31. Fejezet. A rejtélyes vers

 

Levegőért kapkodva szakadtam el, Damon tüzes ajkaitól. Soha nem csókolt még úgy, mint most. Vadul de mégis szenvedélyesen. Jó pár perc telt el, mire a szívverésem visszaállt a normál ütemre és vele együtt a légzésem is helyreállt. Damon , félig lehunyt szemhéja alól nézett rám.
- Remélem, nem tervezel újabb szökést?
- Reménytelen vállalkozás lenne? – kérdésére, kérdéssel feleltem.
- Előlem nem tudsz meglógni… – arcára ismét kiült, a már jól ismert félmosoly.
- Tudom. – vontam meg a vállam, beletörődve – Most is csupán két napodba telt, hogy megtalálj.
A félmosolyt felváltotta, egy sejtelmes „nem tudsz még mindent”, vigyor.

- Tíz perc…
 - Tíz perc, mi? – néztem rá értetlenül.
 - Tíz percembe telt, hogy kiderítsem, hol bujkálsz. – tátott szájjal bámultam rá, sikerült megint összezavarnia.
  - A laptop a lételemed… csupán azt kellett megvárnom, hogy bekapcsold… Vivien… - ujjával lágyan körberajzolta ajkaim vonalát, s közben mélyen a szemembe nézett. Vártam, hogy folytassa a megkezdett mondatot, de nem fejezte be, megrázta a fejét, mintha magának is tagadna valamit, majd  kijelentette, hogy későre jár és itt az ideje elindulni haza. Szavaival egyidőben már indított is.

 Behunytam a szemem, és gondolatban végigpörgettem az elmúlt pár órát. Bőven volt részem izgalomban, szereztem két új barátot, akik közül az egyik a kedvenc DJ-m. Összegeztem magamban a történteket. Azonban ha lehet, mostmár tényleg szeretnék egy nyugis, lazulós napot. De miért van olyan érzésem, hogy a közeljövőben, megint történik valami, ami minden lesz, csak pihentető nem, és csupán kósza ábránd marad a laza, gondtalan pihenés? Ekkor még nem tudhattam, hogy a „közeljövő”, a hazaérkezésünk után nemsokkal bekövetkezik.

Damon a szobám ajtajáig kísért, és igencsak meglepett, hogy nem próbálkozott bejutni a szobámba. Sőt meg sem kísérelte meghívatni magát. Amint az ajtó becsukódott mögöttem, ledobtam magamról a selyemruhát, és beálltam a forró zuhany alá. A hosszú forró fürdőt követően, sem jött álom a szememre, ezért úgy döntöttem, hogy Chris könyvtárában keresek valami olvasnivalót. A pólóm fölé felvettem egy rövid köntöst, belebújtam a papucsomba, ezután elindultam a földszintre.

  Az irodában, csak az asztali lámpát kapcsoltam fel, az is elég fényt adott a könyvkereséshez. Végigfuttattam tekintetem a polcokon, Shakespeare-től, Stephen King-ig bezárólag, minden műfaj helyet kapott a kis könyvtárban. Választékban nem volt hiány. Megakadt a tekintetem, egy kopott, már első pillantásra is legalább száz éves bőrkötéses könyvön. Óvatosan a kezembe vettem, leültem az íróasztallal szemközt lévő fotelba, és belelapoztam. Az első sorok elolvasása után, már világossá vált előttem, hogy a vámpírok nagy Őseiről szóló feljegyzéseket tartom a kezemben. Úgy éreztem, hogy ezt a könyvet, azonnal meg kell mutatnom Damonnak. Az elgondolást tett követte, és rövidesen Damon ajtaja előtt álltam. Kopogásra nem volt szükség, mert az ajtó kitárult.

 - Micsoda meglepetés! Csak nem, hiányoztam? – vigyorgott önelégülten.
- Hoztam valamit. – emeltem fel a könyvet.
- Fáradj beljebb! – hajolt meg színpadiasan.

 Meglepve tapasztaltam, hogy az ő szobája, az enyémtől, csak a falak és az ágynemű színében tért el. A széles franciaágyon megpillantottam a fekete inget, amit ma este viselt. Ekkor esett le, hogy Damon félmeztelen. Rajtam pedig, a csak egy póló és egy köntös van, ami semmit nem takar.

- Na, mit hoztál? – lépett hozzám, mialatt tekintetével végigmért.
- Ezt. – nyomtam a kezébe a könyvet – Olvasd el! Én viszont már megyek is! – léptem az ajtóhoz.
- Hova sietsz? Miért nem olvassuk együtt? – incselkedett, amitől kezdtem elveszíteni a fejem. Mióta tisztába jöttem az érzéseimmel, a közelsége is másként hat rám. Tudtam, ha most rögtön nem hagyom itt, nem leszek képes ellenállni neki.
- Maradj, Vivien! Ígérem jófiú, leszek! – marasztalt, s közben a derekamat átkarolva, terelt az ágy felé.

 Az ágy jobb oldalára húzódtam, Damon szintén. Próbálkozásom a bal oldallal, ugyanúgy végződött. Mély sóhajjal vettem tudomásul, hogy nem fog elmenni a közelemből. Meztelen felsőteste, és a testéből áradó csábító illat, olyan egyveleget alkotott, ami már első percben megrészegített. Gyomrom görcsbe rándult, a pulzusom az egekbe szökött. Mindezzel ő is tisztában volt, sőt még rá is játszott, csakhogy az őrületbe kergessen.

- Olvass bele, – mutattam a könyvre – és megérted miért akartam, hogy lásd. Damon meglepve kapta fel a fejét, amint belelapozott a könyvbe.
- Hol találtad? – faggatott.
 - Chris irodájában.

Damon teljesen elmerült az olvasásban. Csendben figyeltem, ahogy egy versikét ismételget, immár sokadszorra.

„Két angyal közt, a föld mélyén, leled meg őseink tőrét,
 S a talizmánt, mely megvéd,
Mindattól, mi ártó szándékkal közeledik feléd.
Holt lélek az ereklyét nem látja,
Csak egy halandó találhat reája
De jól vigyázz! Az életed az ára,
Ha nem lelsz, a helyes út nyomára”

Minél többet hallgattam, annál biztosabb lettem benne, hogy ez a vers, útmutató, ahhoz a helyhez, ahol valóban elrejtették ezt a bizonyos tőrt és a talizmánt.
Először is arra kellene rájönni, hol lehetnek angyalok? Gondolkodj! Templom? Nem. Múzeum? Talán. Végigtallóztam az összes lehetséges helyet, majd teljesen váratlanul beugrott, a megoldás...

- Megvan! – kiáltottam fel.
- Mi?
- Megvan a megoldás! Azt hiszem, megfejtettem a vers jelentését.
- Édesem, mit gondolsz, én mivel próbálkoztam eddig? Ha én nem jöttem rá, neked mégis, hogy sikerült volna? –
- Hidd el, megfejtettem a rejtvényt – erősködtem.
- Akkor halljuk! Szerinted mit jelent?
- Az első sorban a két angyal, jelzi a rejtekhelyet…
- Eddig én is eljutottam… - vágott a szavamba – De hol?
- A Temetőben! – Damon hitetlenkedve bámult rám.
- Csakugyan! Hogy ez nekem nem jutott eszembe? Folytasd!
- Abból indultam ki, hogy olyan temetőnek kell lennie, aminek a sajátossága a két angyal. Mivel a könyv igen régi, úgy érzem, hogy a sírok közt is a legrégebbit, s azok közt is egy kriptát, kell keresni. Az lehet a bejárat. A helyes irány pedig, nem lehet más mint egy labirintus, vagy elágazó folyosó.
 - Tudsz valamit! – kacsintott rám - Már csak azt kell kiderítenem, merre található az angyalok temetője, a többit már egyedül is elintézem.
- Azt nem hiszem!
 - Már miért ne, hinnéd? Nem ajánlom, hogy felbosszants! – húzta fel bosszúsan a szemöldökét.
- Valamit elfelejtettél!
- Ugyan mit? – hangjába már némi ingerültség is vegyült.
 - Holt lélek az ereklyét nem látja. – idéztem hangosan a versből – Te vámpír vagy, és mint tudjuk a vámpírok…
- Holt lelkek. – fejezte be a mondatomat.
- Kellek neked! – jelentettem ki magabiztosan.
- Ha tudnád mennyire... – vigyorgott Damon.
- Nem úgy…- zavaromban fülig pirultam.
- Aranyos vagy, amikor így pirulsz. – simogatta meg az arcomat. – Tudom, hogy értetted! Nélküled esélyem sem lenne megtalálni.
- Veled megyek! Így legalább viszonozhatom azt, hogy már sokadszorra mentettél meg a halál torkából.
- Jól meggondoltad? Ez nagyon veszélyes! Nem tudhatjuk, mi vár ránk.
- Már eldöntöttem! Talán így Sebastiant és Alexandert is megállíthatjuk. Nem haragszol, ha most elmegyek aludni? Hirtelen rámtört az álmosság. – nagyot ásítva, indultam ismét az ajtó felé.
- Alhatsz itt is! – súgta a fülembe. Lehelete csiklandozta a nyakamat.
- Jobb lesz nekem a saját szobámban.
- Félsz tőlem?
- Nem! – válaszoltam remegő hangon.
 - Bizonyítsd be! – ujjával kissé felemelve a fejemet, nézett a szemembe – Maradj itt ma éjszaka.

 Egyáltalán nem féltem tőle.Sőt mi több, vágytam az ölelésére. Néhány másodperc töprengés után, úgy döntöttem kockáztatok, és vele maradok.

  - Rendben, maradok. Megígérted, hogy jó fiú leszel, és bízom benne, hogy állod is a szavad!  Viszont, ha nem kerülök minél előbb ágyba, itt fogok állva elaludni.

    Egy szempillantás alatt, megágyazott és a következő pillanatban pedig, már arra eszméltem, hogy az ágyban fekszem, Damon ölelő karjaiban. Boldogan merültem az álmok világába, hiszen annak férfinak az ölelésében hajtottam álomra a fejem, aki számomra, egyet jelentett, a léttel.