44. Fejezet Az eltévedt üzenet.

A házavató buli a várakozásomnak megfelelően alakult. Susanna volt az egyetlen, akinek semmi nem tetszett. Vele már az első naptól kezdve, tudtam, hogy soha nem leszünk jóban. Ő az a tipikus cicababa, akinek, csak a vásárláson és a pasizáson jár az esze. Apuci, pici kislánya, akinek mindent ezüst tálcán kínált az élet. Minden megnyilvánulása, gonoszkodásból állt. Nem csak velem, mindenkivel így viselkedett. A városka lakói, már megszokták a stílusát, és csak legyintettek egyet. Engem viszont új lakó lévén, kiszúrt, s mivel nem ismertem, nem is gyanítottam hogy egy gonosz perszóna. A szemem azonban, már első héten kinyílt, ezután már nagy ívben elkerültem a leányzót. A házavatóra szándékosan, nem hívtam meg, de ő tett róla, hogy mégis megjelenjen a házamban. Már akkor, amikor betette a lábát az ajtón, sejtettem, hogy gondok lesznek vele. 
Sokan kérdezgettek arról, miért nem a város szívébe költöztem, hiszen ott is lett volna eladó ház. Nem is egy. Senki nem értette, miért választottam mégis ezt az elhagyatott házikót, amely épp egy erdő közepén állt. Hiába bizonygattam, hogy első látásra beleszerettem ebbe a házba, a vendégeim többsége mégis értetlenül bámult rám. Szerintük ez a hely nem egy magányos fiatal lánynak való, attól a gondolattól pedig szabályosan irtóztak, hogy akárcsak egy éjszakát is eltöltsenek itt. Elegem lett abból, hogy mindenki a házvásárlásommal van elfoglalva. Aki eddig nem értette meg, mit, miért tettem, az ezután sem fogja. Beleuntam a magyarázkodásba, szerettem volna, ha végre leszállnak rólam. Úgy döntöttem, ideje felvilágosítani a jó népet a meglepetés vendégről, akinek bármelyik percben várható volt az érkezése, ezért hangosan megköszörültem a torkomat, majd amikor minden szempár rám szegeződött, így szóltam.
- Hamarosan megérkezik, egy barátom, akit sokan ismerhettek a tv-ből és a moziból.
- Ki az?  Zenész? Színész? Áruld már el! – záporoztak a kérdések.
- Robert Pattinson – böktem ki végül. A szobára néma csend ereszkedett, mindenki elnémult és elhűlve néztek rám. 
- Na ne röhögtess! Pont Ő! – szólalt meg Susanna. Szavai csöpögtek a gúnytól - Szóba sem állna egy ilyen jöttmenttel, mint te!
Na megállj csak! Fogsz te még koppanni! Alig vártam, hogy lássam pofára esni, ezt az elkényeztetett szöszit. Hiányzott Rob, hiába beszéltünk órákat, már nagyon vágytam rá, hogy újra láthassam. Mióta visszarepült Montrealba, csak az éteren keresztül tartottuk a kapcsolatot. Ha ő nincs, nem tudom, hogyan vészeltem volna át ezt az időszakot.  Ő tartotta bennem a lelket, és vett rá az újrakezdésre is.  – gondolataimból, egy, a ház előtt megálló autó hangja rázott fel.


Sietve nyitottam ki a bejárati ajtót, és mikor megláttam, Rob kócos fejét, boldogan vetettem magam a nyakába.
- Szia kicsim! – nyomott két puszit az arcomra.
- Örülök, hogy itt vagy! Nagyon hiányoztál!
- Te is nekem! – nézett körbe kíváncsian – El sem hiszem, hogy, képes voltál a semmi közepére költözni.
- Már te is kezded…
- Mi ez a többes szám?  - nézett rám, kérdő tekintettel.
- A vendégeim is ugyanezt szajkózzák.
- Amiben igazat is adok nekik! – hangjába aggodalom vegyült - Itt senki nem lesz, aki megvédjen. Belegondoltál te ebbe? 
- Igen! Bele! – vallottam be – De te is tudod, hogy miért választottam a magányt…
- Ne vitatkozzunk, nem is ezért jöttem. – kacsintott rám – Ne várakoztassunk meg a vendégeidet. Látom a szemedben, hogy készülsz valamire.
- Túl jól ismersz. – hajtottam le a fejem szégyenlősen.
- Na, ki vele, miben sántikálsz!? 
- Amikor elárultam nekik, hogy te is jössz ma este, Suzanna, akiről már meséltem neked, kinevetett, mondván, hogy te egy ilyen jöttmenttel, mint én szóba sem állnál.
- És ha jól gondlom, most szeretnéd pofára ejteni a kiscsajt! - nevetett szívből Rob – Akkor épp ideje színre lépnünk.


A derekamat átkarolva, húzott magával a nappaliba. A kis belépőnk olyannyira jól sikerült, hogy jelenlévőknek tátva maradt a szája. Amikor végre felocsúdtak, első döbbenetükből, egy pillanat alatt körbefogták Robertet. Elégtétellel állapítottam meg, hogy Suzanna, elsápad az irigységtől, és leforrázva hazakullog. Senki nem hiányolta, sőt szerintem rajtam kívül, észre sem vette senki, a távozását. Ezután, jó egy órán át, faggatták Robot a szerepeiről, a forgatásokról stb. Ő pedig készségesen válaszolgatott. Ahogy elnéztem, a jelenlévők itták minden szavát. A tini lányok, álmozó tekintettel bámulták. Szerintem ők leragadtak annál a srácnál, akit a bulvárhírekből ismerhettek meg. A beképzelt nagyképű, Robert Pattinsonnál. Így nem csoda, hogy majd elaléltak, amikor, beszélgetni kezdett velük. Rob egy este alatt megcáfolta, azt a képet, amit a bulvársajtó róla ki alakított. Mindenkivel kedvesen és udvariasan társalgott. Az idősebb vendégekkel pedig igencsak előzékenyen viselkedett. Mindent egybevéve, nagyon jól sikerült az este, ami gyorsan elszállt. Éjféltájban, a vendégek lassan szedelődzködni kezdetek, és rövidesen, teljesen ki is ürült a ház. 


Már csak Rob és én maradtunk. Miután megmutattam neki a szobáját, főztem egy jó erős kávét, és mivel egyikünk sem volt még álmos, ezért egy-egy bögre kávéval a kezünkben, kitelepedtünk a kertbe. 
- Javíts ki, ha tévedek, de úgy emlékszem, azt mondtad, Modburyben laktál! – szólalt meg Rob, miután rágyújtott egy szál cigire.
- Jól emlékszel!
- Akkor valamit nagyon nem értek!
- Mit? 
- Ha jól számolom, a régi otthonod alig félórányira van innét. Damon könnyen rád bukkanhat. Netán szándékosan költöztél a közelébe?  
- Amint megláttam a házat, eldöntöttem, ez lesz az új otthonom. Nem érdekelt, milyen közel van Modburyhez. Egyébként pedig, itt fog utoljára keresni, ha egyáltalán keres. Szerintem az meg sem fordul a fejében, hogy a közelben maradtam. 
- De egy erdőbe… – dünnyögte a bajsza alatt – Azt hittem csak viccelsz, amikor meséltél a házról.
- Nem értem, miért van mindenki kiakadva a választásomon. Nyugis, csendes hely. Hatalmas sétákat tehetek anélkül, hogy bárki is megzavarna. És az éjszakák sem zűrösek. Egyébként pedig Modburyben is az erdő közelében laktam.
- Az lehet, de akkor még nem voltak olyan ellenségeid, akik az életedre törhetnek. Én a helyedben, próbálnék nem szem előtt lenni. 
- Nincs miért bujkálnom. Josht végleg száműztük az életemből. Sebastian és Alexander pedig bárhol és bármikor megtalálhat… 
- És Gael is! – vágott a szavamba Rob.
- Gael? – fordultam felé, meglepetten.
- Az utóbbi három hónapban, utána néztem ennek az alaknak. – kezdett bele – Enyhén szólva is ijesztő, amit kiderítettem róla.
- Szeretném, ha mindent elmondanál, amit megtudtál. – türelmetlenkedtem.
- Véres mészárlások tucatjai fűződnek a nevéhez. Utoljára, három éve bújt elő a rejtekhelyéről. Ezen a napon, több afrikai falut is kiirtott, s mindezt alig egy óra leforgása alatt. Mindenki retteg tőle. Minden vámpír, akinek a titkára fény derül, előbb- utóbb, Gael kezei közt végzi. Többet egyenlőre nem mondok, mert nem akarom, hogy rémálmaid legyenek. Az viszont nagyon is idegesít, hogy nincs senki melletted. 


Még egy órát beszélgettünk. Ez idő alatt, sorra gyújtotta meg a cigarettákat. Láttam rajta, hogy valami nagyon nyomasztja. De úgy voltam vele, ha magától nem hozza szóba, nekem nincs jogom rákérdezni. Bár valahol mélyen belül éreztem, hogy miattam őrlődik. Hajnali kettőkor úgy döntöttünk ideje lefeküdni. Sokáig áztattam magam a zuhany alatt, s közben átgondoltam a napomat. Gondolataim, unos-untalan visszatértek Damonhoz. Érdekes, hogy mióta nincs az életemben, Robot már csak, mint barátot tudom elképzelni. Hiába tartózkodunk egy légtérben, eszembe sem jutna megosztani vele az ágyamat. Még szerencse, hogy ő sem erőlteti a bizalmasabb kapcsolatot. Damon, azonban elmondhatatlanul hiányzik. A mai napig álmodok vele és ilyenkor minden reggel, izzadtságban fürödve ébredek fel. Elviselhetetlen a tudat, hogy Josh miatt minden esélyem elszállt arra, hogy valaha is közel kerüljek hozzá. Lassan kezdtem beletörődni a sorsomba, azonban Damon hiányát semmi és senki, nem tudta pótolni. Már aznap mikor ideköltöztem, több randi ajánlatot is kaptam, és minden ajánlatot vissza is utasítottam. Az én szívem Damoné, még akkor is, ha soha többé nem látom viszont. Míg ezen agyaltam lassan elnyomott az álom.   


Másnap reggel, kialvatlanul és nyűgösen ébredtem.  Rob sem volt sokkal jobb bőrben. Alig lépett be a konyhaajtón, máris belevágott a mondandójába.  
- Nem bírok ki még egy ilyen napot! Lenne egy ötletem, hogy biztonságban tudhassalak, de ahhoz a te beleegyezésed is szükséges.
- Hallgatom. – kíváncsian vártam milyen tervvel áll elő.
- Legalább Stefannak el kéne árulnunk az új címedet. Tudom, hogy tartaná a száját, így attól nem kéne tartanunk, hogy Damon tudomást szerez róla. De azt sem hagyhatom, hogy egyedül, kiszolgáltatottan legyél itt. – fejtette ki a javaslatát.
Hiába próbáltam kifogásokat keresni, nem jutott eszembe egy sem. Tisztában voltam vele, nem kerülhetem el, hogy felfedjem az új lakhelyemet, és ismertem már annyira Stefant, hogy nyugodtan rábólintsak Rob javaslatára. Töltöttem neki is egy csésze kávét, s miközben azt kortyolgatta, megírta a Stefannak szánt üzenetet.

„ Hello Stefan! Szeretném, ha meglátogatnád Vivient! Sok minden történt vele, mióta eljött Svédországból! Rob” 

A válaszra csupán két percet kellett várnunk.

 „ Hello Robert! Te honnét tudsz erről?” 

Rob már írta is a választ.

„Én szöktettem meg Vivient! Josh, átverte őt, ami csak később derült ki. Most viszont egy olyan házba költözött, ami egy erdő közepén áll. Féltem őt, itt bárki rátalálhat. Nem tudok mindig mellette lenni, ezért szeretném, ha valaki vigyázna rá! Annak pedig kimondottan örülnék, ha ez a valaki, te lennél!” 

Már meg sem lepett, hogy szinte azonnal jött az újabb üzenet.

„Küldd a címet és még a héten, elmegyek hozzá”

Rob már küldte is a választ, amire ismét gyorsan jött a viszontválasz. Addig nem gondoltam semmi rosszra, amíg meg nem pillantottam Rob elgyötört arcát.
- Mi történt? – puhatolóztam félve. Hiába vártam magyarázatot a történtekre, Rob képtelen volt megszólalni, majd egy perc elteltével, végre nagy nehezen kinyögte.
- Rossz helyre küldtük az üzeneteket.
- Ha nem Stefan kapta meg, akkor ki? 
- Tudom, hogy mérges leszel és jogosan. – húzta a választ Rob.
- Kinek küldted? – kérdeztem rá újra.
- Olvasd el az utolsó üzenetet és megtudod! Nagyon sajnálom, de már nem tudjuk vissza csinálni. 
Kivettem a kezéből a telefont, majd gyorsan rákerestem az utolsó üzentre és amint, elolvastam az sms-t, majd megpillantottam a feladót, még a lélegzetem is elakadt.

„ Kösz, a címet! Megspóroltad, hogy tovább kelljen nyomoznom utána. Mond meg neki, hogy hamarosan meglátogatom. A címért cserébe, tartozom annyival, hogy felfedjem magam. Ugyanis nem Stefan vagyok, hanem Damon!"