28. Fejezet. A Koncert 2.

/ Damon szemszöge/
 


Néhány, jó helyre intézett hívás után, Christ sikerült elküldenem Los Angelesbe. Ma reggel el is utazott. Tehát ő letudva. Sfefan barátnője Jen, viszont, még most is fejtörést okoz nekem. Fura, nagyon fura. Mintha nem is ő lenne. Tegnap fültanúja voltam annak, ahogy teljesen kifordulva önmagából, szétdobálta Vivien ruháit. Majd amikor magához tért, azonnal elmenekült.  Miért van az az érzésem, hogy Vivien élete ma este, veszélyben forog?


Alig pár perce indultak el, és mivel a tegnapi beszélgetésükből megtudtam, hogy a koncert után egy zártkörű buliba mennek, biztos voltam benne, hogy, hajnal előtt nem jönnek vissza. Viszont nem hagyott nyugodni a tudat, hogy Jennifer készül valamire. Ahhoz, hogy tisztán láthassam a dolgaikat és többet megtudhassak róla , Stefannal kell beszélnem.

 - Helló öcsikém! Csak nem unatkozol? – nyitottam be Stefan szobájába. Egy kényelmes karosszékben üldögélt és olvasott  – Máris hiányzik a csajod?
- Már nem a csajom!
- Hogyhogy, talán összevesztetek? – faggattam.
- Nem… - nyújtotta felém a kezét, ujján megcsillant a gyűrű – Eljegyeztem! Jen a menyasszonyom.
- És boldogan éltek, míg meg nem haltak… Ó bocs, te már meghaltál.
- Mit akarsz Damon? - kérdezett rá nyíltan, látogatásom okára.
- Valami nem stimmel, a te „menyasszonyoddal”
- Éspedig? – nézett rám kérdőn.
- Kinek az ötlete volt, a koncert? – puhatolóztam, hátha valamit sikerül kiderítenem.
- Jenniferé.
- Ő vette azt is a fejébe, hogy Christ és Vivient összehozza?
- Igen, csak nem szállt meg, a zöld szemű szörny? – gúnyolódott – Félted a tulajdonodat?
- Talán, épp ezért vagyok itt! Mesélt Jen a V. I. P buliról, ahova a koncert után mennek?
- Mire akarsz kilyukadni? - vágott a szavamba Stefan.
- Jobb lesz, ha utánanézünk annak a bulinak! Szerintem, a koncert után, nem lesz semmiféle, V. I. P parti. De egy hívással könnyen kideríthetjük. – nyomtam Stefan kezébe a telefont.

Stefan arcáról lerítt, hogy beigazolódott a gyanúm. Szinte már kezdtem megszánni.
- Igazad volt, Jen hazudott. – temette arcát a tenyerébe
- Most nincs időnk azon filozofálni, ki hazudott és ki nem. Meg kell állítanunk Jent, mielőtt, végzetes hibát követ el. Gondolom, te is tisztában vagy vele, hogy befolyás alatt áll, és utasításokat követ. - Stefan válasz helyett, csak bólintott.
- Kapd össze magad! Mi is ott leszünk a koncerten, és szemmel tartjuk őket.
- Igazad van, nem vesztegethetünk egy percet sem. – ugrott fel hirtelen – Induljunk, mielőtt még késő lesz.

Nagyon aggódhatott, ha mindenben igazat adott nekem és nem állt le vitatkozni. Az amúgy fél órás utat, alig tíz perc alatt tettük meg. Jent és Vivient nem találtuk, ami nem jelentette azt, hogy nincsenek is itt. Pillanatok alatt bejutottunk a terembe, Stefan elrejtőzött egy sötét sarokban, én pedig a színpad közelében. Emlékeztem rá, hogy az első sorba szól a jegyük, ami, megkönnyítette a dolgomat. Lassan kezdték beengedni az embereket, és  vámpírlétem, száz egynéhány éve alatt, most először fordult elő velem,hogy  hidegen hagyott a vér illata. 

Árgus szemekkel, figyeltem mindenkit, aki kicsit is gyanús lehetett. Húsz perc, várakozás után, végre megjelent Jennifer és Vivien. Az a kék ruha volt rajta, amit már megcsodálhattam, és amit kis híján, le is téptem róla. Mindketten elfoglalták a helyüket, én pedig nehezen ugyan, de elszakítottam Vivienről a tekintetem és Jennit kezdtem figyelni. Azonnal észrevettem, a semmibe révedő pillantását, a hideg közönyt, ahogy szinte átnézett a barátnőjén. Ezek után, már meg sem lepett, hogy Viv helyett, a mellette ülő lánnyal kezdett beszélgetni. Pár perc múltán, felhangzott valami géphang, ami a koncert kezdetét jelezte. Elcsendesedett a nézőtér és megjelent ez a Jonas nevezetű fazon, akiért annyira odavan Vivien. Nem tudtam, mire számítsak, mit fog művelni ez a pasas. Van-e, egyáltalán hangja stb. De be kell vallanom, kellemesen csalódtam benne. Bár nem ehhez a műfajhoz vagyok szokva, mégsem találtam benne semmi, kivetnivalót. A nyugalmam viszont csak addig tartott, amíg, le nem ült a színpad szélére, Jen és Vivien elé. Legszívesebben átharaptam volna a torkát. Tekintetem ismét Vivienre szegeztem, látni akartam mit vált ki belőle a pasi, közelsége. Mondanom sem kell, meglepett, hogy nem néz rá, holott Jonas, le sem vette róla a szemét. A közönség a következő számokat állva tapsolta, vagy táncolta végig. Szó szerint megkönnyebbültem, amikor ez a bájgúnár elköszönt és elvonult az öltözőjébe. Mindenki elindult a kijárat irányába, mi pedig előbújtunk a rejtekhelyünkről.
- Megigézték. – szólalt meg Stefan, mellettem.
- Tudom! Már csak azt kellene, kiderítenünk, ki tette és miért? – gondolkodtam hangosan.
- Hogy akarod megállítani Jent?
- Azt bízd rám! Nem hagyom, hogy eljusson az autójáig.. – nyugtattam meg – Neked pedig annyi a dolgod, hogy Vivient bezárod a kocsimba.
- Mégis hogyan? – értetlenkedett – Nem azt mondtad, hogy őt nem lehet megigézni?
- Az a te dolgod, hogy oldod meg!

 Úgy döntöttem, hogy a biztonsági őröket fogom felhasználni, Jen megállítására. Hárman álltak kint a parkolóban, jó húsz méter távolságra egymástól. Egyenként léptem hozzájuk, gyors személyleírást adtam Jenről és azt a gondolatot, ültettem a fejükbe, hogy Jen még kiskorú.
Mire mindhárom őrnek, igazolja magát, Vivien már biztonságban lesz, hacsak nem szúr el valamit az öcsém. A kocsik takarásában figyeltem a kijáratot, és hamarosan meg is jelent a két lány. Jent megállította az első őr, Vivien pedig a kocsi kulccsal a kezében, indult tovább, magára hagyva barátnőjét. A szemem sarkából megpillantottam Stefant. Vivien, már az ajtót nyitotta, amikor Stefan, hátulról befogta a száját, majd egy pillanat leforgása alatt beültette a kocsimba és rázárta az ajtót.

- Vivien, biztonságban van. – jelent meg ismét.
- Jennifer, pedig az utolsó őrnek magyarázkodik. – vigyorogtam, némileg megkönnyebbülve.
- Meg sem kérdezem, mit adtál be nekik, de bármi is volt az, bevált. 
- Elhitettem velük, hogy Jennifer még kiskorú. Ezért igazoltatják, lépten-nyomon. –   feleltem lazán, megvonva a vállamat. 

   Mialatt Stefannal, Jenny utóbbi néhány napját elemeztük és próbáltunk rájönni, hol igézhették meg,  a szóban forgó személy éppen felénk tartott. Hitetlenkedve, hatalmas szemekkel, bámult ránk, mi pedig két oldalról  közre fogva, kezdtük vallatni.
- Hova akartál ma este menni? – kérdezte, mélyen a szemébe nézve Stefan.
- A Mount Hill szálloda parkolójába. 
- Miért kellett odamenned? – most én tettem fel a kérdésemet.
- Vivient elvinni oda, és menni, átadni neki... – válasza, elég zavarosnak tűnt, de az mindkettőnk számára egyértelművé vált, hogy Vivien volt a célpont.
- Kinek kellett volna átadnod? - faggatta tovább Stefan.
- Neki, a magas, hosszú hajú, férfinak.
- Tudod a nevét?  – kérdeztük egyszerre.
- Igen. 
- Mondd ki!
- Sebastian Lewin.