27. Fejezet. A Koncert 1.

/Vivien szemszöge/

A meghitt pillanatnak Jen felbukkanása vetett véget. Hitetlenkedve bámult ránk, mérgesen elhúzta a száját, majd dühösen, távozásra szólította fel Damont, aki komótosan, lassú léptekkel sétált az ajtóhoz. ezzel is tovább húzva barátnőm idegeit. Én viszont, továbbra is értetlenül álltam a tükör elött, nem tudtam mire vélni, Jen dühét.
- Te nem vagy normális! – rivallt rám – Azt akarod, hogy újra megsebezzen? Vagy már elfelejtetted, mit művelt veled?
- Csak beszélgettünk. – válaszoltam, csaknem suttogva.
 - Na, ne nevettess! Beszélgettetek, mi? Ezért álltatok összeölelkezve… - egy lélegzetvételnyi szünet után folytatta tovább – Ha nem zavarlak meg titeket, már rég az ágyban lennétek.
- Állj már le! Nem történt köztünk semmi! – kezdett bennem is felmenni a pumpa. Rosszul esett, hogy ennyire nem bízik bennem, az állítólag „legjobb” barátnőm. Na, nehogy már magyarázkodjak? Ahhoz meg főleg, senkinek semmi köze, hogy miért volt Damon a szobámban és mi hangzott el köztünk.
- Chris odavan érted, jobban is illik hozzád. Tudod, azt reméltük, hogy mire visszajövünk, összemelegedtek. De Damon ismét bekavart. El kell felejtened őt, ezért is megyünk még ma Malmőbe. – jelentette ki.– Nem hagyhatom, hogy újra behálózzon.
Szavaival egyidőben, már a ruháimat kezdte kipakolni a szekrényből. Ekkor esett le, hogy komolyan gondolja minden egyes szavát. Ezek szerint szándékosan hagytak kettesben Chrissel, Cupidót játszva. De sajnálatos módon a tervük nem jött be, ugyanis Damon megtalált, és amit senki nem tudott, megnyílt előttem.


/Damon szemszöge/

 Olyan közel voltam hozzá, hogy ismét az enyém legyen, erre, mint egy fúria ront be a szobába Jennifer. Megmosolyogtatott az a tüzes tekintet, amivel végigmért minket. Az agya szinte elszállt a méregtől, amikor kényelmesen, kimért léptekkel kisétáltam mellette. Kénytelen voltam magukra hagyni őket, azt viszont senki sem tilthatta meg, hogy kihallgassam a beszélgetésüket. Sejtettem, hogy letámadja Vivient, annyira kiszámítható volt a viselkedése.
- Te nem vagy normális! – támadt rá, szegény lányra. – Azt akarod, hogy újra megsebezzen? Vagy már elfelejtetted, mit művelt veled?
 Hűha, ez a csaj a fejébe vette, hogy megvédi tőlem? Ha nem vigyázok, talán még sikerrel is jár, és végleg búcsút mondhatok Viviennek, amiről egyenlőre hallani sem akarok. Egy gyenge pillanatomban, ugyan kicsit többet árultam el az érzéseimről, mint kellett volna, de valahogy, most ezt sem bánom. Igaz, amikor Chris került szóba, kicsit elferdítettem a valóságot. Talán tudta, hogy figyelek, a csók viszont egyáltalán nem nekem szólt. Nem játszott színházat.
 - Csak beszélgettünk… – hallottam meg Viv, halk suttogását. Jennifer azt sem hagyta, hogy megvédje magát. Beléfojtva a szót, mondta tovább a magáét.
 - Na, ne nevettess! Beszélgettetek, mi? Ezért álltatok összeölelkezve Ha nem zavarlak meg titeket, már rég az ágyban lennétek.
 Nem is tudja, milyen közel járt az igazsághoz. Mióta megláttam Vivient, abban a falatnyi kék ruhában, nem bírok a véremmel. Erősen vissza kellett fognom magam, hogy ott helyben ne tegyem magamévá. Amikor újra megszólalt. hangjában ingerültséget fedeztem fel,
- Állj már le! Nem történt köztünk semmi! – hasztalan próbálta leállítani beindult barátnőjét. Jen, csak nem hagyta abba a monológját, továbbra is dőltek belőle a szavak.
- Chris odavan érted, jobban is illik hozzád. Tudod, azt reméltük, hogy mire visszajövünk, összemelegedtek. De Damon ismét bekavart. El kell felejtened őt, ezért is megyünk még ma Malmőbe. – Mérhetetlen haragot gerjesztett bennem, az utolsó pár mondata. Ha nem Stefan barátnője lenne, játszi könnyedséggel kitekerném a nyakát. A kedves öcsikém és ez a liba, a fejükbe vették, hogy megalkotják a Chris – Vivien párost. Na, ahhoz nekem is lesz egy-két szavam! Ha ma elutaznak, követem őket, de legelőször is Chris barátunkat távolítjuk el az útból. – döntöttem el, és már nyúltam is a telefon után.

/Vivien szemszöge/

Lefogtam Jen kezét, és lenyomtam az ágyra. Annyira felhúzta magát Damon miatt, hogy azt sem vette észre, hogy az összes ruhámat a szoba közepére dobálta.
- Nyugi! Mély levegő, bent tartod, majd amikor szólok, kifújod. – ismételgettem, halkan, amíg úgy nem láttam, hogy megnyugodott. Kikerekedett szemmel bámulta a ruhakupacot.
- Ezt én tettem? – kérdezte, bűnbánó arccal.
- Semmi gond, gyorsan elpakolom, csak előtte átöltözöm. – egy perc múlva, már újra farmerban és pólóban álltam. - Tényleg el akarsz indulni, már ma?
- Á, Dehogy, az csak úgy kiszaladt a számon. Az oda út mindössze fél óra. Bőven elég a kezdés előtt egy, max másfél órával elindulnunk.
- Melyik sorba szólnak a jegyek? – faggattam. A rejtélyes mosolyból, azonnal tudtam, hogy újabb meglepetést tartogat számomra.
- Az első sorban fogunk ülni, bár van egy olyan érzésem, hogy inkább állunk. Akár meg is érintheted Jonast.
- Akkor már csak azt magyarázd el nekem – kérdezgettem tovább – Hogy fogok vele személyesen is találkozni?
- Igazán egyszerű a válasz. Mindketten hivatalosak vagyunk a koncert utáni V. I. P partira! – kacsintott rám Jen.
Kellett egy kis idő, hogy megemésszem a hallottakat. Holnap élőben láthatom Jonast és a koncert utáni bulin is részt, vehetek. Félő, ugyan, hogy meg sem fogok tudni szólalni a közelében, olyannyira zavarban leszek. - ábrándozásomból Jen hangja hozott vissza a valóságba.
- Sajnálom, hogy így elszállt az agyam, ne haragudj Viv! – mentegetőzött barátnőm. – Most magadra hagylak! Sürgősen beszélnem kell Stefannal.
Jen menekülése, mosolyt csalt az arcomra. A kínos helyzeteket, általában elég furán oldja meg, legtöbbször elmenekül. Kíváncsi lennék, Stefannak sikerült-e megszoknia Jen, egyedi probléma megoldási módszerét! ? 


Míg a ruhákat hajtogattam és pakoltam vissza a szekrénybe, elgondolkodtam Damonon és barátnőmöm. Mindkét beszélgetést szóról- szóra felidéztem. Damon elindított bennem valamit, már most éreztem a hiányát. Nem tudtam haragudni sem, Jenre sem Stefanra. Valahol őket is meg lehet érteni, hiszen én voltam az, aki segítséget kért tőlük, így nem meglepő, hogy próbálnak távol tartani Damontól. Percenként lestem az ajtót, azt várva, hogy Damon visszajön , de aznap, nem keresett többet. Elővettem a szekrényből, az eddig mélyre elsüllyesztett laptopot és ismét belevetettem magam a munkába. Hosszú órák teltek el fordítással, amit addig szakítottam félbe, amíg megvacsoráztam, majd folytattam tovább a munkát.  


Másnap későn a várakozás izgalmával ébredtem. Már csak néhány óra és elkezdődik életem legnagyobb bulija. Úgy vártam az esti koncertet, mint egy tizenéves kis csitri. Elindultam a konyhába, megejteni a kései reggelit. Legnagyobb meglepetésemre Jent és Stefant pillantottam meg, az asztalnál ülve.
- Jó reggelt – köszöntem nekik.
- Nem inkább jó napot? – vigyorgott Stefan.
- Jól van, na, kicsit elaludtam – húztam fel az orrom, megjátszva a sértődöttet.
- Mivel fogod elütni, azt a pár órát, ami még hátra van a koncertig? – puhatolózott Jenny.
- Dolgozni fogok, úgy, mint tegnap.
- Akkor jó munkát, és ne feledd, este 6h-kor indulunk.
Kivettem a hűtőből egy doboz joghurtot és közben csak úgy mellékesen, szóvá tettem, hogy nem láttam Christ. Stefan válaszolt.

- Hiába is keresed, ma reggel elutazott Los Angelesbe.
Egyszerre voltam csalódott és megkönnyebbült. Nem remélhettem, hogy találkozunk még, másrészről azonban, jól is jött az elutazása, mert elegem lett a bujkálásból. A joghurttal a kezemben indultam a szobámba, amit fordítás közben, lassan el is tűntettem. Délután négy óráig, úgy dolgoztam, mint egy megszállott, csak hogy, még gyorsabban teljenek az órák. Végre eljött az ideje a készülődésnek. Lefürödtem, felvettem a ruhához színben passzoló, fehérneműt, majd a selyemruhát is, ez után megkértem Jent, hogy varázsoljon a hajamból, az alkalomhoz illő frizurát, ugyanis a frizura és sminkkészítés, nem az erősségem.
 A végeredmény, olyan varázslatosra sikeredett, hogy nem ismertem rá a tükörképemre. Este hatkor, elindultunk Malmőbe. Már messziről kiszúrtuk, azt a sok-sok embert, aki mind arra várt, hogy elfoglalhassa a helyét a teremben. Egy óra elteltével, már a színpad előtti sorban ültünk. Amíg Jenny, a mellette ülő lánnyal beszélgetett, addig én körbe járattam tekintetem a termen. Amerre a szem ellát, mindenhol emberek ültek, vagy álltak. Ránézésre, több ezresnek saccoltam a közönséget. A színpadon, a mikrofonokat, a fényt, a hangzást állítgatták. A díszlettel nem estek túlzásba, két hatalmas háló függött, két különböző magasságban. Mélyen belül éreztem, hogy életem legnagyobb kalandja vár rám, ha hagyom magam sodródni az árral. Hihetetlennek tűnt, hogy, itt vagyok és alig tíz perc múlva, láthatom őt. Végszóra, elhalványultak a fények, majd egy géphang pedig közölte, hogy néhány másodpercen belül, színpadra lép, a svéd DJ és Producer… Basshunter. A felvezető zene egyre hangosodott és amint megszólalt az „Angel in the night” első akkordja, nagy füstfelhő közepette megjelent, maga Basshunter is. Imádtam ezt a számot, és ahogy elnéztem nem csak én. Már az első mondatok elhangzása után, mindenki egységesen pattant fel a székről. Mindenki önfeledten tapsolt és énekelt, Jonassal együtt. Tetőtől talpig fehérbe öltözött, ami rendkívül jól állt neki. Percekig nem sikerült levennem az arcáról a tekintetem. Hatalmas sikítozás közepette, megszabadult a fehér zakótól, és belekezdett a következő dalba, ami nem volt más, mint amivel világszerte befutott, ez volt a Now your gone”, majd ezt követte az ”All I ever wanted”.
Jennel, mindhárom szám alatt többször is összenéztünk, ám arra egyikünk sem számított, hogy az Every morning-ot”, a színpad szélére leülve, tőlünk fél méterre, fogja elénekelni.
 Azonnal gombóc nőtt a torkomban, még az volt a szerencse, hogy nem kellett megszólalnom. Hiába ült előttem, és énekelte, azt a számot, amit a leginkább szerettem, csak néha–néha, vetettem rá egy pillantást. A közelsége és az észvesztő mosolya, pirulásra késztetett.
- Viv, le sem vette rólad a szemét! Kiszúrt téged! – közölte barátnőm.
 
Tudtam, hogy Jen sokszor esik túlzásokba, így ezt a kijelentését is ennek tudtam be. Másfél óra önfeledt bulizás után, Basshunter elköszönt, mi pedig elindultunk a kijárat felé. Amíg átverekedtük magunkat az emberáradaton, megegyeztünk, hogy egyenesen a partinak helyt adó szállodába megyünk. Jó félórába telt, amíg kiértünk a parkolóba, de mielőtt elértük volna a kocsit, Jent megállította az egyik őr. Barátnőm a kezembe nyomta a kocsikulcsot, és megnyugtatott, hogy hamarosan ő is jön utánam, így hát egyedül indultam tovább. Gyorsan megtaláltam a kocsit, de amint a zárba helyeztem a kulcsot, hogy kinyissam az ajtót, egy kéz tapadt a számra...