53. Fejezet A Végrendelet

\Vivien szemszöge\




Damon utolsó mondata, miszerint én csakis az ő gyermekét, hordhatnám a szívem alatt, kétféleképpen hatott rám. A szívemet melegség lengte körül, és belefeledkeztem a boldogság mámorába. Az eszem viszont azt súgta, ne higgyem el egy szavát sem. Damon, aki talán soha nem lenne képes valódi érzelmekre csak játszik velem és ezek a gyönyörű szavak, csupán egy újabb taktika részei. Ez a kettősség és bizonytalanság, amely kettőnk közt lebegett, megkeserítette az együtt töltött perceket, amelyben, nagyban közrejátszott, hogy nem tudhattam, a szokásos játékainak egyikét játssza-e velem, és fütyül az érzéseimre, avagy megtörtént a csoda és ismét érez. Egy hang a fejemben egyfolytában azt kántálta – Ha most engedsz neki, megint összetöri a szíved. Nem hiányzik ez neked! 


Ezúttal hallgattam a belső hangra, és erőt véve magamon, ellöktem magamtól. A meglepetés erejével hatott Damonra, az elutasításom.  Zavartságát és pillanatnyi tétovázását kihasználva, ugrottam fel az ágyról, és hagytam magára. Gyors léptekkel indultam a kertbe, ahol levetettem magam a fűbe. Kezemet a fejem alá tettem, majd behunyva a szemem, próbáltam meg kizárni a külvilágot. A csendet, csak néha-néha törte meg, egy –egy bagoly huhogása a távolban. Lassacskán végtelen nyugalom áradt szét a testem, minden porcikájában. Már évek óta alkalmaztam ezt a relaxációs technikát, ha döntéshelyzetbe, kerültem, vagy csak egyszerűen ki akartam szakadni, a mindennapok rohanó világából. Jól tudtam, a csodás nyugalomnak, abban a pillanatban vége szakad, amint Damon a keresésemre indul. Őt ismerve, nem úszom meg, hogy ne követeljen magyarázatot az imént történtekre. Rövidesen még a lehunyt szemeim ellenére is érzékeltem a jelenlétét. Ahogy közeledett felém, éreztem a belőle sugárzó erőt. Mostanáig bele sem gondoltam abba, hogyan reagálja majd le a távozásomat. További töprengésre azonban, már nem maradt időm, mert ujjai a csuklóm köré fonódtak, majd egy határozott mozdulattal, felrántott a földről. 


- Hihetetlen vagy! Ugye tudod? Soha nem azt teszed, amire számítok.  Most is, ahelyett hogy a nyakamba ugrottál volna,  elmenekülsz. Nem gondoltam, hogy így megfutamodsz.  – szurkálódott. – Gyáva vagy!
Meglepő módon a harag leghalványabb jelét sem sikerült felfedeznem rajta. Hangjának csengésén azonban néhány másodpercig eltűnődtem. 
- Nem vagyok gyáva, pusztán nem hagyom, hogy kihasználj.  – vágtam vissza. 
- Vivien, ha nem mersz kockáztatatni, azt sem tudhatod, miről maradsz le. - oktatott ki, mint egy kisgyereket. – Lehet, hogy pofára esel, mint én az előbb, de előfordulhat az is, hogy nem csak játszadozom veled, és többet jelentsz nekem mint hinnéd.
- Jó, tegyük fel, kockáztatatok és engedek neked. Mi a garancia arra, hogy nem versz át? 
- Semmi. De épp ez a lényeg!  – súgta a fülembe – Most azonban fontosabb dolgunk is akad, holmi vallomások taglalásánál.

A különös hanglejtésre azonnal felkaptam a fejem.  Damon jégkék szemeiben, aggodalom tükröződött.
- Mi történt? – kérdeztem rá.
- Stefan az előbb hívott. Alexander, Sebastiannal karöltve ide tart. Azonnal el kell hagynunk a házat.
Már szólásra nyitottam a számat, de Damon csendre intett.
- A makacsságodat legalább addig tedd félre, amíg elhúzunk innét. 
- Eszem ágában sincs vitatkozni veled. Mindent megteszek, amit kérsz, csak éljük túl ezt a napot. Gyorsan összepakolom a holmimat és mehetünk is. – néztem határozottam a szemébe, majd egy gyengéd puszit követően elindultam a házba.
Sebastian és Alexander nevének hallatán a hideg futkosott a hátamon. A tudat pedig, hogy megtaláltak jeges félelemmel töltött el. Damon mindebből semmit nem vett észre, ő csak azt látta, hogy egy szó nélkül engedelmeskedem neki. Már csak néhány méter választott el a terasz bejáratától, amikor közvetlenül mögöttem, meghallottam határozott szinte parancsoló hangját.
- Arra már nincs idő, egy percet sem vesztegethetünk. Majd útközben mindent beszerzünk.  
Damon ismét nem várta meg a válaszomat. Ehelyett, mint egy zsák krumplit a vállára dobott és kicipelt a kocsihoz.


\Damon szemszöge\


Villámgyorsan felkaptam Vivient, és meg sem álltam a kocsiig. Azon iparkodtam, hogy minél előbb eltűnjünk a városból. Ha jól sejtem, időközben Stefan és Jennifer, is útnak indult. Ők is úgy döntöttek, hogy nem várják ölbe tett kézzel, az ellenség felbukkanását.  Alexander és Sebastian, ketten együtt legyőzhetetlen ellenfél, ezt mindketten beláttuk. Ezért is választottuk a kevésbé hősies, megfutamodást.  Egyelőre, nincs a kezünkben az-az, úgymond fegyver, amivel legyőzhetnénk őket. Anélkül, pedig a vesztünkbe rohannánk. Csak azt tudnám, hogy találták meg Vivient. Kellett lennie egy besúgónak a városban. De kár is ezen agyalnom, most a legfontosabb, hogy épségben kikerüljünk innét.
- Damon, azt mondtad el kell mennünk. – fordult felém Vivien, aki az indulásunk óta a gondolataiba merült – De mégis hova?
- A mai estét egy motelben töltjük. Ott majd ráérünk kifundálni, hogyan tovább. Előtte azonban, még meglátogatunk valakit.
Még jó, hogy Vivien rákérdezett az úti célra. Teljesen megfeledkeztem ugyanis Gerry Townsedről, aki a boszi végrendelete miatt keresett. Furcsállottam ugyan, hogy éppen engem keres, mivel soha nem voltunk a boszival puszipajtások, mégis a végrendelet az én nevemre szólt. 


Alig hogy elhagytuk a várost, amikor megpillantottam a sötét furgont, a volánjánál Alexandert az anyósülésen pedig Sebastiant. A kocsim sötétített szélvédőjének köszönhetően, ők engem nem láthattak, és még csak nem is sejthették, éppen azok mellett hajtanak el nagy bőszen, akik miatt a városba jöttek.  A furgon persze, Viviennek is feltűnt. Hatalmasra kerekedett szemekkel bámulta a kocsi utasait, s közben, akaratlanul is a kezem után kapott. Biztatóan megszorítottam a kezét, majd magam sem tudom miért, egyszerűen csak éreztem, hogy ezt kell tennem, a számhoz emeltem, és megcsókoltam a kezét. Ajkaim érintése, kisebb remegést váltott ki belőle. Erősen vissza kellett fognom magam, hogy nem húzódjak le az út szélére és ne csókoljam a végtelenségig, a számomra oly csábító ajkakat.
- Szerinted észre vettek minket? - elhaló hangja, ismét csak arra sarkallott, hogy megóvjam minden rossztól. 


Eszembe jutott a ma esti beszélgetésem Stefannal és Jenniferrel. Miután Vivien, szó szerint faképnél hagyott, megszólalt a telefonom. Alexander és Sebastian mellett, a másik beszédtéma Vivien volt. Ekkor döbbentett rá, Jenny, az érzéseimre.
- Figyelj Stefan, miből tudhatja valaki, hogy szerelmes? – tettem fel a nagy kérdést, amelyre Stefan röhögve felelt.
- Damon! Ez most valami vicc? 
- Az is lehetne, de nem az! – vallottam be kényszeredetten.
- Ezt nem hiszem el! – kiáltott fel hitetlenkedve Stefan – Damon a rosszfiú megjavult. Jenny gyere gyorsan! – hívta magához a menyasszonyát – Nagyon úgy néz ki, hogy Damon beleszeretett a barátnődbe, Vivienbe.


Ha nem én lennék, Damon Salvatore, aki mértéktelenül falja a nőket, a szó mindkét értelmében, kezdtem volna kínosan érezni magam a szituáció miatt. Így viszont, dühöt éreztem, amiatt, hogy közröhej tárgya lettem. Jen valamivel megértőbb volt, mint az öcsike. Átvette a telefont, a még mindig hangosan röhögő vőlegényétől, kiparancsolta a szobából, sőt elnézést is kért Stefan viselkedése miatt.
- Sajnálom Damon, nem értem mi ütött Stefanba. Teljesen megkergült.
- Részben megértem, hogy nem vette komolyan a kérdésemet.
- Miért mit kérdeztél tőle? – kérdezett rá nyíltan – Talán én is tudok segíteni.
- Miből tudja valaki, hogy szerelmes? – tettem fel újfent a kérdést, amelyre már igencsak vártam a választ.
- Vele akarod minden idődet tölteni? – kezdte sorolni a kérdéseit Jen.
- Igen. – Igen, állandóan vele akartam lenni.
- Érzel különös bizsergést, ha vele vagy, ha megérinted, vagy megcsókolod?
- Érzek. – feleltem az igazsághoz híven.
- Mondd el, mit érzel, ha csak rá gondolsz. – érdekes kérdések, és még furább, hogy Jennek beszélek az érzéseimről. De végre tudni akartam, mi az a szerelem. Emberként, soha nem volt részem benne, így érhető, a kíváncsiságom.
- Állandó késztetést érzek arra, hogy megvédjem, akár az életem árán is. Az ajkaitól képtelen vagyok elszakadni. A teste vonz, mint a mágnes, és ami a legfurcsább, nem tudok rá, sokáig haragudni. A vére illata csaknem megőrjít, mégis tudom kontrollálni magam. Ma este az is kicsúszott a számon, azt szeretném, ha tőlem lenne gyereke.
- Nem mindegy, hogy csak kicsúszott a szádon, vagy komolyan is gondoltad, amit mondtál. – töprengett hangosan Jen.
- Úgy is gondoltam, ahogy mondtam. – ecseteltem az este történteket.
- Ittál már a véréből?  - kis szünet után még hozzátette – Ne haragudj, de nem kertelek, megharaptad már őt?
- Tudom milyen az íze a vérének. De kérdésedre a válaszom, nem, nem haraptam meg. Kétszer sérült meg, azt hozzá teszem, nem az én hibámból. Mindkét alkalommal, csupán kóstolót kaptam belőle.
- Utolsó kérdésem. Jól fontold meg a választ. – hallottam, ahogy vesz egy nagy levegőt – Mivel te vámpír vagy és lételemed a vér, biztosan kimered jelenteni, Vivien biztonságban lenne melletted?
- Azt mondtad, nem kertelsz, most mégis túlbonyolítottad a kérdést.
- Rendben Damon! Képes lennél megölni őt?
- Nem. Még ha nyuszi vérre kéne átállnom, akkor sem tudnám őt bántani. 
- Hm… Ezt a választ vártam. – hümmögött Jen.
- Mi az ítélet? – vettem viccesre a figurát.
- Most már biztosan kijelenthetem, tényleg szerelmes vagy. Amit érzel az a szerelem és te teljes szíveddel, szereted Vivient. Vigyázz rá nagyon. Főleg most, hogy megint az életére pályáznak. 
- Megígérem, egy haja szála sem fog meggörbülni. – köszöntem el gyorsan.


Olyannyira elmerültem, az esti emlékek felidézésében, hogy kis híján elhajtottam az ügyvéd háza mellett. Egy köpcös idősebb úr nyitott ajtót, és invitált be minket a házba. Vivient kávéval kínáltál, engem pedig egyenesen az irodájába tessékelt. Láttam rajta, hogy beavatott, így avval is tisztában van, nem egy átlagos emberrel van dolga. Egyre jobban fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mit akarhatott tőlem a halott boszi. Gerry észrevette a türelmetlenségemet, ezért nem is húzta tovább az időt. A fali páncélszekrényhez lépett, beállította a megfelelő számkombinációt, majd ahogy kitárult az ajtó, kivett belőle egy borítékot és a kezembe nyomta. Lázas türelmetlenséggel téptem fel a borítékot, amelyből egy a Selena által írt papírlap került elő.

„Damon
Tudom mi soha nem kedveltük egymást, de most mégis számítok a segítségedre. Vivient veled ellentétben nagyon megszerettem és szeretném őt biztonságban tudni. Most biztosan azt kérdezed, te mégis hogyan kerülsz a képbe!? Ez a lány a rajongásig imád téged, még az életét is kockára tenné miattad. Ebben a világban, csak te maradtál neki, minden gonosz rá pályázik. Nem mondom, hogy te nem tartozol közéjük, már ami a gonoszságot illeti. Abban viszont biztos vagyok, nem törnél az életére. Éppen ezért találtam ki a következő megoldást.
Ahhoz hogy megkaphasd a fegyvert amivel legyőzhetitek Alexandert és Sebastiant, és kiderüljön számotokra, ki is Gael, csupán egy dolgot kell tenned. Na, ez lesz az, ami nem fog tetszeni neked. 
Feleségül kell venned Vivient!
Ne feledd, egy boszorkány varázslatával szemben, még te is tehetetlen vagy, ezért már most felejtsd el az igézést. Abban a pillanatban, amint elhangzik mindkettőtök szájából az "igen", megkapjátok a következő utasítást, amelyből megtudjátok Gael titkát és a fegyverek rejtekhelyét.
Üdvözlettel: Selena"