36. Fejezet Váratlan fordulatok.

,

Megcsináltad! Nagy voltál! Megmutattad, hogy veled nem packázhat! – ujjongtam magamban. Már csak azért megérte határozottnak lenni, hogy láthassam Damon ledöbbent arcát. Sejtettem, hogy nem fogom ilyen könnyen megúszni, az előbbi jelenetet és említett személy hamarosan megkeres. A gondolataimba merülve indultam az emeletre, de már az első lépcsőfoknál, elkapta valaki a karomat. Az első gondolatom az volt, hogy Damon máris utánam jött, de ezt a feltevést azonnal elvetettem, amint meghallottam egy ismeretlen, mégis ismerős hangot.
- Te meg ki a franc vagy és hogy találtál meg?
 
Rosszat sejtve fordultam a hang irányába, és amint megpillantottam a hang gazdáját, még a lélegzetem is elakadt. Azt hittem káprázik a szemem. De miután megismételte a kérdést, ráébredtem hogy nem csak a képzeletem játszik velem. hanem  valóban ott áll a lépcső aljában a nők bálványa, a híres vámpír, Edward Cullen megformálója,  Robert Pattinson. 
- A füleden ülsz? Kérdeztem valamit! - szólalt meg ismét, a karomat szorongatva. Kezdett dühíteni a helyzet. Először Damon és Cora, most meg ez a bájgúnár… Nem csalódtam a megérzésemet illetően. Ez a pasi tényleg elszállt magától, jó nagy bunkó. Azt hitte, majd én is körbeudvarolom? Hát alaposan tévedett.
- Na ide figyelj, Mr. Szépfiú! Jó nagy bakot lőttél! – morogtam haragosan – Csak hogy tudd! Nem a te becses személyed miatt vagyok itt. Jó lenne, ha elengednéd a karomat, mert dolgom van.
Rob ujjai továbbra is bilincsként fonódtak a csuklóm köré. Ahogy elnéztem esze ágában sem volt elengedni.
- Ha nem a rajongóm vagy, akkor mégis ki? – faggatott, gúnyos mosollyal az arcán.
- Ő Vivien, a barátnőm! – jelent meg Damon mintegy végszóra.
- Nem Damon! - emeltem rá a tekintetem - A te barátnőd a konyhában vár rád.
- Cora el van magában is. – lépett közelebb - Viszont nekünk, még van egy kis megbeszélnivalónk.
- Ha fejre állsz, akkor sem fogom megváltoztatni a döntésem az estével kapcsolatban. Már megmondtam, ma Ericnél alszom. – vágtam a képébe.
- Vivien, ne mondj olyat, amit te sem gondolsz komolyan – vigyorgott önelégülten – csak gondolj a hajóutunkra. Hol végezted? … Az ágyamban! Nem tudsz nekem ellenállni, hiába is küzdesz ellene…
 
Rob csak ide- oda kapkodta a fejét, értetlenkedve hallgatta a vitánkat.  Becsmérlő tekintettel mért végig, majd végül lekezelően elhúzta a száját. Az arcára volt írva, mit tart felőlem. A szemében én nem voltam más, mint egy pasifaló nőszemély, aki a két férfit szédít egyszerre. Ekkor jött el az a pillanat amikor, már én sem bírtam tovább türtőztetni magam. Már szinte felrobbantam a méregtől, csak egy icipici szikra hiányzott a robbanáshoz. Egyetlen rántással, téptem ki magam, Rob szorításból.
- Damon, menj vissza a konyhába, és boldogítsd Corát! Te pedig , - böktem az ujjammal Robra – már most félreismertél! Túl hamar és tévesen ítélkeztél. Azt hiszed, nem tudom, minek tartasz? Anélkül, hogy mondanád rájöttem, hogy egy ribancnak könyveltél el.
 Egy pillantásra sem méltatva őket, siettem a szobámba. A biztonság kedvéért, még az ajtót is kulcsra zártam. Nem értettem, mit esznek rajta a csajok, hisz nem más, mint egy, faragatlan, üresfejű, modortalan, seggfej. Ha tudná milyen jelzőkkel illettem, nem hordaná így fent az orrát. Pasik! Elegem van belőlük! Remélem, ma már egyiküket sem kell látnom!

- Sajnos ezt a kérésedet nem tudom teljesíteni. – szólalt meg Josh. Kivételesen most nem a fejemben. Az ablakpárkánynak támaszkodott.
 - Miért is? – kérdeztem rá.
 - Tíz percen belül, mindenki, aki számít, itt lesz a szobádban. Beleértve Damont és Robertet is.
- Te idecsődítetted a házat? – förmedtem rá – Rob mégis, hogy jön a képbe? Ő is tud, a vámpírok létezéséről?
- Igen, tud! Nyugi Vivien! Amíg így füstölögsz, nem lehet veled értelmesen beszélni. Próbálj megnyugodni! – csitítgatott Josh.
- Könnyen beszélsz! Nem téged tartanak ribancnak! – mérgelődtem.
- Hidd el, rövidesen belátja a tévedését. Bár szerintem téged inkább Damon viselkedésmódja irritál.
- Ezt hagyjuk!
 
Érdekfeszítő beszélgetésünket egy erőteljes kopogás zavarta meg. Az ajtóhoz léptem, elfordítottam a kulcsot a zárban és szélesre tártam az ajtót. A folyosón Stefan és Jenny állt.
- Josh, kérte, hogy jöjjünk a szobádba. – szólalt meg Stefan.
- Ti tudtok Joshról? – néztem meglepetten Stefanra. Időközben Damon és Rob is csatlakozott hozzájuk.
- Ki az a Josh? – kérdezte flegmán Rob – Ő is egy újabb pasi a gyűjteményedből?
Stefan és Jen vigyorogva nézett össze, Damon lazán megvonta a vállát, én viszont közel álltam hozzá, hogy lekeverjek neki egyet. Válaszra sem méltatva léptem a szobámba, nyomomban a kis csoporttal. Miután mindenki elhelyezkedett, „megjelent” Josh.
Rob kikerekedett szemekkel bámulta a szellemalakot.
- Mi ez? Valami vicc? – hördült fel.
- Ő Josh, a gyűjteményem szellem tagja. – világosítottam fel, Josh személyéről, megnyomva, a gyűjteményem szót. Meglepett, hogy egy szellem megjelenése, ennyire kiborítja, holott a vámpírok létét, teljesen természetesnek veszi.
- Mint tudjátok, – kezdett bele Josh – Damon és Vivien tegnap éjjel, megszerezte a kriptából a tőrt és az amulettet. A tőrrel elpusztíthatjátok Alexandert és Sebastiant, az amulett pedig Vivien védelmét fogja szolgálni. A tőrre visszatérve, egyenlőre jobb, ha nem használjátok, hamarosan elmondom azt is, miért…
- Hogyan véd meg az amulett? - vágtam türelmetlenül a szavába.
- Ha valaki bántani akar, abban a pillanatban az amulett vörösre színeződik és mintegy burkot vonva köréd, megóv attól, hogy bárki is árthasson neked. Szeretnél tenni egy próbát?
- Igen! – feleltem, habozás nélkül.
- Vedd elő a fiókból az amulettet és tartsd a tenyeredben.
Úgy tettem, ahogy Josh mondta, és ahogy ismét feléjük fordultam, abban a pillanatban, a három kígyó szimbólum, vörösre színeződött. Damon lassan elindult felém, majd tőlem egy méterre megtorpant. Valami megakadályozta, hogy közelebb jöjjön hozzám.
- Damon, hiába próbálkozik az amulett, nem engedi a közeledbe. – szólalt meg ismét Josh.
- Ha az amulett távol tartja tőlem a gonoszt, akkor akár haza is mehetek Modburybe. – lobbant fel bennem a remény halvány szikrája a „szabadulásra”.
- Nem Vivien! Te csak itt vagy biztonságban. – jelentette ki Josh. Éreztem, hogy még tartogat valami meglepetést. – Alexander és Sebastian csak a kisebbik rossz!
Joshnak sikerült annyira rám ijesztenie, hogy ha nem ülök, a lábaim biztosan összerogytak volna alattam. Sokkolt a kijelentése. Elképzelésem sem volt, milyen erő lehet az, ami gonoszabb, a gyűlölt ellenségeimnél.
- Hogy érted, hogy ők a kisebbik rossz? – kérdezett rá Rob.
- A nagy öregek közül egy, szintén úton van, de ő már nem csak Vivient akarja. Ő leszámolásra készül.
- Elpusztíthatatlan? – tudakolta Stefan.
- Mondhatni. – hozta rám ismét a szívbajt Josh – de Sebastian birtokában van annak tudásnak, amivel… - most Damon vágott a szavába.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem ölhetjük meg Sebastiant, sem Alexandert, ha le akarjuk győzni, az öregek egyikét? 
- Pontosan! – bólintott Josh – Sőt mi több! Rá kell vennetek őket az együttműködésre, különben, mindannyian meghaltok, őket is beleértve.
- Ez a nagy öreg, mennyire öreg? – tudtam, hogy zavaros a kérdésem, de most a válasz sokkal jobban érdekelt, a helyes megfogalmazásnál. 
- Nem mondom az évei számát, mert azzal csak megrémítenélek. – fordult felém Josh – Legyen elég annyi, hogy Sebastian és Alexander, hozzá képest csecsemők.
Kíváncsian néztem körbe a jelenlevőkön, látni akartam kiből mit váltottak ki Josh szavai. Stefanon látszott, hogy nagyon töri a fejét, Jen, padlóra került a hallottaktól. Damon és Rob, pedig engem fürkésztek. Eddig fel sem tűnt, hogy Cora nem tartott Damonnal, csak most a beszélgetés vége felé szúrt szemet.
- Van neve is ennek a nagy öregnek? – törte meg a néhány másodpercnyi csendet Rob.
- A neve Gael.
- Honnét fogjuk tudni, ha ideér? – szerettem volna minél többet megtudni erről a felettébb érdekes nevű vámpírról. A megérzésem ugyanis azt súgta, hogy Bibliai eredetű ez a neve.
- Az amulett fogja jelezni. Amint a közelbe ér, elszenesedik. Azonban azt tudnod kell, hogy a védőburok, nála nem hatásos, ezért nem mehetsz vissza a városodba.
- Van még valami? – Damon már kezdett türelmetlenkedni.
- Egyelőre ennyi! – zárta le a beszélgetést Josh.


Rövidesen mindenki elhagyta a szobát, Rob kivételével. Gőzöm sem volt róla, mit akarhat azok után, ahogy vélekedett rólam. 
- Nagyon sajnálom! – szólalt meg, hangjában öszinte megbánást véltem felfedezni – Az a nagy baj velem, hogy mindig előbb beszélek, mint gondolkodok. Hogy is mondják? Ami a szívemen, az a számon. Számtalan embert megbántottam már, a meggondolatlanságom és a heves természetem miatt. 
- Hát, elég bunkón viselkedtél! – néztem rá rosszallóan.
- Nem kellett sok idő, hogy beismerjem a tévedésem. A közös beszélgetés óta, pedig egészen más szemmel nézek rád és fejet hajtok a bátorságod előtt. Mondták már, hogy belevaló csajszi vagy?
- Igen... mostanában elég sokszor – mosolyogtam rá. Ez a mosoly már szívből jött. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
- Lehet egy indiszkrét kérdésem? – nézett mélyen a szemembe.
- Kérdezz! Legfeljebb nem válaszolok.
- Szereted Damont? – a kérdésre azonnal felkaptam a fejem.
- Ennyire látszik? – árultam el magam.
- Igen! De ha ennyire odavagy érte, akkor miért nem teszel valamit az ügy érdekében?
- Mégis mit? – kérdeztem vissza.
- Féltékennyé tehetnéd, ha arra nem lép, akkor semmire – arcára kiült, a filmbéli híres félmosolya, amitől, kocsonyaként kezdtek remegni a lábaim. Most rajtam volt a sor, hogy tetőtől- talpig megnézzem magamnak. A látványtól persze azonnal megszaladt a pulzusom.
- Nos, mi az ítélet? – nevetett fel.
- Amikor először láttam a filmedet, a Szívdöglesztő jelző jutott eszembe rólad. Be kell vallanom, most is ugyanez a véleményem. – vallomásom, pirulásra késztetett, amit Rob, egy újabb pulzusemelő mosollyal díjazott.
- Szeretnéd féltékennyé tenni, Damont? – határozottsága meglepett.
- Persze, hogy szeretném, de nincs kivel. Mint látod a jelentkezők nem állnak sorba az ajtóm előtt.
- Van egy jelentkező, aki szívesen segít neked. – vigyorgott rejtélyesen.
- Igen? És ki az?
- Mr. Szépfiú, áll szolgálatára. – hajolt meg színpadiasan…