettem volna. Damon, egy szál alsóban állt előttem, a szívemre megsemmisítő hatást mérve. Abban a pillanatban, ahogy megpillantottam, a pulzusom az eget kezdte verdesni, testemen kisebb remegéseket okozva.
- A medencében várlak! - jelentette ki, és egy röpke csókot követően, fejest ugrott a medencébe.