30. Fejezet. A Megvilágosodás.

Miután sikeresen bebizonyítottam igazamat, a feszült légkör is egykettőre feloldódott Jonas és köztem. Mindhárman kiültünk a nappaliba, ahol tovább folyt a beszélgetés. Meséltem a kezdetekről, arról a napról, amikor felfedeztem, a vámpírok titkát. A Salvatore testvérek megjelenéséről Modburyben, és az ezt követő izgalmas hetekről, egészen a mai buliig. Mindössze kétszer, szakították félbe a beszámolómat, először akkor, amikor az elrablásomról meséltem, ekkor többet akartak megtudni a két nagy ellenségemről, Alexanderről és Sebastianról. A második alkalom, viszont igen kínosan érintett, már csak azért is, mert  a Damonnal kettesben töltött napokról, faggattak. Szó szerint belepirultam a kíváncsiságukba.
- Sejtettem, hogy több van Damon és közted, mint egy szimpla ismeretség! – vigyorgott Eric, a még mindig rákvörös arcomba.
- Rendben, egyszer elvesztettem a fejem a közelében. – magyarázkodtam – De ma már, csak barátként tudom elképzelni.
- Mondogasd csak magadnak, talán akkor el is hiszed! Viv, te még most is oda vagy ezért a vámpír pasiért. Nincs igazam? – fordult Jonashoz, megerősítést várva.
- Eric jól mondja, az érzéseid az arcodra vannak írva. Ha csak szóba kerül Damon, a szemeid azonnal felragyognak. Ellentétben a vámpír pasival, rám és Ericre, valóban csak barátként tekintesz. Ezt már idefelé jövet, kiszúrtam. – fejtette ki a véleményét Jonas.

Beleegyezően bólintottam, nem akartam egyiküket sem hitegetni. De miért nem tudok rájuk másként nézni? Hiszen Eric és Jonas is nagyon jó pasi, a csajok oda vannak értük. Az elmúlt órákban azt is megtudtam, hogy gyerekkoruk óta barátok és mindketten a médiában tevékenykednek. Jonast nem kell senkinek bemutatni, elég, ha a Basshunter nevet meghallja az ember, rögtön tudja, kit takar a név. Eric pedig egy könyvkiadó vállalat tulajdonosa és egyben Jonas menedzsere. Nem akartam belemélyedni a Damonnal való kapcsolatomba, ezért ügyesen másra tereltem a szót, mégpedig úgy, mint aki most jött rá, hogy a könyvkiadás tőle sem áll távol.
- Én is egy kiadónak fordítok. - említettem meg Ericnek.
- Milyen nyelven?
- Spanyol és olasz nyelvű könyveket és kéziratokat fordítok angolra és néha napján lektorálom is.
- Dolgozz nekem! – jelentette ki, és tudtam, komolyan gondolja az ajánlatát.
- Kapok egy kis gondolkodási időt?
- Persze! Az olasz nyelvtudásod, nálunk most nagyon jól jönne.
- Eddig otthonról fordítottam, és kéthavonta egyszer kellett, személyesen is megjelennem az irodában. Így a munkát, kedvem szerint tudtam beosztani, de a határidővel soha nem csúsztam. – ecseteltem Ericnek, a Londoni kiadóban betöltött munkakörömet.
- Semmi akadálya! A legtöbb fordítónk szintén otthon dolgozik. Na, leszel az új csapattagunk? – kacsintott rám.
- Mondj igent! - unszolt Jonas – Eric, rendkívül jó főnők és bőkezűen megfizeti a munkatársait.
- Mielőtt elvállalom, fel kell mondanom a londoni kiadómnál. Beletelik néhány napba, mire mindent elintézek.

Ezzel a kijelentéssel, részben búcsút intettem, az angliai életemnek. Amúgy sem tudhattam, visszatérek-e még valaha Modburybe. Áldottam a sorsot, hogy az utamba sodorta Ericet és Jonast. Két olyan barátra leltem, akikről tudtam, hogy mindenben mellettem fognak állni, és akikre mindig számíthatok.

A csodás estét a mobil csörgése zavarta meg. Meg sem nézve a kijelzőt, szóltam bele.
- Te ostoba liba! – harsogta Damon a vonal végén. Eric egy szó nélkül kikapta a kezemből a telefont és beleszólt.
- Na ide figyelj, te vámpírok gyöngye! Látom senki nem tanított meg a jómódorra. Illik így beszélni egy hölggyel? – egy pillanatnyi szünet állt be a beszélgetésbe. Gyanítottam hogy Damon közbe vágott, de Eric leintette.
- Nem, most te figyelj ide! Én szabadítottam ki Vivient a kocsidból, úgyhogy ne őt hibáztasd. Nem tudom, mit eszik rajtad, hisz még viselkedni sem tudsz. Ennek ellenére, mégis oda van érted. Nem tudom, hova tetted a szemed, ha azt sem vetted észre, hogy ez a lány szerelmes beléd. – meg sem várva Damon válaszát, Eric bontotta a vonalat.

- Ezt miért kellett? – vontam kérdőre.
- Valakinek fel kellett nyitnia a szemét, én pedig magamra vállaltam ezt a szerepet.
- És azt megmondanád, ezek után, hogy nézzek a szemébe?
- Erre nem tudok válaszolni. A helyzet majd adja magát! Jos, van valami kajád itthon? – váltott témát Eric.
- Üres a hűtő, de rendelhetünk pizzát! – alighogy kimondta, már nyúlt is a telefon után Jonas.

 Alig fél óra elteltével megérkezett a pizza, amit testvériesen megosztottunk, s közben Jonas a néhány nap múlva kezdődő, angliai turnéjáról mesélt. Hirtelen azonban vége szakadt a beszélgetésnek. Ericcel egymásra néztünk, nem értettük mi történhetett. Jonas egy szó nélkül felkelt a szőnyegről és az ablakhoz sétált.
- Ugye, azt mondtad, hogy a barátodnak, fekete MG-je van? – nézett rám kérdőn.
- Igen! Miért?
- Mert épp most szállt ki, egy ugyanilyen kocsiból, egy talpig feketébe öltözött srác, akin látszik, hogy nagyon nincs jó kedvében. – felelte.
Az ablakhoz léptem, és a reluxa résein keresztül lenéztem az utcára. A szívverésem, egy pillanatra kihagyott egy ütemet, amint megláttam, a fekete MG-nek támaszkodva Damont. Karjait a melle előtt keresztbe fonta, úgy bámult fel Jonas ablakába. Összerezzentem, amikor, közvetlenül a fülem mellett, megszólalt Eric, aki időközben, szintén az ablakhoz lépett.
 - Aha szóval ő az a titokzatos vámpír. Valahogy sejtettem, hogy utánad jön, azt viszont nem értem, miért ácsorog odakint?
 - Azért - magyaráztam neki –, mert a vámpírok, csak akkor léphetnek be egy házba, ha behívják őket. De azt hiszem, most jobb lesz, ha nem várakoztatom tovább. – fordultam feléjük – Mindent köszönök. És igyekszem, minél gyorsabban elrendezni a londoni munkámat.
A két srác kíséretében elindultam az ajtóhoz. Féltettem őket, nem akartam hogy találkozzanak Damonnal, ezért megkértem őket, hogy maradjanak a lakásban.
- Damon kiszámíthatatlan, nem tudom garantálni, hogy nem esik bajotok!
Szerencsére, nem kellett győzködnöm őket. Egy gyors telefonszámcserét követően, elbúcsúztam tőlük és amint az ajtó becsukódott mögöttem, elindultam Damon felé.

Megállt bennem az ütő, a lábaim pedig úgy remegtek, mint a kocsonya, amikor közelebb érve hozzá, megláttam az arcát. Szemei feketén villogtak, arca a haragtól eltorzult. Már abban sem voltam biztos, hogy épp bőrrel megúszom az estét.

- Azonnal szállj be! – szólalt meg vészjósló hangon. Eszem ágában sem volt ellenkezni, nem szándékoztam még tovább feszíteni, azt a bizonyos húrt. Gyorsan beültem a kocsiba, és bekapcsoltam a biztonsági övet. Hosszú percekig, fagyos csend uralkodott köztünk. Egyikünk sem szólalt meg. Kibámultam a sötét éjszakába, és azon töprengtem, amit Eric az érzéseimről mondott. Lehet benne némi igazság. – agyaltam tovább.

- Hallgatlak! – szólalt meg váratlanul Damon.
- Mire vagy kíváncsi?
- Hogy jutottál ki a kocsiból?
- Mint már te is hallottad, Eric szabadított ki, miután te bezártál.
- Stefan zárt be! Nekem más dolgom volt. – jelentette ki – Tud arról. mi vagyok, honnét? Csak nem te kotyogtad el neki?
- Nem volt rá szükség, magától jött rá.
- Jonas, hogy került a képbe?
- Eric és ő barátok és mellesleg Eric menedzseli Jonas karrierjét. Nekem is felajánlott egy jól fizető munkát. –
- Aha, el tudom képzelni… – húzta el a száját.
- Megint tévedsz! De nem magyarázkodom tovább.
- Úgy látom, ideje elbeszélgetnünk! – morogta a bajsza alatt.

A torkomban dobogó szível figyeltem, ahogy Damon a főútról letérve, egy kihalt parkolóba kormányozza az autót és leállítja a motort. Karját az ülésem háttámlájára téve, fordult felém.
- Nem is érdekel, hogyan és miért kerültél a kocsimba?
- De igen… - suttogtam, a hangom ismét cserbenhagyott, amint megéreztem, a nyakamat cirógató ujjait.
- Jennifert megigézte Sebastian… - a név hallatán, jeges rémület futott át a testemen – Megéreztem, hogy bajban vagy, ezért Stefannal, mi is eljöttünk a koncertre és megakadályoztuk, hogy, Jen árthasson neked. Amíg én az őrök segítségével feltartottam a barátnődet, addig Stefan bezárt a kocsiba, ahonnét legnagyobb döbbenetünkre, eltűntél. Első gondolatom az volt,  hogy Sebastian, mégis megtalált...– tekintetével fogva tartva, hajolt egyre közelebb és a következő pillanatban egy forró csókkal pecsételte le ajkaimat.

   Ebben a pillanatban értettem meg, mekkora veszélyben voltam, és Damon immár harmadszor, mentette meg az életemet. A bensőmet melegség öntötte el, a szívem őrült ritmusban kezdett verni, és végre beismertem magamnak, azt, amit Eric, már az első percben észrevett. Azt, amit eddig, még magamnak sem mertem bevallani, hogy azért nem érdekel sem Jonas, sem Eric, sem pedig Christian, mert a szívemet elrabolta, egy fekete hajú, tengerkék szemű...vámpír.