6. Fejezet. A vég?

- Hoppá, csak nem megzavartam valamit? – ajkai gúnyos félmosolyra húzódtak, szeme pedig huncutul csillogott.
- Beszélgettünk, más nem történt. – közöltem vele határozott hangon.
- Aha… azért vonultatok külön… - szája körül gonosz kis mosoly játszadozott.
- Tudod. - válaszolt Stefan – Semmi közöd hozzá, hogy mit tettünk, vagy mit nem. Te törődj a saját dolgoddal. Rowena már hiányol, nem venném a szívemre, ha miattunk tovább várakoztatnád.
Stefan hamar helyre tette a Mr. Szépfiút. Természetesen most sem maradt el Damon csípős megjegyzése.
  - Öcsike, a széttépett papírt a zsebedből, ne felejtsd el kidobni. - vágott vissza arcán kaján vigyorral, majd felém fordulva hozzáfűzte – Te pedig, ne játssz a tűzzel, mert megégetheted magad!

   - A bátyád egy arrogáns bunkó! – közöltem Stefannal.
Amíg csak képen láttam, vonzott a tekintete a megjelenése, mondhatni rabul ejtett. A varázs azonban abban a pillanatban elillant , amint megismertem a hús-vér Damont.
A gúnyos mosolyával , az ördögi tekintetével, a szarkasztikus humorával, és a csípős megjegyzéseivel, rövid idő alatt sikerült elérnie, hogy az úgymond rajongásom, gyűlöletbe csapjon át. Felindultságomban még arról is megfeledkeztem, hogy előtte semmi nem maradhat titokban. 
Amikor újra megjelent a konyhában, már tudtam, hogy minden szavamat hallotta. Lassan elindult felém, megállt a hátam mögött és kezét a vállamra téve, a fülemhez hajolt. Lehelete az arcomat csiklandozta.
- A nyomodban leszek. Az őrangyalod pedig nem lesz mindig melletted. – súgta.
- Hűha, most ugye meg kéne ijednem? – feleltem, hanyag nemtörődömséggel. 


Nem ismertem magamra. Egy felbőszült vámpírral kötekedtem. Mire feleszméltem, Damon már közvetlenül előttem állt. Szemei vérben forogtak ,kis híján a torkomnak ugrott. Rádöbbentem, hogy túl messzire mentem, ezért jobbnak láttam, ha angolosan távozom. Fáradtságra hivatkozva, gyorsan elköszöntem  és sietős léptekkel a szobámba indultam.


Miután becsuktam magam mögött az ajtót, lerogytam az ágy szélére. Államat a tenyerembe támasztva töprengtem. Az életem alapjaiban rendült meg. Pár óra leforgása alatt minden összekuszálódott. Ha ez az átkozott alak nem bukkan fel, a mai este is olyan lehetett volna, mint a többi. 
A mai naptól már nem vagyok biztonságban, még a saját házamban sem. Hogyha Damon tartja magát az ígéretéhez és valóban a nyomomban lesz, akkor az elkövetkező napokban minden lépésemet meg kell terveznem. – tanakodtam csendben.
 
A félelem a lebukástól, immár amúgy is megkeserítette az életem. Szinte vágytam rá, hogy lelepleződjek és kiderüljön a titkom. Nem beszélhettem nyíltan a barátaimmal sem, amit talán a legnehezebben viseltem. Lassan beláttam, hogy ez így nem mehet tovább. Belefáradtam a rejtőzködésbe, ezért merész lépésre szántam el magam. Emlékeztem, hogy Damon első üzeneteit, elmentettem, ami most igen jól jött a tervem megvalósításához. A számítógéphez léptem, megkerestem Damon üzenetét majd elindítottam a nyomtatást. Lelkiekben mindenre felkészülve és persze megerősödve, a kinyomtatott lappal a kezemben elindultam a nappaliba. 


Mihelyt beléptem a szobába, három szempár szegeződött rám. Stefan miután megpillantotta a kezemben lévő lapot, azonnal megértette, mire készülök. Mégsem próbálta megakadályozni, pedig tudta, hogy a vesztembe rohanok. Damon jeges tekintettel méregetett, majd lomha léptekkel elindult felém. Rowena gyűlölködő pillantása már meg sem lepett.
 
- Minek köszönhetjük, hogy újra megjelentél körünkben? - érdeklődött fagyosan Damon.
- Ennek! – válaszoltam elhaló hangon, majd a kezébe nyomtam a lapot. Az ajtót szándékosan nyitva hagytam , hogy ne akadályozzon semmi a menekülésben, ha történetesen arra kerülne sor. Amint elolvasta a saját üzenetét, amit három hete írt,  megragadta a karomat és csaknem kirángatott a folyosóra. Tekintetében mérhetetlen düh tükröződött, ezért felkészültem a legrosszabbra. A szemem sarkából még láttam, hogy Stefan felkel és elindul utánunk. Damon meg sem állt a konyháig, majd nem épp a legkíméletesebb módon ültetett le egy székre. Oldalra pillantva, megláttam Stefant.  Az ajtófélfának támaszkodott és. megtört tekintettel figyelte, bátyja minden mozdulatát.
 
Csak ne ess pánikba! - parancsolta a józan eszem, már amennyire ilyesmiről hasonló esetben szó lehet. Némán ültem,  beletörődve a sorsomba.
Néztem, ahogy Damon hoz magának is egy széket, és velem szemben lovagló ülésben helyet foglal rajta.
  Öcsike, menj, szórakoztasd Rowenát! – szólította fel Stefant, hangja nem tűrt ellentmondást – Mi pedig elbeszélgetünk Viviennel!
- Rendben, Damon, de egyet ígérj meg! Nem bántod őt! – ígértette meg vele Stefan.
  - Nem esik bántódása, ha most rögtön eltűnsz! – válaszolta metsző hangon.
Stefan  kelletlenül ugyan, de elindult Rowenához. Nem bízott Damon szavában és sajnos én sem.