26. Fejezet. Damon igazi arca?

- Élvezed, hogy játszadozhatsz velünk? Nem emlékszel, mit mondtam nem is olyan rég? - sziszegte, miközben minden egyes lépéssel, közelebb került hozzám. – Ha a tűzzel játszol, könnyen megégetheted magad!
  Jéghideg hangja, és a tekintetéből áradó düh, megrémített, s ekkor kezdett újra tudatosulni bennem, hogy nem egyszerű emberekkel, hanem „vámpírokkal” élek egy fedél alatt. Akik véren élnek. Legyen az állati, vagy emberi. Ismét az Alkonyat című film, jutott eszembe. Edward is csak hatalmas önfegyelem árán képes ellenállni, az emberi vérnek. Miért lenne ez másképp Christiannal? Damonról nem is beszélve. Könnyen rajtaveszhetek, ha játszom az idegeikkel. Christian talán nem bántana, de még arra sem merném letenni a nagy esküt. Damon, viszont hirtelen haragú, kiszámíthatatlanok a reakciói, és gondolkodás nélkül öl. Soha nem vagyok és soha nem is, leszek biztonságban a közelében. - elmélkedésemből, Damon hangja térített magamhoz.

- Nocsak, Beijedtél? – húzta el a száját – Csak nem attól félsz, hogy neked esek? Hm? – nézett mélyen a szemembe. Tekintete vörösen izzott, szemfogairól az íny lassan hátrahúzódott - Pedig éppen azt tervezem. Tartozol nekem és most, be is hajtom rajtad!

  Úristen, a véremet akarja! Döbbentem rá a valóságra. Azok a tűhegyes és borotvaéles fogak, hamarosan a húsomba vájnak, amit vagy túl élek vagy nem. Eddig csak a filmekből és a könyvekből ismertem a "vámpírcsók" fogalmát, de úgy látszik, ma jött el az ideje annak, hogy testközelből, a való életben is megtapasztaljam. A félelemtől, úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Ijedten, hátráltam, és rogytam le a kád szélére. Ebben a pillanatban a tenyerembe éles fájdalom hasított, valamivel felsértettem a kezemet, és pillanatokon belül, vér kezdett szivárogni a sebből. A kezemet a hátam mögé rejtettem, nehogy Damon észrevegye. Természetesen, azzal tisztában voltam, hogy a kifinomult érzékeit, úgysem csaphatom be sokáig, hisz amúgy is a véremre pályázik.
- A véred arra csábít, hogy megkóstoljam! A tested pedig arra, hogy ágyba vigyelek, és ott folytassuk, ahol a hajón abbahagytuk. – suttogta a nyakamba.
- Tudok Coráról! - szólaltam meg remegő hangon.
- És most azt várod, hogy a megbocsátásodért esedezzem? – hangjába ismét gúny vegyült.
- Nem várok semmit! – jelentettem ki – Tőled semmit! Már elmondtam, mit gondolok a kettőnk kapcsolatáról. És most szeretném, ha végre magamra hagynál!
- Aha, a felejthető kalandunkról? – tudakolta, figyelmen kívül hagyva a kérésemet.
A hátam mögé rejtett kezemből, egyre intenzívebben, ömlött a vér és a fájdalom is erősödött. Anélkül, hogy ránéztem volna a kezemre, tudtam hogy mély a vágás. A fogaimat összeszorítottam és lehajtottam a fejemet.
- Nézz rám! – szólt rám Damon
- Menj el, kérlek! – könyörögtem kétségbeesetten.
- Rendben, de még nem végeztünk! – hallottam hogy megindul az ajtó felé. Azonnal gyanút fogott volna, ha továbbra is ülve maradok, így óvatosan felálltam, de balszerencsémre megszédültem. Damon egy pillanat alatt, előttem termett, megfogta a vérző kezemet és lassan felemelte. Épp úgy, mint nemrég a hajón. 
- Miért nem szóltál, hogy megvágtad magad? – kérdezte, miközben fejemet felemelve, arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
 - Miért is? – kérdeztem vissza – Talán azért, mert a véremről áradoztál, hogy szívesen megkóstolnád?
- Ki mondta, hogy nem teszem meg?
 
Kikerekedett szemekkel, és a torkomban dobogó szívvel figyeltem, ahogy a szájához húzza a kezemet és ajkait a vérző sebre szorítja. Az idő elvesztette jelentőségét. A testemből elszállt minden erő, éppúgy, mint a lábaimból. A fájdalom megszűnt, helyét egy számomra eddig ismeretlen, eufórikus érzés vette át. A körülöttem lévő tárgyakat és Damont is egyre ködösebben érzékeltem, majd a szemeim lassan lecsukódtak.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Jenny áll az ágyam mellett. Először azt hittem, hogy álmodom, így újból behunytam a szemem. Félve nyitottam ki ismét, majd amikor megbizonyosodtam róla, hogy még mindig ott áll, végre elhittem, hogy nem csak a képzetem játszik velem. Boldogan ugrottam ki az ágyból és öleltem magamhoz.
- Mi történt a kezeddel? – mutatott a kezemre, amiről teljesen megfeledkeztem, és amit időközben, valaki gondosan ellátott és bekötött.
- Tegnap este, a fürdőszobában történt egy kis baleset! De nyugi, jól vagyok! – nyugtattam meg Jennit – Inkább arról mesélj, hogy kerülsz ide.
- Stefan akart mindenáron visszajönni. Mióta megtudta, hogy Damon itt van, egy perc nyugta sem volt. Ezért döntöttünk a hazaút mellett. – mesélte Jen.
- Mint látod, élek és egy hajam szála sem görbült meg. Gyorsan felöltözök és lemegyek reggelizni! Jössz te is? – invitáltam barátnőmet a konyhába. 
- Persze! Kihagytam a reggelit az utazás miatt!
- Én pedig a tegnap a vacsorát. – kacsintottam rá.

Damon tegnap esti akciójáról, jobbnak láttam, nem említést tenni. Elhatároztam, hogy senkinek sem szólok róla. Végül is életben hagyott, bár ivott a véremből. De a fő, hogy élek. Gyanítottam azt is, hogy ő kötözte be a kezem. Nem tudtam hova tenni, az effajta viselkedését. Sejtettem, hogy pokolian nehéz lehetett neki megállni, hogy ne szívja ki belőlem az utolsó csepp vért is.
 A konyhában nem volt senki rajtunk kívül. Jen és én is a gabonapehely mellett döntöttünk. Kivettem a hűtőből a tejet, két tányérba elosztottam a gabonapelyhet és felöntöttem tejjel. Jóízűen falatoztunk, miközben egyfolytában ugrattuk egymást.
- Köszönöm, hogy megvalósítottátok az egyik nagy álmomat – Jen persze tudta, hogy ezzel a Basshunter koncertre célzok.
- Várod a koncertet? - mosolygott titokzatosan – Van ám még egy meglepetésünk! Sőt nem is egy…
- Jen, nekem már ez is sok, nem fogadhatok el több ajándékot – ellenkeztem – Először a telefon, most pedig a koncertjegyek…
- Megérdemled! Ezért is intéztük el, hogy személyesen is találkozhass Jonassal. A másik meglepetésünk, pedig már az ágyadon vár.

- Kivel találkozhat Vivien? – hallottam meg Damon hangját, aki abban a pillanatban lépett be az ajtón.
- Jonassal, a kedvenc énekesével. – közölte vele a barátnőm.
- Az meg ki? – nézett ránk értetlenül Damon.
- Jonas Erik Altberg alias Basshunter.
- Aha. - vonta meg a vállát – És mikor lesz a nagy találkozó?
- Holnap este. – elégítette ki Damon kíváncsiságát Jen, viszont azt hozzátette, hogy pasik, nem jöhetnek velünk.
Rövidesen megjelent Stefan, majd őt követte Chris, aki szintén nagyon meglepődött a szombat esti terveinken. Jen, őt is felvilágosította arról a tényről, hogy a pasik itthon maradnak. Damon és Chris is kiakadt, mint a kakukkos óra. Tudtam, hogy nem hagyják, hogy lerázzuk őket. Éreztem, hogy valamelyikük meg fog jelenni a koncerten. Jen ajándéka, már igencsak fúrta az oldalamat, ezért pillanatok alatt eltűntettem a maradék pár falatot és siettem fel a szobámba.

 Az ágyamon, egy dobozt találtam, amit türelmetlenül téptem fel. A szemem - szám elállt a csodálkozástól, amikor megpillantottam a királykék, selyem miniruhát. Nem bírtam ki, hogy ne próbáljam fel, ezért pillanatok alatt megszabadultam a farmertól és a pólótól, amit nemrég vettem fel, és már bújtam is bele az ajándék ruhába.
A mély dekoltázzsal még, úgy ahogy megbékéltem, viszont a ruha hossza, zavart. Alig takart valamit a combomból. Bele sem mertem gondolni, mi mindenem látszik ki, ha lehajolok. Nézegettem magam a földig érő tükörben, miközben halkan dúdoltam Basshunter aktuális slágerét. Észre sem vettem, és már táncoltam is.
 
- Wow… – szólalt meg Damon az ajtóban. – Ha ebben a ruhában meglát, a te Jonasod…
- Nem az én Jonasom! – nem hagytam, hogy befejezze a mondatot – Ő az egyik kedvenc énekesem, és boldog vagyok, hogy végre eljutok a koncertjére. Az pedig, hogy találkozhatok is vele, megtiszteltetés számomra.
- Kicsit utánanéztem a te úgymond „kedvencednek”.
- És? – néztem rá kérdőn – Mit tudtál meg róla?
- Szereti a szép nőket… ebből kitalálhatod mi a kedvenc elfoglaltsága. – tekintetével szinte felfalt, úgy jött egyre közelebb. 
- Mondj valami újat! Egyébként ebben az egy dologban, nagyon is hasonlítotok egymásra. Te is csak játszadozol a nőkkel, úgyhogy egy rossz szót nem szólhatsz rá.
- Tudod Vivien, Ha csak játszadoznék veled, nem lennél itt!– átölelte a derekamat és szorosan magához húzott, majd így folytatta.
 - Valami oknál fogva, mindig melletted kötök ki. – suttogta, lehelete perzselte a bőrömet – Corát is azért kerestem fel, hogy téged kiverjelek a fejemből. Ami ideig, óráig sikerült is. Nem tudlak megigézni, és Chrisnek sem sikerült, pedig mindketten próbálkoztunk. Amikor megláttalak a konyhában, Chrissel, valami elszakadt bennem és legszívesebben kitéptelek volna a karjaiból.
- Te láttál minket? - néztem rá hitetlenkedve.
- Chris megrendezte, a kis előadását, mivel tudta hogy a közeledben vagyok. Tudta azt is, hogy figyellek, ezért csókolt meg.
Nem akartam elhinni, amit Damon mondott, de valahogy a lelkem mélyén éreztem, hogy most nem hazudik.
- De tegnap este meg akartál ölni! 
- Tegnap este, sok mindent akartam, de a halálod, még csak meg sem fordult a fejemben. - suttogta, vággyal telt hangon.
- Mi történt, miután ittál a véremből? 
- Csak pár kortyot ittam belőle, és elhiheted, átkozottul nehéz volt megállni. De megtettem, mert nem tudtalak és nem is akartalak bántani. – ajkai már csupán néhány centire voltak az enyémtől. - Megvártam, hogy elaludj, bekötöztem a kezed, majd amikor úgy láttam, hogy már mélyen alszol, egyedül hagytalak. Az éjszaka folyamán többször is rád néztem, de te békésen aludtál, egyszer sem ébredtél fel.
 
Damon megnyílt! Végre! De most mit tegyek? Hihetek neki? Mi lesz, ha újra átver? Mi van, ha csak játszik velem? Chris vagy ő hazudik? Vajon, melyik Damon igazi arca? Az, amelyik este a frászt hozta rám, vagy netán az, amelyik ma megnyílt előttem? Sok-sok kérdés és most tényleg egyikre sem tudom a választ! 
Pedig szerettem volna, ha  mindegyiket megválaszolja valaki, mert a bizonytalanságnál nincs rosszabb!

25. Fejezet Két tűz között!

Vajon miért nem lepett meg, hogy Damon ül a kocsiban? Lélekben, már felkészültem rá, hogy hamarosan viszontlátom. Igaz, arra nem számítottam, hogy alig három nap alatt ez be is következik. Most viszont, az a nagy kérdés, hogyan viselkedjek a közelében! Nem szabad látnia, mennyire bánt, amit tett. De akkor mégis mit tegyek? Szégyen vagy nem, a megfutamodás mellett döntöttem. Válaszra sem méltatva, indultam vissza Chris házához. 

 Damon újra indított, de nem álltam meg, folytattam tovább az utamat. Alig tettem meg pár lépést, amikor a fekete MG közvetlenül előttem, keresztben megállt az úton, elzárva előlem a menekülés lehetőségét. A félelemtől moccanni sem tudtam. A szívem a torkomban dobogott, úgy vártam, mi fog történni.
  Kinyílt a kocsi ajtaja és következő pillanatban Damon, már a csípőjével szorított a kocsi oldalához.
- Azonnal szállj be! – a hangjából csak úgy sütött a visszafojtott düh.
Elakadt a hangom, így csak ennyit tudtam kinyögni – Jó. –
Elindultam az anyósülés irányába. Damon követett, félve néztem rá, mire így válaszolt. – Nem bízom benned. Még egyszer nem szöksz el.
Most vártam csak igazán, hogy egyedül lehessek a szobámban. Beszálltam a kocsiba, bekapcsoltam a biztonsági övet. Damon is beült a kormány mögé és amint indított, hallottam hogy kattan a központi zár.
- Ezt nem teheted! - kiáltottam rá – Azonnal engedj el. Gyalog megyek.
- Nem mész sehova… Ebből a kocsiból csak akkor szállsz, ki, ha én megengedem! – vigyorgott gúnyosan.
   Tüntetőleg elfordultam, bár tudtam, hogy nagyon gyerekesen viselkedek. Néhány perc kocsikázás után, Chris háza előtt álltunk meg, Zavarodottan tapogatóztam  a kilincs után, így még az sem tűnt fel, hova is hozott. Szerencsére az ajtó már nem volt lezárva.

Hátra sem nézve, viharos gyorsasággal szálltam ki a kocsiból és szaladtam be a házba… egyenesen Chris karjaiba.
- Látom, megtalált a lovagod! – gúnyolódott.
 - Lovag a … Te tudtad, hogy itt van!? – támadtam rá – Ezért nem is próbáltál lebeszélni a sétáról.
- Minek tagadjam? Igen tudtam! - közölte, cinikus mosollyal az arcán - Gondolom, már elmondta, hogy egy ideig, ő is itt fog lakni!
- Itt… fog… lakni? - dadogtam ijedten.
- Úgy bizony! – hallottam meg Damon hangját - Egyébként Vivien, még közel sem végeztünk egymással.
- Tévedsz! – fordultam felé – Volt egy feledhető kalandunk! Ennyi!

Hazudtam, mert hazudnom kellett, ha a méltóságomat meg akartam őrizni. Nem hagyhattam, hogy Damon, megtudja, hogy a „kis kalandunk” , mennyire megviselt.
Lágy simogatást éreztem a derekamon, ekkor eszméltem rá, hogy még mindig Chris karjaiban vagyok. Nem is igazán foglalkoztatott, hogy ki ölel, Damont viszont annál inkább.
 - Ahogy látom , gyorsan megvigasztalódtál! – sötéten izzó tekintetével, szinte felnyársalt – Elmesélted Chrisnek a fürdőszobai afférunkat is?
  - Azt, ahol a tengerbe menekültem előled? – a szavak önkéntelenül jöttek a számra, de már nem szívhattam vissza. Mindketten tudtuk, hogy miért estem a tengerbe, miképpen azt is, ki mentett meg a biztos haláltól.
  - Nem Vivien! Úgy látom, fel kell, hogy frissítsem az emlékezeted! Még jó, hogy a melletted lévő szobában leszek!

  Nagyon is jól tudtam mit ért Damon „emlékezet frissítés” alatt. Már a gondolattól, meglódult a pulzusom. A mi kis erotikus töltető vitánk közben, Chris egyre szorosabban ölelt magához, már- már érezni véltem, testének melegét. Szemem sarkából, egy pillanatra ránéztem. Pillantása perzselt, szemében megcsillant a vágy szikrája.
 
Tudtam hogy ennek a beszélgetésnek, minél előbb véget kell vetnem, ezért fejfájásra hivatkozva, gyorsan elköszöntem tőlük és a szobámba menekültem.

Csak akkor mertem fellélegezni, amikor az ajtót kulcsra zártam. Megfogadtam, hogy addig nem teszem ki a szobából a lábam, amíg Jen és Stefan vissza nem jön. Hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe? Két tűz közé? Mert hiába is tagadnám, vonzódom mindkét pasihoz. Ami nagyon nem jó! Mindketten csak játszanak velem. Nem szabad hagynom, hogy Damon újra elcsavarja a fejem, sőt vele és Chrissel is meg kell tartanom a három lépés távolságot. Legjobb lenne eltűnni innét, de az sem megoldás, ha egész életemben menekülök. – töprengésemet a telefonom csörgése törte meg. Jenny hívott, aminek most kimondottan örültem.

- Szia Jen!
- Szia Viv! Azért hívtalak, mert csúszunk egy napot a hazaúttal. – közölte barátnőm. Erre a hírre, csak a nagy hallgatás volt a válaszom.
- Valami baj van? – kérdezett rá Jen.
- Igen! Úgy hívják, hogy Damon Salvatore.
 - Damon? Csak nem? – Jen hangszíne azonnal megváltozott, amit megemlítettem az idősebbik Salvatore nevét.
- Csak de! Ma séta közben összefutottam vele. Most pedig itt van a házban és itt is marad egy ideig!
- Ne idegeskedj! Tudod, hogy Chris vigyáz rád! – próbált megnyugtatni.
- Talán igen, talán nem…
- Ezt hogy érted? – faggatott tovább Jen.
- Hagyjuk… - tértem ki a válasz elől – Inkább magatokról mesélj!
És Jen mesélt a kirándulásról, az eljegyzésről, és a boldogságukról, amiért különösen irigyeltem őket. Ahogy most állnak a dolgaim, csak álmodhatok róla, hogy megtalálom a nagy Ő-t, és révbe ér az életem. Még hosszan beszélgettünk Jennivel, így amikor elköszöntünk egymástól, már lényegesen jobban éreztem magam. Nem görcsöltem azon sem, mi lesz Damonnal és Chrissel.

 Három óra tv nézés után, elegem lett a bezártságból. A konyhába indultam, ahol összeütöttem magamnak egy könnyű ebédet. Már majdnem végeztem a mosogatással, amikor megjelent Chris.
- Nocsak! Azt hittem a riadt kis nyuszika, bezárkózott a szobájába! – a hangnemre, amiben előadta a mondandóját, felment bennem a pumpa. Ha nem sikerül vissza fognom magam, az biztos hogy felpofozom. Mély levegőt vettem, majd tüntetőleg hátat fordítva, tettem tovább a dolgomat. Nem foglalkoztam a jelenlétével.
- Hozzád beszélek. - fordított maga felé, s egy szempillantás alatt ismét a karjai közt találtam magam – Ha házamban laksz, legalább annyival tisztelj meg, hogy ha kérdezlek, válaszolsz.
- Rendben, de akkor te is válaszolsz egy kérdésemre! – néztem a szemébe. Tekintete lassan ködössé vált.
- Kérdezz!
- Miért nem lehetünk barátok? – tettem fel azt a kérdést, ami tegnap óta, igencsak foglalkoztatott.
Olyan közel húzott magához, hogy érezhettem, kemény izmait és a testéből áradó bódító illatot.
- Ezért! – nézett mélyen a szemembe, majd lehajtotta a fejét és száját gyöngéden az enyémre nyomta. Halkan nyöszörögtem, mert el akartam taszítani magamtól, de nem volt hozzá elég erőm. Csókja egyre követelődzőbb lett. Lepecsételte ajkaimat és nyelvével mélyen a számba hatolt. Megtörte az ellenállásomat és csókjaival eddig ismeretlen, vad szenvedélyt keltett bennem. Karjában olyan lettem, mint a viasz. A testéhez simultam, zúgott a fejem, s az a különös érzésem támadt, mintha féktelen, érzéki utazásra indulnék.
Chris halkan felnevetett, miután elengedte a számat.
- Nem tudok, „csak” a barátod lenni! Nekem minden kell, amit adni tudsz! – súgta, s a következő pillanatban, már el is tűnt mellőlem.

Már estefelé járt az idő,  órák teltek el Chris csókja óta, de nekem azóta sem sikerült kivonnom magam a hatása alól. Amikor eltűnt a konyhából, remegő lábakkal indultam a szobámba, s közben jobbra – balra, tekintgettem, nehogy véletlen összefussak Damonnal. Valahogy sikerült eljutnom a szobámig, s amint becsuktam magam mögött az ajtót, minden erőm elhagyott, úgy dőltem le az ágyra. A délutánt filmnézéssel ütöttem el, de csak fél szemmel figyeltem a tv-t. A gondolataim minduntalan visszatértek Chrishez és a konyhában megesett csókhoz. Chris utolsó mondatát pedig, sehogy sem sikerült kiverni a fejemből. 

 „Nem tudok, ’csak’ a barátod lenni! Nekem minden kell, amit adni tudsz!”. 

 Egy vámpírnál soha nem lehet tudni, mikor mond igazat, és mikor hazudik. Ezért voltam tanácstalan Chrissel kapcsolatban  is. Igaznak hangzottak a szavai, de mi van, ha ő is csak ágyba akar vinni? Érdemes kockáztatni? Damonnal már megjártam. Bedőltem a hízelgő szavaknak, és mi lett belőle? Amint elérte a célját, rögtön tovább állt. Hosszas töprengés után, úgy döntöttem, nem kockáztatok. Inkább csak kivárok és a háttérben maradok.

 Késő este, még egyszer jelentkezett Jen. Aggódott miattam, főleg mióta megtudta, hogy Damon a közelemben van.
- Hello Viv! Ugye jól vagy? Történt valami rendkívüli?
- Nem semmi! Nyugi! Film maratont tartok! – közöltem vele, amire hangos nevetéssel válaszolt.
- Akkor nagy a baj!
- Dehogy! Már a negyedik horror filmet nézem. Senki nem zavar, így nyugodtan borzonghatok. – ecseteltem a délutánomat Jennek, viszont a csókról mélyen hallgattam.
  - Figyelj Viv, igazából azért hívtalak, mert Stefannal kárpótolni szeretnénk, mindazért amit a távollétünkben el kell viselned és persze azért, is  hogy ilyen sokáig nélkülöznöd kell a társaságunkat.  Mit mond neked az a név, hogy Jonas Erik Altberg?
- Basshunter! – vágtam rá, azonnal.
- Úgy készülj, hogy mind a ketten ott leszünk a szombat esti Malmöi koncertjén. – közölte Jen és gyorsan el is köszönt.

Nem várta meg, hogy hálálkodjak, pedig jól tudta, hogy Basshunter, az egyik nagy kedvencem. Gondolataim már a koncert körül forogtak, úgy indultam a fürdőszobába. Hosszú percekig folyattam magamra a meleg vizet, boldog voltam, hogy a sors ilyen barátokkal áldott meg, mint Jen és Stefan. A fürdés befejeztével, magam köré csavartam egy törölközőt és amint kiléptem a zuhanyfülkéből, megpillantottam Damont, aki karba tett kézzel támaszkodott a fürdő ajtajának. Megállt bennem az ütő és a lábaim is kezdték felmondani a szolgálatot, amikor megláttam, hogy bezárja az ajtót és a kulcsot a zsebébe, csúsztatja.

 - Na, így már senki sem fog megzavarni minket! - szólalt meg, ördögi vigyorral az arcán.

24. Fejezet. Christian

 Hogy az a… Ekkora hülye is csak én lehetek! Hát nem tanultam semmit, abból, ami hetekkel ezelőtt történt? Damon, ugyanígy talált meg, akkor is, amikor kutatni kezdtem utánuk. Azóta, legalább a laptopot le kellett volna cserélnem, de nem, én marha, még erről is megfeledkeztem. Tessék, most pedig, csupán napok kérdése, hogy ismét rám találjon. – szidtam magam az elővigyázatlanságom miatt.

 Mérgemben, kicsit erősebben csaptam le a laptop tetejét, de már az sem érdekelt, ha összetörik az a nyavalyás gép. Minél előbb ki akartam szabadulni, a szobából, ezért gyorsan a szekrényhez léptem, kivettem egy szürke farmert és egy fekete felsőt, így a ruházatom is tükrözte a pillanatnyi hangulatomat. Most mindennél jobban vágytam a szabadba, ahol kiszellőztethetem a fejem. Az elfojtott düh, átjárta testem minden porcikáját, viszont azzal nagyon is tisztában voltam, hogy ebben a helyzetben, csakis magamat okolhatom. Az ostobaságom, sodort megint bajba. Annyira örültem, hogy eltűnhettem, Damon közeléből és reméltem, hogy jó hosszú ideig nem is hallok róla. Erre, tessék, mi van? Már első nap, felfedem, a tartózkodási helyem. Bevágtam magam mögött az ajtót, majd dühösen szedve a lépcsőfokokat, trappoltam le a földszintre. Az előtérbe érve, megakadt a tekintetem, egy kisebb helyiségen. Sarkig tárt ajtaja, csábítóan hívogatott. Egy láthatatlan erőnek engedelmeskedve léptem be az ajtón. A könyvekkel roskadásig megrakott polcokból, és a széles íróasztalból, arra következtettem, hogy ez lehet Christian irodája. Az íróasztalon egy névjegy hevert, amit gondolkodás nélkül ,kézbe vettem. A következő szöveg állt rajta.

„ Leavold Movie Entertainment Los Angeles
California”

Úgy dobtam el a kártyát, mintha tűz égette volna meg a kezem.
  - Atya ég, Christiané a negyedik legnagyobb filmstúdió Amerikában! Akkor viszont azt nem értem, miért él itt? – tettem fel magamnak, hangosan a kérdést.
- Egy szóval sem mondtam, hogy itt élek! A világ minden táján, vannak házaim, és lakásaim. Még Párizsban is! – súgta a fülembe Christian.
Christian, hirtelen felbukkanása, annyira váratlanul ért, hogy egy pillanatra, még a szívverésem is kihagyott.
- Ez a ház, a rejtekhelyed? – kérdeztem rá nyíltan.
- Igen! – Egy szempillantás előtt elém került, tekintetemet fogva tartva, lépett egyre közelebb, egészen addig, amíg az íróasztal szélének nem ütköztem. Innét, már nem volt hova menekülnöm – Amerikában élek, onnét ismerem Stefant és Damont is. Ide akkor jövök, ha el akarok rejtőzni a nyilvánosság elől. Ellenben, nagyon nem tetszik, hogy kutakodsz a holmijaim közt. A kíváncsiságod fogja a vesztedet okozni…
 
- Ez már bekövetkezett! Damonra is így… - szóltam el magam, amire Christian azonnal felfigyelt.
- Damonra is így… Folytasd! – ismételte meg az utolsó mondatomat.
- Egy közös mozizás Jennivel, indította el az egész lavinát. Egy vámpírfilmet néztünk, és aznap este, kezdtem el kutatni „utánatok”. Mistic Falls archívumában akadtam, a Salvatore testvérekre. Néhány nap elteltével, Damon feltörte a laptopomat, és a szövegszerkesztőn keresztül üzent, majd hamarosan megjelent Modburyben, ahol laktam. Ma újfent megjelent a gépemben… - ismét későn kapcsoltam, hogy megint eljárt a szám. A mai üzenetet titokban akartam tartani, de ma semmi sem úgy alakul, ahogy szeretném. Christian közelsége teljesen összezavart.


- Mi állt az üzenetben? – faggatott tovább, dühtől szikrázó tekintettel.
- Megköszönte, hogy elárultam neki, hol bujkálok.
- Hamarosan kiderül, hogy csak blöffölt-e, vagy valóban rájött hol vagy. Ha gondold, elrejthetlek előle a Párizsi lakásomban. - hálás voltam a felajánlott segítségért, azonban úgy döntöttem, hogy nem fogok elmenekülni Damon elől, amit azonnal közöltem is Chrissel. 
- Tudod Vivien, arra számítottam, hogy a költözés mellett döntesz, de megint megleptél. Kezdem érteni, mivel csavartad el Damon fejét. – arcunkat csupán néhány centi választotta el, olyan közel hajolt hozzám.
- Dehogy csavartam el! – ellenkeztem hevesen, miközben a szívem a torkomban dobogott. Nem értettem, hogy lehet ilyen hatással rám Chris – Látod, ahogy sikerült lefektetnie, máris továbblépett.
 
Basszus! Mit beszélek én itt? Épp most tárgyalom ki a szerelmi életem egy „pasival”. Hát tényleg nem vagyok normális! – elmélkedésemből, Christian hangja rázott fel.
 
- Tévedésben vagy! Ismerem Damont és tudom, hogy bánik a nőkkel! Rólad viszont nem képes lemondani! Mit gondolsz, miért nyomoz most is utánad! – nézett rám kérdőn Chris.
- Erre nagyon egyszerű a válasz! – feleltem - Csorbát szenvedett a férfiúi méltósága azáltal, hogy faképnél hagytam. Ezt nem tudja elviselni!
- O.K! Ha te így gondolod! - zárta le a témát.
- Chris, lehetünk mi barátok? – kérdeztem remegő hangon. Christian, megsimogatta az arcomat, és lágy csókot lehelt ajkaimra, majd néhány másodperc után, így szólt – Nem Vivien, köztünk a barátság szóba sem jöhet!

Könnyes szemmel menekültem ki Chris irodájából. A szobámban bezártam az ajtót, és lerogytam az ágyra. Sírás fojtogatta a torkomat, Chris elutasítása, iszonyatosan fájt. A párnába fúrtam a fejem, és szabad folyást engedtem a könnyeimnek, így sírtam álomba magam.

Másnap reggel azzal az elhatározással indultam a konyhába, hogy nem emésztem magam sem Chris, sem Damon miatt. Elrejtem az érzéseimet, így még egyszer nem sebezhet meg senki. A konyhába érve, töltöttem magamnak egy pohár kávét és készítettem két szelet pirítóst, amit egy kistányérra tettem. Úgy döntöttem, hogy a szobámban TV nézés közben eszem meg.
A lépcsőn összefutottam Jennivel és Stefannal. Pechemre, el kellett utazniuk, de megígérték, hogy két nap múlva újra itt lesznek.
- Nyugi Vivien! Chris vigyáz rád! Tudom, hogy összetört a mobilod, ezért szeretnénk, ha ezt elfogadnád. – nyomott a kezembe Stafan egy dobozt , ami egy új telefont rejtett. A meghatottságtól, néhány pillanatig megszólalni sem tudtam, majd mindkettejüknek egy- egy puszival köszöntem meg az ajándékot.

Mivel Jenny és Stefan elutazott, az egész napot a szobámban töltöttem. Vágytam a friss levegőre, viszont Chris-t látni sem akartam, ezért az önkéntes száműzetés mellett döntöttem. A magammal hozott könyvek és a TV, egész jó időtöltésnek bizonyultak. Már kezdett alkonyodni, amikor felhívott Jen. Boldogan mesélte, hogy Stefan megkérte a kezét. Szívből örültem a boldogságuknak és gratuláltam nekik. Lefekvés előtt, hosszan áztattam magam a kádban, minek következtében, sikerült viszonylag gyorsan elaludnom.
Másnap reggel, ismét kávéval kezdtem a napot. A konyhában Chris-be botlottam, elmotyogtam egy halk „Jó reggeltet”, kitöltöttem a kávémat és indultam vissza a szobámba. Chris azonban, testével elzárta előlem az utat.
- Hova, hova ilyen sietősen? – gúnyolódott.
- Közöd? – vágtam vissza, dühösen. – Azt javaslom, ne raboljuk tovább, egymás idejét!
- Nem áll jól neked, a mártír szerep! Azért játszod a durcás kislányt, mert nem akarok a barátod lenni? Meg sem kérdezed, miért válaszoltam, "nemmel"?
- Már nem érdekel! Szállj már le rólam! – vetettem oda foghegyről.
- Tudod mi vagy te? Egy akaratos kis liba! – viszketett a tenyerem, hogy felpofozzam. Cinikus mosolya láttán nem is haboztam tovább, ütésre emeltem a kezem.
- Nocsak, a kiscicának karmai is vannak! - súgta a fülembe, miközben mindkét kezemet lefogva a falnak szorított. – Ha az ágyban is ilyen tüzes vagy, nem is csodálom, hogy Damon, nem tud ellenállni neked.

Valahogy sikerült kiszabadítanom magam az ölelésből. Lélekszakadva rohantam fel a szobámba. Úgy döntöttem, ezt a napot házon kívül töltöm. Már az sem érdekelt, hogy összefuthatok Damonnal. Felvettem egy fehér sportcipőt, magamhoz vettem a kabátomat, és elindultam a földszintre. Lett volna rá egy fogadásom, hogy Chris ismét megjelenik, mielőtt elhagyom a házat, így már meg sem lepődtem, amikor meghallottam a hangját.
- Hova mész?
- El! Majd jövök… valamikor! – feleltem, hátra sem nézve.
- Rendben! Jó mulatást! – köszönt el Chris.

   Gyanúsan könnyen engedett utamra, de most valahogy ez sem  érdekelt. Örültem, hogy a friss levegőn lehetek, és nem keseríti meg senki  az életemet  Élveztem a csendet és a nyugalmat. Talán ezért nem is figyeltem az óvatosságra,s talán ezért nem is vettem észre, azt a fekete MG-t, ami lassan közeledett felém. Már csak akkor eszméltem fel, amikor mellém ért és lelassított. Az elektromos ablak, lassan leereszkedett, és egy vakítóan kék szempár tekintett rám, egy igen ismerős arcból.
 

- Hello Vivien! Mondtam, hogy megtalállak!

23. Fejezet. A lebukás

 


/Damon szemszöge/

Tudtam, hogy Stefan titkol valamit. Sőt, egyre jobban érlelődött bennem a gyanú, hogy Vivien vele van. Csak, azt nem értem, hogyan tudott meglógni. Telefonja nincs, tett róla a „kis” barátja, hogy azt többé ne tudja, használni. Akkor mégis hogyan? Egyedül, segítség nélkül, nem lett volna képes a szökésre. Valaki kellett, hogy segítsen neki. De, hogyan ha két napja szinte megállás nélkül dolgozott? Folyamatosan a laptopja előtt ült, és kéziratokat fordított. Nem, mondom, hogy nem tűnt fel a távolságtartása. Órákig ült a laptopja előtt, úgy, hogy figyelemre sem méltatott.
 
Hát persze, a laptop! Hogy én mekkora marha vagyok! Végig a szemem előtt volt a megoldás. De miért menekült el?
 Megbánta, hogy felajánlotta a vérét? Kérdések, kérdések, és megint csak kérdések. Válasz viszont sehol. – töprengésemet, a telefonom csörgése szakította meg. Már megint mit akar az öcsém? Ha netán újabb hazugsággal próbálkozik, nem fog bejönni.

- Mondd!
 - Vivien, itt van velünk! Ne keresd! – tért Stefan rögtön a lényegre.
 
Tudtam! A fejemet tettem volna rá, hogy Stefannak köze van, Vivien eltűnéséhez. A többes szám, azonnal megragadta a figyelmem. Talán ez az a nyom, amin elindulhatok. Mert, az biztos, hogy nem nyugszom, amíg meg nem találom. Soha nem törtem magam, még egy nő után sem. Vivien valamiért mégis más. Nem igéztem meg, mint ahogy azt más lányokkal tenni szoktam. Türelmesen vártam ki, hogy az enyém, legyen. A csípős nyelve és az észbontó teste, olyan párosítás, aminek egy férfi sem képes ellenállni, köztünk én sem. A vérem viszont hajt, nem tudok és nem is akarok neki ellenállni.
Gondolom, ezzel ő is tisztában volt, amikor beleegyezett az utazásba. Egyre jobban vonzott ez a lány. Hihetetlen, de sikerült elérnie, hogy a gondolataim körülötte forogjanak. Kezdtem kifordulni önmagamból, a hajóút pedig, kezdett lassan átmenni, egy érzelgős szappanoperába. Ezért is döntöttem úgy, hogy felkeresem egy „régi barátnőmet”, aki eltereli a figyelmemet Vivienről, így felhívtam Corát, aki mindig rendelkezésemre állt.

A gondolatiam ismét visszaterelődtek a beszélgetéshez, kíváncsi voltam, Stefan, mit értett az alatt, hogy „velünk van”. Ismertem az öcsémet, tudtam, hogy könnyen össze lehet zavarni. Most is erre játszottam, amikor rákérdeztem, hol vannak.

- Jó helyen! – jött a rövid és tömör válasz.
- Ki van még veletek? – faggattam tovább, reméltem, hogy előbb- utóbb elszólja magát.
- Add fel Damon! – határozottsága meglepett – Vivien, látni sem akar, hagyd végre békén. – meg sem várva a válaszomat, letette a telefont.
„Látni sem akar” még ezek a szavak, visszhangzottak a fejemben, miközben már azt is tudtam, hogyan fogom megtalálni. A laptopja fog a nyomára vezetni. Annak idején, amikor észrevettem, hogy utánunk, vámpírok után kutat, és beazonosítottam az IP címét, már gyerekjáték volt megtalálni. Szerettem volna látni az arcát, amikor először „megjelentem” a gépében.

Bárhol is bujkálsz most Vivien, amint bekapcsolod a számítógépet, tudni fogom, hol keresselek!


/Vivien szemszöge/

 
Stefan mosolyogva figyelte a kis „összezörrenésünket”, Christiannal. Azonban amint úgy látta, hogy lenyugodtak a kedélyek és nem fogunk egymás torkának ugrani, kijelentette, hogy felhívja Damont. Meghűlt bennem a vér Damon neve hallatán. Már az első csörgés után válaszolt a hívásra. Hangja iszonyatos dühről árulkodott. Tisztán hallottam a beszélgetést, ami Stefan és közte zajlott le. Stefan kertelés nélkül közölte Damonnal, hogy vele, vagyis velük vagyok. Damon, néhány másodpercre elhallgatott. Gondolom, próbálta megemészteni a hallottakat.

- Hol? – hangja szinte beledörrent a csendbe.
- Jó helyen! - válaszolta, Stefan, s közben rámkacsintott.
- Ki van még veletek? – várható volt, hogy Damon kérdezősködni kezd, ellenben Stefan gyorsan leállította.
- Add fel Damon! Vivien, látni sem akar, hagyd végre békén. – ezzel lezártnak is tekintette a beszélgetést.

 Megkönnyebbülten, dőltem hátra, és a mellettünk elsuhanó tájat kezdetem figyelni. Alig egy óra múlva, megérkeztünk Christian házához. Christian jelleméből kiindulva, egy minden luxussal felszerelt, kastélyra, vagy legalábbis Villára számítottam. A meglepetéstől, viszont, leesett az állam, amikor megpillantottam, a hófehérre festett, kétszintes házat. Semmi giccs, semmi cicoma. Kellemesen csalódtam, Christian ízlésében. Jenny már a kocsifelhajtón várt ránk, és hatalmas mosollyal az arcán, integetett.
A viszontlátás könnyeket csalt a szemembe. Boldogan, mindenről és mindenkiről megfeledkezve ölelkeztünk össze.

A pasikkal a nyomunkban, léptünk be a házba. Jenny arca ragyogott, soha nem láttam még ilyen boldognak. Sugárzott belőle, az életerő.
 Ami rólam nem mondható el. Viszont, most hogy Damontól távol kerültem, nekem sem kell sok idő, hogy ismét a régi önmagam lehessek.
- Gyere, megmutatom a szobádat! – húzott magával Jen.
 - Várj, előbb engedélyt kell kérnem, Christian „bácsitól”! – a bácsi szót megnyomva fordultam Christian felé.
 
Szavaim hatására, mindenki elnémult. Jenny, értetlenül meredt rám. Stefan halványan elmosolyodott. Christian, azonban nem tartotta viccesnek, hogy „lebácsiztam”. Szemei sötéten villogtak, kezei ökölbe szorultak, majd egy szempillantás alatt, ellőttem termett.
  Érdekes, egészen eddig a pillanatig, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg, ő is vámpír. Már csak abban bízhattam, ha Stefan barátja, akkor az, úgymond „étkezési” szokásuk is egyezik.
- Igen vámpír vagyok! De, nem élek embervéren – nyugtatott meg, mintha tudná, mire gondolok. – Viszont, ha tovább hergelsz, te leszel a vacsorám!

 Miközben, Christian és én, némán bámultuk egymást, Stefan elmesélte Jenninek, hogyan „kislányozott le” a barátja. Jen hangos nevetése, oldotta a feszültséget. A hasát fogva a nevetéstől, lépett hozzám. A kabátomból, kivette a jogsimat és Chris kezébe nyomta.

 Ismét megragadta a karomat, és ellentmondást nem tűrően húzott magával az emeletre. A folyosó, legutolsó szobája előtt állt meg, szélesre tárva az ajtót.
- Ebből a szobából a legszebb a kilátás. Szükséged van a kikapcsolódásra, azok után, amin átmentél. Egyébként lenne egy kérdésem, ha nem akarsz, ne válaszolj rá.
- Kérdezz nyugodtan, tudod, hogy előtted nincs titkom.
- Lefeküdtél Damonnal? – láttam rajta, hogy ég a kíváncsiságtól.
- Igen… - feleltem, az igazsághoz híven – És te Stefannal? – mosolyt csalt az arcomra, Jen pirulása Az arca mindent elárult.
- Értem! Nyugi nem vagyok kíváncsi a részletekre! – kacsintottan rá. – Viszont, azt elárulhatnád, hogy, Európa mely részén tartózkodunk most!
Jen, gyorsan magához tért. A zavar pírjai eltűntek az arcáról.
- Svédországban egy Helsingborg nevű városkában. Csupán néhány óra innét, a Bornholm sziget. – kérdőn néztem rá, honnét tud a szigetről.
- Mit gondolsz, ki szervezte meg a hajóutatokat?
- Ti? – nem akartam elhinni, hogy képesek voltak összezárni Damonnal.
- Sajnálom! Már tudom, hogy rossz ötlet volt! Azt reméltük, hogy közelebb kerültök egymáshoz, ami részben össze is jött. Ellenben azzal egyikünk sem számolt, hogy Damon becsajozik. – Közel állt a síráshoz, nekem pedig eszem ágában sem volt őt megríkatni. A vállára tettem a kezem, és magamhoz öleltem.
- Jen, már meg is van bocsátva! Tudom, hogy benneteket csak a jó szándék vezérelt.
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy! Most magadra hagylak, hogy kipakolhass.
 
Tudtam, hogy szégyelli magát, azért akar gyorsan eltűnni. Amint egyedül maradtam, kipakoltam a bőröndből. A laptopot az ágyra tettem, és rögtön be is kapcsoltam. Úgy döntöttem, hogy egy frissítő zuhany után, befejezem azt a kéziratot, amiből már csak pár oldal van hátra. A kellemesen meleg zuhany alatt, átgondoltam az eddig történteket, és arra az elhatározásra jutottam, hogy a mai nappal lezárom a Damon korszakot. Amikor kiléptem a fürdőből, rám tört a már jól ismert baljós előérzet. Lassú léptekkel, indultam az ágy felé, és néhány lépés után, ledermedtem. Szemem a laptop kijelzőjére tapadt. Damon jelenkezett, A szövegszerkesztőn keresztül üzent.

„ Hello Vivien!
Köszönöm, hogy elárultad, hol bujkálsz!

Damon”

22. Fejezet. "És beborul az ég"

A csodás együttlétet követően szorosan összeölelkezve aludtunk el. Boldogan öleltem át, abban a tudatban, hogy végre érzelmileg is közelebb kerültünk egymáshoz. Amikor, néhány óra múlva felébredtem, Damon már nem volt mellettem. Mit sem sejtve, indultam a konyhába a szokásos kávé adagomért. Amint kiléptem a folyosóra, meghallottam Damon hangját. Telefonált.

 - Helló Cora! Úgy készülj, hogy hajnalban, rövid látogatást teszek nálad. – egy kis szünet állt be a beszélgetésbe, majd így folytatódott.
- Jelenleg az Északi tengeren hajózunk. – szólalt meg ismét Damon - Viszont ma hajnalban Walleniusban, kikötünk néhány órára. Küld értem a sofőrödet – adta ki az utasítást Damon.
Rögtön leesett, hogy ez a bizonyos Cora, és Damon, igen közeli kapcsolatban állnak. Ez a felismerés, úgy ért, mint egy arculcsapás. Rájöttem, hogy neki egyáltalán nem számítottak a ma reggel történtek, csak egy újabb strigula voltam a hódításai listáján. Azonban ez mind semmi sem volt ahhoz képest, ami, a beszélgetés további részében elhangzott.

 - Nem vagyok egyedül! – nevetett, majd így folytatta – Kicsit ugyan makacskodott, de sikerült megtörnöm az ellenállását. Ő sem tudott sokáig ellenállni a vonzerőmnek...

 Gúnyos kacaját hallva, ökölbe szorultak a kezeim. Ez már nekem is sok volt. Majd fel robbantam a méregtől, úgy indultam a konyhába. Remegő kezekkel, töltöttem ki a kávémat. és siettem vissza a hálófülkébe. Óvatosan, csendben mozogtam, nem akartam, hogy Damon észrevegyen és rájöjjön, tudok a hajnali tervéről.

 El kell rejtenem az érzéseimet. Erősnek kell lennem, és el kell nyomnom a mérhetetlen dühömet. Nehéz lesz, nagyon nehéz, de meg kell tennem. Ráérek majd akkor nyalogatni a sebeimet, ha egyszer megszabadulok ettől a felfújt hólyagtól. Még mindig remegő kezekkel, nyitottam fel a laptopot. Elhatároztam, hogy megírom Jenninek, Damon aljasságát. Nem remélhettem, hogy elolvassa a levelet, azt meg főleg nem, hogy válaszol is rá, de nekem sokat segített az, hogy kipanaszkodhattam magam. A levél megírása után, újfent  belevetettem magam a munkába. Meg sem lepődtem azon, hogy Damon, felém se nézett. Amikor, órák múltán megjelent, úgy tettem, mint aki teljesen elmélyül a fordításban, és nem foglalkoztam a jelenlétével. Pár perc után magamra hagyott, így szerencsére, nem kellett azon agyalnom, hogy szereljem le, ha esetleg ismét közeledni próbálna. A sok- sok kéziratnak köszönhetően, gyorsan teltek az órák, mígnem azt vettem észre, hogy elmúlt éjfél.

 Rövid zuhanyzást követően, bebújtam az ágyba, persze álom nem jött a szememre. A kabin ablakából már látszottak a kikötő fényei, ezért várható volt, hogy rövidesen Damon is feltűnik. Szemeimet szorosan lehunyva, feküdtem. Minden színészi képességemet beleadva, próbáltam alvást mímelni. Hamarosan meg is jelent Damon, majd egy gyengéd arcra puszi után, meghallottam távolodó lépteit. Az ablakhoz léptem, és még láttam, ahogy beszáll egy fekete limuzinba. Úgy éreztem, beleőrülök, ha még egy napot ezen a hajón kell töltenem. Kétségbeesetten temettem, arcom a tenyerembe. A sírás környékezett, fokozatosan törtek elő az egész nap elfojtott érzések. Az önsajnálatba belefeledkezve, először meg sem hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Hirtelen azonban megéreztem, hogy nem vagyok egyedül.
 
- Szia Vivien! – Stefan állt az ajtóban..
 - Szia! Hát te? – néztem rá hatalmas szemekkel.
- Elolvastuk a leveled, és most azért vagyok itt, hogy megszabadítsalak a bátyámtól.
- De mégis hogy tudtátok, ilyen rövid idő alatt megszervezni a szökésemet? – annyira hihetetlennek tűnt, Stefan jelenléte, hogy először el sem akartam hinni. Féltem, hogy ez csak egy álom, és mire felébredek, eltűnik.
- Majd mindent elmesélek, most viszont igyekeznünk kell. Nem tudhatjuk, Damon mikor jelenik meg újra. – ekkor már tudatosult bennem, hogy mégsem álmodom és hogy néhány percen belül „szabad” leszek. Pillanatok alatt, összecsomagoltam a holmimat, és túláradó örömömben hatalmas puszit nyomtam, szabadítóm arcára.

A kikötőtől nem messze egy kis mellékutcában, egy szürke Audinak támaszkodva, számomra ismeretlen, de rendkívül vonzó férfi várt ránk.
- Helló, gondolom te vagy Vivien, Damon csalódott báránykája – köszönt az ismeretlen, s közben gunyorosan végigmért. Első pillanatban szikrázott köztünk a levegő, rögtön tudtam, hogy nem fogom ezt a pasast a szívembe zárni.
- Vivien, Ő itt Christian Leavold! Chris, had mutassam be Vivien Portert, Jennifer legjobb barátnőjét. – mutatott be minket egymásnak Stefan.
- Most, hogy mindenki ismeri egymást, jó lenne indulni! – sürgetett minket Christian – Még a végén, Damon visszacsempészi, a kislányt a hajóra.
- Kislány a… - morogtam halkan – Christian felhúzott szemöldökkel fordult felém. 
Nem értettem mivel érdemeltem ezt ki. Valaki ott „fent”, nagyon pikkel rám. Alig szabadultam meg Damontól, erre most itt ez a Christian akárkicsoda, akit már most, ki nem állhatok. Remélem, nem kell sokáig elviselnem, ennek a bájgúnárnak a társaságát. – mérgelődtem csendben.

Kényelmesen elhelyezkedtem a hátsó ülésen. Lassan, eluralkodott rajtam a fáradtság, szemeim lecsukódtak, és hamarosan az álmok világába, merültem. A hosszú pihentető álmomat, kitartó telefoncsörgés zavarta meg. Mint kiderült Damon a telefonáló és tombol.
 
- Veled van? – dühöngött a telefonba Damon.
- Kicsoda? – kérdezte ártatlanul Stefan.
- Jól tudod ki, Vivien! Veled van? – kérdezett rá ismét Damon.
- Már hogy lenne velem? – játszotta az értetlent Stefan – Rád bíztuk! Megint mit műveltél, hogy eltűnt?
 - Semmit! Kikötöttünk néhány órára, Svédországban, Walleniusban. Mikor elmentem már aludt, mire visszajöttem a hajóra, nyoma veszett. – Stefan kérdőn nézett rám, tudtam, arra kíváncsi felvilágosíthatja- e Damont. Válaszképpen megráztam a fejem.
- Keresd tovább, majd akkor szólj, ha megtaláltad! – zárta le a beszélgetést, és amint letette a telefont, felém fordult.
- Ugye tudod, hogy el kell mondanunk neki?
- Tudom! Csak annyit kérek, ne áruljátok el, hol talál meg.
- Ha nagyon akar, úgyis megtalál! – szólalt meg Christian. Hangjából éreztem, hogy egy elkényeztetett kis libának tart. Akitől szeretne megszabadulni, viszont Stefan miatt kénytelen lesz elviselni a jelenlétét. Tudtam, hogy csak, azt lesi mikor omlok össze Damon viselkedése miatt. Stefan is hasonlótól tarthatott, mert le sem vette rólam a szemét
- Nyugi! Nem fogok kiborulni! – nyugtattam meg Stefant – Egyvalamire viszont jó volt ez az utazás. Megtanított arra, hogy még egyszer ne dőljek be egy vámpír szép szavainak.
Mindketten meglepetten bámultak rám, ezért sietve hozzátettem
 - Jól viselem a csalódásokat. Az élet, már megedzett. Ha azt várjátok, hogy zokogva fogok a vállatokra borulni, hát csalódni fogtok…
- A barátnődnek írt leveled, nem épp erről árulkodott. - vágott a szavamba Christian. Nagyon nem tetszett, hogy ő is tud, a kis kalandomról.
- Miután meghallottam Cora és Damon beszélgetését, a hajót már börtönnek éreztem, ezt írtam meg Jenninek. Ez talán érthető, nem? De miért is magyarázkodok én egy vadidegennek? – morogtam a bajszom alatt.
 - Amint látom, Stefan nem világosított fel arról, hogy Ő és Jennifer is nálam laknak. S, mivel ők a barátaim, így természetes, hogy téged is befogadlak. Viszont több tiszteletet várok el egy ilyen kislánytól, mint te!
 - Mégis, hány évesnek nézel, hogy lépten - nyomon lekislányozol? – kíváncsian néztem rá, valahogy az volt az érzésem, nagyon fiatalnak tart. A gyanúmat meg is erősítették a következő szavai.
 - Tizennyolc, talán  tizenkilenc, de azon sem lepődnék meg, ha még fiatalkorú lennél.
- Huszonnégy, - vágtam a képébe – sőt, két hónap múlva betöltöm a huszonötöt.
Évek óta egyedül élek, egy kiadónak dolgozom, mint fordító és lektor. Jennit akkor ismertem meg, amikor Modburybe költöztem. Van még valami, amit tudni akarsz rólam? – hadartam el egy szuszra.
Soha nem fogom elfelejteni, a megdöbbenést Christian arcán. A gúnyos félmosoly eltűnt az arcáról, s helyét a hitetlenkedés vette át.

21. Fejezet A Vágy fogságában

   
                                            +18


A mámortó ölelkezéstől megrészegülve, testem minden ízében remegve, támaszkodtam a zuhanyzó csempézett falának. Mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam, így próbáltam lecsillapítani, izzó testem és megzabolázni, szemérmetlen gondolataimat. Damon férfias teste, érzéki csókjai és simogatásai, elképesztő erővel hatottak rám. A bűvkörébe vont és nem is engedett onnét szabadulni. Viszont az is igaz, hogy a menekülés gondolata, még csak fel sem merült bennem. Damon iménti kijelentése, tudatosította bennem, hogy ha hagyom magam az árral sodortatni, és nem görcsölök tovább a sorsomon, életem legcsodálatosabb utazásában lehet részem. Az elmúlt néhány percben, pedig azt is bebizonyította, amit már régóta sejtettem, hogy rendkívüli szerető.


 Damon ismét észrevétlenül tűnt el mellőlem, amit én kihasználva, a hálókabinba siettem és felöltöztem. A szokásos farmer és póló összeállítás mellett döntöttem. A szívem, már szabályos ütemben vert, és a testem is lenyugodott. Azon gondolkodtam, hogyan tölthetném el úgy az időt, hogy ne lebegjen állandóan a szemem előtt, Damon csodálatos teste. Amint megpillantottam a laptopot a bőröndömben, ez a gondom is egy csapásra megoldódott. Kényelmesem elhelyezkedtem az ágyon, ölemben a laptoppal. Megnyitottam az email fiókomat, remélve, hogy a kiadóm, újabb munkával látott el. És szerencsére nem is kellett csalódnom. A sok kézirat láttán megnyugodtam. Azonnal bele is vetettem magam a munkába. Az erotikus tartalmú regény, viszont cseppet sem könnyítette meg a helyzetemet. Gyakran azon vettem észre magam, hogy kettőnket képzelem a szereplők helyébe.

 A fordítás hosszú órákra lekötött. Hajnali egy órakor, már alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, mégis folytattam a munkát, egészen addig, amíg a fáradtságtól, le nem csukódtak. Félálomban érzékeltem, hogy valaki kiveszi a kezeim közül a laptopot, a párnára fektet, és vetkőztetni kezd. Nem ellenkeztem, hisz erőm sem volt hozzá. Pillanatokon belül, pedig, már az álmok birodalmában jártam. Az álmom főszereplője, ki más lehetett volna, mint Damon.

 Másnap reggel, gyengéd érintésre ébredtem. Azonnal felpattant a szemem. Damon a nyakamat és vállamat cirógatta, majd ujját a pólóm nyakkivágásába csúsztatta és rövid, de annál tüzesebb csókot nyomott az ajkaimra. 


- Jó reggelt! – súgta a fülembe. – Figyeltelek, amíg aludtál. Beszéltél álmodban, és a nevemet sóhajtottad. Könyörögtél, hogy ne hagyjam abba, hogy csókoljalak még… -  kezemet Damon szájára nyomtam, úgy próbáltam elhallgattatni.

 - Az nem létezik! Rólad álmodni? Én? Soha! – ellenkeztem hevesen, túlságosan is hevesen.

- Vivien, nem lenne belőled jó pókerjátékos! – vigyorgott Damon – Nem tudsz hazudni! A tested elárul. 


- Rendben, bevallom, rólad álmodtam. Tetszel, és jól csókolsz, de ennyi és nem több. – jelentettem ki.

- Hm… szóval jól csókolok, viszont nem a csókjaim miatt a omlottál a karomba. Ha akarom, már a fürdőben a magamévá tehettelek volna, és most nem lenne miről vitatkoznunk. Az apró sikolyok és nyögések, pedig amiket az ujjaimmal előcsaltam belőled, miközben mélyen benned… 


- Hagyd abba! – sóhajtottam könyörögve.

- Nem… Jobb ötletem van! Megvalósítjuk az álmodat!
 
A következő pillanatban, Damon már fölöttem térdelt. Vállamnál fogva szegezett a ágyhoz, s miközben mélyen a szemembe nézett, egyetlen rántással tépte le rólam a pólómat. Sóvár pillantása, amivel csupasszá vált melleimet bámulta, perzselte a bőrömet. Végtelen lassúsággal hajolt a melleim fölé, ajkai közé zárva ágaskodó mellbimbómat. Lágyan harapdálta, szívta, én pedig tehetetlenül dobáltam magam alatta. Érintései nyomán, testem minden porcikáját elöntötte az emésztő tűz. Gyomrom görcsbe rándult, amint megéreztem kezét, a bugyim szegélyénél. Ujjait finoman végighúzta a bokámtól, a térdemen keresztül a combom belső feléig, újabb és újabb remegéshullámot indítva el a testemben. Amikor ajkaival is megtette ugyanezt az utat, és forró leheletét megéreztem a combomon, felsikoltottam a vágytól. Belemarkoltam, dús, sötét fürtjeibe, úgy húztam magamhoz. Úgy éreztem, belehalok, ha nem csókol meg azonnal. Damon, mintha tudta volna, mire vágyom, szenvedélyesen tapadt az ajkaimra. Csókja forrón égette a számat, nyelve azonnal befurakodott ajkaim közé. A perzselő csók közben, mellemet, hasamat, majd ismét a combomat cirógatta, s közben lehúzta rólam a bugyit is. Érintései a végtelenségig korbácsolták a vágyamat. Ajkaimtól elszakadva, apró csókokkal borította a nyakamat, a vállamat, majd egyre lejjebb a haladva, combjaimat gyengéden szétfeszítve, ajkával kezdett ingerelni. Hangosan sikoltottam az őrjítő kéjtől. Behunytam a szemem, úgy adtam át magam, érzéki kényeztetésének. Rövidesen, ölem mélyéről, forró hullámok indultak el, Damon izgató nyelvjátékának köszönhetően.

- Damon kérlek, nem bírom tovább! – könyörögtem egész testemben remegve.

Amikor Damon abbahagyta a őrjítő játékot és fölém hajolt, türelmetlenül próbáltam megszabadítani fekete ingétől. Remegő ujjakkal gomboltam ki, és minden egyes szabaddá vált bőrfelületet, csókokkal borítottam be. Kezemmel kitapogattam vágya bizonyítékát, és a nadrágon keresztül kezdtem simogatni. Damon hangosan felsóhajtott, amint megérezte ujjaimat. Pillanatok alatt megszabadult a zavaró ruhadaraboktól és kezemet férfiasságára szorította. A kölcsönös kényeztetést, már ő sem bírta sokáig elviselni. Erre vallott hangos nyögése is. Tekintetemet fogva tartva, feküdt a combjaim közé.

- Akarlak! Most!- hangja nyersen csengett, a visszafojtott szenvedélytől.

Pillantását meg akkor sem szakította el az enyémtől, amikor egy erőteljes lökéssel a testembe hatolt. Az izgalomtól vadul kalapáló szívvel, fogadtam Damon lökéseit. Fejét magamhoz húzva, vadul csókoltam ajkait, miközben csípőjének mozgása egyre gyorsult. Hasamat és ölemet forróság árasztotta el, a feszültségtől alig kaptam levegőt. A gyönyörtől kicsordultak a könnyeim, és végigfolytak arcomon, amit Damon, ajkaival itatott fel. Mikor megéreztem, hogy közeledik a beteljesülés pillanata, a dereka köré fontam a lábaimat. Testem megfeszült, majd a világ körülöttem apró darabokra hullott szét, a vulkánkitöréshez hasonló robbanásban. Ugyanebben a pillanatban Damon is elérte a csúcspontot, fojtottan felkiáltott és megvonaglott.

Homályosan érzékeltem a külvilágot, de sem, gondolkozni sem megmozdulni nem tudtam. Beletelt egy kis időbe, míg a szívdobogásom lecsillapodott. Damon rajtam feküdt, lábaim még átkulcsolták a csípőjét, karjaink összefonódtak. Arcra a vállamon nyugodott. Testén még mindig, gyenge remegések futottak végig. Szerettem volna örökké így maradni, ilyen közel hozzá, de tudtam ez lehetetlen.

Sejtettem, hogy ez az idilli állapot hamarosan véget ér. Nem is kellett sokat várnom a kijózanodásra, mert még aznap este bekövetkezett a katasztrófa…

20. Fejezet. Damon a csábító

                                                                         
                                                                     18+ 


Mikor magamhoz tértem, közvetlenül Damon arcába pillantottam. Rideg arca és jeges tekintete, rám hozta a frászt. Nem tudhattam, mire készül, mert arckifejezése, amin egy cseppnyi érzelmet sem sikerült felfedeznem, semmi jót nem ígért.
- Téged egy percre sem lehet magadra hagyni? – fürkészte haragosan az arcomat.

  Hiába akartam ellenkezni, nem jött hang a számra. A hideg víztől átfázva, minden ízemben reszkettem. Fogaim összekoccantak, az átnedvesedett ruha pedig, második bőrként tapadt a testemre. Biztos voltam benne, hogy tüdőgyulladás nélkül nem fogom megúszni ezt a kis kalandot. Újfent Ő mentette meg az éltem, amiért, köszönettel tartoztam neki, ellenben azt nem értettem, miért nem hagyott a sorsomra, ha amúgy is a halálomat kívánja. A már enyhülő, lüktetés a fejemben, eszembe juttatta, hogy esés közben, beütöttem a fejem. Azt ugyan még most sem tudtam mibe, viszont arra még emlékeztem, hogy vérzett a halántékom. Óvatosan tapogattam ki a sérülés helyét, amiből még szivárgott a vér, így az ujjaimra is jutott, egy csekély mennyiség.

  Damon tekintete, egy szempillantás alatt, elsötétült. Arca torz mosolyba húzódott, melyből előtűntek hegyes szemfogai, amint meglátta a vértől vörös ujjaimat. Lassan, egész közel hajolt hozzám, a szívem ebben a pillanatban őrült ütemben kezdett verni. Ekkor meglepő dolog történt. A tenyerébe vette a kezemet, felemelte és a szájába vette az ujjaimat, ezután egyesével lenyalogattatta róluk, a rájuk tapadt vért.

- Megőrjítesz! – mormolta Damon rekedten – Azonban most irány a fürdőszoba. Az ajkaid már teljesen elkékültek… és a vizes ruháidtól is gyorsan meg kell szabadulnod.
A mondat másik fele, már a fürdőszobában hangzott el, amikor Damon, leültetett a kád szélére és megnyitotta a forró vizet. Az időről – időre változó, kedélyállapota, teljesen összezavart. Már egyáltalán nem tudtam kiigazodni rajta. Hol gonosz, és kiállhatatlan, hol pedig figyelmes és aggódó. Nagyon szerettem volna tudni, melyik ezek közül az igazi arca. Valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy nem olyan kegyetlen, mint amilyennek mutatja magát.
 
Igyekeztem minél hamarabb megszabadulni, az átázott ruháimtól, csakhogy  az ujjaim nem engedelmeskedtek nekem. Egyedül csak a pólómat sikerült levennem és azt is nagy kínszenvedés árán. A melltartó és farmer, sajnos kifogott rajtam. A tehetetlenségtől, dühömben hangosan káromkodtam. Az ajtó felől hallatszó halk nevetés, ráébresztet arra, hogy Damon végignézte az ügyetlenkedésemet, és rendkívül jól szórakozik. Az ajtófélfának támaszkodott, ajkai széles mosolyra húzódtak, szemeiben pedig a vidámság szikrája táncolt.
- Segítsek? – hangjából, elfojtott vágy, csendült ki.
- Nem, köszönöm. Egyedül is boldogulok. Fura lenne, ha nem tudnék egyedül levetkőzni! 
- Aha... Már tíz perce figyellek, és ez idő alatt csak a pólódat sikerült levenned. Úgyhogy az a nagy helyzet, hogy nem vagy képes egyedül levetkőzni és segítségre szorulsz! - vázolta fel Damon a helyzetemet.
- Te pedig, gondolom örömmel megszabadítasz, azoktól a fránya ruhadaraboktól? Köszönöm, de nem élek a felajánlott segítséggel. - zártam le a beszélgetést.
 - Ugyan már, nincs miért szégyenlősködnöd! Láttalak már ruha nélkül! – izzó tekintetétől, a pulzusom, azonnal meglódult.

  Szavait figyelmen kívül hagyva, újra és újra megpróbálkoztam levenni a vizes ruhákat, de minden erőfeszítésem hiábavalónak bizonyult. Merev ujjaimmal, még a farmeromat sem sikerült kigombolnom. Damon egy idő után, megelégelte a makacsságom. A harmadik sikertelen kísérletet követően, pedig azt vettem észre, hogy közvetlenül előttem áll. Tekintetünk összefonódott és a szeméből sugárzó erő megbénított. Egyébként is belefáradtam már abba, hogy a vágyaimmal harcoljak. Hagytam hogy olyan közel lépjen hozzám, hogy érezhessem a testéből áradó forróságot. Ujját az állam az alá helyezve, felemelte a fejem, és lágy csókot lehelt számra, rövidesen azonban, csókja egyre szenvedélyesebbé és követelőzőbbé vált. Ajkai mohón falták az enyémet. Tüzes csókjába az egész testem beleremegett. Ajkaim megnyíltak kutakodó nyelve előtt, és nyelveink vad táncba kezdetek. Soha életemben nem éreztem még ilyen kínzó sóvárgást. Szívem vadul zakatolt. A mámorító csókot félbeszakítva, Damon a nyakamat és a vállamat árasztotta el apró leheletnyi csókokkal, miközben, észrevétlenül megszabadított a melltartómtól. Beleborzongtam az élvezetbe, ahogy ajka a bőrömhöz ért. Szememet lehunyva, adtam át magam a kényeztetésnek. Damon, ujjaival, képzeletbeli vonalat húzott a nyakamtól, le a melleim közt, egészen a csípőmig, majd vissza a mellemig. Simogatása felkorbácsolta, a testemet égető vágyat. Mikor a tenyerébe vette a melleimet, és ujjai a mellbimbómat kezdték ingerelni, halkan felnyögtem. S mikor kezét felváltották ajkai, fojtott sikoltás tört fel a torkomból. Nem tudtam tovább uralkodni magamon. Beletúrtam a hajába, magamhoz húztam, ő pedig csípőjét hozzám szorítva éreztette velem, hogy mennyire kíván. Lázasan, vadul harapdálta ajkaimat, amire kéjes nyögéssel válaszoltam. Úgy éreztem, végleg elvesztem a karjaiban. Türelmetlenül rángattam le róla az inget, amit Damon egy szédítő mosollyal jutalmazott. Bőre csaknem perzselt, amikor meztelen felsőtestünk összetapadt. Azonban, rögtön megszólalt az agyamban a vészcsengő, amikor megéreztem ujjait a farmerom gombjánál matatni. Önkéntelenül is lefogtam a kezét, és kérdőn néztem rá.
- Mit teszel velem?
 - Hidd el, semmi olyat, amit te nem szeretnél – súgta a fülembe, mialatt lassan kigombolta és lehúzta rólam a farmert és a bugyit.
- Felmelegedtél már? – mosolygott csibészesen, miközben lágyan végigsimított a combomon.
- I..i...i..g..en – dadogtam.
- Ok! Akkor irány a zuhany! – felelte és már tolt is be a meleg víz alá.
A kellemesen meleg víz elzsibbasztott. Lehunytam a szemem, és próbáltam kizárni a külvilágot, ami egészen addig sikerült is, amíg két izmos kar, hátulról szorosan át nem ölelt!
- Damon! – fordultam meg hirtelen az ölelésben. Testének látványa megbabonázott. Kidolgozott izmairól, és lapos hasáról, csak nehezen sikerült elszakítani a tekintetem. Kezeim Damon vállára siklottak, lecsúsztak izmos karjaira, majd egyre lejjebb, egészen a hasáig. A cirógatásomra, hangos nyögéssel válaszolt, és testével a zuhanyzó falának szorított. Egyik keze a combomra simult, a másikkal pedig a derekamat ölelte át.
- Akarlak - súgta a fülembe, vágytól rekedt hangon.

  Innét már nem volt szükség szavakra. Damon ajkaival pecsételte le az ajkaimat. Vadul, vágytól fűtötten csókolt. Halk sóhaj szakadt fel a torkomból, amit azonnal ki is használt. Nyelvével mélyen a számba hatolt. Kicsit később, a derekamat ölelő karja, a melleimre siklott. Elszakadva ajkaimtól, ajkával a mellbimbómra tapadt. Felnyögtem miközben nyelvével ingerelte, olykor szívva rajta egy kicsit. Mikor az ujjait combjaim, közé csúsztatta, és azok egyre mélyebbre, merészkedtek, elállt a lélegzetem. A testem és a vérem is izzott. Soha nem tapasztalt vágyat, keltett bennem Damon érintése. Már nem akartam gondolkodni, csak érezni, amikor a legérzékenyebb testrészemet kezdte ingerelni. S amint megéreztem az ujjait magamban, a lábaim kis híján összecsuklottak alattam a remegéstől. Leírhatatlan érzés fogott el. A testem minden porcikáját átjárta az őrjítő vágy. Damon felváltva csókolta, az ajkam és a mellem, miközben ujjaival kitartóan mozgott bennem. Ilyen kéjt még soha nem éltem át. Csodálatos izgató érzések áradtak szét a testemben. A gyönyör, óriási robbanással tört fel ölem mélyéről és hangosan sikoltottam, a mindent elsöprő élvezettől.

Csak lassan tértem vissza a valóságba. Félve néztem Damon szemébe. Néhány másodpercig semmi nem törte meg a csendet, majd mélyen a szemembe nézve, így szólt.
- Hm... Igazán élvezetes utazásnak nézünk elébe!- szólalt meg, csábítóan lágy hangon - Vivien, ez csak egy kis ízelítő volt abból, ami vár rád az elkövetkezendő egy hétben…

Boldog Karácsonyt kívánok,minden kedves olvasómnak!

19. Fejezet Edward.

- Nem szívesen zavarom meg az újabb vetkőzőszámodat - szólalt meg Damon csevegő stílusban - , de nehezedre esne, ha kevésbé riszálnád, azt a formás kis hátsódat?
- Nem, nem riszálom a fenekem! – jelentettem ki felháborodottan. Damon úgy nézett rám, ahogy egy ragadozó szemrevételezi az áldozatát.
- Ebből a szögből teljesen úgy látszott, és őrülten csábos volt.
- Damon, légy szíves nem bámuld a fenekem! – fel nem foghattam mi ütött belé.
- Sajnálom, férfi vagyok nem szerzetes.
- Jó, akkor esetleg próbáld meg elképzelni, hogy én meg apáca vagyok! - Damon hangos nevetéssel fogadta a válaszomat. Én pedig zavarral, vegyes kétségbeeséssel meredtem rá. Tüzes pillantásával, lassan, tetőtől talpig végigmért.
- Bocs, de egyszerűen nem tudlak elképzelni apácának. – megrázta a fejét és újra felnevetett.

Kezdett dühíteni, hogy rajtam szórakozik, ezért gyorsan elvettem az ágyról a ruhámat és pillanatok alatt, magamra kapkodtam.
- Vivien, meddig akarsz még menekülni? A sorsod elöl, úgysem futhatsz el. – bölcselkedett Damon.
- Te nem is olyan régen, már vázoltad a sorsomat. Eljátszadozol velem és majd ha rám unsz, kíméletesen ugyan, de megölsz. Köszönöm, de ebből nem kérek! És ha most megbocsátasz, szeretnék végre enni, pár falatot!
Némán indultam a konyhába, felderíteni az élelmiszerkészletet. A gyomrom már igencsak méltatlankodott, hiszen, az utóbbi időben, alig ettem valamit. Készítettem két igen kiadós sonkás szendvicset, töltöttem hozzá egy pohár tejet és elindultam a nappaliba. Még a hajó a felderítése közben felfedeztem az egyik polcon, az Alkonyat DVD-t, és elhatároztam amint lehetőségem lesz rá, újra megnézem.

Tagadhatatlan, hogy Edward Cullen már az első pillanatban megfogott, annak ellenére, hogy képzeletbeli személy. Azóta megismertem két, hús-vér vámpírt, és most a páros gonoszabb felével, együtt hajózunk egy számomra ismeretlen szigetre. Tudom Damonnak határozott szándékai, vannak, ezzel az utazással. Ezek közül az egyik az, hogy megtörje az akaratomat, és az ágyába csaljon. Hát, ehhez nekem is lesz egy- két szavam, kitartok az elhatározásom mellett, kitérek Damon útjából, és erős maradok. Jó, tudom, ezt nehéz lesz megoldani, főleg itt a hajón, ahol szinte össze vagyunk zárva. Damon már elkezdte az ostromot, és addig nem is fog leállni, amíg el nem éri a célját. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hidegen hagynak az érintései és a csókjai, sajnos épp az ellenkezője igaz. A testem minden porcikája beleremeg, ha csak hozzám ér. Hacsak a szembe néz, a pulzusom azonnal felszökik az egekbe, a csókjáról nem is beszélve. Viszont a tudat, hogy csak játszik velem, erőt ad ahhoz, hogy ne hódoljak be neki. Tudom, ha más lenne a helyemben, biztosan nem lázadozna, és készségesen teljesítené, Damon minden kívánságát. – elmélkedtem magamban.

A tv-hez léptem és elindítottam a DVD-t. A türelmetlenségem dacára, sem tekertem bele a filmbe. Türelmesen néztem végig, Bella költözését, közben kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén. Hamarosan következett a az ebédlői jelenet, megjelent Edward az ajtóban, én pedig ismételten kikerekedett szemekkel bámultam. Lenyűgözött a megjelenése. Mint egy szerelmes kamasz, tapadtam a képernyőre, és lestem minden mozdulatát.


- Na, ne! – törte meg a varázst Damon gúnyos hangja – Te ezekre, a nyálas szépfiúkra buksz? Damon haján, még néhány vízcsepp fénylett, fekete pólóját, ingre cserélte. Észbontóan szexin nézett ki. Gyanítottam, hogy az ostrom folytatására készül. A hangjában megbúvó mellékzönge, ellenben megragadta a figyelmemet. Hangszíne nemtetszésről árulkodott, ami bevallom igencsak meglepett.
- Edward, álmaim pasija lenne, ha létezne! – vágtam vissza.
Damon tekintete elsötétült, ajkait összepréselte, megragadta a vállamat és mélyen a szemembe nézett.
- Miért kezdtél el kutatni utánunk?
- Ez a film , adta az ötletet, hogy nézzek utána a létezéseteknek. – mutattam a képernyőre. – Jobban mondva Edward Cullen karaktere.

- Egy kitalált alak miatt kezdtél vámpírkutatásba? – hangja csöpögött a gúnytól. – Vagy netalán, belezúgtál a színészbe, aki eljátszotta Edwardot?
Tekintetével szinte felnyársalt, úgy mért végig tetőtől- talpig.
- Nem zúgtam bele, hogy a te szavaiddal éljek. Bár bevallom, nem rossz pasi. Viszont te le sem tagadhatod, hogy egy képzeletbeli személyben ellenfelet látsz! – ütöttem vissza a labdát – Csak nem vagy féltékeny?
- Túl sokat képzelsz magadról Vivien! Nekünk vámpíroknak nincsenek érzéseink. Ha pedig történetesen, a férfias vágyaimat akarom kiélni, bármikor és bárhol találok egy készséges leányzót.
- Aha! – morogtam a bajszom alatt.
- Ami rólad egyáltalán nem mondható el. Sőt, ha még sokáig játszadozol, az idegeimmel… – sziszegte Damon, elharapva a mondat végét.
 Szeme kékje pillanatok alatt, feketébe váltott. Ajkai között, megjelenő szemfogai láttán, nem kellett Einsteinnek lennem, hogy tudjam, épp most, fenyegetett meg halálosan. Azonnal a meggondolatlan ígéretem, jutott eszembe. Csupán néhány órája, hogy felajánlottam neki a vérem. Már nem visszakozhatok, kettesben vagyunk, nincs senki, aki megvédhetne tőle. Lelkileg megtörve, csendben hagytam el helyiséget. A félelem uralta minden mozdulatomat és léptemet. Kis idő múlva a fedélzeten találtam magam. A hullámok, lágyan fodrozódtak, a végtelen víztükrön. Víz és víz amerre csak a szem ellát. Erre a látványra volt, most a legkevésbé szükségem. Az amúgy sem rózsás, hangulatomon, a végeláthatalan víztömeg látványa csak még inkább rontott. Ráébresztett mennyire ki vagyok szolgáltatva Damonnak. Magamban elátkoztam azt a napot, amikor rátaláltam a neten a Salvatore testvérekre. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, mindent másképp csinálnék, és kordában tartanám, az amúgy fékezhetetlen kíváncsiságomat, ami miatt most, nyakig ülök a pácban. Gondolataimba merülve, bámultam a végtelen tengert, a korlátnak támaszkodva. Néhány pillanattal később pedig már tehetetlenül zuhantam a vízbe. A fájdalom átjárta az egész testemet, a halántékomből vér csordogált. Mielőtt összecsaptak a fejem fölött a hullámok, minden erőmet összeszedve, tettem egy utolsó kísérletet a menekülésre. Hatalmas kínok közt, felhúztam magam a víz felszínére, és amilyen hangosan csak tudtam, Damon nevét kiáltottam, és hagytam, hogy  körülöleljen  a sötétség!

18. fejezet. A " Csábítás "

- Dánia? Ugye csak viccelsz? – néztem rá meglepetten.
 - Öltözz át és ne kérdezősködj! Elég, ha egyelőre ennyit tudsz! – fagyos tekintetéből megértettem, hogy cseppet sincs vicces kedvében. Letettem a további kíváncsiskodásról. Jobbnak láttam, ha mostantól kezdve, csak akkor szólalok meg, ha feltétlenül muszáj. Némán vettem elő a bőröndöt és gyorsan átöltöztem. Damon minden mozdulatomat árgus szemmel leste. Figyelő tekintetétől kísérve, szálltam be a kocsiba. Tudtam, hogy csak a Harwich - Esbjerg közt közlekedő komppal juthatunk el Dániába. Viszont erre a kompra a helyfoglalást, már napokkal az utazás előtt jelezni kell. Kíváncsi voltam, Damon gondolt-e erre, mégsem szóltam egy szót sem. A kellemes meleg, olyannyira elbágyasztott, hogy a szememet már csak nehezen bírtam nyitva tartani. Lassan erőt vett rajtam a fáradtság, és kimerülten álomba merültem.

 Csaknem a teljes utat végig aludtam. Damon lágy hangja, ébresztett.
 - Ébresztő Csipkerózsika! A hajó, ami kiskegyedet elviszi Dániába, előállt. – mutatott a kikötőre.
 A hajót megpillantva, azonnal leesett, hogy nem a kompot választotta, úti célunk eléréséhez. A kikötőben egy fekete jacht horgonyzott, oldalán hatalmas betűkkel a „ Csábítás” felirat virított.
- Ez nem a Harwich-Esbjerg komp! – kínomban csak ennyit sikerült kinyögnöm.
 - De nem ám! – vigyorgott rejtélyesen Damon – Senki sem fog zavarni minket! Itt nem tudsz elmenekülni előlem, hacsak nem ugrasz a tengerbe.
- Nehogy azt mondd, hogy te leszel a hajóskapitány! – néztem rá kérdőn.
 - Miért? Talán elképzelhetetlen, hogy el tudom kormányozni, ezt a bárkát? – felhúzott szemöldöke és csúfondáros mosolya elárulta szándékát. Titokban reméltem, hogy ez is csak a szokásos, gonosz tréfáinak egyike és hamarosan megpillanthatom a kompot. Azonban minden reményem tovaszállt, s helyét a harag vette át, amint Damon kiszállt a kocsiból és elindult a hajó irányába. Félúton megfordult, kezével intett, hogy kövessem. Dühösen indultam utána, biztos voltam benne, hogy ő ezt már a kiszabadításom előtt eltervezte. Erre utalt a kikötőben horgonyzó jacht is.
 - Aljas vagy! Tőrbe csaltál! Azért akarsz Dániába vinni, hogy bevégezd Alexander tervét, ugye? - mérgesen estem neki, ott püföltem ahol értem - Személyesen akarsz átadni Sebastiannak? Tudod mit, akkor inkább a tengert… - Damon nem várta meg, hogy befejezzem a mondatot. Szorosan magához ölelt, majd pillanatokon belül a hajón találtam magam.
 - Na, ide figyelj! – sziszegte a fogai közt. Szemei mérgesen villogtak, - A te külön utad és az önfejűséged miatt kellett megterveznem a szökésünket. Sem a kompot, sem a vonatot nem vehetjük igénybe. Mindkettőt könnyű lenyomozni, és a te Sebastianod is ezekkel fogja kezdeni. Egy ismerősöm, tartozott egy kis szívességgel, így jutottam a "csábításhoz", még évekkel ezelőtt. És, hogy megnyugtassam azt a makacs kis fejecskédet, könnyedén elkormányozom, akár több ezer mérföldre is!
 
Damon szavai ráébresztettek arra, milyen igazságtalanul bántam vele. Tudtam, hogy sürgősen bocsánatot kell kérnem tőle, különben tényleg a sorsomra hagy.
- Sajnálom… - mondtam halkan, fejemet lehajtva – Hogyan tehetném jóvá? – elhatároztam, bármit is kér, megteszem.
- Hm.. – mosolygott Damon, arca lassan közeledett az enyémhez – A szökésünk tervezésekor, mindenről gondoskodtam, kivéve egy dolgot…
- Miről feledkeztél meg? – puhatolóztam, bár sejtettem hogy a válasz nem lesz ínyemre.
 - A tengeren nem tudok vadászni, úgyhogy önkéntes véradóra lesz szükségem. – szavaitól kirázott a hideg. A gondolattól, hogy Damon belém mélyeszti hegyes szemfogait, még a lélegzetem is elállt. Mégis úgy döntöttem, teljesítem a kérését.
 - Rendben, vállalom! – válaszoltam, remegő hangon.
- Jól meggondoltad? – bámult rám, hitetlenkedve – Akár meg is ölhetlek. A véred illata, átkozottul ínycsiklandó, nehéz lesz leállnom, ha egyszer megkóstolom.
 - Bízom benned! – hirtelen ötlettől vezérelve, gyors csókot nyomtam ajkára. 


Mielőtt ideje lett volna belemélyedni a csókba, gyorsan elhúzódtam és ráparancsoltam, hogy hozza fel a fedélzetre a bőröndömet. Az a férfi aki soha életében nem tűrte el senkitől a parancsolgatást, most, némán indult a kocsihoz. Éreztem, hogy sikerült megint felhúznom, ezért gyorsan elindultam, a felfedező körutamra. Három keskeny lépcső vezetett egy aprócska konyhába. A bejárat mellett, egy kényelmes sarokgarnitúrát pár lépésre tőle egy konyhaszekrényt és egy gáztűzhelyt pillantottam meg. Tovább haladva a hajó belsejébe, tágas nappalit fedeztem fel, amiben kényelmes kanapé, két fotel, beépített bár, és egy szintén beépített, hatalmas LCD - TV szolgálta a lakók kényelmét. Ebben a helyiségben a fehér és kék szín uralkodott. A falakat halványkékre festették, amihez színben passzoló puha szőnyeget választottak. Az összhatást azonban a hófehér bőrkanapé, a hozzá tartozó fotelek és a padlóig érő királykék sötétítőfüggöny tette tökéletessé. A látvány lenyűgözött. A kábulatból magamhoz térve, elindultam a kabinok irányába. A következő ajtón benyitva, nem várt meglepetés fogadott. A helység, amit kabinnak gondoltam, nem volt más, mint egy raktár. Azonnal tudtam, csak egyetlen hálófülke van a hajón. A szívem a torkomban dobogott, úgy indultam tovább a következő és egyben utolsó ajtóhoz. Belépve a szobába, azonnal szembetűnt, a tükörfal, ami egy gardróbot rejtett. Szemben a gardróbbal, csaknem az egész szobát betöltő, franciaágy állt. Az ágytól balra, nyílt a fürdő, amiben egy süllyesztett kád, egy mosdó, és egy zuhanyfülke kapott helyet. A hajón látottaktól, kezdett érlelődni bennem a gyanú, hogy a „Csábítás” nem hétköznapi jacht. 


Megfordultam, hogy elinduljak a fedélzetre, amikor az ajtóban Damonba ütköztem. Hiába próbáltam kikerülni, elállta az utamat és lépésről-lépésre terelt vissza a kabinba. Sajnos csak későn jöttem rá, mire készül. Addig hátráltam, amíg az ágy szélében meg nem botlottam. Tehetetlenül zuhantam az ágyra, amit Damon azonnal ki is használt. Combjaimat satuba fogva, térdelt fölém. Szemeiben izzott a vágy, miközben ujjaival végigsimított az arcomon, és mélyen a szemembe nézve, hajolt egyre közelebb.
- Ugye, jól gondolom, hogy ez nem egy szokványos jacht? - törtem meg a csendet.
 - Igaza van Miss. Holmes, magácskának semmi sem kerüli el a figyelmét! A „Csábítás” olyan pároknak készült, akiknek nem hiányzik a kiszolgálás, akik kettesben akarják élvezni az élet örömeit a nyílt tengeren, vagy óceánon. Nászutasok bérelték ki, a mézesheteik kellemes eltöltésére.
Elképzeltem, mi minden történhetett ezen a hajón, és a gondolatba szó szerint belepirultam. Éreztem, hogy az arcom tűzben ég. Elfordítottam a fejem, és a kabin ablakát kezdtem tanulmányozni. Majd tekintetem lassan a tükrös gardróbra tévedt, ahol megpillantottam, önmagam és Damont. Az arcom, kipirult, hajam összekócolódott, Damon, fölöttem térdelt, és a nyakamon vadul lüktető vénára tapadt a tekintete. Már nem csak az arcom tüzelt. Minden porcikámban eluralkodott a vágy. Felhevült testemre válaszolva, Damon csókkal zárta le az ajkaimat. Csókja égette a számat, miközben nyelvével bebocsátást kért. Mialatt nyelveink érzéki táncot jártak, kezei sem maradtak tétlenek. Egyik kezével, a derekamat ölelte, másikkal a nyakamat cirógatta, majd a felsőm alá csúsztatta. Érintéseinek nyomán, égett a bőröm. Ajkai szenvedélyesen ostromolták az enyémeket. Hirtelen azonban vége szakadt a szenvedélyes ölelkezésnek.
- Ideje elindulnunk. – közölte Damon rideg hangon, amitől azon nyomban kijózanodtam. – Azt viszont megígérem, hogy hamarosan folytatjuk, amit most elkezdtünk.
- Azt te csak hiszed! – vágtam vissza.
- Vivien, legkevesebb egy hétig, össze leszünk zárva. Nem tagadhatod, elég, ha csak megcsókollak, máris a karjaimba omlasz. Mégis, hogyan akarsz kitérni előlem, ezen az öklömnyi helyen?
- Egy hétig? – kérdeztem vissza ledöbbenve – Dániába, még komppal is max, 16 óra az út.
- Az meglehet, viszont a mi úti célunk a Bornholm sziget, ami régen a templomos lovagok rejtekhelyéül szolgált. – jelentette ki Damon.
- Hallottam már róla. Svédország, Lengyelország és Dánia közt fekszik. Hivatalosan negyven éve csatolták Dániához.
- Mi pedig Svédországot és Norvégiát megkerülve, Lengyelország felől fogjuk megközelíteni a Templomosok szigetét.
- Miből gondolod, hogy itt nem fog ránk találni Alexander és Sebastian? – puhatolóztam.
  - Mert ezt a szigetet, csak a hajóstérképeken jelölik. A normál földrajzi térképeken névtelenként szerepel. Most viszont, valóban ideje felhúzni a horgonyt, mielőtt kifutunk az időből. Egy szempillantás alatt, tűnt el mellőlem. Tekintetemet körbejáratva a szobán, a bőröndömet kezdetem keresni, amit az ágy mellett meg is találtam. Kivettem a kedvenc farmerom és egy lila pólót. A fürdőben, beálltam a zuhany alá, és hosszan folyattam magamra a meleg vizet. A raboskodás, minden nyomát le akartam mosni magamról. A frissítő zuhanyt követően, egy szál törölközőben léptem a hálófülkébe. Az ágyon fekvő Damon, azonnal dejavu érzést keltett bennem. Nem is olyan régen, a szobámban játszódott le hasonló jelenet…

17. Fejezet. Alexander

A terem fényárban úszott, a hatalmas kristálycsillárnak köszönhetően. Fénye megvilágította a falon látható festményeket és a márvány járólapokat. A terem falait vörös színű, bársonyszerű kárpittal vonták be, melynek közepén egy gyönyörű barokk stílusú ülőgarnitúra volt elhelyezve, amely szintén vörös színben pompázott. A bejárattól jobbra, néhány arannyal szegélyezett széket helyeztek a fal mellé. Természetesen, itt sem maradhatott el a vörös bársony bevonat. Az ajtóval szemközt pedig egy márvány kandallót pillantottam meg, amelyben kellemes meleget árasztva lobogott a tűz. Alexander ismét nem hazudtolta meg, úriember mivoltát, mikor hellyel kínált.  A hideg pincétől igencsak átfáztam, ezért a egyik széket, a kandalló mellé húztam és ott telepedtem le. Ebben a pillanatban fedeztem fel, az elrablómat , Josht. Az ajtó mellett állt és figyelte minden mozdulatomat. A lángokba bámulva, olyan érzés fogott el, mintha egy időutazás részese lennék…
Hűs szellő suhintotta meg az arcom, s anélkül, hogy oldalra fordultam volna, tudtam ki ült le mellém. Érdekes módon, ahogy megláttam Damont, az agyamat elborító ködfátyol, egy szempillantás alatt elillant. A tudatom kitisztult ugyan, de félelmet továbbra sem éreztem. Nem mertem a szemébe nézni. Tisztában voltam vele, hogy pokolian haragszik rám. Viszont arra még álmomban sem gondoltam, hogy szövetkezik Alexanderral.
- Damon, ő az a lány, akit el kell vinned Sebastianhoz, még a telihold beállta előtt. – hallottam meg Alexander hangját. Lélekben felkészültem arra, hogy Damon bosszút áll rajtam a szökés miatt, de a gondolat, hogy épp Ő fog a Gonosz kezére adni, ledöbbentett. A beszélgetést, már csak fél füllel hallgattam. Reményvesztetten ültem a széken és Josht figyeltem, aki úgyszintén meglepődött, amikor megtudta, miért kellett elrabolnia. Arca őszinte megbánást tükrözött. Megbocsájthatatlan bűnt követett el ellenem, ezért hiába is remélt bűnbocsánatot, tőlem nem kaphatta meg. Képtelen voltam megbocsátani neki. Megrettenve meredtem Alexanderre, aki lassan közeledett felé.


- A küldetésedet bevégezted, a lányt elhoztad, mostantól viszont Damon veszi át a helyed! – jelentette ki, mélyen Josh szemébe nézve. A lelkem mélyén tudtam, mi következik. Josh halála elkerülhetetlen. Alexandernek már nincs rá szüksége, így egyszerű táplálékként fogja végezni. Szememet szorosan lehunytam, fülemet befogtam. Sem látni, sem hallani nem akartam, Josh haláltusáját.
Percek teltek el, mire ismét ki mertem nyitni a szemem. Nyomban feltűnt Josh vérben fürdő, élettelen teste. Alexander szája szélén, pediglen még ott csillogott néhány vércsepp. Josh fiatal élete, kegyetlen véget ért. Sajnálatos módon, tudatában voltam, annak a cseppet sem elhanyagolható ténynek, hogy a következő áldozat én leszek. Fejben gyorsan utánaszámoltam, mikor esedékes a következő telihold. Azonnal megértettem, még van négy napom a menekülésre, ha ezt a kastélybéli kalandot épp bőrrel megúszom. Ismételten elmerengtem, így Damon hangja terelt vissza valóságba. Elképzelésem sem volt, mit akarhat tőlem, azok után, hogy így elárult.
- Vivien, - súgta – Nyugodj meg! Tudom, hogy Josh halála felkavart, de ígérem, hamarosan eltűnünk innét. Addig viszont még van egy kis dolgunk.
- Mégis mi? – kérdezetem rá dühösen.
- Meg kell állítanunk Alexandert. Megölni sajnos nem tudjuk, de ha iszom a véréből, megerősödhetek annyira, hogy a következő összecsapásnál már elpusztíthassam. Selena varázsigéje, egy hétig hatásos, de ehhez neked is együtt kell működnöd. Alexander a véredet kívánja, nem fogja hagyni, hogy kisétálj a kastélyból. Amint visszatér, te leszel terítéken. Nem tudom megakadályozni, hogy a nyakadnak essen, de te igen, ha ezt a karót a szívébe szúrod. – a szavaival egyidőben, a kezembe nyomott egy hegyes karót, amit a hátam mögé rejtettem. Szinte még abban a percben , nyílt az ajtó és visszatért a Josh gyilkosa.


Damon valóban jól mondta, hogy a véremet akarja. Lassú, kimért léptekkel indult el felém, tekintetemet kutatva. Zöld szeme, ami alig egy órával ezelőtt még elvarázsolt, most vörösen izzott, lassanként szemfogai is elővillantak. Tudtam, hogy nagyon észnél kell lennem, ha élve akarom elhagyni a börtönömet.
Damon észrevétlenül tűnt el mellőlem, Alexander viszont egyre közeledett, és rövidesen arra eszméltem, hogy közvetlenül előttem áll.
- A véred édeskés illata, úgy lengi körül a testedet, mint egy csábító parfüm, melynek nehéz ellenállnom. – mondta halkan. A lélegzetem elakadt, beszédre képtelenül néztem a szemébe. A kezemben tartott karó, szerencsére észhez térített. Vártam, hogy fölém, hajoljon, és minden erőmet beleadva, a szívébe döftem. Alexander, merev testtel, vágódott el a márvány padlón. Damon egy szempillantás alatt a test mellett termett. Fogait a nyakába mélyesztve ivott néhány korty vámpírvért és halkan mormolni kezdett egy számomra érthetetlen szöveget.


“Corpus septem diebus et septem noctibus somnum et omni castello reliquisset!"


Harmadszor ismételte meg a mondatot, amikor Alexander teste hirtelen szürkülni kezdett, majd, néhány perc leforgása alatt mumifikálódott. 
Mindketten egyszerre indultunk az ajtó felé, egyetértettünk abban, hogy minél előbb el kell hagynunk a kastélyt. Ugyanis, ha Sebastian megneszeli az imént történteket, elveszítjük, azt a pár nap előnyt is, amit Alexander megbénításával szereztünk. Az ajtó előtt, Damon hirtelen elkapta a derekam, szorosan magához ölelt és rövid, szenvedélyes csókot nyomott az ajkaimra.
- Elkezdtünk valamit, még a szökésed előtt. – pillantott rám, vágytól fűtötten. – Valld be, hogy vonzódsz hozzám.
- Majd ha biztonságban leszünk, mesélek az érzéseimről! - mosolyogtam rá, amit egy kacsintással meg is toldottam. Váratlanul Damon karjaiban találtam magam. Karjaimat a nyaka köré fonta, ezután szédületes gyorsasággal indult el a kijárat felé. Immár sokadszorra hunytam be a szemem, s mire ismét kinyitottam, a kocsijának támaszkodtunk. Az utcai lámpa fénye, adott némi fényt, így láthattam az arcát. Damon annyira közel állt hozzám, hogy a hátammal a kocsinak szorultam. Lassan elengedte a kezemet és megcirógatta az arcom.
- Nos? – kérdezte bársonyos hangján.
- Köszönöm, hogy megmentettél! Áruld már el, mit mormogtál Alexander teste felett!
- Selena varázsigéjét, ami így hangzik „ A tested hét nap, hét éjjel aludjon, s minden erőd elhagyjon.”
Damon fürkésző tekintetére és elbűvölő mosolyára, testem azon nyomban válaszolt. Nem tagadhattam tovább, hogy levett a lábamról. Számomra azonban még nem jött el az ideje, hogy ezt a szemébe is mondjam. Tekintetemet mélyen az övébe fúrtam, ujjammal ráérősen körberajzoltam ajkai vonalát. Próbáltam elodázni a választ. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mégis hogyan talált rám, amire rá is kérdeztem.
- A beszélgetésünk után, elindultam az általad megadott címre. A összetört telefonból, azonnal tudtam, hol keresselek. Elmentem Josh lakására, ahol a feljegyzései közt találtam rá Alexanderre és a kastélyra. Alexandert ellenben meghagytam abban a hitben, hogy én viszlek el Sebastianhoz. Tudod, egyáltalán hol vagyunk most? – nézett rám kérdőn. 
- Nem! Hol? – csakugyan érdekelt merre tartott fogva a Nagy Úr.
- Egy Gairloch nevű városkában,a Skót Felföldön.
A hely neve nem mondott semmit. Viszont amikor megemlítette Damon, Skóciát, rájöttem, milyen messzire hurcolt el Josh. Gyors fejszámolást követően, már tudtam, legkevesebb ötszáz mérföldet kell megtennünk, Askhamig, onnét pedig újabb négyszáz mérföld vár ránk Modbury-ig.
- Damon, Askhamban van minden ruhám, vissza kell mennünk oda. – jelentettem ki.
- A kocsimban van a bőröndöd! Sem a faludba, sem Modburybe nem megyünk vissza! Ott keresne először Alexander és Sebastian. Öltözz át, és indulhatunk is.
- Elárulod az úti célt? – puhatolóztam.
- Gondolom, már te is rájöttél, hogy négy nap múlva, újabb telihold várható. Sebastian, minden követ meg fog mozgatni, hogy megtaláljon minket. Így csak egy lehetőségünk maradt. El kell hagynunk az országot. – egy rövid hatásszünet következett, majd így fojtatta – Úti célunk, Dánia!