26. Fejezet. Damon igazi arca?

- Élvezed, hogy játszadozhatsz velünk? Nem emlékszel, mit mondtam nem is olyan rég? - sziszegte, miközben minden egyes lépéssel, közelebb került hozzám. – Ha a tűzzel játszol, könnyen megégetheted magad!
  Jéghideg hangja, és a tekintetéből áradó düh, megrémített, s ekkor kezdett újra tudatosulni bennem, hogy nem egyszerű emberekkel, hanem „vámpírokkal” élek egy fedél alatt. Akik véren élnek. Legyen az állati, vagy emberi. Ismét az Alkonyat című film, jutott eszembe. Edward is csak hatalmas önfegyelem árán képes ellenállni, az emberi vérnek. Miért lenne ez másképp Christiannal? Damonról nem is beszélve. Könnyen rajtaveszhetek, ha játszom az idegeikkel. Christian talán nem bántana, de még arra sem merném letenni a nagy esküt. Damon, viszont hirtelen haragú, kiszámíthatatlanok a reakciói, és gondolkodás nélkül öl. Soha nem vagyok és soha nem is, leszek biztonságban a közelében. - elmélkedésemből, Damon hangja térített magamhoz.

- Nocsak, Beijedtél? – húzta el a száját – Csak nem attól félsz, hogy neked esek? Hm? – nézett mélyen a szemembe. Tekintete vörösen izzott, szemfogairól az íny lassan hátrahúzódott - Pedig éppen azt tervezem. Tartozol nekem és most, be is hajtom rajtad!

  Úristen, a véremet akarja! Döbbentem rá a valóságra. Azok a tűhegyes és borotvaéles fogak, hamarosan a húsomba vájnak, amit vagy túl élek vagy nem. Eddig csak a filmekből és a könyvekből ismertem a "vámpírcsók" fogalmát, de úgy látszik, ma jött el az ideje annak, hogy testközelből, a való életben is megtapasztaljam. A félelemtől, úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Ijedten, hátráltam, és rogytam le a kád szélére. Ebben a pillanatban a tenyerembe éles fájdalom hasított, valamivel felsértettem a kezemet, és pillanatokon belül, vér kezdett szivárogni a sebből. A kezemet a hátam mögé rejtettem, nehogy Damon észrevegye. Természetesen, azzal tisztában voltam, hogy a kifinomult érzékeit, úgysem csaphatom be sokáig, hisz amúgy is a véremre pályázik.
- A véred arra csábít, hogy megkóstoljam! A tested pedig arra, hogy ágyba vigyelek, és ott folytassuk, ahol a hajón abbahagytuk. – suttogta a nyakamba.
- Tudok Coráról! - szólaltam meg remegő hangon.
- És most azt várod, hogy a megbocsátásodért esedezzem? – hangjába ismét gúny vegyült.
- Nem várok semmit! – jelentettem ki – Tőled semmit! Már elmondtam, mit gondolok a kettőnk kapcsolatáról. És most szeretném, ha végre magamra hagynál!
- Aha, a felejthető kalandunkról? – tudakolta, figyelmen kívül hagyva a kérésemet.
A hátam mögé rejtett kezemből, egyre intenzívebben, ömlött a vér és a fájdalom is erősödött. Anélkül, hogy ránéztem volna a kezemre, tudtam hogy mély a vágás. A fogaimat összeszorítottam és lehajtottam a fejemet.
- Nézz rám! – szólt rám Damon
- Menj el, kérlek! – könyörögtem kétségbeesetten.
- Rendben, de még nem végeztünk! – hallottam hogy megindul az ajtó felé. Azonnal gyanút fogott volna, ha továbbra is ülve maradok, így óvatosan felálltam, de balszerencsémre megszédültem. Damon egy pillanat alatt, előttem termett, megfogta a vérző kezemet és lassan felemelte. Épp úgy, mint nemrég a hajón. 
- Miért nem szóltál, hogy megvágtad magad? – kérdezte, miközben fejemet felemelve, arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
 - Miért is? – kérdeztem vissza – Talán azért, mert a véremről áradoztál, hogy szívesen megkóstolnád?
- Ki mondta, hogy nem teszem meg?
 
Kikerekedett szemekkel, és a torkomban dobogó szívvel figyeltem, ahogy a szájához húzza a kezemet és ajkait a vérző sebre szorítja. Az idő elvesztette jelentőségét. A testemből elszállt minden erő, éppúgy, mint a lábaimból. A fájdalom megszűnt, helyét egy számomra eddig ismeretlen, eufórikus érzés vette át. A körülöttem lévő tárgyakat és Damont is egyre ködösebben érzékeltem, majd a szemeim lassan lecsukódtak.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Jenny áll az ágyam mellett. Először azt hittem, hogy álmodom, így újból behunytam a szemem. Félve nyitottam ki ismét, majd amikor megbizonyosodtam róla, hogy még mindig ott áll, végre elhittem, hogy nem csak a képzetem játszik velem. Boldogan ugrottam ki az ágyból és öleltem magamhoz.
- Mi történt a kezeddel? – mutatott a kezemre, amiről teljesen megfeledkeztem, és amit időközben, valaki gondosan ellátott és bekötött.
- Tegnap este, a fürdőszobában történt egy kis baleset! De nyugi, jól vagyok! – nyugtattam meg Jennit – Inkább arról mesélj, hogy kerülsz ide.
- Stefan akart mindenáron visszajönni. Mióta megtudta, hogy Damon itt van, egy perc nyugta sem volt. Ezért döntöttünk a hazaút mellett. – mesélte Jen.
- Mint látod, élek és egy hajam szála sem görbült meg. Gyorsan felöltözök és lemegyek reggelizni! Jössz te is? – invitáltam barátnőmet a konyhába. 
- Persze! Kihagytam a reggelit az utazás miatt!
- Én pedig a tegnap a vacsorát. – kacsintottam rá.

Damon tegnap esti akciójáról, jobbnak láttam, nem említést tenni. Elhatároztam, hogy senkinek sem szólok róla. Végül is életben hagyott, bár ivott a véremből. De a fő, hogy élek. Gyanítottam azt is, hogy ő kötözte be a kezem. Nem tudtam hova tenni, az effajta viselkedését. Sejtettem, hogy pokolian nehéz lehetett neki megállni, hogy ne szívja ki belőlem az utolsó csepp vért is.
 A konyhában nem volt senki rajtunk kívül. Jen és én is a gabonapehely mellett döntöttünk. Kivettem a hűtőből a tejet, két tányérba elosztottam a gabonapelyhet és felöntöttem tejjel. Jóízűen falatoztunk, miközben egyfolytában ugrattuk egymást.
- Köszönöm, hogy megvalósítottátok az egyik nagy álmomat – Jen persze tudta, hogy ezzel a Basshunter koncertre célzok.
- Várod a koncertet? - mosolygott titokzatosan – Van ám még egy meglepetésünk! Sőt nem is egy…
- Jen, nekem már ez is sok, nem fogadhatok el több ajándékot – ellenkeztem – Először a telefon, most pedig a koncertjegyek…
- Megérdemled! Ezért is intéztük el, hogy személyesen is találkozhass Jonassal. A másik meglepetésünk, pedig már az ágyadon vár.

- Kivel találkozhat Vivien? – hallottam meg Damon hangját, aki abban a pillanatban lépett be az ajtón.
- Jonassal, a kedvenc énekesével. – közölte vele a barátnőm.
- Az meg ki? – nézett ránk értetlenül Damon.
- Jonas Erik Altberg alias Basshunter.
- Aha. - vonta meg a vállát – És mikor lesz a nagy találkozó?
- Holnap este. – elégítette ki Damon kíváncsiságát Jen, viszont azt hozzátette, hogy pasik, nem jöhetnek velünk.
Rövidesen megjelent Stefan, majd őt követte Chris, aki szintén nagyon meglepődött a szombat esti terveinken. Jen, őt is felvilágosította arról a tényről, hogy a pasik itthon maradnak. Damon és Chris is kiakadt, mint a kakukkos óra. Tudtam, hogy nem hagyják, hogy lerázzuk őket. Éreztem, hogy valamelyikük meg fog jelenni a koncerten. Jen ajándéka, már igencsak fúrta az oldalamat, ezért pillanatok alatt eltűntettem a maradék pár falatot és siettem fel a szobámba.

 Az ágyamon, egy dobozt találtam, amit türelmetlenül téptem fel. A szemem - szám elállt a csodálkozástól, amikor megpillantottam a királykék, selyem miniruhát. Nem bírtam ki, hogy ne próbáljam fel, ezért pillanatok alatt megszabadultam a farmertól és a pólótól, amit nemrég vettem fel, és már bújtam is bele az ajándék ruhába.
A mély dekoltázzsal még, úgy ahogy megbékéltem, viszont a ruha hossza, zavart. Alig takart valamit a combomból. Bele sem mertem gondolni, mi mindenem látszik ki, ha lehajolok. Nézegettem magam a földig érő tükörben, miközben halkan dúdoltam Basshunter aktuális slágerét. Észre sem vettem, és már táncoltam is.
 
- Wow… – szólalt meg Damon az ajtóban. – Ha ebben a ruhában meglát, a te Jonasod…
- Nem az én Jonasom! – nem hagytam, hogy befejezze a mondatot – Ő az egyik kedvenc énekesem, és boldog vagyok, hogy végre eljutok a koncertjére. Az pedig, hogy találkozhatok is vele, megtiszteltetés számomra.
- Kicsit utánanéztem a te úgymond „kedvencednek”.
- És? – néztem rá kérdőn – Mit tudtál meg róla?
- Szereti a szép nőket… ebből kitalálhatod mi a kedvenc elfoglaltsága. – tekintetével szinte felfalt, úgy jött egyre közelebb. 
- Mondj valami újat! Egyébként ebben az egy dologban, nagyon is hasonlítotok egymásra. Te is csak játszadozol a nőkkel, úgyhogy egy rossz szót nem szólhatsz rá.
- Tudod Vivien, Ha csak játszadoznék veled, nem lennél itt!– átölelte a derekamat és szorosan magához húzott, majd így folytatta.
 - Valami oknál fogva, mindig melletted kötök ki. – suttogta, lehelete perzselte a bőrömet – Corát is azért kerestem fel, hogy téged kiverjelek a fejemből. Ami ideig, óráig sikerült is. Nem tudlak megigézni, és Chrisnek sem sikerült, pedig mindketten próbálkoztunk. Amikor megláttalak a konyhában, Chrissel, valami elszakadt bennem és legszívesebben kitéptelek volna a karjaiból.
- Te láttál minket? - néztem rá hitetlenkedve.
- Chris megrendezte, a kis előadását, mivel tudta hogy a közeledben vagyok. Tudta azt is, hogy figyellek, ezért csókolt meg.
Nem akartam elhinni, amit Damon mondott, de valahogy a lelkem mélyén éreztem, hogy most nem hazudik.
- De tegnap este meg akartál ölni! 
- Tegnap este, sok mindent akartam, de a halálod, még csak meg sem fordult a fejemben. - suttogta, vággyal telt hangon.
- Mi történt, miután ittál a véremből? 
- Csak pár kortyot ittam belőle, és elhiheted, átkozottul nehéz volt megállni. De megtettem, mert nem tudtalak és nem is akartalak bántani. – ajkai már csupán néhány centire voltak az enyémtől. - Megvártam, hogy elaludj, bekötöztem a kezed, majd amikor úgy láttam, hogy már mélyen alszol, egyedül hagytalak. Az éjszaka folyamán többször is rád néztem, de te békésen aludtál, egyszer sem ébredtél fel.
 
Damon megnyílt! Végre! De most mit tegyek? Hihetek neki? Mi lesz, ha újra átver? Mi van, ha csak játszik velem? Chris vagy ő hazudik? Vajon, melyik Damon igazi arca? Az, amelyik este a frászt hozta rám, vagy netán az, amelyik ma megnyílt előttem? Sok-sok kérdés és most tényleg egyikre sem tudom a választ! 
Pedig szerettem volna, ha  mindegyiket megválaszolja valaki, mert a bizonytalanságnál nincs rosszabb!