32. Fejezet. Lángoló érzelmek.

 
 
Reggel egyedül ébredtem. Damon már nem volt mellettem, viszont azt éreztem, hogy a közelben van. A fürdőszoba felől, víz csobogás hangjai ütötték még a fülemet. Tudtam, hogy nem maradhatok az ágyban, mert ha Damon itt talál, még felajánlkozásnak venné, és ha támadásba lendül, senki sem menthet meg attól, hogy elveszítsem a fejem.

  Villámgyorsan kiugrottam az ágyból, halkan kinyitottam az ajtót, kiléptem a folyosóra, és körbe sem nézve, indultam a szobám felé. A kezem már a kilincset markolta, de egy hideg kéz, megakadályozta, hogy lenyomjam.

Damon... – kérleltem elcsukló hangon. Anélkül is tudtam, hogy ő az, hogy hátranéztem volna.
- Megint elszöktél. – súgta a fülembe. Lehelete perzselte a nyakamat, majd egy szempillantás alatt, testével a folyosó falának szorított. Kezeimet a fejem fölé feszítette, térdét a combjaim, közé nyomta, és csípőjét szorosan az enyémhez préselte, ekképp érzékeltetve, férfias vágyának bizonyítékát. Ujjával felemelte fejemet, így kényszerítve arra, hogy a szemébe nézzek. 
- Damon, megláthatnak. – próbáltam észhez téríteni.
- Nem érdekel! – jelentette ki, miközben kezét a pólóm alá csúsztatta. 
- Damon, hagyd abba! – szóltam rá ismét, azonban kérésem süket fülekre talált. Keze már veszélyesen közel került a melleimhez. Amikor egy mozdulattal feltűrte a pólómat, majd ajkait megéreztem a bőrömön, ajkaimat beharapva, nyomtam el a sóhajt, mely feltörni készült, torkom mélyéről.
- Kívánlak! – suttogta, mély fojtott hangon.
- Stefan és Jenny, bármikor megjelenhet… - Damon vad csókkal fojtotta belém a szót. Addig ostromolta ajkaimat, míg nyelve bebocsátást nem nyert. Fejem búbjától a kisujjamig, minden porcikám remegett. Érintései nyomán a bőröm szinte lángolt, ereimben zubogott a vér.
 Csapdába kerültem, Damon és a fal közé. Egyik kezével fogva tartotta kezeimet, szabad kezével pedig a hasamat simogatta a bugyim szegélyénél. Kell tennem egy utolsó kísérletet! Le kell állítanom, amíg még nem késő – mondogattam magamban. Ekkor érkezett meg a felmentő sereg, Stefan személyében.

 - Jó reggelt fiatalok! - köszönt ránk, letörölhetetlen vigyorral az arcán – Oh, csak nem megzavartam valamit?
- Töröld le a képedről a vigyort. – mordult rá Damon
- Jaj, bátyus, azt hiszed, mi csak sakkozunk Jennel? – szólalt meg Stefan, kioktató hangnemben – Nincs abban semmi szégyellni való, hogy a folyosón estetek egymásnak. Addig nincs is gond, amíg nem lát meg senki. Bár ha ti szeretitek a kukkollókat…
  Ez volt az a perc, amikor Damon agyvize elérte a forráspontot és egy pillanat alatt az öccse előtt termett. És ez volt az a pillanat is, amikor úgy láttam, itt az ideje a távozásnak, és magára hagyva a két testvért, nyitottam ki a szobám ajtaját..

A szekrényből kivettem az első pólót és nadrágot, ami kezembe került. Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kapkodtam. A fürdőszobában hideg vízzel lehűtöttem, lángoló arcomat, megfésültem kócos tincseimet és elindultam a konyhába. Félve nyitottam ki az ajtót, de a két Salvatore testvérnek nyomát sem láttam. A konyhába leérve Jent és Stefant pillantottam meg. A fejüket összedugva beszélgettek.

- Helló Stefan! Szia Jen, gondolom Stefan már elmesélte mi történt a folyosón?
- Szia Viv! – mosolygott rám – Igen, hallottam róla. Damon nagyon rád van kattanva.
- Sajnos én nem…
- Mi nem? – kérdezték egyszerre.
- Én nem csak rá vagyok kattanva,,.Én…én…Szeretem! – vallottam be, elcsukló hangon
- Tudtam! – kiáltott fel Jen. - Hidd el, Damon is vonzódik hozzád, valamilyen szinten. 
- Vivien. – Stefan hangjának komolysága, megrémített. – Én sem hittem, hogy valaha még szerelmes leszek, mivel nekünk vámpíroknak, elvileg nem lehetnek érzéseink. Ellenben ezt a tévhitet sikerült megcáfolnunk. Jen és én vagyunk rá az élő példa.
 - Stefan ezzel azt akarja mondani, - fogta meg a kezem Jen – hogy a reményt soha nem szabad feladni.
- Köszönöm, mindkettőtöknek. – boldog voltam, hogy megoszthattam velük az érzéseimet.

 A konyhapulthoz léptem,  töltöttem magamnak egy csésze kávét. Épphogy lenyeltem az első kortyot, amikor meghallottam Damon hangját az ajtó felől.

 - Miről folyik a diskurzus?

Istenem, csak el ne áruljátok neki, miről beszéltünk!
- Csupán arról, – tartott egy kis hatásszünetet Stefan, amiből rögtön tudtam, hogy elvesztem – hogy Vivien, fülig beléd zúgott.
Gyilkos pillantást vetettem Stefanra, és visszafordultam a pult felé. Dühösen csaptam a csészét a márvány munkalaphoz, aminek következményeképp a kezemben tartott pohár, több darabra tört. Mindenki felfigyelt a csörömpölésre. Damon néhány lépéssel mellettem termett

- Mi történt? – nézett rám Jen, ijedt arccal.
- Semmi. - mentegetőztem – Ügyetlen voltam.
- Nem inkább dühös? – tapintott kérdésével az igazságra Damon.
- Nem, bénáztam! Ennyi. – magyarázkodtam, bár tisztában voltam vele hogy egyik Salvatore-t se, sem tudom átverni. Agyam lázasan járt, próbáltam kispekulálni, mivel tudnám, ezt a számomra már igencsak kínossá vált beszélgetést lezárni. Damonra emeltem tekintetem, aki egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.

Nem szabad megfutamodnod! Nem vagy Gyáva! Mutasd meg nekik! – szólalt meg egy hang a fejemben.

Kivettem a szekrényből egy új csészét, kitöltöttem a kávémat, és mintha mi sem történt volna, leültem az asztalhoz. Damon a pultnak támaszkodva figyelte minden mozdulatomat.

- Mára mi a tervetek? – faggatózott Stefan.
- Ellátogatunk a temetőbe. – válaszolt Damon.
- Mit titkolsz előlem? – förmedt rá Stefan.
- Kérdezed Vivient! Ő talált rá a könyvre, és ő fejtette meg a verset is.
Stefan kérdő tekintettel nézett rám, a válaszra várva.
- Chris irodájában találtam egy régi jegyzetet, amiben volt egy kis versike és Damonnal együtt megfejtettük a jelentését. – keltem Damon védelmére.
- Mit sikerült kiderítenetek?
- A vers szerint van egy kripta, amiben elrejtettek egy tőrt és egy amulettet. – világosította fel Damon.
- Jó, ezt értem. – vakarta meg az állát elgondolkodva, Stefan – Azt viszont nem, miért viszed magaddal Vivient.
 - Én ajánlottam fel hogy segítek. – előztem meg Damont a válasszal – Ugyanis a versből kiderült az is, hogy vámpírok számára, láthatatlan mindkét tárgy.
- Hát bátyus, Becsüld meg ezt a leányzót! – kacsintott a bátyjára Stefan – Kiállt melletted, sőt még az életét kockára is teszi, csakhogy segítsen neked.
 - Belevaló csajszi, az már biztos – nézett mélyen a szemembe elködösült, vágytól izzó tekintettel. – Még van egy kis megbeszélnivalónk, ezért most el is rabolom tőletek.

Engedelmesen hagytam, hogy felhúzzon a székről és derekamat átkarolva, kivezessen a konyhából. Rövidesen Chris irodájában találtam magam. Csendben néztem, ahogy Damon bezárja az ajtót. Újfent Dejavu érzés fogott el, és a fürdőszobai kis afférunk jutott eszembe, de nem volt időm ezen agyalni. Már csak arra ocsúdtam fel, hogy az íróasztalon ülök, és Damon a combjaim között áll. Fejemet lehajtottam, most nem volt elég erőm ahhoz, hogy a szemébe nézzek. Megcirógatta a kezemet, majd a tenyerébe vette, és lassan a combjára húzta, egyre feljebb egészen a csípőjéig. Elakadt a lélegzetem, a szívem őrült iramban kezdett verni, amikor ráeszméltem mit tapintok. Tenyeremet rászorította a nadrágon keresztül kőkemény férfiasságára.
 - Érzed, mit művelsz velem? - suttogta, vágytól rekedt hangon – Még egy nő sem hatott így rám, mint te. A közeledben nem bírok magammal, legszívesebben letépném rólad a ruhát, bezárnálak a szobámba és egy hétig, ki sem engednélek.
- Akkor tégy úgy. – feleltem halkan.
- Nézz rám!
 Lassan emeltem rá tekintetem, szeméből mérhetetlen vágyat olvastam ki.
- Vivien, jól meggondoltad te ezt?
- Mit, hogy arra kértelek, zárkózz be velem egy hétre? – határozottan álltam a pillantását, amivel szinte levetkőztetett – A te ötleted volt, én csak igent mondtam rá.
- Rendben, amint vége, a temetői kalandunknak, elviszlek valahova, ahol csak te és én leszünk. Erről a helyről lehetetlenség megszökni, ha netán mégis meggondolnád magad. Azt viszont vésd az eszedbe, ez nem az érzelmekről szól! Előre szólok, ne ringasd magad hiú ábrándokba. Valami oknál fogva, jobban vonzódom hozzád, mint a többi nőhöz, akivel dolgom volt, de szó sincs olyan érzésekről, ami Jen és Stefan közt kialakult. Tőlem ne várj lángoló érzelmeket és szerelmi vallomást! Soha! Ismétlem, Soha nem fogok úgy érezni, mint az öcsém...
 - Remélem ezzel vége is a hegyi beszédnek? Nagyon jól tudom, mire bólintottam rá és nem kell tartanod attól sem, hogy többet képzelek bele, mint ami valójában. – vágtam a szavába.
- Még akkor sem, ha Stefan szavaival élve, „fülig belém zúgtál ”? 
- Nem, még akkor sem. Eltöltünk együtt egy kellemes hetet, ezt követően pedig mindenki folytatja a megszokott életét. – jelentettem ki, teljes meggyőződéssel, hiszen biztos voltam benne, hogy Damontól mást úgysem várhatok.
   - Kellemes? – szemöldöke ráncba szaladt, annyira meglepte, hogy azt a bizonyos hetet ilyen semmitmondó jelzővel illettem, de mégsem arról, hanem a jövőmről kérdezett. Az érdekelte, hogyan képzelem el a folytatást, a kirándulásunk után.

 Egyszeriben belém bújt a kisördög. Hülye lettem volna, ha nem használom ki az alkalmat, hogy próbára tegyem, az állítólagosan nem létező érzéseit, ezért ekképp válaszoltam.
   - Elfogadom Eric ajánlatát, és mivel gyakran fogok vele és Jonassal találkozni, így az is lehet, hogy egyikükkel, barátságnál több is, kialakulhat köztünk.

 Damon szeme, szikrákat szórt, keze ökölbe szorult, ajkait egy vonalba préselte össze, amikor meghallotta, újdonsült barátaim nevét.